444 podcastek

Newsroom #13: Erdoğan rendszere hozta azt, amire felépítették

· PT32M52S

Összefoglaló

Recep Tayyip Erdoğan ismét győzelmet aratott a török elnökválasztáson. Az adásban Pénzváltó Nikolett elemzi a választás következményeit a török bel- és külpolitikában, valamint Erdoğan rendszerének jövőjét.

Röviden

Műsor
444 podcastek
Megjelenés
2023. 05. 30.
Hossz
33 perc
Szereplők, említett nevek
Ruff Bálint, Bede Márton

Ebben az epizódban

Vasárnap, a török elnökválasztás második fordulója után Recep Tayyip Erdoğan ismét győzelmet aratott, így a 21 éve kormányzó elnök újabb öt évig vezetheti majd Törökországot.

Az első forduló előtt még úgy tűnt, ez lesz Erdoğan legnehezebb választása: sikerült mély válságba kormányoznia a török gazdaságot, a tragikus földrengés után is sokan okolták a kormányt, az legnagyobb ellenzéki pártok pedig összefogtak és egy jelölt mögött sorakoztak föl.

Ehhez képest Erdoğan a szavazatok több mint 52 százalékával nyert, és már azelőtt győzelmi beszédet tartott, hogy befejezték volna a szavazatok összesítését.

A Newsroom mai adásában pedig Pénzváltó Nikolettel, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetőjével és a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont elemzőjével arról beszégetünk, mennyire volt tényleg komoly kihívás az elnökválasztás Erdoğan számára, mit hoz a választás a török bel- és külpolitikában, és mit mond el arról, hogy mennyire keményedhet tovább ezután Erdoğan sajtót leuraló, politikai kihívókat és újságírókat bebörtönző rendszere.

See omnystudio.com/listener for privacy information.

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Pénzváltó Nikolett

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Newsroom #13: Erdoğan rendszere hozta azt, amire felépítették”

Miről szól ez az epizód: „Newsroom #13: Erdoğan rendszere hozta azt, amire felépítették”?

Recep Tayyip Erdoğan ismét győzelmet aratott a török elnökválasztáson. Az adásban Pénzváltó Nikolett elemzi a választás következményeit a török bel- és külpolitikában, valamint Erdoğan rendszerének jövőjét. Az epizód a 444 podcastek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 05. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Newsroom #13: Erdoğan rendszere hozta azt, amire felépítették”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Ruff Bálint, Bede Márton.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Newsroom #13: Erdoğan rendszere hozta azt, amire felépítették”?

Megjelenés: 2023. 05. 30.. Hossz: 33 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/444-podcastek/newsroom-13-erdogan-rendszere-hozta-azt-amire-felepitettek

Több epizód a 444 podcastek-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból