Aktuális

A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet három évtizede

· PT46M52S

Összefoglaló

A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet 30 éves működését ünnepli, melynek alkalmából dr. Göncz Lászlóval, Kepe Kocon Lilivel és Soós Mihállyal beszélgetnek az intézet történetéről és jelentőségéről.

Röviden

Műsor
Aktuális
Megjelenés
2024. 11. 13.
Hossz
47 perc
Témák
nemzetiségi művelődés, intézet története

Ebben az epizódban

A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet hivatalosan 1994 januárjában kezdte meg a működését, egy próbaévet követően.

Ennek jubileumát a hét végén ünnepelte meg az intézmény a Lendvai Városházán megtartott díszüléssel, ahol az alapítók mellett a Kárpát-medencében élő kisebbségek rokon intézményeinek vezetői, képviselői is a vendégek voltak.

Mindez arra utal, hogy ezalatt a három évtized alatt az intézmény átlépte országának határait, és az egyetemes magyar kultúra szellemében dolgozik.

Erről a megtett útról beszélgetünk dr.

Göncz Lászlóval, az intézetet alapító első igazgatóval, akit a tisztségben Kepe Kocon Lili követett, és Soós Mihály jelenlegi igazgatóval.

Említett entitások

Témák

  • nemzetiségi művelődés
  • intézet története

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet három évtizede”

Miről szól ez az epizód: „A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet három évtizede”?

A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet 30 éves működését ünnepli, melynek alkalmából dr. Göncz Lászlóval, Kepe Kocon Lilivel és Soós Mihállyal beszélgetnek az intézet történetéről és jelentőségéről. Az epizód a Aktuális című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 11. 13..

Milyen témákat érint ez az epizód: „A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet három évtizede”?

Fő témái: nemzetiségi művelődés, intézet története.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet három évtizede”?

Megjelenés: 2024. 11. 13.. Hossz: 47 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/aktualis/a-magyar-nemzetisegi-muvelodesi-intezet-harom-evtizede-75086274

Több epizód a Aktuális-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból