A legjobbakkal kössetek barátságot

STAFÉTA – Varjasi Gézát, a BuddhaFM riporterét kérdezi Tóth Zsuzsanna

· PT1H17M16S

Összefoglaló

Varjasi Géza, a BuddhaFM riportere, buddhista tanító és dzokcsen gyakorló a rádió 10. születésnapja alkalmából beszél pályafutásáról és a Békevázaprojektről. Az interjút Tóth Zsuzsanna készítette.

Röviden

Műsor
A legjobbakkal kössetek barátságot
Megjelenés
2024. 09. 27.
Hossz
1 óra 17 perc
Szereplők, említett nevek
Tóth Zsuzsanna, Varjasi Géza

Ebben az epizódban

Staféta című sorozatunk a BuddhaFM rádió 10. születésnapja alkalmából született 2024 őszén azzal a céllal, hogy közelebb hozzuk a hallgatókhoz rádiót azáltal, hogy megismerhetik annak készítőit.

Kézről kézre adjuk a mikrofont.

Varjasi Géza 10 éve a BuddhaFM rádió riportere.

Buddhista tanító és dzokcsen gyakorló.

A 80-as évek vége kezdett buddhizmussal foglalkozni, 1992-ben került kapcsolatba A Tan Kapuja Buddhista Főiskolával , 1993-ban lett rendes hallgatója és 2017-ben diplomázott.

Diplomamunkájában, ami a Sambhala kiadó jóvoltából könyv formában is megjelent – az általa egyik legkedvesebb buddhista tevékenységnek nevezett – titokzatos és különleges Békevázaprojekt-et dolgozta fel.

A 2000-es évek elején 3 évig az Uszó megbízott gondnoka. 20 éve vezet meditációkat és elvonulásokat.

Riporter: Tóth Zsuzsanna (2024) A könyv linkje A sorozat további beszélgetései BuddhaFM – Adásban a Tan!

A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is: Facebook Spotify Youtube Instagram

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • BuddhaFM

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „STAFÉTA – Varjasi Gézát, a BuddhaFM riporterét kérdezi Tóth Zsuzsanna”

Miről szól ez az epizód: „STAFÉTA – Varjasi Gézát, a BuddhaFM riporterét kérdezi Tóth Zsuzsanna”?

Varjasi Géza, a BuddhaFM riportere, buddhista tanító és dzokcsen gyakorló a rádió 10. születésnapja alkalmából beszél pályafutásáról és a Békevázaprojektről. Az interjút Tóth Zsuzsanna készítette. Az epizód a A legjobbakkal kössetek barátságot című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 09. 27..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „STAFÉTA – Varjasi Gézát, a BuddhaFM riporterét kérdezi Tóth Zsuzsanna”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tóth Zsuzsanna, Varjasi Géza.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „STAFÉTA – Varjasi Gézát, a BuddhaFM riporterét kérdezi Tóth Zsuzsanna”?

Megjelenés: 2024. 09. 27.. Hossz: 1 óra 17 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/a-legjobbakkal-kossetek-baratsagot/stafeta-varjasi-gezat-a-buddhafm-riporteret-kerdezi-toth-zsuzsanna-f86bdb2f

Több epizód a A legjobbakkal kössetek barátságot-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból