87.9 Rádió 1 - Szeged Podcast

Vasárnapig tart a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversen

· PT7M3S

Összefoglaló

Vasárnapig tart a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterverseny Szegeden, ahol a Vaszilij Petrenko vezette zsűri a világ minden tájáról érkező versenyzőket hívott meg. A finálét a Szegedi Nemzeti Színházban rendezik, ahol Fricsay Márta is jelen lesz.

Röviden

Műsor
87.9 Rádió 1 - Szeged Podcast
Megjelenés
2023. 09. 06.
Hossz
7 perc
Témák
karmesterverseny, szeged

Ebben az epizódban

Vasárnapig tart a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterverseny Szegeden.

Több, mint ötszázan jelentkeztek, a Vaszilij Petrenko vezette nemzetközi zsűri videófelvételek alapján hívott meg száz versenyezőt a vármegyeszékhelyre.

Érkeztek Ausztráliából, Ázsiából, Afrikából, Észak- és Dél-Amerikából is- nyilatkozta a Rádió 1 Szegednek Gyüdi Sándor a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója.

Hozzátette: a finálét vasárnap este tartják a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol jelen lesz Fricsay Márta, a karmester lánya is.

A karmesterverseny végeredményt a zsűri a koncert végén jelenti be.

Említett entitások

Témák

  • karmesterverseny
  • szeged

Személyek

  • Vaszilij Petrenko

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Vasárnapig tart a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversen”

Miről szól ez az epizód: „Vasárnapig tart a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversen”?

Vasárnapig tart a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterverseny Szegeden, ahol a Vaszilij Petrenko vezette zsűri a világ minden tájáról érkező versenyzőket hívott meg. A finálét a Szegedi Nemzeti Színházban rendezik, ahol Fricsay Márta is jelen lesz. Az epizód a 87.9 Rádió 1 - Szeged Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 09. 06..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Vasárnapig tart a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversen”?

Fő témái: karmesterverseny, szeged.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Vasárnapig tart a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversen”?

Megjelenés: 2023. 09. 06.. Hossz: 7 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/87-9-radio-1-szeged-podcast/vasarnapig-tart-a-fricsay-ferenc-nemzetkozi-karmesterversen-036cbfd0

Több epizód a 87.9 Rádió 1 - Szeged Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból