A Felébredett meg sem rezdül

Ram Dass: Az öregedés művészete - Hatodik fejezet, 4. rész

· PT27M53S

Összefoglaló

Ram Dass "Az öregedés művészete" című könyvének negyedik része az öregedést és a bölcsességet járja körül, a nyugati kultúra fiatalosság-orientált szemléletével szemben. A mű kiemeli a korral járó bölcsesség fontosságát.

Röviden

Műsor
A Felébredett meg sem rezdül
Megjelenés
2024. 10. 01.
Hossz
28 perc
Szereplők, említett nevek
Ram Dass, Vass Tamás Zoltán
Témák
öregedés, bölcsesség, nyugati kultúra

Ebben az epizódban

Ram Dass : Az öregedés művészete Fordította: Dr.

Pintérné Fekete Rózsa, felolvassa: Kövesdi László Manapság nem könnyű öregnek lenni, sem megöregedni.

Fiatalos és fogyasztás-orientált társadalmunkban az öregedés a testi-lelki szenvedések kifogyhatatlan forrása, ezért a legtöbben harcba szállnak az elkerülhetetlennel, és különféle módokon próbálnak fiatalok maradni.

A nyugati kultúrákban, ahol az információt többre értékelik, mint a bölcsességet, az öregember ósdivá válik, mint a tegnapi komputer.

Ezzel együtt ugyanakkor az igazi kincset is sutba dobjuk: a bölcsességet, amely az emberi élet azon kevés dolgai közé tartozik, amelyek a korral nem csökkennek, éppen ellenkezőleg: gyarapodnak.

Kiadta a Mandala-Véda Kiadó Kft., 2008.

A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is: Facebook Spotify Youtube Instagram

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ram Dass: Az öregedés művészete - Hatodik fejezet, 4. rész”

Miről szól ez az epizód: „Ram Dass: Az öregedés művészete - Hatodik fejezet, 4. rész”?

Ram Dass "Az öregedés művészete" című könyvének negyedik része az öregedést és a bölcsességet járja körül, a nyugati kultúra fiatalosság-orientált szemléletével szemben. A mű kiemeli a korral járó bölcsesség fontosságát. Az epizód a A Felébredett meg sem rezdül című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 10. 01..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ram Dass: Az öregedés művészete - Hatodik fejezet, 4. rész”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Ram Dass, Vass Tamás Zoltán.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Ram Dass: Az öregedés művészete - Hatodik fejezet, 4. rész”?

Fő témái: öregedés, bölcsesség, nyugati kultúra.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ram Dass: Az öregedés művészete - Hatodik fejezet, 4. rész”?

Megjelenés: 2024. 10. 01.. Hossz: 28 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/a-felebredett-meg-sem-rezdul/ram-dass-az-oregedes-muveszete-hatodik-fejezet-4-resz

Több epizód a A Felébredett meg sem rezdül-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból