Lemondott. Elhagyott bennünket. De vajon visszatér-e még?
· PT1H19M54SÖsszefoglaló
Gyurcsány Ferenc lemondott a közszereplésről. A podcast elemzi politikai pályafutását, kormányzását és szerepét az ellenzékben.
Röviden
- Műsor
- 444 podcastek
- Megjelenés
- 2025. 05. 09.
- Hossz
- 1 óra 20 perc
- Szereplők, említett nevek
- Bede Márton, Ruff Bálint
Ebben az epizódban
Gyurcsány Ferenc csütörtök óta nem közszereplő (vagy legalábbis most éppen ezt állítja róla expártja, a DK ügyvivő elnöke, Molnár Csaba).
Volt már olyan, hogy kiszállt a politikából.
Olyan is volt, hogy kormányzott (de hogyan?), és senki nem volt olyan sokáig ellenzéki vezető, mint ő.
Volt, amikor meg akarta újítani a baloldalt.
Aztán olyan is, hogy inkább bekebelezte volna a maradékát.
Ajánlott olvasnivalók, néznivalók, nevetnivalók: Gyurcsány a Mozgó Világban a baloldalról, sokan mások Gyurcsány elképzeléseiről.
Baló György megkérdezi Gyurcsányt .
Kevésbé mazochistáknak van leirat is a bő egy órás interjúról.
Ágybavizelő Ferenc miniszterelnök.
És még egy cikk a nemzet új színészéről.
Gyurcsány 2013-as (nem 2014-es :() beszéde Nagy Imre háza előtt .
Ugyanez Strauss-aláfestéssel .
Inkább nem buktatja le Orbánt, mert az snassz lenne .
Ha csak egy cikket olvasol el TGM-től a témában, stb. stb.
Gery Greyhound , az első Gyurcsány-videóparódiák készítője (ez valójában a Partizán videója, és nem a 444-én, ahogy az az adásban elhangzott, bocs).
Hogy néz ki egy paprikajancsi .
Gyurcsány Ferenc nem paprikajancsi .
Intenzív munka a DK-nál a paprikajancsi-gate végett.
Gyurcsány esete Lajosékkal . <a href="https://444.hu/2025/05/08/engem-itt-ma-ti-meg
Említett entitások
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Lemondott. Elhagyott bennünket. De vajon visszatér-e még?”
Miről szól ez az epizód: „Lemondott. Elhagyott bennünket. De vajon visszatér-e még?”?
Gyurcsány Ferenc lemondott a közszereplésről. A podcast elemzi politikai pályafutását, kormányzását és szerepét az ellenzékben. Az epizód a 444 podcastek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 05. 09..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Lemondott. Elhagyott bennünket. De vajon visszatér-e még?”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bede Márton, Ruff Bálint.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Lemondott. Elhagyott bennünket. De vajon visszatér-e még?”?
Megjelenés: 2025. 05. 09.. Hossz: 1 óra 20 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/444-podcastek/lemondott-elhagyott-bennunket-de-vajon-visszater-e-meg
Több epizód a 444 podcastek-ből
- Belső infókat szereztük Orbán Gáspár szerepéről a csádi misszióban
A 444 podcast legújabb epizódja a magyar katonák közel-afrikai csádi missziójának hátterét és a magyar kormány 16 évvel ezelőtti kísérleteit vizsgálja. Az epizódban Takács Lili ve…
- Borízű LIVE #286: Fideszes gyerekfestők az SZDSZ időkerekében [rövid verzió]
A "Borízű LIVE" podcast e heti adása Leslie Mandoki kalandjait, Jellinek Dániel NER-hez való viszonyát, és politikai álneveket tárgyal. Szó esik Fideszes gyerekek festményeiről, k…
- Tyúkól#69 – Egyhelyben toporognak a nőügyek, kormányváltás ide vagy oda
A műsorban Hajnal Edina, a Mindennapi Feminizmusom alapítója beszélget a nőügyekkel kapcsolatos kormányzati teendőkről és az erőszak elleni fellépés állami felelősségéről. Az adás…
- Bemutatjuk a Tisza belső konfliktusát, ami máig hat a pártra
A Helyzet visszatér a 444 podcastcsatornájára. A Kötcsén zajló eseményekről és Magyar Péter kampányeseményeihez való igazodásáról számolnak be. A Tisza Párt belső erőviszonyait és…
- Borízű hang #285: Könyves Kálmán fentaniltapasza, Jegenye utca a damaszkuszi úton, Fásy az erdőben [rövid verzió]
Az epizód Könyves Kálmán fentaniltapaszával és a magyar drogkrízissel foglalkozik. Szó esik egy bolgár fentanillabbról, Mandoki Laci damaszkuszi útjáról és a Mandoki Soulmates egy…
- Ízlésrendőrség biztos nem leszünk – Nagy Ervin és Petrányi Viktória a 444-nek
Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár és Petrányi Viktória filmügyi miniszteri biztos a 444 podcastjában. Nagy Ervin a kormányzati munkáról és az "abszolút filmszínház" jelens…
- Borízű hang #284: Moldova vagy Orbán Gáspár? Szélsőligetista keselyűzés fagylalttal [rövid verzió]
A 444 podcast legfrissebb adása Moldova György vagy Orbán Gáspár fiú-e a legkártékonyabb, és kik szítják a radikális baloldaliság izzását. Az epizód kitér Csádra, Orbán Gáspár kal…
- Dohánygyárˇ#13 – Újratervezett költségvetés, hatalmas lyukak a Nagy Márton-hagyatékban
Az adásban Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője segít eligazodni a módosított 2023-as költségvetésben. Kitérnek az eredeti tervekhez képest jelentős hiányra, az évközi…
- Tyúkól#68 - Akiknek nincs hangjuk: mit jelent a hajléktalan nők számára az a szó, hogy biztonság?
A 444 podcastek Tyúkól adásának 68. epizódjában a hajléktalan nők biztonságérzetét vizsgálják a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Beszélő képek proje…
- Borízű hang #283: Lányok, láttatok már kokainozó majmot? [rövid verzió]
Az adásban a kanadai életérzés különböző aspektusait járják körül, többek között a vadkempingezést luxuslakóautóban, a szivárványos piknikeket Vancouverben, és a felfújható világo…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Húzós podcast ⧸ Gyurcsány Ferenc – Ráment az egész életem — Húzós
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke Rónai Egon műsorának vendége volt. A beszélgetésben szó esik elosztogatott vagyonról, fiókban lévő kéziratokról, és arról, hogy m…
- Gyurcsány kilép a közéletből, Szalay-Bobrovniczky belépne a háborúba // SZABADSAJTÓ KLUB — Kontroll - Eljött az ideje
A SZABADSAJTÓ KLUB a Gyurcsány Ferenc közéletből való kilépéséről, Szalay-Bobrovniczky Kristóf háborús kijelentéseiről, a magyar katonai kémek ukrajnai szerepéről, Magyar Péter ko…
- "Ferit ismerve előfordulhat, hogy meggondolja magát" – megszólal Gyurcsány egykori főtanácsadója — Fülke - a HVG közéleti podcastja
Keszthelyi András, Gyurcsány Ferenc egykori főtanácsadója nyilatkozik Gyurcsány visszavonulásáról, az őszödi beszédről, valamint a DK megalapításáról. Beszél arról is, mit gondol…
- Viszlát Gyurcsány, Tisza Őszöde — Innen és Túl
Az epizód Magyar Péter újabb hangfelvételét, Gyurcsány Ferenc visszavonulását, a Momentum helyzetét és az aktuális belpolitikai eseményeket tárgyalja. Elemezésre kerül, hogy ki ke…
- Kiszállt a politikából! Debreczeni József rendszerváltó politikus / a Friderikusz Podcast 20. adása — Friderikusz Podcast
Debreczeni József, rendszerváltó politikus, a Friderikusz Podcastban beszél arról, miért döntött a politika elengedése mellett harmincéves közéleti szereplés után. Elárulja, milye…