Igeidő 2026.05.12.
· PT5M9SÖsszefoglaló
Pál apostol rómaiakhoz írt levelének 8. fejezetéről elmélkedik Szabó Levente. Az ige Isten feltétlen szeretetét hangsúlyozza, amely Jézus Krisztusban testesül meg, és semmi nem választhat el tőle.
Röviden
- Műsor
- A református podcast
- Megjelenés
- 2026. 05. 12.
- Hossz
- 5 perc
- Szereplők, említett nevek
- Bakos Réka, Jézus Krisztus, Bertók Dániel, Bakos István
- Témák
- isten feltétlen szeretete
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
A Magyarországi Református Egyház napi igemagyarázata.
A mai bibliai igeszakaszról Szabó Leventét, a Pécsi Református Egyetemi Misszió lelkipásztorát hallják.
Ezen a mai napon Isten igéje Pál Apostol rómaiakhoz írt levelének nyolcadik fejezetéből szól hozzánk, a 31. verstől a 39. versig a következőképpen: Mit mondjunk tehát ezekre?
Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?
Aki tulajdon fiát nem kímélte, hanem mindannyiunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?
Ki vádolná Isten választottait?
Hiszen Isten az, aki megigazít.
Hiszen Krisztus az, aki meghalt, sőt feltámadt, aki Isten jobbján van és esedezik is értünk.
Ki választana el minket Krisztus szeretetétől?
Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver?
Amint meg van írva: Teérted gyilkolnak minket nap, mint nap.
Annyira becsülnek, mint vágó juhokat.
De mindezekben diadalmaskodunk azáltal, aki szeret minket.
Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.
Ha egy szóval kellene összefoglalni ezt az igeszakaszt, ezt mondanám: bizonyosság.
Pál Apostol ebben a szakaszban már nem egyszerűen tanít, hanem hitvallást tesz teljes üdbizonyosságáról.
Amikor azt mondja: meg vagyok győződve, akkor nem pusztán egy véleményt fogalmaz meg.
Azt mondja, biztos vagyok benne.
Nem azért, mert hallott róla, nem azért, mert olvasott róla, hanem mert személyesen megtapasztalta Isten szeretetét.
Azt, hogy Isten velünk volt, velünk van, és velünk lesz.
De mit tudunk erről a szeretetről?
Mit tudunk Isten szeretetéről?
Először is az, hogy Isten szeretetete nem egy érzés, nem egy hangulat, hanem egy valóságos személy, Jézus Krisztus.
Mert Isten nem csak beszélt a szeretetről, hanem odadta a fiát értünk.
Ha pedig a legdrágábbat adta, akkor ebből következik, nincs határa annak, amit értünk tenni akar.
Másodszor azt, hogy ez a szeretet közösséget teremt.
Nem kívülről szemléli az életünket, hanem belépett a világunkba.
Velünk van a mindennapjainkban, a döntéseinkben, a küzdelmeinkben, az örömeinkben, a fájdalmainkban.
Ez a közelség, az Isteni közelsége ad erőt minden napra.
Harmadszor az, hogy ez a szeretet erősebb minden vádnál és kudarcnál.
Mert nem az határozza meg az életünket, akik Istenben bízunk, amit mások mondanak rólunk.
És nem is az, amit mi gondolunk saját magunkról, hanem az, amit Isten mond.
És Isten azt mondja, hogy szeretlek és nem engedlek el.
Ez a szeretet, az Isten szeretete felülírja a múltunkat és a jelenünket, a bűneinket.
És ez a szeretet, ez a jövőnkre is kiterjed.
Mert ez a szeretet képes megtartani bennünket mindvégig.
Ezért mondja Pál ezt a hatalmas mondatot a végén, hogy sem halál, sem élet, sem jelen, sem jövő, és semmiféle teremtmény és erő és semmi nem választ el Isten szeretetétől.
Nincs olyan erő, olyan mélység, olyan élethelyzet, mely ki tudná szakítani bennünket Isten kezéből.
Pál nem tagadja, hogy vannak nehézségek.
Beszél nyomorúságról, üldözésről, veszedelemről, de mégis azt mondja, mindezekben diadalmaskodunk azáltal, aki szeret minket.
Nem azért, mert mi erősek vagyunk, hanem mert ő erős.
Nem azért, mert mi tartjuk meg magunkat, hanem mert ő tart bennünket.
Csak leborulhatunk, kedves testvérek.
Leborulhatunk, amikor ezeket a sorokat olvassuk.
Mert az ő szeretete erősebb mindennél, ami velünk történik.
Ez a szeretet nem csak vígasztal, hanem erősít.
Bátorságot ad, és új életre hív.
Ezért ma is odafordulhatunk Istenhez, és ezt mondhatjuk: Uram, köszönöm, hogy te velünk vagy!
És ha te velünk vagy, az mindenre elég.
Említett entitások
Témák
- isten feltétlen szeretete
Személyek
Szervezetek, cégek
- Pál apostol
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Igeidő 2026.05.12.”
Miről szól ez az epizód: „Igeidő 2026.05.12.”?
Pál apostol rómaiakhoz írt levelének 8. fejezetéről elmélkedik Szabó Levente. Az ige Isten feltétlen szeretetét hangsúlyozza, amely Jézus Krisztusban testesül meg, és semmi nem választhat el tőle. Az epizód a A református podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 12..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Igeidő 2026.05.12.”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bakos Réka, Jézus Krisztus, Bertók Dániel, Bakos István.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Igeidő 2026.05.12.”?
Fő témái: isten feltétlen szeretete.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Igeidő 2026.05.12.”?
Megjelenés: 2026. 05. 12.. Hossz: 5 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/a-reformatus-podcast/igeido-2026-05-12
Több epizód a A református podcast-ből
- Igeidő 2026.09.15.
- Igeidő 2026.09.14.
- Igeidő 2026.09.13.
- Igeidő 2026.09.12.
Az Igeidő című református podcast adása, mely 2026. szeptember 12-én hangzott el. A napi igemagyarázatban Veres Ábel, a Budapest Hold utcai Református Egyházközség lelkipásztora a…
- Igeidő 2026.09.11.
Az Igeidő című műsor 2026. szeptember 11-i adásában Veres Ábel református lelkipásztor a Budapest-Hold utcai Református Egyházközségből a napi bibliai igeszakaszról tart elmélkedé…
- Igeidő 2026.09.10.
Ez az Igeidő című podcast mai adása, amely a Magyarországi Református Egyház napi igemagyarázata. A mai bibliai igeszakaszról Veres Ábel, a Budapest-Hold utcai Református Egyházkö…
- Igeidő 2026.09.09
Az Igeidő című napi igemagyarázó műsor vendége Veres Ábel, a Budapest-Hold utcai Református Egyházközség lelkipásztora. A mai adásban a Magyarországi Református Egyház napi biblia…
- Ti azért....14/9.
Ebben az epizódban a lélek sötét éjszakája témakörét járják körül, különös tekintettel az imádságban tapasztalható elakadásra és kiszáradásra. Az adás a „Ti azért így imádkozzatok…
- Igeidő 2026.09.08.
Az Igeidő című napi igemagyarázó sorozatban Veres Ábel, a Budapest Hold utcai Református Egyházközség lelkipásztora a Magyarországi Református Egyház mai bibliai igeszakaszát magy…
- Igeidő 2026.09.07.
Ez az Igeidő című podcast napi igemagyarázó sorozatának 2026. szeptember 7-i epizódja. A Magyarországi Református Egyház gondozásában Veres Ábel, a Budapest Hold utcai Református…