Igeidő 2026.05.13
· PT5M12SÖsszefoglaló
Szabó Levente a Pécsi Református Egyetemi Misszió lelkipásztora Pál apostol rómaiakhoz írt levelét magyarázva hangsúlyozza, hogy a kereszténység nem egyszerű vallásosság, hanem élő, személyes kapcsolat a Szentháromság Istennel. Beszél Pál fájdalmáról, akik nem ismerték fel…
Röviden
- Műsor
- A református podcast
- Megjelenés
- 2026. 05. 13.
- Hossz
- 5 perc
- Szereplők, említett nevek
- Jézus Krisztus
- Témák
- kereszténység, pál apostol levele, szentháromság
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Ezen a mai napon Isten igéje Pál apostol rómaiakhoz írt levelének kilencedik fejezetéből szól hozzánk.
Az első verstől a harmadik versig a következőképpen: "Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok.
Lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által, hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet.
Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt Krisztustól elszakítva, az én testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett." Pál apostol nem tanítással, nem magyarázattal, hanem fájdalommal kezdi ezt a részt.
Így ír: „Nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet.” Ez egy szívből fakadó fájó kiáltás Pál apostoltól.
Azok miatt, akik közel voltak Istenhez, akik ismerték az ígéreteket, akik kapták a törvényt, akik között maga Krisztus is megszületett.
Mindenük megvolt, ami Istenhez köthette volna őket, de mégsem ismerték fel Krisztusban a megváltót.
Ez a fájdalom, Pál apostol fájdalma vezet el az első fontos felismeréshez igeszakaszunkkal kapcsolatban.
A vallásosság nem egyenlő a Szentháromság Istennel való kapcsolattal.
Pál nem vádol, nem másokra mutogat, hanem saját népéről beszél.
Azokról az emberekről, akik komolyan vették Istent, ismerték az ígéreket, gyakorolták a vallásosságukat, a hitüket, de nem ismerték fel, hogy Jézus Krisztusban maga az Isten jött közel.
Hogy nem csupán egy tanító, nem csupán egy próféta, hanem az a megváltó jött el, akire vártak.
Hogy ő jött el betölteni a törvényt, hogy ő győzte le a bűnt és a halált, és hogy ő általa hívhatjuk Istent mennyei Atyánknak.
A kereszténység nem egyszerűen szokások vagy tanítások rendszere, hanem élő kapcsolat a Szentháromság Istennel.
Az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel.
És ezt a kapcsolatot Krisztus szerezte meg a számunkra.
Ő az, aki helyreállította, ami megszakadt kapcsolatot az Atyával.
És ebben a kapcsolatban a Szentlélek az, aki élővé teszi ezt, ezt a közösséget, aki megerősít benne napról napra, aki formál, vezet és egyre mélyebben von bele az Isten szeretetébe.
És így válik a hitünk többé, mint vallásosság.
Amikor Pál látja, hogy ezt nem ismerték fel, nem látták meg Krisztusban a megígért Messiást, akkor ezen Pál megrendül.
És Pál aggódása példa lehet a számunkra.
Pálnak fáj, hogy vannak emberek, akik nem ismerik fel Krisztusban a világ megváltóját és életüknek urát.
Református gyülekezeteink akkor tudnak valóban gyógyuló és gyógyító közösséggé válni, ha nem zárkóznak be, hanem szeretettel és felelősséggel odafordulnak másokhoz.
Ha van bennük türelem arra, hogy Isten elé kísérjük, kísérjék azokat, akik még nem ismerték fel Krisztusban életük urát, de vágynak, és várnak valamire, ami végső soron csak Istentől kaphatnak meg.
A kereszténység nem pusztán vallás.
Mai igénk üzenete, hogy nem pusztán vallás, hanem kapcsolat a Szentháromság Istennel.
Egy élő, személyes kapcsolat, amelyet Krisztus nyitott meg a számunkra, és amelyet a Szentlélek tart meg, és erősít benne napról napra.
És miközben mi ebben a közösségben élünk, és vagyunk, akkor ne csak erre figyeljünk, hanem hordozzuk imádságban azokat is, akik még nem ismerték fel Krisztusban életük urát.
Kérjük Istent, hogy nyissa meg a szemüket, vezesse őket önmagához, és közben a mi szívünket is formálja, hogy szeretettel és hűséggel tudjunk értük imádkozni.
Említett entitások
Témák
- kereszténység
- pál apostol levele
- szentháromság
Személyek
- Szabó Levente
- Jézus Krisztus
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Igeidő 2026.05.13”
Miről szól ez az epizód: „Igeidő 2026.05.13”?
Szabó Levente a Pécsi Református Egyetemi Misszió lelkipásztora Pál apostol rómaiakhoz írt levelét magyarázva hangsúlyozza, hogy a kereszténység nem egyszerű vallásosság, hanem élő, személyes kapcsolat a Szentháromság Istennel. Beszél Pál fájdalmáról, akik nem ismerték fel… Az epizód a A református podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 13..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Igeidő 2026.05.13”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Jézus Krisztus.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Igeidő 2026.05.13”?
Fő témái: kereszténység, pál apostol levele, szentháromság.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Igeidő 2026.05.13”?
Megjelenés: 2026. 05. 13.. Hossz: 5 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/a-reformatus-podcast/igeido-2026-05-13
Több epizód a A református podcast-ből
- Igeidő 2026.09.15.
- Igeidő 2026.09.14.
- Igeidő 2026.09.13.
- Igeidő 2026.09.12.
Az Igeidő című református podcast adása, mely 2026. szeptember 12-én hangzott el. A napi igemagyarázatban Veres Ábel, a Budapest Hold utcai Református Egyházközség lelkipásztora a…
- Igeidő 2026.09.11.
Az Igeidő című műsor 2026. szeptember 11-i adásában Veres Ábel református lelkipásztor a Budapest-Hold utcai Református Egyházközségből a napi bibliai igeszakaszról tart elmélkedé…
- Igeidő 2026.09.10.
Ez az Igeidő című podcast mai adása, amely a Magyarországi Református Egyház napi igemagyarázata. A mai bibliai igeszakaszról Veres Ábel, a Budapest-Hold utcai Református Egyházkö…
- Igeidő 2026.09.09
Az Igeidő című napi igemagyarázó műsor vendége Veres Ábel, a Budapest-Hold utcai Református Egyházközség lelkipásztora. A mai adásban a Magyarországi Református Egyház napi biblia…
- Ti azért....14/9.
Ebben az epizódban a lélek sötét éjszakája témakörét járják körül, különös tekintettel az imádságban tapasztalható elakadásra és kiszáradásra. Az adás a „Ti azért így imádkozzatok…
- Igeidő 2026.09.08.
Az Igeidő című napi igemagyarázó sorozatban Veres Ábel, a Budapest Hold utcai Református Egyházközség lelkipásztora a Magyarországi Református Egyház mai bibliai igeszakaszát magy…
- Igeidő 2026.09.07.
Ez az Igeidő című podcast napi igemagyarázó sorozatának 2026. szeptember 7-i epizódja. A Magyarországi Református Egyház gondozásában Veres Ábel, a Budapest Hold utcai Református…