#69 Pilóta élet egy Qatar Airways pilóta szemén keresztül
· PT2H7M48SÖsszefoglaló
Kiss László, a Qatar Airways repülőgép-kapitánya mesél a pilótaélet kihívásairól és mindennapjairól. Gyerekkori álma az űrhajós vagy pilóta hivatás volt, végül vitorlázó repüléssel kezdte, majd hivatásos repülőgépvezetői képzést kapott. A képzés kemény volt, lemondásokkal járt…
Röviden
- Műsor
- Az Utazási Podcast
- Megjelenés
- 2024. 03. 20.
- Hossz
- 2 óra 8 perc
- Szereplők, említett nevek
- Mátai András
- Témák
- pilóta élet, repülés, légiközlekedés
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[Zene] sziasztok drága hallgatók én mátai andrás vagyok az utazási podcast legújabb részében egy qatar ervés repülőgép kapitánnyal utazzuk körbe a világot beszélgetőtársam kis [Zene] lászló pilótának lenni egy gyermekkori álom teljesen és az a jó hogyha gyerekkori államról van szó mert úgy lesz valakiből jó pilóta nálam ez úgy indult hogy én űrhajós akartam lenni gyerekkoromban aztán jó jegyeim voltó óvodában igen y kicsit később is aztán még a még az általános iskolai osztálytársak is mondják hogy emlékeznek rá hogy én pilóta v űrhajós akartam lenni ilyenkor nem akar mindenki pilóta lenni meg űrhajós hát vagy tűzoltó vagy ilyesmi nálam az komolyabb volt de aztán el csábultam jójyeim voltak és akkor az orvosi hivatás volt ugy a horizonton olyan iskoláb is jártam szegeden a radnotiba nagyon sok osztálytársam most már volt osztálytársam ugye orvos meg praktizáló meg befutott és úgy indult a dolog hogy egy barátommal kimentünk a szegedi repülőtérre elkezdtünk vitorlázó repülni egyből befogadtak és kinyílt a világ és hát egy diákcsinnek indult ez az egész és már aznap elvittek a vitorlázógéppel emlékszem hogy egy gobé nevezetű magyar vitorlázógéppel repültem először és néztem hogy hát négy műszer is van benne hogy úristen hogy lehet ezt megtanulni magasságmérő sebességmérő emelkedés hülyedés meg ilyen hozdőlésmérő és aztán valahogy úgy alakult hogy hogy tehetségesnek mondtak engem is meg a meg a a barátomat is akivel kezdtük és aztán folytattuk folytattuk és akkor ez lett belőle hogy mindig mindig egy kicsit újabb feladat jött a seregben ejtörnyős voltam és felvételt nyertem a nyíregyházi főiskolára ahol az állam ingyenesen kiképezett mint hivatásos repülőgépvezetőt hát ez már nincs így ez akkor kapóra jött kapóra jött igen és kaptunk hozzá egy repülőmérnöki diplomát is meg egy nagyon klassz most már látom hogy mennyire klassz repülőkiképzést műrepüléssel kötelékrepüléssel mezőgazdasági repülésel amikor alacsonyan 50- 100 meken repülünk ez a mostani képzésben például nincsen benne meg viszonylag komplikált gépekkel is kezdtünk cse géppel meg meg orosz gépekkel és e egész jó alapot adott ez így elég könnyűnek hangzik nem tehát hogy ilyen nagyon automatikusan jött minden vagy voltak ebben ilyen challengeek vagy vagy minek köszönheted hogy ahogy így elmeséled ez ilyen egyszerű egyszerű meg meg jó volt lemondással járt inkább úgy mondanám tehát a szombati vagy a pénteki bulit azt le kellett ugye mondani mert másnap nekünk 8:kor már mondjuk föl kellett szállni mondjuk a vitorlázó repülőtéren meg a főiskola is olyan volt hogy 10: órakkor aludni kellett h holott ez civil suli volt de mégis egy kicsit olyan mhsz-es félkatonai beideződések voltak még ebben ühüm úgyhogy sokat adott nagyonnagyon jó iskola volt meg nagyon jó oktatóktól tanultunk és iskolarendszerben tehát három év csak a repülésről szólt mikor reggel fölkel az ember és akkor elmegy mondjuk egy légi navigációs csodálatos órára utána megebédel kimegy a repülőtérre repül egy jó feladatot pihen egy kicsit és akkor utána éjszakai repülés jött és készült mondjuk a nemzetközi repülésére ilyesmi úgyhogy ez nagyon-nagyon szuper jó indítás volt erre a pályára volt ennek olyan része amit nem szerettél nem tudom szokott jogászok amikor mondják hogy a római jogot hogy utalták meg nekem a ábrázoló geometriával volt bajom mi ugye műszaki én nem vagyok nagyon műszaki ember ismerem a gépeket meg meg szeretem őket de inkább ilyen ilyen ilyen kékvérű vagyok ahogy szoktuk mondani il repülős berkekbené kékvérű igen kéér a mitől kék levegő kék hogy a levegő hogy hogy olyan repülő embernek tartjuk magunkat az azt jelenti hogy hogy már gyerekfejjel ebben élünk és tudjuk hogy a amellett hogy keményen kell és folyamatosan tanulni kell amellett a a beszélgetések során tanul nagyon sok at az ember meg a nagy pilótákbóltól meg a a másoknak a hibájából esetleg ilyenkor mi volt a jövőképed tehát katona akartál lenni a mondjuk a hadseregben akartál szolgálni vagy akkor már tudtad hogy te nagy nagy gépeket akarsz vezetni és pilóta akarsz lenni ahogy amilyen pilóta lettél 20-an kezdtük a vitorlázó kiképzést és mindenki malév pilóta akart lenni addig láttatok csak igen vagy nem látt nem láttatok tovább a malévnél azért vagy az volt a legvonzóbb tényleg az volt a legvonzóbb igen én úgy emlékszem hogy mindenki malév pilóta akart lenni és tudtuk hogy ez egy nem előfeltétele a vitorlázó repülés például annak hogy az ember aztán nagygépre kerüljön de de nagyon jó iskola azt már akkor is beláttuk úyan presesztízs vagy vagy mi lehetett ez hogy h hát ez a sok utazás az a az hogy a malévnak micsoda neve volt és hogy hogy milyen jó megélhetést is biztosít meg milyen kalandos életet de nem mondjuk azt gondoltad hogy én majd nem tudom lufanza vagy british airway pilóta akarok lenni hanem konkrétan a malév hát az nem az nagyonnagyon távoli volt azért kérdem hogy addig látatok csak addig láttuk de hát az is olyan olyan hatalmas álom volt és ha belegondolok egyedül lettem akinek ez összejött igen abból a abból a csoportból és az minek köszönheted hogy szerinted te neked sikerült és a többieknek nem szerencse kitartás meg úgy alakultak a dolgok hát azt mondják egy kis kitartás is vegyülhetett ebbe az egészbe sokat kellett várnom amikor a főiskolát elvégeztem utána nyolc évig kis géppel repültem akkor éppen nem volt felvételi a malévnál illetve azokat vették föl akiknek családtagja ott volt ismeretsé volt én akkor szegeden éltem a szegedi repülőtéren dolgoztam meg egy évet angliában dolgoztam északkeletangliában ugye mint ejtőernyős ilyen ejtőnyős ugrató pilóta is voltam és ott ilyen világbajnok ejtőnyősökkel dolgoztam együtt a is nagyon-nagyon jó iskola volt de hát várnom kellett várnom kellett és aztán a pilót azt jelenti hogy te viszed föl a gépet akik majd kiugranak a így van és ehhez te neked úgy tudnod kellett hogy az ember hogy ugrik meg ehhez is kellett hogy tapasztalatod van nem kell hozzá tehát a az ugrató pilótának nem kell ejtnyős tapasztalat viszont sokat segít és talán ezért volt az hogy hogy éreztem azt hogy mire van szüksége az ejtőnyősnek tudtam hogy ha egy 50 mrel lejjebb kezdjük az ugrást az az neki azért hátrányt tud jelenteni és ez nagyon klassz volt hát arról nem beszélve hogy mondjuk egy nap a amikor legtöbbször szálltam le az 26 volt 26 leszállás egy nap úgyhogy a repülő technika hogy vezetjük a gépet az is nagyon fejlődik ilyenkor aha 2 az komoly mikor jutottál be a malévhez vagy ez hogy sikerült akkor ez a nagy álom az teljesült ott igen 2004-ben és át kellett hozzá egy egy lezuhanás vagy egy kényszerleszállás ahogy nevezzük éppen horvátországban egy két személyes géppel nem tudtunk átemelkedni egy hegygerincen és ott improvizálni kellett egy ilyen sziklás talojon kellett letenni a gépet és utólag tudtuk meg hogy ez egy aknamezőn sikerült na ekkor történt az hogy elgondolkodtam azon hogy hát abbahagyom ezt a repülyést hát három opció volt ez egy azért ez egy nagyon nagy baki volt holott talán nem a mi hibánk volt de hát rossz időben rossz helyen voltunk és akkor ez milyen járat volt hogy egy két ez nem ez egy kétszemélyes k sportrepülőgép sportrepülőgép így van akkor az volt hogy hagyom ezt az egészet mert nem lehet bekerülni a malévhoz valami másba kezdek vagy vagy maradok a szegedi repülőtéren és voltak már apróbb sikerek elindítottunk egy ilyen tengerparti járatot például de nem volt benne távlat vagy pedig az hogy az ember fölhúzza a kesztyűt és akkor beküzdi magát a malévhoz én is ezt tem és három hét múlva jött a a mágikus telefonhívás a a főpilótától hogy hallottam ügyes gyerek vagy meg hogy jól beszélsz angolul van nemzetközi tapasztalatod na gyere be és akkor beszélgessük meglátjuk hogy mit tudsz és egy hónap múlva már a a budapest prága járaton én voltam a az első tiszt a másod pillóta így van az az komoly ez hogy leszálltatok egy ilyen mezőre tehát hogy nem volt sík maga a ahola lerakt tehát egy ilyen köves sziklás el illetve hogy aknamező volt tehát hogy ez szó szerint tehát hogy aknákkal volt telepítve hát igen a velebit hetységben a partizánok nagyon régen raktak ki ilyen aknákat és ki van írva a a hegy egyik lábának az egyik oldalán hogy ne menj föl mert életveszély a másik oldalán is elég kevesen kezdü a túrázást föntről a tetejéről ahogy ahol ahogy mi kezdtük nem lett semmi bajunk én úgy érzem hogy az sorsszerű volt tehát a a megmutatta a sors hogy merre kell menni tovább és hogy ne adjam föl az álmaimat és akkor küzdjek értük és és jó lesz ez és aztán jó is lett bejött végül is igen hány évet voltál a marévnél hét évet a vég hát mikor ti hát akkor a végéig hát ppen nem vagy éppen nem megint a szerencse az történt hogy ugye bekerültünk 2004-ben négy kezdőpilóta került akkor be a malé express az a malénak egy leányvállalata volt utána már nagyobb gépre kerültünk akkor az már a rendes malév is volt és úgy láttuk hogy vannak bizonyos jelek ugye megszűnt a hosszútvú repülés a malévnál aztán azt vettem észre hogy a nagyon jó pilóták akik jól beszélnek angolul már mennek el és hagyják ott a céget nem adták le ezeket a drótokat egyébként tehát hogy nem volt nem íg nem ment a pletyka vagy csak ilyen jelek voltak jelek voltak nem tudta ezt igazából senki én azt gondolom legalábbis ilyen szinten hogy pilóta vagy utaskísérő vagy műszaki szint mi ezt nem nem tudtuk de sejteni lehetett és az egyik barátommal elmentünk dubába az emirés légitársasághoz felvételiztünk utána katarba és engem az utóbbi fölvett és ez is sorszerű volt mert az első repülésem a katar elvézzel a doha dubaj járat az pont a malév csődjének a napján történt úgyhogy reggel hallottam a híreket mondom mi történt egy csődbe ment a malév te jó ég most ezzel nem foglalkozok mert nekem el kell menni az első igazi repülésre ö dubajba meg vissza és hát tényleg ez ez 4000 kmről é é sívszorító volt ühüm hogy néz ki egy pilótának egy állás interjú tehát mondjuk beadod ugyanúgy fölmész a kaparervés.com-ra megkeresed a lábjegyzetbe hogy állásajánlatok megnézed itt vannak a feltételek elküldö a cvdet és ugyanez vagy igen mi pályázunk vagy vannak ilyen fejvadászcégek én pályáztam az volt az érdekes hogy a harmadszori próbálkozásra sikerült feltöltenem az adataimat de hát ez egy két órás munka a másodszor is megcsináltam én mondom hagyom ezt a fenébe hát nem működik aztán gondolkodtam hogy ha ha ha már ennyi időt elszúrtam vele akkor talán még egyszer próbáljam meg elég jó jó volt hogy így döntettem ilyenkor átnézik az adatokat és akkor behívnak küldenek repülőegyet buizis osztályon párod is elmehet veled hogy ő is nézze meg a a helyet és aztán ez egy hát egy négy-öt napos tortúra elég nagy a verseny azt kell mondjam tényleg igazából van egy szimulátor ellenőrzés ahol megnézik hogy hogyan vezeti az ember a gépet nekem például én soha nem repültem airbus airbusos gépet ahol ilyen oldalt van ez a joystick vagy a sck először és akkor mondták hogy nekem olyan kellene de én ilyen boeingos vagyok nekem a kormányszarv az ami kézre ál mondták hogy ez most ilyen aztán majd ők fogják látni amit látni szeretnének és akkor azzal kellett ott repülni volt az aztán egy egy teszt egy szakmai teszt és utána pedig elbeszélgetés mindenféle feketeőves főpilótákkal meg flotta menedzserekkel akik igazából azt nézik hogy mennyire illik be az ember a képbe én jól tettem hogy az emiréces felvételi után amikor az nem sikerült elmentem és nagyon komolyan ráfeküdtem az angol nyelvre és én próba intervjúkat is csináltam egy egy szegedi lányhoz mentem el aki nagyon nagy nagyon ügyes és ebben ebben nagyon profi szóval angol órákat vettem és akkor ez is sokat segített és aztán fölvette mondjuk mi a legfurább kérdés egy pilóta interjúnál volt már mondjuk konfliktusod egy kapitánnyal meséld el hogy oldottad meg vagy személyes kérdéseket is kérdeznek vagy mert hogy itt azér nagyon fontos a j pszichológiai része hogy te téged mennyire lehet kibillenteni mondjuk a mennyire le felhúzni mennyire vagy ideges típus nem tehát hogy egy pilótánál az nagyon fontos igen van olyan légitársaság ahol ez ez a beugró egy ilyen pszichológiai teszt üüm itt éppen nem volt hanem később volt már az orvosi vizsgálat alkalmával de hát aki ezt csinálja mindennp mint felvételiztető azért az látja és azt vettük észre hogy nem csak szakmai alapon döntenek ők ez később amikor már ott dolgoztam és megszoktam a a a légkört ugye 130 nemzet lányai és fiai repkednek pilóták utaskísérők igazából nem csak az számít hogy kinek hány órája repült órája van vagy milyen a szakmai előmenetele hanem hogy mennyire illik bele a képbe mennyire jó csapatjátékos aha és ez hogy derül ki mondjuk egy qatar qatar ervésznél hát úgy hogy egy hónap múlva küldik azt hogy fölvesznek de vannak ilyen szituációs játékok is egyébként aki például borzasztóan főnökösködik talán az se nagyon jó már ühüm megvannak ennek a technikái egészen fárasztó kimerítő dolog sok mindenre kell figyelni meg fel kell készülni de az a jó hogy amikor az embernek még van munkája és elmegy a szabadidejében ilyenre felvételizni nem sikerül nem sikerül egész más volt azoknak a maléves kollégáknak akiknek ugye hirtelen megszont a munkaviszony és akkor kellett gondolkodni hogy hoppá akkor kicsit föl kéne frissíteni az angol tudást a szakmai tudást is ami a felvételére kell és akkor irány kína vagy vagy törökország vagy vag a fapados légitársaságok úgy gondolom hogy a qatar avé a a turkish tehát hogy ezek ilyen pilótaszemmel is ezek a top légitársaságok ahol dolgozhatsz igen igen azt hiszem hogy mondjuk a katar mint a mint a világ legjobb légitársasága már sok éve hát hatalmas presztízs igen és nagyon örültem neki tehát ez a to ez a pilóta létnek a top top top pozíciója vagy cége mint cég ez vagy pedig mondjuk egy nagy presztízsű amerikai légitársaság például például a delta vagy az american american airlines persze h azal vagy delta nem unitedal repültem ami hatalmas csalódás volt nekem olyan régiek voltak a gépek olyan kiszolgálás volt hogy így minthogyha ilyen fapadoson ültem volna igen hát ez az utas oldala pilótaszemszögből talán azt lehet mondani a közelkeleti…
Említett entitások
Témák
- pilóta élet
- repülés
- légiközlekedés
Személyek
- Kiss László
- Mátai András
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „#69 Pilóta élet egy Qatar Airways pilóta szemén keresztül”
Miről szól ez az epizód: „#69 Pilóta élet egy Qatar Airways pilóta szemén keresztül”?
Kiss László, a Qatar Airways repülőgép-kapitánya mesél a pilótaélet kihívásairól és mindennapjairól. Gyerekkori álma az űrhajós vagy pilóta hivatás volt, végül vitorlázó repüléssel kezdte, majd hivatásos repülőgépvezetői képzést kapott. A képzés kemény volt, lemondásokkal járt… Az epizód a Az Utazási Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 03. 20..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#69 Pilóta élet egy Qatar Airways pilóta szemén keresztül”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Mátai András.
Milyen témákat érint ez az epizód: „#69 Pilóta élet egy Qatar Airways pilóta szemén keresztül”?
Fő témái: pilóta élet, repülés, légiközlekedés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#69 Pilóta élet egy Qatar Airways pilóta szemén keresztül”?
Megjelenés: 2024. 03. 20.. Hossz: 2 óra 8 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/az-utazasi-podcast/69-pilota-elet-egy-qatar-airways-pilota-szemen-keresztul
Több epizód a Az Utazási Podcast-ből
- Találkozzunk személyesen! // Utazási Podcast találkozó 2026 október 23-án
- #116 Egy kedves kis szerelmi történet
Az Utazási Podcast ezen epizódjában Mátai András vendége Szép Zoltán. A beszélgetés egy kedves szerelmi történet köré épül, betekintést nyújtva a vendég élményeibe. A műsor háziga…
- #115 Egy fotóriporter a Közel-Keleten
Mátai András vendége Varga Máté fotóriporter, aki a Közel-Keletről és személyes tapasztalatairól mesél. Az Utazási Podcast ezen epizódjában a hallgatók betekintést nyerhetnek a fo…
- #114 Katasztrófaturistából önkéntes – utazás a háborús Ukrajnába
Az Utazási Podcast ezen epizódjában Mátai András vendége Kolik Ákos. A beszélgetés központi témája az utazás egy háborús országba, Ukrajnába, valamint az önkéntes munka szerepe és…
- #113 (Spotify) A Colombian Story of Identity, Family and a Wrong Birthday (angol nyelvű adás)
Kolumbiai vendégünk, María Andrea Fuentes, az identitásról, a családról és egy elírt születésnapról mesél a podcast 2. angol nyelvű adásában. A műsorvezető Mátai András. Az epizód…
- #113 A Colombian Story of Identity, Family and a Wrong Birthday (angol nyelvű adás)
Ez az angol nyelvű adás María Andrea Fuentes kolumbiai vendéggel készült. A beszélgetés középpontjában az identitás, a család és egy születésnapi tévedés állnak. A podcast értéket…
- #112 (Spotify) Mexikói mesék 2. rész / A mexikói narco kultúra
Ez a mexikói élményekről szóló podcast epizód a mexikói narco kultúrát mutatja be. Mátai András vezeti a műsort, amelyben a hallgatók betekintést nyerhetnek a mexikói utazás során…
- 8 nap, 8 ország, 3000 kilométer – beszállsz? HOLY CUBE RALLY felhívás!
A HOLY CUBE RALLY egy 8 napos, 8 országon átívelő kaland, amely 2026. október 3–11. között kerül megrendezésre. A rendezvény a mozgásba lendült kreativitás ünnepe, ahol az autópál…
- #112 Mexikói mesék 2. rész / A mexikói narco kultúra
A mexikói narco kultúráról szóló podcast epizódban a műsorvezető Mátai András folytatja a témát. Az epizódban a mexikói utazás és a helyi kultúra kerül középpontba, különös tekint…
- #111 Mexikói mesék 1. rész
Az Utazási Podcast #111. részében a Mexikóba tett utazás első részét mutatják be. A mexikói élményekről és tapasztalatokról szóló beszámoló részleteket tartalmaz az országról. A p…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Kiss László #repülés — unlimited
Kiss László utasszállító repülőgép kapitány arról beszél, hogyan lesz valakiből pilóta.
- Pajor Dávid, pilóta volt a vendégem — Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér
Pajor Dávid pilóta kalandos életéről, a repülés iránti szenvedélyéről és a magassarkú cipők világáról mesél. Megtudhatjuk, hogyan vált légiutaskísérőből kapitánnyá, milyen tervei…
- Filmek pilótákról (Vendégünk: Gábor, pilóta) — Vágatlan Verzió
A Vágatlan Verzió ezen epizódjában Gábor pilóta a vendég, akivel a filmes pilótákról, a repülésről, a mesterséges intelligencia lehetőségeiről és a katasztrófák megítéléséről besz…
- embör podcast - Báló Tamás s04 e05 — embör
Báló Tamás, az "embör" vendégeskedik az embör podcastban, ahol mesél a társastáncról, kertészmérnöki végzettségéről, repülésről és a reptérről. Az epizód bemutatja sokoldalú életé…
- Tami a felhők felett — Kalandvágyból
Ez a Kalandvágyból podcast epizód, Tami a felhők felett címmel, bemutatja Tami történetét. A podcast azoknak szól, akik másfajta életre vágynak, legyen szó vidéki életről, külföld…
- Légörvényben az európai légitársaságok — Concorde Podcast
A Concorde Podcast ezen epizódjában Bukta Gábor, a Concorde részvényelemzője és Vidovszky Áron műsorvezető tárgyalják Váradi József, a Wizz Air elnökének kijelentéseit. Az epizód…
- 56. Sápi Vivien - Hirtelen jött online siker, TikTok — Púdermentes
Sápi Vivien a Púdermentes epizódban arról beszél, hogyan jutott el a repülőjáratoktól a TikTok dobogóig, és mivel jár a váratlan siker. Megtudhatjuk, hogyan lehet önazonos tartalm…
- Besenyei Péter: Kell a rutin, de nem jó, ha rutinból teszed a dolgod — Igényesférfi.hu online magazin
Besenyei Péter pilóta arról beszél, hogy a tehetség önmagában nem elég az átlagon felüli teljesítményhez, ahhoz szenvedély, nyitottság és végtelen kíváncsiság is szükséges. A vers…