1001 ötlet

„Kiskoromtól kezdve ez volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”

· PT37M38S

Összefoglaló

Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező „A Fülemüle” című előadás, valamint Moldovai Katalin „Elfogy a levegő” című filmjének látványvilágáról mesél. Szó esik a film és színház közötti különbségekről, és a kreatív tervezés kihívásairól.

Röviden

Műsor
1001 ötlet
Megjelenés
2024. 01. 22.
Hossz
38 perc
Témák
színház, film, kreatív tervezés

Ebben az epizódban

Meghívottunk Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, A Fülemüle című előadás látványvilágának megálmodója.

Bocskai Gyopár először óvoda pedagógiát végzett és pedagógusként helyezkedett el, de mint mondja, már akkor is a kreativitásra fektette a hangsúly.

Még óvónőként dolgozott, amikor elkezdett jelmezterveket készíteni, időközben pedig a kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen is elvégezte a textil szakot.

Végül teljes egészében a színház világa vette át az irányítást, azóta több produkcióban felelt a jelmezekért és a díszletért, nemrég pedig egy nagyjátékfilmben is kipróbálta magát, Moldovai Katalin Elfogy a levegő című filmjének látványáért felelt.

Karácsony előtt mutatták be A fülemüle című előadást a Kolozsvári Magyar Állami Színházban, az előadásról készült legtöbb interjú kiemelte a produkció látványvilágát, amelyet szintén Bocskai Gyopár álmodott meg, „A Fülemüle díszlete és jelmezei egyfajta felütés az egész előadáshoz, minden másképp alakult volna, ha nem ilyen lenne a látvány” – fogalmazott Gergely Zsuzsa, a Kolozsvári Rádió művészeti magazinjának szerkesztője.

Az 1001 ötletben beszélgettünk: A Fülemüle látványvilágának kialakításáról; a film és színház közötti különbségekről; és arról is hány összetevőnek kell együtthatnia egy színházi látványterv sikerességéhez?

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Bocskai Gyopár

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „„Kiskoromtól kezdve ez volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek””

Miről szól ez az epizód: „„Kiskoromtól kezdve ez volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek””?

Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező „A Fülemüle” című előadás, valamint Moldovai Katalin „Elfogy a levegő” című filmjének látványvilágáról mesél. Szó esik a film és színház közötti különbségekről, és a kreatív tervezés kihívásairól. Az epizód a 1001 ötlet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 01. 22..

Milyen témákat érint ez az epizód: „„Kiskoromtól kezdve ez volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek””?

Fő témái: színház, film, kreatív tervezés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „„Kiskoromtól kezdve ez volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek””?

Megjelenés: 2024. 01. 22.. Hossz: 38 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/1001-otlet/kiskoromtol-kezdve-ez-volt-a-vagyam-hogy-mindent-szebbe-tegyek-c1732eb1

Több epizód a 1001 ötlet-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból