Anno Budapest

a protekció

· PT1H45M58S

Összefoglaló

Az Anno Budapest ezen epizódja a protekció jelenségét vizsgálja, melyet finomabban kapcsolati háló aktiválásának is nevezhetünk. A műsor a protekció működési elvét, megjelenési formáit, és a magyarországi hagyományait mutatja be.

Röviden

Műsor
Anno Budapest
Megjelenés
2026. 03. 30.
Hossz
1 óra 46 perc
Témák
protekció, kapcsolati háló

Ebben az epizódban

Forrás: Fortepan 261471 Az Anno Budapest 2026. március 29-i adásának témája a protekció volt.

Azt mondják, nem az számít, mit tudsz, hanem kit ismersz.

Ez a bölcsesség valószínűleg olyan régi, mint maga az emberiség – sőt, gyanítható, hogy a mamutcsorda legjobb húsdarabjait sem a legügyesebb vadász kapta, hanem a főnök sógora.

A protekció – finomabban szólva: a kapcsolati háló aktiválása – az emberi civilizáció egyik legstabilabb intézménye, működési elve meglepően egyszerű.

Amikor egy állásra, megbízásra vagy éppen kórházi időpontra pályázunk, két út áll előttünk: az egyik a hosszú, kövezett, szabályos eljárás, a másik egy telefon a megfelelő emberhez.

Az előbbi jellemzően hetekig, hónapokig tart, az utóbbi annyi ideig, amíg a tárcsahang megszólal.

Demokratikus vonása az egésznek, hogy elvben mindenki élhet vele – csak éppen nem mindenkinek vannak hozzá a megfelelő kapcsolatai.

Az eredmény általában az, hogy egy középszerű jelölt kerül egy fontos pozícióba, miközben egy tehetséges ember ül otthon és frissíti az önéletrajzát.

Magyarországon a protekciónak különösen gazdag hagyományai vannak.

Nálunk finomabb esetben „összeköttetésnek”, durvább esetben „haverrendszernek” hívják, ünnepi alkalmakkor pedig egyszerűen „így megy ez”-nek.

A jelenség annyira mélyen gyökerezik a kultúrában, hogy sokan őszintén meg vannak győződve: ha valakinek nincs protekciója, az maga tehet róla – nyilván nem mozgott eleget, nem járt el a megfelelő helyekre, nem ivott sört a megfelelő emberekkel.

Legszebb formájában ott virágzik, ahol a leghangosabban tiltják: az a hivatal, amelynek bejáratán „Protekciónak helye nincs!” tábla díszeleg, általában azért helyezte ki, mert pontosan tudja, miről beszél.

Persze a protekció nem mindig nyílt és szemérmetlen.

Ölthet „meleg ajánlás” köntösét, megjelenhet „informális egyeztetés” formájában, vagy elrejtőzhet a „tudod, szóltam érted egy jó szót” ártatlan mondatában.

A lényeg mindig ugyanaz: valaki valakinek szól, és ez a szó hatásosabbnak bizonyul, mint a gondosan összeállított önéletrajz.

A legszebb az egészben, hogy a rendszer önmagát igazolja: aki összeköttetéssel kerül be egy pozícióba, az onnantól mások protekcióját intézheti – így válik a rendszer szemében visszamenőleg is kompetens személlyé.

A kör bezárul, mindenki elégedett, leszámítva azokat, akik a körön kívül maradtak.

Említett entitások

Témák

  • protekció
  • kapcsolati háló

Szervezetek, cégek

  • Anno Budapest

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „a protekció”

Miről szól ez az epizód: „a protekció”?

Az Anno Budapest ezen epizódja a protekció jelenségét vizsgálja, melyet finomabban kapcsolati háló aktiválásának is nevezhetünk. A műsor a protekció működési elvét, megjelenési formáit, és a magyarországi hagyományait mutatja be. Az epizód a Anno Budapest című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 03. 30..

Milyen témákat érint ez az epizód: „a protekció”?

Fő témái: protekció, kapcsolati háló.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „a protekció”?

Megjelenés: 2026. 03. 30.. Hossz: 1 óra 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/anno-budapest/anno-budapest-a-protekcio

Több epizód a Anno Budapest-ből

  • Papír- és vasgyűjtés, MÉH-emlékeink
  • lógás a suliból
  • zongora otthon – 2. adás

    Az Anno Budapest 2026. szeptember 27-i adásában a zongora otthoni jelenléte és szerepe volt a téma. A műsorban Panxnotdead Miklós beszélgetett a hallgatókkal arról, hogyan vált a…

  • zongora otthon

    Az Anno Budapest 2026. szeptember 20-i adásában a zongora otthoni jelenlétéről és a hozzá kapcsolódó társadalmi szerepről beszélgettek. A műsor kitér arra, hogyan vált a zongora s…

  • emlékeink a Magyar Televízióról – 2. rész

    Az Anno Budapest podcast ezen epizódja a Magyar Televízió (MTV) múltját idézi fel, különös tekintettel a nézők emlékeire az adásokkal, műsorvezetőkkel és bemondókkal kapcsolatban.…

  • emlékeink a Magyar Televízióról

    Az Anno Budapest podcast 2026. szeptember 6-i adásában a Magyar Televízió (MTV) archívumát idézik fel. Az adás az MTV 1957-es indulása óta gyűjtött emlékeket dolgozza fel, beleért…

  • randevúzás Kukorellyvel

    A műsorban Kukorelly Endre író vendége a magyar főváros randevúhelyszíneit mutatja be. A beszélgetés az alkalmas helyszíneken, az illemszabályokon, a randevúk kimenetelén és a hel…

  • a disszidálásról – 3. adás

    Az Anno Budapest ezen adása a Kádár-kori disszidálásról szól, amely nem utazás, hanem eltervezett kockázat volt. A műsor bemutatja az illegális határátlépés előtti titkolózást, a…

  • a disszidálásról – 2. adás

    Az Anno Budapest 2026. augusztus 16-i adásában a Kádár-kori disszidálás témáját járták körül a hallgatók történetein keresztül. Az epizód bemutatja az illegális határátlépés súlyo…

  • a disszidálásról

    Az Anno Budapest ezen adása a Kádár-korszak disszidálásának nehéz döntéseiről és következményeiről szól. Az epizód bemutatja a szökés kockázatait, a titkolózás szükségességét és a…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból

  • A Nemzeti Tőkeholding első embere- Buda Sándor — A tőkén túl

    Buda Sándor, a Nemzeti Tőkeholding elnök-vezérigazgatója vendégként mesél a pályafutásáról, a véletlenek szerepéről és a mérföldkövekből tanultakról. Szó esik a hazai tőkekultúra…

  • E38 - sziamizu — Nyerspolgár Podcast

    Az epizód az online és offline ismerkedés nehézségeit tárgyalja, különös tekintettel a randiappok világára. Szó esik a véletlen szuperlájkokról, a furcsa profilképekről és az agre…