Balfül podcast - üzlet és technológia csak lazán
#46 Csevegő apokalipszis és megfigyelő kapitalizmus – Már a Pokémonokban sem bízhatunk
· PT1H1M7SÖsszefoglaló
A Google és Facebook csevegő szoftvereinek változásairól, a Project Maven botrányról és a transzparencia csökkenéséről, valamint Shoshana Zuboff megfigyelő kapitalizmusáról beszélgetnek. Kitérnek arra is, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk adatainkkal a cégeknek.
Röviden
- Műsor
- Balfül podcast - üzlet és technológia csak lazán
- Megjelenés
- 2020. 01. 11.
- Hossz
- 1 óra 1 perc
- Szereplők, említett nevek
- Shoshana Zuboff
- Témák
- megfigyelő kapitalizmus, csevegő apokalipszis
Ebben az epizódban
Az év elején komoly visszhangot váltott ki, hogy mindkét nagy tech óriás változtat a milliók (milliárdok) által használt csevegő szoftverein: A Google egyszerűen kivezeti, valamint fizetős szolgáltatások felé tereli a felhasználóit, a Facebook pedig összevon szolgáltatásokat, aminek végső soron úgyis a privacy látja kárát.
A műveletekről egyelőre nem sokat lehet tudni, de amit igen, azt megbeszéljük, a maradékot meg megpróbáljuk kitalálni.
A Google háza táján amúgy is bűzlik valami a Project Maven botrány kirobbanása óta.
A céges kultúra gyökeres megváltozásáról, mindenféle szervezeti botrányokról, valamint a transzparancia csökkenéséről beszélnek az elemzők és az egykor alkalmazottak is - közöttük felsővezetők.
Nemrég pedig a két alapító, Sergey Brin és Lerry Page is elhagyta a vállalatot.
Shoshana Zuboff nemrég megjelent könyve (The Age of Surveillance Capitalism) kapcsán beszélgetünk még megfigyelési botrányokról, valamint, hogy mennyire vagyunk akár tudtunkon kívül is kiszolgáltatva az alternatív adatainkból (pl. helyadatok, érdeklődési körök, lehallgatás, stb) pénzt csináló cégeknek.
Még a Pokémonokban sem bízhatunk.
Említett entitások
Témák
- megfigyelő kapitalizmus
- csevegő apokalipszis
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „#46 Csevegő apokalipszis és megfigyelő kapitalizmus – Már a Pokémonokban sem bízhatunk”
Miről szól ez az epizód: „#46 Csevegő apokalipszis és megfigyelő kapitalizmus – Már a Pokémonokban sem bízhatunk”?
A Google és Facebook csevegő szoftvereinek változásairól, a Project Maven botrányról és a transzparencia csökkenéséről, valamint Shoshana Zuboff megfigyelő kapitalizmusáról beszélgetnek. Kitérnek arra is, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk adatainkkal a cégeknek. Az epizód a Balfül podcast - üzlet és technológia csak lazán című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2020. 01. 11..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#46 Csevegő apokalipszis és megfigyelő kapitalizmus – Már a Pokémonokban sem bízhatunk”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Shoshana Zuboff.
Milyen témákat érint ez az epizód: „#46 Csevegő apokalipszis és megfigyelő kapitalizmus – Már a Pokémonokban sem bízhatunk”?
Fő témái: megfigyelő kapitalizmus, csevegő apokalipszis.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#46 Csevegő apokalipszis és megfigyelő kapitalizmus – Már a Pokémonokban sem bízhatunk”?
Megjelenés: 2020. 01. 11.. Hossz: 1 óra 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/balful-podcast-uzlet-es-technologia-csak-lazan/46-csevego-apokalipszis-es-megfigyelo-kapitalizmus-mar-a-pokemonokban-sem-bizhat-578186a9
Több epizód a Balfül podcast - üzlet és technológia csak lazán-ből
- #106 Balfül travel: Hong Kong
Misi élménybeszámolót tart novemberi hongkongi utazásáról.
- #105 Spontán AI rage – elveszik a botok a munkát?
A Balfül podcast ezen epizódja az AI hype cycle-t és a mesterséges intelligencia hatását járja körül a munkaerőpiacra és a mentális egészségre, megvizsgálva a technológia jelenleg…
- #104 Elstartol a FinPub.hu – Van értelme egy magyar tőzsdei közösségi oldalnak? Meglátjuk...
Misi, Bandi és Levi a FinPub.hu nevű pénzügyi/tőzsdei közösségi oldal indulásáról beszélgetnek. Az epizód kitér egy ilyen oldal létrehozásának ötletére, megvalósítására és a start…
- #103 Tíz nap Kínában (Peking, Shanghai, Chongqing, Shenzen)
Misi egyedül utazott 10 napra Kínába. Ebben az epizódban az utazás tapasztalatait, a kulturális különbségeket és a kínai utazás szempontjait osztja meg.
- #102 Trump 2.0
Ebben az epizódban Ádám intézményi brókerként elemzi Trump lehetséges második elnökségének gazdasági hatásait, különös tekintettel a tőzsdékre, amerikai gazdasági statisztikákra,…
- #101 Kosaras sztorik – Az NBA háttere: drámák és pénzügyek
Mikesy Gergővel beszélgetés az NBA anyagi és háttérvilágáról, drámákról és pénzügyekről. Az adás a kosárlabda háttérbe rejtett bugyraira fókuszál.
- #100 Das ist ein Unicum - Közgyűlés, ezüst, urán, kávé
Ebben az epizódban Molnár Péter brókerrel beszélgetnek a Zwack közgyűlésről, a tőzsdei kezdetekről, valamint az arany, ezüst, urán és kávé árupiaci termékekről.
- #99 100!
A Balfül podcast 100. epizódjában a műsorvezetők visszatekintenek a 2018 óta eltelt időszakra, és megvitatják a show történetének főbb mérföldköveit, majd egy kötetlen beszélgetés…
- #98 Szupravezető, osztalék, zöldülés és román IPO
Misi megosztja tapasztalatait az American Superconductorral kapcsolatban, majd szó esik az örökzöld zöldülés témáról, az osztalékrészvényekről és arról, hogy Levi miért nem lett t…
- #97 Treasury-t mindenkinek! Devizakockázat-kezelés KKV szinten
Henrik Gergely az iBanFirsttől a KKV-knak szóló treasury szolgáltatásokról és devizakockázat-kezelésről, valamint a double barrier devizaopcióról beszél a Balfül podcastben.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Digitális lábnyom | Mi mindent tud rólunk a Google és a Facebook? — Interurbán - 700 Mérföldes Podcast
Az epizód a felhasználók digitális lábnyomát vizsgálja, különös tekintettel arra, milyen adatokat gyűjt rólunk a Google és a Facebook, és hogyan használják azokat profilalkotásra.…
- BOOMCast SHORTS - Facebook vs. Google - eljött a trónfosztás ideje!? — LevelUp Podcast
Az epizódban a Facebook és a Google küzdelmének jelenlegi állása kerül bemutatásra, a platformok helyzetét és jövőbeli kilátásait elemezve.
- Kiléphet az okostelefonos piacról az LG — TechMánia
Az elmúlt hét tech hírei között szerepel az LG okostelefonos piacról való esetleges kilépése, a Facebook iPhone appjának problémái, a Microsoft új operációs rendszere, a Google ke…
- A metaverzum gazdasága — Pogi Podcast
Kántor Bandi és Pogi Matthew Ball "Metaverzum" című könyvéről beszélgetnek. Kitérnek a metaverzum jövőjére, gazdaságára és a Big Tech lehetséges szerepére.
- Szabályozzuk-e a Facebookot? - Hold After Hours különkiadás — Hold After Hours
Ez a Hold After Hours különkiadás Berezvai Zomborral, a Közgazdaságtudományi Intézet kutatójával, a nagy technológiai cégek, különösen a Facebook szabályozásáról szól. Kitér a sza…
- A kerékpárban is minden csak a pénzről szól? — KONTRA
A legújabb KONTRA adás a kerékpáriparba kalauzolja a hallgatókat, ahol a Specialized online értékesítése és a cégfelvásárlások hátterében álló okok kerülnek terítékre.