Anno Budapest

A Magyar Rádió anno

· PT1H46M6S

Összefoglaló

Az Anno Budapest ezen epizódja a Magyar Rádió történetét mutatja be, amely 1925-ben indult, és 1928-ban költözött a Bródy Sándor utcába. Az adás kitér az épület híres stúdióira, neves személyiségeire és az 1956-os forradalom alatti szerepére, valamint az épületegyüttes jövőbeni…

Röviden

Műsor
Anno Budapest
Megjelenés
2024. 09. 10.
Hossz
1 óra 46 perc
Témák
magyar rádió, 1956-os forradalom

Ebben az epizódban

Forrás: Fortepan 191130 925-ben indult, 1928-ban költözött a Bródy Sándor (akkoriban Főherceg Sándor) utcába a Magyar Rádió.

Itt, a Palotanegyedben épült fel Európa első és máig működő rádiós stúdiópalotája a város szívében Gerlóczy Gedeon tervei alapján.

Itt épült fel a Nobel-díjas Békésy György tervei alapján a híres 6-os stúdió, ahol maga Ennio Morricone is vezényelte a Magyar Rádió zenekarát.

Itt állították fel a híres büfét 1949-ben, a Pagodát, ahol mindenki találkozott. 1952-ben hat hét alatt felhúztak egy atombunker stúdiót három méter vastag falakkal.

Itt áll a világhírű 22-es stúdió, ahol Conchita Wurst is rögzítette lemezét és a Berkeley Egyetem végez akusztikai kísérleteket.

Irodalmi műsorok szóltak innen, melyekben Karinthy, Kosztolányi, Márai, Radnóti olvasták fel műveiket. 1938-ban Pacelli bíboros – későbbi nevén XII.

Piusz pápa – innen köszöntötte a híveket az Eucharisztikus Kongresszuson.

Itt zajlottak az 1956-os forradalom legkeményebb harcai.

És innen szólt a kivételes színvonalú, a 80-as években a szabadság légkörét sugárzó sok-sok politikai adás, amikben számos egykori és mostani klubrádiós kollégánk részt vett.

Ez a komplexum költözött el 2015-ben innen, és ezt az épületegyüttest igyekeznek most szinte teljesen (két palota és a Bródy Sándor utcai traktus kivételével) a földig rombolni, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megrendelésére a Pázmány Péter Katolikus Egyetem gigantikus új kampusza felépüljön.

Erre az egykori Magyar Rádióra emlékeztünk az Anno Budapest 2024. szeptember 8-i adásában 14 és 16 óra között.

Említett entitások

Témák

Szervezetek, cégek

  • Magyar Rádió

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A Magyar Rádió anno”

Miről szól ez az epizód: „A Magyar Rádió anno”?

Az Anno Budapest ezen epizódja a Magyar Rádió történetét mutatja be, amely 1925-ben indult, és 1928-ban költözött a Bródy Sándor utcába. Az adás kitér az épület híres stúdióira, neves személyiségeire és az 1956-os forradalom alatti szerepére, valamint az épületegyüttes jövőbeni… Az epizód a Anno Budapest című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 09. 10..

Milyen témákat érint ez az epizód: „A Magyar Rádió anno”?

Fő témái: magyar rádió, 1956-os forradalom.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A Magyar Rádió anno”?

Megjelenés: 2024. 09. 10.. Hossz: 1 óra 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/anno-budapest/a-magyar-radio-anno

Több epizód a Anno Budapest-ből

  • Papír- és vasgyűjtés, MÉH-emlékeink
  • lógás a suliból
  • zongora otthon – 2. adás

    Az Anno Budapest 2026. szeptember 27-i adásában a zongora otthoni jelenléte és szerepe volt a téma. A műsorban Panxnotdead Miklós beszélgetett a hallgatókkal arról, hogyan vált a…

  • zongora otthon

    Az Anno Budapest 2026. szeptember 20-i adásában a zongora otthoni jelenlétéről és a hozzá kapcsolódó társadalmi szerepről beszélgettek. A műsor kitér arra, hogyan vált a zongora s…

  • emlékeink a Magyar Televízióról – 2. rész

    Az Anno Budapest podcast ezen epizódja a Magyar Televízió (MTV) múltját idézi fel, különös tekintettel a nézők emlékeire az adásokkal, műsorvezetőkkel és bemondókkal kapcsolatban.…

  • emlékeink a Magyar Televízióról

    Az Anno Budapest podcast 2026. szeptember 6-i adásában a Magyar Televízió (MTV) archívumát idézik fel. Az adás az MTV 1957-es indulása óta gyűjtött emlékeket dolgozza fel, beleért…

  • randevúzás Kukorellyvel

    A műsorban Kukorelly Endre író vendége a magyar főváros randevúhelyszíneit mutatja be. A beszélgetés az alkalmas helyszíneken, az illemszabályokon, a randevúk kimenetelén és a hel…

  • a disszidálásról – 3. adás

    Az Anno Budapest ezen adása a Kádár-kori disszidálásról szól, amely nem utazás, hanem eltervezett kockázat volt. A műsor bemutatja az illegális határátlépés előtti titkolózást, a…

  • a disszidálásról – 2. adás

    Az Anno Budapest 2026. augusztus 16-i adásában a Kádár-kori disszidálás témáját járták körül a hallgatók történetein keresztül. Az epizód bemutatja az illegális határátlépés súlyo…

  • a disszidálásról

    Az Anno Budapest ezen adása a Kádár-korszak disszidálásának nehéz döntéseiről és következményeiről szól. Az epizód bemutatja a szökés kockázatait, a titkolózás szükségességét és a…