Newsroom #2: Trump kudarca is, hogy elmaradt a republikánus cunami
· PT1H4SÖsszefoglaló
A Newsroom podcast második adása az amerikai félidős választások eredményeit elemzi. Szó esik a "vörös hullám" elmaradásáról, a Demokrata Párt sikeréről és Donald Trump szerepéről. Király András, a 444.hu újságírója magyarázza el, milyen hatással lesz mindez az amerikai és…
Röviden
- Műsor
- 444 podcastek
- Megjelenés
- 2022. 11. 15.
- Hossz
- 1 óra 0 perc
- Szereplők, említett nevek
- Király András, Bede Márton, Ruff Bálint
- Témák
- amerikai félidős választások, vörös hullám, trump, demokrata párt
Ebben az epizódban
A múlt héten nagyon fontos választásokat tartottak az Egyesült Államokban, amelyek nemcsak arra lesznek kihatással, hogy Joe Biden mire lesz képes kormányon a következő két évben, de arra is, hogy fut neki a két párt a 2024-es elnökválasztásnak.
A félidős kongresszusi választásokon rosszul szokott szerepelni a mindenkori elnök pártja, és most is arra lehetett számítani, hogy a republikánusok “vörös hulláma” kisöpri majd a képviselőházból és a szenátusból a demokrata többséget.
Ez nem, vagy csak félig sikerült, amit most győzelemként ünnepelnek a demokraták.
De tényleg győzelemnek lehet-e ezt nevezni, hogyan jött mindez össze, és milyen hatással lesz az amerikai (és globális) politikára?
A Newsroom podcast második adásában erről beszélgettünk Király Andrással, a 444.hu újságírójával. 1.45: Milyen eredménnyel zárult (pontosabban várhatóan milyennel fog zárulni) a múlt heti, félidős elnökválasztás? 7.15: Miért nem dőlt még mindig el teljesen a választás minden körzetben? 9.00: Miért számított mindenki vörös hullámra? 14.44: Hogyan fordították maguk ellen a republikánusok az amerikai jobboldal egyik kedvenc témáját, az abortuszt? 21.16: A demokraták győzelemről beszélnek.
De mekkora győzelem, ha két pofon helyett csak egyet kapsz? 24.00: Hogy lehet az, hogy egy amerikai elnöknek lényegében csak két éve van bármilyen törvényeket keresztül vinni a Kongresszuson? 26.45: Mekkora kudarc ez a republikánusoknak, és Donald Trumpnak? 31.00: Mekkora szerepe volt Trumpnak a kampányban, és mekkora szerepe van még mindig a Republikánus Pártban ? 34.38: Miért buktak el a trumpisták (már akik elbuktak)? 38.00: Ron DeSantis, a választások igazi republikánus nyertese. 42.00: Lehet Ron DeSantis a republikánusok következő elnökjelöltje? 46.00: És mit szól ehhez Donald Trump? 48.50: Miért nem lett teljesen béna kacsa Joe Biden azután, hogy pártja elvesztette a képviselőházat? 52.00: Mi lesz Ukrajnával a választások után? 55.00: Megváltozik az amerikai külpolitika attól, hogy republikánus többség van a képviselőházban?
See omnystudio.com/listener for privacy information.
Említett entitások
Témák
- amerikai félidős választások
- vörös hullám
- trump
- demokrata párt
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Newsroom #2: Trump kudarca is, hogy elmaradt a republikánus cunami”
Miről szól ez az epizód: „Newsroom #2: Trump kudarca is, hogy elmaradt a republikánus cunami”?
A Newsroom podcast második adása az amerikai félidős választások eredményeit elemzi. Szó esik a "vörös hullám" elmaradásáról, a Demokrata Párt sikeréről és Donald Trump szerepéről. Király András, a 444.hu újságírója magyarázza el, milyen hatással lesz mindez az amerikai és… Az epizód a 444 podcastek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 11. 15..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Newsroom #2: Trump kudarca is, hogy elmaradt a republikánus cunami”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Király András, Bede Márton, Ruff Bálint.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Newsroom #2: Trump kudarca is, hogy elmaradt a republikánus cunami”?
Fő témái: amerikai félidős választások, vörös hullám, trump, demokrata párt.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Newsroom #2: Trump kudarca is, hogy elmaradt a republikánus cunami”?
Megjelenés: 2022. 11. 15.. Hossz: 1 óra 0 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/444-podcastek/newsroom-2-trump-kudarca-is-hogy-elmaradt-a-republikanus-cunami
Több epizód a 444 podcastek-ből
- Belső infókat szereztük Orbán Gáspár szerepéről a csádi misszióban
A 444 podcast legújabb epizódja a magyar katonák közel-afrikai csádi missziójának hátterét és a magyar kormány 16 évvel ezelőtti kísérleteit vizsgálja. Az epizódban Takács Lili ve…
- Borízű LIVE #286: Fideszes gyerekfestők az SZDSZ időkerekében [rövid verzió]
A "Borízű LIVE" podcast e heti adása Leslie Mandoki kalandjait, Jellinek Dániel NER-hez való viszonyát, és politikai álneveket tárgyal. Szó esik Fideszes gyerekek festményeiről, k…
- Tyúkól#69 – Egyhelyben toporognak a nőügyek, kormányváltás ide vagy oda
A műsorban Hajnal Edina, a Mindennapi Feminizmusom alapítója beszélget a nőügyekkel kapcsolatos kormányzati teendőkről és az erőszak elleni fellépés állami felelősségéről. Az adás…
- Bemutatjuk a Tisza belső konfliktusát, ami máig hat a pártra
A Helyzet visszatér a 444 podcastcsatornájára. A Kötcsén zajló eseményekről és Magyar Péter kampányeseményeihez való igazodásáról számolnak be. A Tisza Párt belső erőviszonyait és…
- Borízű hang #285: Könyves Kálmán fentaniltapasza, Jegenye utca a damaszkuszi úton, Fásy az erdőben [rövid verzió]
Az epizód Könyves Kálmán fentaniltapaszával és a magyar drogkrízissel foglalkozik. Szó esik egy bolgár fentanillabbról, Mandoki Laci damaszkuszi útjáról és a Mandoki Soulmates egy…
- Ízlésrendőrség biztos nem leszünk – Nagy Ervin és Petrányi Viktória a 444-nek
Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár és Petrányi Viktória filmügyi miniszteri biztos a 444 podcastjában. Nagy Ervin a kormányzati munkáról és az "abszolút filmszínház" jelens…
- Borízű hang #284: Moldova vagy Orbán Gáspár? Szélsőligetista keselyűzés fagylalttal [rövid verzió]
A 444 podcast legfrissebb adása Moldova György vagy Orbán Gáspár fiú-e a legkártékonyabb, és kik szítják a radikális baloldaliság izzását. Az epizód kitér Csádra, Orbán Gáspár kal…
- Dohánygyárˇ#13 – Újratervezett költségvetés, hatalmas lyukak a Nagy Márton-hagyatékban
Az adásban Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője segít eligazodni a módosított 2023-as költségvetésben. Kitérnek az eredeti tervekhez képest jelentős hiányra, az évközi…
- Tyúkól#68 - Akiknek nincs hangjuk: mit jelent a hajléktalan nők számára az a szó, hogy biztonság?
A 444 podcastek Tyúkól adásának 68. epizódjában a hajléktalan nők biztonságérzetét vizsgálják a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Beszélő képek proje…
- Borízű hang #283: Lányok, láttatok már kokainozó majmot? [rövid verzió]
Az adásban a kanadai életérzés különböző aspektusait járják körül, többek között a vadkempingezést luxuslakóautóban, a szivárványos piknikeket Vancouverben, és a felfújható világo…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Trump mindent vitt, akármit megtehet – az amerikai elnökválasztás tanulságai a Fülkében — Fülke - a HVG közéleti podcastja
Donald Trump győzelmének okai és az amerikai elnökválasztás tanulságai elemzése a Fülke podcastban. Szó esik a demokrata kampány hibáiról, a Project 2025-ről és az amerikai társad…
- [ILYEN A VILÁG] A rombolás biztos, a tervszerűség kétséges — Jelen Podcast
Kaló Máté és Lakner Zoltán elemezi Donald Trump második elnöki ciklusának első négy hetét. Vizsgálják a világpolitikára gyakorolt hatásokat és azt, hogy a hagyományos szövetségek…
- Kiben bíznak jobban az amerikaiak? — Kontextus
Az epizód az amerikai elnökválasztásról szól, kitérve Donald Trump és Joe Biden esélyeire és kihívásaira. Tárgyalja továbbá az ukrajnai háború fronthelyzetét, nyugati katonák Ukra…
- A nagy visszatérés: itt a régi-új elnök Amerikában — Concorde Podcast
Donald Trump győzelme után Amerikában dereguláció, adócsökkentés és vámemelés vár rá, ami hatással lesz az amerikai politikára és a nemzetközi szerepvállalásra. Móró Tamás, Jaksit…
- A hang Lölőé, a kéz Orbáné // SZABADSAJTÓ KLUB — Kontroll - Eljött az ideje
A Szabadsajtó Klub legújabb adásában Gulyás Balázs és vendégei megvitatják Orbán Viktor és Donald Trump találkozóját, az ATV-s interjú tanulságait, Mészáros Lőrinc médiabeli szere…
- Amerika választott - Beszélgetés Mikecz Dániellel, a University of Pittsburgh oktatójával — Liberalizmus vagy halál – a Republikon podcastja
Donald Trump januárban visszatér a Fehér Házba, miután a november 5-i amerikai választásokon a legtöbb szavazatot szerezte. Mikecz Dániel, a University of Pittsburgh oktatója Rans…
- A Biden-Trump-visszavágó - Beszélgetés Sebők Miklóssal — Régen minden jobb volt
Ebben a részben Sebők Miklóssal az amerikai elnökválasztásról, Biden és Trump esélyeiről, valamint a legfrissebb politikai fejleményekről esik szó. A beszélgetés az elmúlt év esem…
- A Világtükör magazin 2024. november 9-i adása — Világtükör - InfoRádió - Infostart.hu
Donald Trump győzelmet hirdetett az amerikai elnökválasztáson, legyőzve Kamala Harrist. Joe Biden leköszönő elnök békés hatalomátadást sürgetett. Magyarics Tamás elemzi Trump várh…