A legjobbakkal kössetek barátságot

Az erény óceánja - Beszélgetés Dok Hae Szunimmal

· PT21M1S

Összefoglaló

Weiner Sennyey Tibor beszélget Dok Hae Szunimmal, a Won Kwang Sa apáthelyettesével, aki 2005 óta él szerzetesnövendéki életet. Szó esik a zenhez vezető útjáról és a közösségben végzett munkájáról.

Röviden

Műsor
A legjobbakkal kössetek barátságot
Megjelenés
2024. 08. 30.
Hossz
21 perc
Szereplők, említett nevek
Weiner Sennyey Tibor
Témák
zen, szerzetesnövendéki élet, közösségben végzett munka

Ebben az epizódban

Dok Hae Szunimmal Weiner Sennyey Tibor beszélgetett a Won Kwang Sa, azaz Eredeti fény zen közösség templomában.

Dok Hae Szunim apáthelyettes 1975-ben született Debrecenben.

Matematikusnak és programozónak tanult a Debreceni Egyetemen.

A zennel először 1990-ben találkozott olvasmányaiban.

Jógát gyakorolt 3 évig, valamint 14 évig aikidózott – 3 évig oktatóként is működött.

Csong An Szunimmal 2003 telén találkozott, és 2004 tavaszától kezdve gyakorol vele. 2004 nyarán részt vett első kjolcse elvonulásán, majd télen 5 fogadalmat tett. 2005 őszén beköltözött a Budapest Zen Központba, és megkezdte szerzetesnövendéki tanulmányait Kwang Jin néven. 2006 tavaszán Von Kvang Sza-ba költözött.

Azóta a templom építésén dolgozik Csong An Szunim vezetésével.

Három év kemény munka és képzés után 2008 őszén novícius lett, majd 2011-ben bhikku.

Szerzetesi neve Dok Hae Szunim, amely azt jelenti: az Erény Óceánja.

Jelenleg a templom helyettes apátjaként és házfőnökeként működik, és teljes szívét és életét a közösségnek, a szanghának szenteli.

A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is: Facebook Spotify Youtube Instagram

Említett entitások

Témák

  • zen
  • szerzetesnövendéki élet
  • közösségben végzett munka

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Won Kwang Sa

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Az erény óceánja - Beszélgetés Dok Hae Szunimmal”

Miről szól ez az epizód: „Az erény óceánja - Beszélgetés Dok Hae Szunimmal”?

Weiner Sennyey Tibor beszélget Dok Hae Szunimmal, a Won Kwang Sa apáthelyettesével, aki 2005 óta él szerzetesnövendéki életet. Szó esik a zenhez vezető útjáról és a közösségben végzett munkájáról. Az epizód a A legjobbakkal kössetek barátságot című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 08. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Az erény óceánja - Beszélgetés Dok Hae Szunimmal”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Weiner Sennyey Tibor.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Az erény óceánja - Beszélgetés Dok Hae Szunimmal”?

Fő témái: zen, szerzetesnövendéki élet, közösségben végzett munka.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Az erény óceánja - Beszélgetés Dok Hae Szunimmal”?

Megjelenés: 2024. 08. 30.. Hossz: 21 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/a-legjobbakkal-kossetek-baratsagot/az-ereny-oceanja-beszelgetes-dok-hae-szunimmal-8ed56f83

Több epizód a A legjobbakkal kössetek barátságot-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból