Az Utazási Podcast

Hallgatói történetek #04 Önzetlen segítség Törökországban

· PT18M22S

Összefoglaló

A hallgatói történetek minisorozat záró részében Gaál "Dotyi" Dóri mesél önzetlen segítségnyújtásról Törökországban. Covid idején önkéntesként két hónapot töltött az országban, ahol szabadidejében utazgatott. Eljutott Pamukkáléba is, amit napfelkeltében szeretett volna látni és…

Röviden

Műsor
Az Utazási Podcast
Megjelenés
2025. 01. 20.
Hossz
18 perc
Szereplők, említett nevek
Mátai András
Témák
önkéntesség, törökország, utazás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] sziasztok drága hallgatók én mátai andrás vagyok a hallgatói történetek miniorozat negyedik egyben befejező részében gáóri mesélne el nekünk egy szívhez szóló történetet az önzetlen segítségről törökországban hát ez e szerintem lassan két éve küldted ki ezt vagy pontt ezt az instagram igen emlékszem hogy hogy én akkor svájcban dolgoztam és és ott a egy ilyen cimmer stunde alatt írtam meg szerintem talán az egyiket eg következő nap a másikat mi az a cimmer stunde két műszak közötti szünet ilyen szobaidő aha mit csináltál én svájcban szoktam téli szezon alatt dolgozni felszolgálok egy hegytetején egy hűttében na és akkor ott két kis cimmer stue stunde saóra né ja pedig még németü is tanultam laza 12 évig jó stunde ah igen szóval volt ez a kiírásod az instagramon és akkor ez így szimpatikus volt hogy hú akkor nincs nekem akkora sztorim hogy a mondjuk egy adásnyi időt így elbeszélgessünk de van nekem izgalmas történetem amit lehet szívesen elmesélnék és akkor volt egy ilyen ötlet megírtam aztán azóta igazából nem jött visszajelzés és akkor most egy pár hete írtá hogy akkor hajlandó lennék-e ezeket elmesélni és tökre meglepődtem de hát mert azt gondoltad hogy ebből nem lesz semmi aha valahogy azt gondoltam hogy lehet nem jött össze elég sztori hogy csinálj belőle egy egy adást vagy nem tudom hát ilyen hosszúra nyúlt a a gyűjtögetés de most összejött b igen legalább én is feleleveneníthetem ezeket a történeteket igen jó egyébként már megy és ennyi ennyi tehát beszélgetünk csak beszélgetünk s hallgattod a podcastet akkor igen mi a kedvenc hogy melyik a kedvenc részed hú ez ez nehéz az az igazság hogy a szerintem az utóbbi fél évben nem hallgattam de tavaly ilyenkor szerintem minden nap a napi gyaloglásom alatt így így az utazós podcas az szólt és én nagyon szerettem az indonész sztorikat mert nagyon szeretem indonéziát ühüm illetve a a new yorki adások azok nagyon megfogtak és és akkor nagyon kedvet kaptam new yorkhoz pedig előtte így a bakansistámnak így nagyon a végén volt nem mondom hogy most az elején van de hogy így hogy felkeltette azér igen nagyon igen igen és az indonéziánál meg gondolom visszaköszöntek a már ismert sztorik az ismert sztorik meg az ismeretlenekbe is kicsit beleláttam meg így felkeltette egy-két hely az érdeklődésemet igen aha a te történeted amit elküldtél nekem az viszont se nem indonézia se nem svájc hanem az első az törökországban játszódik igen hol járunk mit csinálsz ott hogy kerülsz oda ühm covid időszaka után vagyunk és én önkéntesként jelentkeztem törökországba két hónapot voltam ott több helyen is tudtam önkénteskedni és ez úgy nézett ki hogy voltak szabadnpjaink vagy szabadóráink illetve a hétvégig szabadak voltak néha attól függ hogy melyik helyen voltam és a az önkéntes helyek között sikerült így kicsit beutaznom törökországot is és hát nyilván mé meg szerettem volna nézni pamukkalét is ami törökországnak az egyik legcsodálatosabb természet igen régiója lehet így is mondani igen réó úgyhogy az első önkénteskedésem után elutaztam pamukkaléba egy jó kilenc órás buszút vártá merre van törökországon belül nyugat nyugat ah így nyugaton igen igen észak-nyugat inkább ugye én kából mentem ami ami így délnyugat szerintem igen valahogy úgy és szóval 9 órát utaztam esti órákban érkeztem famukkaléba és akkor kerestem ott a kis faluban a szállásomat ez egy falu igen hát igen ilyen pici hely tulajdonképpen pamukkala ez maga ez a térmészeti csoda ami ott van ugye ilyen mészkő medencék vannak ott hasonló mint egerszalókon egyébként vagy hát olyasmi csak sokkalsokkal nagyobb és látványosabb nagyon különleges tényleg és nekem az volt így a a vágyam hogy én ezt a nap felkeltében láthassam sokszor vannak még vagy hát előfordulhat hogy hőlékbalonok is vannak így a napfelkelet előtt mint kapadóiában nem annyi egy kevés szóval ez volt így az álmom vagy a kép a fejemben hogy hogy én ezt így látni szeretném illetve meg szeretném örökíteni a a kamerámmal szóval a fotózás az az így az utazás alatt lett így a második szerelmem az utazás mellett ha lehet így fogalmazni mit fotózol hát tájat és megtanultam magamat fotózni egyedül szóval hogy ez volt a ami nem azt jelenti hogy szelfi igen nem szelfiem leteszem egy tripodra szóval íy az évek alatt ezt így kialakítottam aha telefonnal vagy nagygéppel nem most már kamerával nem nagygéppel hanem egy ilyen belépőszintű fényképezőgépre cseréltem le annak idején a a telefonomat és nem mind szóval hogy nagyon fontos nekem az hogy meg tudjam örökíteni a helyszíneket az én szemszögemből az én perspektívámból kicsit máshogy mint mások egyébként gondolom az vagy azért tanultad meg mert hogy amikor valakit megkértél hogy csináljon rólad igen mit tehát ez nem volt benne a lábad kezed igen igen sőt há igen képzel el hogy amikor mással vagyok tehát hogy mondjuk nem egyedül utazom akkor is sokszor magamról csinálom inkább a gépeket mintogy megkérjek megkérjek valakit ü és az hogy mondjuk odaá lefotózod őt és azt mondod hogy pont ugyanezt kérem csak é sose olyan uge tehát hogyha én beleadom a telefont a kezébe így tartsd íg ide állj én odaállok te így maradsz ne mozgass se jobbra se tök más lesz tényleg szóval nagyon sokat tanultam így ez alatt az idő alatt így autódidaktam módon megtanultam fotózni igazából beállítani a kamerát megfelelően szerkeszteni satöbbi szóval tényleg ez nekem ilyen nagyon fontos részlet az életemnek annyira hogy most már úgy vagyok hogy maj ebből szeretnék megélni a jövőben itthon tehát szóval szóval ez egy nagyon fontos része a ennek a a történetnek de hogy akkor visszakanyarodva kerestem a szállásomat ott pamukkal én telefonomba bújva a térképen és akkor egyszer csak egy férfi megszólított az egyik étteremből hogy hogy merre megyek hova megyek és akkor mondtam hogy já nem köszönöm én tudom az utam és akkor így visszakérdezett így a nevemen hogy dóra és akkor így nagyon megijedtem egy pillanatra vagy hát így nem értettem a szituációt hogy honnan tudja a nevem és akkor nyilván kiderült hogy ő a szállásadó és én vagyok az egyetlen vendége az naap estére szerintem mert ez egy felkapott hely igen abszolút másnap rengeteg turista volt ott egyébkén akkor így méá hogy h még furább hogyáó hog igen abszolút szóval elmentünk együtt akkor a a szálláson am nem tudom három percre volt onnan sz tényleg nem voltam már messze és már akkor kiderült hogy annyira jó fej meg kedves mert én egy hosztelszobát béreltem tehát több ágyas szobát másokkal idegen emberekkel hogyha lettek volna vendégek de mivel üres volt a hotel ezért felkínálta hogy aludhatok egy privát szobában privát fürdőszobával úgyhogy tök jól nyilván íy persze ugyanazon az áron úgyhogy elfogadtam és akkor még így este beszélgettünk egy picit megkérdeztem hogy pamunelének melyik bejárata az ami a legközelebb van a a medence a természetes medencékhez ahon én a napfelkeltét megszeretnem nézni ezt egyből más napra tervezt igen igen igen én csak egy napot töltöttem ott egyébként másnap este már indultam tovább északa busszal kapadóiába úgyhogy úgyhogy csak egy napom volt erre a helyre szóval így kikérdeztem és akkor fel is ajánlotta hogy ő elvisz engem reggel a bejárathoz mert elég messze van ne sétáljak hajnalban úgyhogy akkor megbeszéltük hogy akkor hajnalban nem tudom f:30 3 46-kor találkozunk a recepciónál és akkor visszamentem lefürrödtem bebújtam az ágyba és akkor jött egy ilyen gondolat hogy megnézem az előző napi képeimet a kamerámon hogy hogy sikerültek így elalvás előtt hát és akkor láttam hogy így nem működik a kamerám hát és én tudtam is az okelt de most ebbe nyilván n menjünk bele mert ez is egy hosszú sztori meg egy nagyon rám jellzen tipikus sztori de de leejtettem a kamerát vagy hát leesett egy szikláról így előtte egy pár nappal de hogy egészen addig működött szóval ez meglepetés is volt meg nem is egyben de hát nyilván nagyon elkeseredtem kicsit sírdogáltam szomorkodtam aztán rájöttem hogy hogy igazából nincs még minden veszve hogy ezt meg lehet javítani hogyha így megszeretném meg lehet van rá lehetőség és akkor találtam is a neten egy ilyen canon szervis denisleben ami 10 km-re volt a szállástól és akkor kitaláltam hogy akkor megjavíttatom mertogy olyan nincs hogy hogy én ne tudjak fotózni tehát akkor így államra hajtottam a fejem másnap hajnalban fölkeltem szakad az eső jó tehát akkor sen a kamerám sen gyönyörű napfelkeltém amit elterveztem mindegy hát találkoztam akkor hajnalban ugye a recepción a szállásadommal akkor megbeszéltük hogy semmi értelme elmenni a a a bejárathoz megnézni ezeket a dolgokat szakadó esélyben sötétben nyilván és és akkor azt is mondtam neki hogy elronott a kamerám és akkor hogy szeretnék elmenni denisleybe és akkor fel is ajánlotta hogy hogy elvisz engem délelőtt úgyhogy el is mentünk én kinéztem már előre ezt a canon szervít de hát zárva volt szakadt az eső akkor visszaültünk az autóba akkor ott vártunk hívogatta a szerviszt nem vették föl aztán egyszer csak fövették mondják mondták hogy mindjárt kinyitnak kinyitottak bemegyünk és akkor így így látjuk hogy ez csak egy nyomtatószerví nem kameraszerviz és mondták hogy nincsen kameraszerviz danisleyben jó visszaültünk az autóba akkor támadt egy ötlete a a szállásadomnak hogy felhívja az unokatestvérét ő így nagyon képben van a fotózással és akkor én tudtam vele telefonálni ilyen kis mókás angollal és akkor felajánlotta nekem hogy eladja nekem az egyik kameráját jó pénzért és még az nap elküldi fut ára hát a ez törökországban úgy néz ki hogy felrakja a távolsági buszra mi meg leszedjük a távolsági buszra tehát ez a ez a futárszolgálat igen és akkor mondtam neki hogy jól gondolkodom rajta és azt is mondta hogy vannak azért ilyen elektronikai szaküzletek itt de nzliben hogy nézzünk körbe hátha vennénk egy új kamerát hát nyilván azért ez egy nehéz döntés tát azért megvan a kerete az embernek egy ilyen utazásra de hát mérlegeltem felhívtam a szüleimet hogy mit gondolnak de végül is én hoztam meg a döntést hogy én nagyon szeretnék kappad okjában fotózni a kamerámmal tehát ez elképzelhetetlen nekem vagy számomra hogy hogy ott ne tudjak fotózni tudom hogy ott a telefon de na tehát az nem ugyanolyan úgyhogy úgyhogy akkor jó akkor nézzük meg ezeket az elektronikai szaküzleteket és akkor el is mentünk azt hiszem háromba és talán a harmadikba találtunk egy olyan kamerát ami a a a sajátomnak az eggyel előbbi verziója úgyhogy ezt ismertem ez tök jó volt megvásároltam és akkor kifizettem és és utána vártunk ott a a garanciapírokkal ott valamit babráltak és akkor így emlékszem hogy így könnyen szemmel álltam ott így így a a felismerés miatt hogy megint belekerültem egy tökre szerencsétlen helyzetbe de mégis ez ez egy olyan hogy találkozhatok mindig ennyire kedves és önzetlen emberekkel tényleg a történetednek az volt a címe hogy az önzetlen segítség törökországra igen igen igen merth hogy nem ez volt az egyetlen de ennek a stoninak sincs még vége egyébként mert megvásároltam a kamerát és akkor utána így szerettem volna viszonozni ezt a kedvességet egy reggelivel szóval meghívtam reggelizni emberünket és és akkor mondta hogy ő tud egy jó helyet el is vitt oda egy kiderült hogy a egy valami barátjának egy nagyon fancy étterme mondom jó ez tök jó nyilván nagyon magas árak voltak nem baj de de legalább valahogy bissigen így így kifizettem söb megreggeliztünk és hát nyilván nem engedett fizetni úgyhogy jó akkor elvitt azt hiszem pamuk kele bejáratához mondta hogy még a még egy esenyöt is a kezemen nyomott hátha mert addigra már el elállt szóval elállt az eső úgyhogy úgyhogy meg tudtam nézni és mondta hogy majd értem is jön hogyha szeretném mondtam hogy arra már nincsen szükség tényleg a kijárat az 10 percre volt a szállástól úgyhogy tök jó napom volt végül és akkor mielőtt elhagytam volna pamukkalét előtte akkor gondoltam hogy akkor az ő éttermében vacsorázom hogy legalább akkor legalább ennyit igen és kikértem a főételt meg valami üdítőt és akkor kaptam egy óriási előételt meg valami nagyon jó minőségű bort hozzá és akkor így együtt vacsoráztam így a szállásadómmal és hát nyilván azokat se engedte kifizetni a a főételem meg kifizethettem tehát hogy annyit legalább de h egyébként tényleg semmit szóval hogy minden mindent ajándékba önzetlenül semmit nem várt el nem volt hátsó szándéka meg se fordult egyébként a fejemben közben sem de hogy így lehet hogy hogy a hallgatók amikor ezt hallgatják azt gondolják hogy jaj kis naiv persze biztos vár majd valamit cserében de nem semmit sem semmi és és a végén se derült ki nem volt egy rossz száz a végén szép volt el meg köszön nem könnyeszemmel csordultig tele a szívem szeretettel úgy búcsúztam el tőle és instagramon mai napig így követjük egymást és néha így van ilyen reak kapok tőle reakció zóval egy-két szót így szoktunk váltani úgyhogy úgyhogy ennyi ennyi ez a sztori akik ugye itt a podcastben nagyon sokszor szóba kerül ez hogy a hol hogy az ember járja a világot és hogy hogy mindenhol van segítség mindenhol vannak olyan emberek akiknked segíteni fognak önzetlenül akár és lehet hogy te nem neki fogod visszafizetni hanem te majd mész és valakit és kör meg igen é abzolút hiszek ebben hisb és én annyira sok szeretetet kaptamüm így a nem csak törökországban de így így az elmúlt években bárhova mentem bárhova utaztam és szóval ez mindig így van hogy hogy történik valami rossz de rájövök hogy az azért történt hogy valami csodálatosat tapasztaljak meg a végén valami olyat amit egyébként nem tapasztalhattam volna meg igen igen ezért is tetszett ez a történet mert hogy hát azért a podcastben mindig szeretjük azokat a történeteket amikor valami rossz dolog történik vagy valami félrecsúszik mertogy abban van a van a történet de hogy ez egy ilyen nagyon kis kedves történet mert hogy mert y segítséget kaptál igen és és ahogy mondtam hogy nem ez volt az egyetlen ilyen kedves történetem törökországban ez csak egy napnak a történése volt tényleg tömérdek másik volt két hónap alatt és annyira mély nyomot hagyott bennem ez a törökországi utazás hogy az utolsó napon ilyen hirtelen felindulásból eldöntöttem hogy akkor magamra…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Hallgatói történetek #04 Önzetlen segítség Törökországban”

Miről szól ez az epizód: „Hallgatói történetek #04 Önzetlen segítség Törökországban”?

A hallgatói történetek minisorozat záró részében Gaál "Dotyi" Dóri mesél önzetlen segítségnyújtásról Törökországban. Covid idején önkéntesként két hónapot töltött az országban, ahol szabadidejében utazgatott. Eljutott Pamukkáléba is, amit napfelkeltében szeretett volna látni és… Az epizód a Az Utazási Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 01. 20..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Hallgatói történetek #04 Önzetlen segítség Törökországban”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Mátai András.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Hallgatói történetek #04 Önzetlen segítség Törökországban”?

Fő témái: önkéntesség, törökország, utazás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Hallgatói történetek #04 Önzetlen segítség Törökországban”?

Megjelenés: 2025. 01. 20.. Hossz: 18 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/az-utazasi-podcast/hallgatoi-tortenetek-04-onzetlen-segitseg-torokorszagban

Több epizód a Az Utazási Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból