A Bejáratnak Háttal

A Bejáratnak Háttal S03E06. – Berserk

· PT1H50M7S

Összefoglaló

Steve és Ádám az évadzáró epizódban Kentaro Miura Berserk című mangájáról beszélgetnek. Steve megemlíti, hogy Kevevári Istvánék podcastjukat méltatták a Grognár reggelig adásban, ami sok új hallgatót hozott. Emellett Steve beszámol a Dúvad nevű zenekarával tett, nemrég véget ért…

Röviden

Műsor
A Bejáratnak Háttal
Megjelenés
2025. 11. 24.
Hossz
1 óra 50 perc
Témák
berserk, manga
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Ez itt a bejáratnak háttal podcast.

Száguldunk, mint a sebes vonat.

Ugyanis már két hónapon belül ez a második rész és offline vagyunk, úgyhogy velem szemben most már a valós térben ül Steve, >> én pedig Ádám vagyok.

És >> mesélj Steve, hogy telik a nyár? gyorsan elsősorban, de tele van tök jó meglepetésekkel, úgyhogy ki is használom azt az alkalmat, vagy ezt az alkalmat arra, hogy elmondjam, hogy Kevevári István megemlítette a Keve megemlítette a podcastunkat a Grognár reggelig podcastban, és ez hát ez a legutóbbi adásba, ami persze mire ez a mi adásunk kijön, már nem a legutóbbi lesz, úgyhogy hogy mindegy.

És nagyon-nagyon az ők gyorsabb >> egy kicsit.

Úgyhogy na ez nagyon jól esett és tök jó, nem gondoltam, hogy hallgatnak minket.

Úgyhogy innen is üdv nekik. egyébként észrevettem, hogy elég sok klikk jött utána a Facebookon, úgyhogy valószínűleg az emberek, az ottani hallgatók egy része rákeresett a mi podcastunkba, úgyhogy köszi a reklámot fiúk. >> Igen.

És jelentette a Facebookon, hogy ez ez nem ide való tartalom.

Igen, hát a fun service után valóban nagyon gyorsan telik ez a nyár, de úgy érzem, hogy be kell jelentenünk azt, hogy ez az évadzáró epizódunk ugye nem van még nem tudom az ez. >> Aha, igen. >> Jó, ez az é, >> mert hogyha ezt megcsináljuk, akkor a az el nem spoilerezett koncepciónk az beteljesedik. >> Jaj, tényleg.

Szerintem ez lesz a hatodik rész. >> Azt hiszem, hogy így van.

Viszont én azt hittem, hogy még valami nyári élményt fogsz mondani, merthogy ne hallgassuk már el a hallgatók elől azt, hogy a dúvad az egy németországi, nem sőt nem csak németországi turném volt egy pár héttel ezelőtt, aminek nemrég lett vége, és hát egy néhány mondatban azért meséljel már erről.

Nem nem tudom sejtettem, hogy ezt mondani fogod.

Tényleg nagyon röviden, mert bár semmi szégyennivalóm nincs a duoddal kapcsolatban meg a zenei tevékenységemmel kapcsolatban, valahogy nem szeretem összemosni a kettőt.

Nem szeretném, hogyha ez egy ilyen méltatlan önpromó lenne.

Most Steve felhúzta szemöldökét.

Ezt a kedves rádióhallgatók, vagyis a Spotify hallgatók nem látták.

Valamiért engem ez a, amit egy csomó zenekar csinál, és tök jól csinálják, de ez a szégyentelen önmketing, hogy mindenhol, ahol lehet, beszélnek a zenekarukról.

Az valahogy engem nagyon nagyon nagyon nagyon hidegen hagy.

Valószínűleg ezért nem visszük soha sokra.

Hát vagy ez az egyik oka, hogy ne nem visszük ennél többre.

De hogy én nem tudom, valahogy mindig viszolygok attól, hogy a az egyéb úgynevezett művészi produktumaimról beszéljek egy olyan műsorban, ahol elvileg kultúráról kell beszélnünk.

És ezt most nem nem rosszból mondom, csak készültem erre a kérdésre, mert tudtam, hogy meg fogod kérdezni.

Nagyon érdekes élmény volt, hogy ne kerüljem meg a a válaszást.

Nagyon érdekes élmény volt a >> a turné. tudni kell, hogy most nem most voltunk először külföldön, de így hosszabb külföldi túránk, ami így is csak öt napos volt, amiből kettő magyar állomás volt, az az most volt most volt először.

Úgyhogy ez mindenféleképpen tanuló pénz volt, és hogyha nem vagyok túl nagyképű, akkor a legfőbb tanulság az, hogy a zenénk külföldön is megállja a helyét.

Ami tök jó, mert hogy tök jó, hogy amikor Szegeden vagyunk, akkor eljöttök ti, eljön egy csomó haverunk, meg egyébként egy csomó ismeretlen ember is eljön már már Szegeden is.

Tehát, hogy a a mostani nem tudom 80 emberből a a negyedetét ha ismertem. >> Ühüm.

És akkor a többi az az tök tök random jött emberek, de hogy most már mégsem hazai pályán haveroknak zenéltünk, hanem teljesen ismeretlen embereknek, akik ilyen vagy olyan módon értékelték ezt a produkciót.

Hú, ilyet nem mondhat egy black metal zenéz. >> Dehogy nem. >> Ugye? >> Jól van.

Öltalában az utóbbi, tehát hogy pozitívabb pozitívabb módon reagáltak a zenénkre, aminek én nagyon örültem.

Sőt Prága Prágában kifejezetten >> mik voltak az állomások? >> [ __ ] jó közönség volt Müntyen, Bécs és Prága, utána Budapest és Szeged, >> ugye, hogy legyen egy kis hazai is. >> Bécsben 12 fizetővend volt, vagy 16, nem is emlékszem rá.

Az kicsit rosszul sikerült, de hát nyár vasárnap és egy nem egy Underground Metal klubban játszottunk, hanem egy egyébként egy nagyon jól felszerelt klubbal játszottunk és >> Iron Menen se lettek volna többen.

Hát ebben mondjuk kételkedem, de >> de igen, ez egy nagyon nagyon jó élményünk, nagyon jó élményünk volt, hogy egy kicsit sztorizzak is, bár nem tényleg nem szeretem izé ezt a ezt a az alantas önszopkodást, de hogy a kedvenc élményem az volt, hogy Prában kiszúrtam egy embert a közönségünkben, aki karba tett kézzel állt az egész koncert alatt, és nem az, hogy Nem az, hogy nem bólogatott a ritmusra, hanem nem pislogott, de nem egy ilyen izé kifestett ultra metálos arcot kell elképzelni, hanem egy teljesen jól szituált fiatalembert.

Szerintem még szandálba volt, vagy valami valami ilyesmi, meg egy egyszerű fehér pólóba világos nadrág.

Volt időm megnézni, merthogy tudodig kitűnt és végig beámult a koncertet, úgyhogy szerintem nem pislogott, mint a Hannibal Lekter.

És amint mondtam, hogy köszönjük, mi voltunk a dober bár természetesen nem magyarul.

Az első dolga volt megfordulni és bevásárolni a meccsből, és nem értettem ezt a különös performan de true volt. >> Hát hogy nagyon true volt.

Pedig nem nézett ki trúak, de olyan tudod ilyen méregető szemmel tekint tekintette meg a a koncertünket. >> Lehet, hogy egy kérdónak volt a menedzsere. >> Hát akkor ezt nem >> valami talentvadász.

Nem, hát akkor viszont nem, akkor csak egy pólót vett szánalomból, mert még nem nagyon írt. >> Hát visszament a headquarterbe. >> Képzeld el, a Kátai Tamás mesélte a tata falknak az énekese.

Ő egyszer volt duvat koncerten az auróában. >> Ó, az igen. >> És nem tudom már miért >> nyilván a dúvod miatt. >> Igen, de nem csak ez volt a szem.

Mindegy, ott volt, és akkor ő mesélt valamit, és ez remélem nem kulissza titok, meg nem is biztos, hogy jól idézem fel a sztorit, hogy ő [ __ ] kiadókeresgélésben volt egyszer még az első lemezekkel, vagy vagy valami és és már aiszem hónapok óta kész volt az már körbeírt minden kiadónak, amikor beszélt egy magyar gyártóval, hogy azt le kéne gyártatni és és kapott egy levelet a egy cseki adultól, hogy miért nem válaszol három hónapja az emailre, és a spam spamben volt. >> Ú baszki, meg hogy szeretnénk vagy valami ilyesmi.

Most a Tomás ezt hallgatja, amit kétlek.

Akkor volt egy ilyen hónapokig a spamben volt a a szerződés. >> Úristen, kir és hogy tudod kétségben volt esm, hogy [ __ ] meg, senki nem fogja ezt kiadni.

És akkor írtak a csajek, hogy miért nem válaszolsz már végre, hogy akkor valami baj van.

És akkor azt hiszem végül sikerült sikerült neki kiadnia.

Szóval jó élmény volt. >> Azt tudjuk, hogy sikerült kiadnia vég. >> Hát most elég jól sikerült neki kiadnia.

Most a legnagyobb ugye francia, nem is francia, a világ egyik legnagyobb black metal kiadójánál van a a Season of Missnél, ami azért nagy szó, mert egyrészt magyar zenekar, Ja, de van még ott egy magyar zenekar, méghozzá a Nem fog eszembe jutni a neve.

Nem az ördög, hanem ez egy bajszos kopasz csávó, aki ilyen dark folkot, de azt a nem a hegedűs nátípos folkot, hanem ezt a ezt az amerikai típusú ilyen western folkot nyomja és magyar csávó, és nem fog eszembe jutni a az emberünk neve.

Úgyhogy ez kár kár volt megemlített, amúgy én annyira majd kivágjuk, >> majd kivágjuk, annyira nem a kenyerem a zenéje egyébként.

Ö igen, igen, de erről majd talán majd legközelebb most. >> Igen. >> Aha. >> Jó, akkor vágjunk a közepébe.

Ö >> nem azért, csak igen, most így hirtelen nem számítottam erre a kérdésre, amit minden egyes alkalommal meg beszélünk. >> Igen.

A játékot a Mi van a másikkal, meg hogy mit olvas a másik? >> Igen.

Te mit olvasol? >> Én a Stephen Kingtől az a zö t olvasom.

És nem tudom, én sokáig nem szerettem Kinget.

És nem is a King, nem is Kinget nem szerettem, hanem a hype-ot körülötte, meg azokat az embereket, akik nagyon rajonganak a Kingért, és én ismerem őket. >> Ez most ezt kéne kivágni, hogy 200-zal kevesebb Facebook ismerősem lett ez adás után.

Nem, én a hype-ot nem szeretem körülötte.

Meg meg hát én amibe belefutottam gyerekkoromba, és nekem elérhető volt, nem gyerekkoromba, kamaszkoromba azok nem egyszerűen nem voltak jók. >> De a filmek vagy a könyvek? >> A könyvek >> ja hát volt egy olyan időszaka, azért egy az egy 20 év, >> amikor eléggé rossz könyveket írt.

A az van az öreggel, hogy én ennek most így utána jártam, meg olvasgattam meg nekem időről időre fölbukkan Stephen King az életemben az utóbbi három évben, mert elkezdtem tőled is kértem már tanácsot, hogy oké, én ezt meg akarom ismerni, mivel kezdjem, és akkor mondtá tök jó tippeket a Kerit, a kuót, a mit tudom én, mondjuk lehet, hogy ezeket pont a kerít azt igen, mert szerintem az jóát az nekem az a kedvencem egyébként. >> Az az igen.

És hogy én rosszakba, egyszerűen rosszakba futottam bele, mert hogy az ember az utána jártam, igen, itt tartottam, az ember az úgy ír, hogy folyamatosan állandóan valamint dolgozik, és nyilván hát ebb egy csomó zsákutca van, tehát hogy ő nem nem ül éveket a a szövegeken.

Ö >> hát meg volt egy időszak, amikor ő neki nagyon-nagyon kemény alkohol meg drog problémái voltak, és abban az időben azt ő maga is, mond, ami egyébként például a rémkoppantók ö című regénye.

És ebbe ebbe nem teljesen értek egyet, tényleg túlírt, hosszú, túl hosszú.

Én ettől függetlenül élveztem, amikor volt egy ilyen Steven King korszakom.

Egyébként nekem is visszatérő szerzőm.

Ő de ő ritkábban tér vissza, már csak azért is, mert mert hosszúak a szövegei, de például ott van Lovecraft, minden évben olvasó.

Nincs, nem telik el úgy év, hogy ne olvassak Lovecraftot, valahogy mindig visszatérek hozzá. ö szeretek elmerülni abba a világba.

Úgyhogy tökre megértem ezt, hogy hogy így újra és újra felbukkan és val nincs nincs lezárt ügyed vele. >> Igen.

És akkor igyekszem olyan nem olyan könyveket olvasni, mint amit hozzájutottam tényleg tínédzser koromban a mit tudom én unokővéremnek a könyves polcra.

Hát ez a tűzgyújtó, tudod, és ez a ez a az a zs kat, >> tehát a z kategóriás horror, vagy a holdsáv, az például kifejezett, mondjuk ezt nem olvastam újra, de az az kifejezetten nem tetszett tőle.

Meg meg írt két ugyanolyan könyvet, mint a a réutó meg Rautó meg a Krisztin, vagy valamistin.

Én azt abból assiszem a Krisztint olvastam és hát nagyon nagyon nem tetszett a rémutó.

Az annyira gyenge volt, hogy abbahagyta.

Tehát, hogy nem azt azt nem voltam hajlandó elolvasni.

A Krisztint azt igen. >> Ühüm.

Ö ami még nagyon jó szerintem az a végítélet, ami ami az eredeti címe a The Stand, >> a víruselszabadulós a második leghosszabb regénye. >> Igen. >> Vagy a lehet, hogy az a leghosszabb és az és az az a második leghosszabb. >> Igen.

Ja, az is nagyon jó. majd megpróbálkozom vele.

Meg a Veres Attillának olvastam a és az nem jutottam.

Az az interjú előtt tartok. >> Aha. >> Az az utolsó novella. >> Sőt, az utolsó novellát nem olvastam, és az utolsó előttinek a felénél tartok, amikor valahogy visszatérnek a valóság helyreállítását. >> Merthogy én az éjféliskolákat nagyon szerettem.

A a regényt én félbe hagytam, mert nekem az az valamiért nem működött. a valóság helyreállításáról az elején lepattantam, de megvettem és így gyakorlatilag pár nap alatt kiolvastam, mert szerintem [ __ ] jó. >> Szerintem is nagyon jó.

És ezzel kapcsolatban hagyd hadd mondjam már el azt a sztorit, hogy tavaly a könyv héten a Szeged Szegeden Veres Attilával beszélgettünk.

Te is ott voltál. >> Ott készült a bandafotónk. >> Ott készült a bandafotónk.

És és pont erről a koncepcióról kérdeztem.

Most ez egy kicsit spoilerezni fogok, de ugye arról van szó, hogy hogy vannak ebben a valósághelyreállítása című szövegben vagy kötetben novellák, és egy idő múlva kiderül, hogy ezek a novellák tulajdonképpen mind összefügg, és hogy egy univerzumot alkot, és a legvégén pedig van egy interjú a szerzővel.

Aki még nem olvasta a kötetet és szeretné elolvasni, az most ugorja át a következő egy percet, mertogy az van >> megiratkozzol le. >> Igen.

Mertogy az van, hogy hogy ez az interjú ez része ennek az univerzumnak, ahogy ez később kiderül.

Tehát arról van szó, hogy a Veres Attillával az agavének a az Agavénál lévő szerkesztője, a kiadónál lévő szerkesztője csinál vele egy interjút, és az eleje az teljesen normális interjúnak indult.

Hát úgy néz ki, mintogyha a kötetet kiegészítették volna egy szerzői interjúval, de a a interjú végén kiderül, hogy ez is tulajdonképpen a fikciónak a része.

Nagyon-nagyon jó és egy hatalmas jó ötlet.

És kérdeztem az Attilát erről az egész koncepcióról, meg hogy hogy került bele az interjú, és akkor azt mondta, hogy egy ilyen Dévaj mosolyjal az arcán, hogy amikor ezt az egészet kitaláltam és a végére értem, akkor arra gondoltam, hogy na most előkészítettem az olvasókat, most kell őket [ __ ] >> Igen, erre emlékszem.

És nem szoktunk, vagy hát próbálunk nem trágárkodni ebbe a podcastba, de de ezt úgy gondolom. >> Igen, idézni kell ez, >> mertogy merthogy erről van szó.

Tehát >> még ne spoilerezd el nekem kérlek.

Biztos biztos, hogy a feje tetejére állítja meg a négy sarkából kiforgatja vagy nem tudom.

Meg meg szerintem nyilván ez nem újdonság a az irodalom történetében, hogy csinálsz egy olyan antológiát, vagy antológiát, amiben végül kiderül, hogy összeillenek ezek a történetek, de szerintem tökre nem mesterki, hanem nagyon nagyon szépen el van, legalábbis eddig mondom másfél novella van még, hátha nagyon szépen el van el vannak varva azok a szálak, amiknek el kell, hogy legyenek varva. >> Ühüm. >> Úgyhogy Ja.

Stephen King, Veres Attilla, meghalt Ozi Osborn, meghalt Kati Béla, RIP, >> RIP, >> RIP.

Az egyiknél lejárt a szerződés. >> Hát igen, >> hogy pont ha már turnéról van szó, akkor…

Említett entitások

Témák

  • berserk
  • manga

Szervezetek, cégek

  • Grognár reggelig
  • Dúvad

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A Bejáratnak Háttal S03E06. – Berserk”

Miről szól ez az epizód: „A Bejáratnak Háttal S03E06. – Berserk”?

Steve és Ádám az évadzáró epizódban Kentaro Miura Berserk című mangájáról beszélgetnek. Steve megemlíti, hogy Kevevári Istvánék podcastjukat méltatták a Grognár reggelig adásban, ami sok új hallgatót hozott. Emellett Steve beszámol a Dúvad nevű zenekarával tett, nemrég véget ért… Az epizód a A Bejáratnak Háttal című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 24..

Milyen témákat érint ez az epizód: „A Bejáratnak Háttal S03E06. – Berserk”?

Fő témái: berserk, manga.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A Bejáratnak Háttal S03E06. – Berserk”?

Megjelenés: 2025. 11. 24.. Hossz: 1 óra 50 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/a-bejaratnak-hattal/a-bejaratnak-hattal-s03e06-berserk

Több epizód a A Bejáratnak Háttal-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból