Énekek éneke - Gável András és Gável Gellért
· PT58SÖsszefoglaló
Gável András és Gável Gellért gitárművészek, az Eucharist zenekar tagjai a keresztény gitárzene úttörőiként beszélnek pályafutásukról, korábbi formációikról és jelenlegi tevékenységükről.
Röviden
- Műsor
- BeatCast
- Megjelenés
- 2022. 10. 12.
- Hossz
- 1 perc
Ebben az epizódban
A mai adásban a keresztény gitárzene úttörőivel Gável Andrással és Gável Gellért gitárművésszel beszélgetek.
A Sillye Jenő örökségében osztozó Gável testvérek a mai napig aktívak az Eucharist nevű formációval, koncertjeiket több százan látogatják, sőt saját rendezvényt is szerveztek "Dicsőítő Sziget" néven.
A formáció gyakran kiegészül olyan előadókkal mint, Mező Misi, Csiszér László, Prazsák László, Szabó Balázs vagy épp maga Sillye Jenő.
Jómagam is többször vettem részt énekesként közös dicsőítő alkalmakon velük.
A beszélgetésben szó lesz arról a pályáról, amit eddig bejártak, az előző formációk dilemmáiról, megszűnésük okairól, arról, hol tartanak most és mindezt a rájuk jellemző humoros hangvétellel mesélik el.
Említett entitások
Szervezetek, cégek
- Eucharist
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Énekek éneke - Gável András és Gável Gellért”
Miről szól ez az epizód: „Énekek éneke - Gável András és Gável Gellért”?
Gável András és Gável Gellért gitárművészek, az Eucharist zenekar tagjai a keresztény gitárzene úttörőiként beszélnek pályafutásukról, korábbi formációikról és jelenlegi tevékenységükről. Az epizód a BeatCast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 10. 12..
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Énekek éneke - Gável András és Gável Gellért”?
Megjelenés: 2022. 10. 12.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/beatcast/enekek-eneke-gavel-andras-es-gavel-gellert-3becd9a2
Több epizód a BeatCast-ből
- Beat búcsúadás podcast 2023
Ez a BeatCast podcast búcsúzó adása 2023-ból. Az epizódban több vendég is szerepel, és élő zenei előadás hallható a stúdióból.
- Beat Over - BeatCast start
A BeatCast podcast csatorna elindul, mint egy új alternatíva. A műsor köszönti a hallgatókat.
- Thália Bakelit Papjai 12 - Hofi Géza
Ez az epizód Hofi Gézáról szól.
- Thália Bakelit Papjai 11 - Darvas Iván
Az epizód Darvas Iván színművészről szól. A műsor címe: Thália Bakelit Papjai 11. A leírás nem tartalmaz további információt.
- Thália Bakelit Papjai 10
A BeatCast podcast e heti adásában vendégünk Bakelit Papjai, akik magukról és a podcastjukról mesélnek. A beszélgetés során betekintést nyerhetünk a podcast készítésének kulisszat…
- Thália Bakelit Papjai 9 - Cserhalmi György, Básti Juli
Cserhalmi György és Básti Juli színművészek a Thália Bakelit Papjai című podcastsorozat kilencedik epizódjának vendégei. A beszélgetés során a színészek személyes élményeikről, sz…
- Beat Szabó Istvánnal Extra - Bolyki Tamás
Bolyki Tamás a Beat Szabó Istvánnal Extra című műsor vendége. Az epizódban Bolyki Tamással való beszélgetés hallható.
- Thália Bakelit Papjai 8 - Hernádi Judit
A BeatCast podcast "Thália Bakelit Papjai" sorozatának 8. epizódjában Hernádi Judit színművésznő életútjáról és karrierjéről esik szó. A műsorban a művésznő pályafutásának fontosa…
- Thália Bakelit Papjai 7 - Udvaros Dorottya
Udvaros Dorottya a BeatCast Thália Bakelit Papjai sorozatának hetedik epizódjának vendége.
- Thália Bakelit Papjai 6 - Kern András
A Thália Bakelit Papjai podcast ezen epizódja Kern András lemezét elemzi, mint a műsorvezető gyerekkori kedvencét és a magyar színészlemezek kiemelkedő darabját, ami miatt Kern le…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A Depeche Mode-öröksége és a tribute műfaj ereje | Kis Sándor, Szakács Ádám és S. Miller András a Sláger KULT-ban — Sláger FM
Kis Sándor és Szakács Ádám a The Devotees zenekarból beszélnek a Depeche Mode örökségéről és a tribute műfajról. Szó esik a zenei hitelességről, a közönség erejéről, és arról, mit…
- „Megfogtam a gitár nyakát, és egy lekváros pirítós volt” – Lazarvs a Koncertsztorik podcastban — Recorder podcastok
A Koncertsztorik podcastban a Lazarvs együttes tagjai, Áron András és Makai László, mesélnek a "Hellish" című alaplemezük 10 éves jubileumáról, a zenekar életében történt tagcseré…
- Zsuffa Aba (Analog Balaton) x Szendrői Csaba (Elefánt) — Budapest Park
Zsuffa Aba az Analog Balatonból és Szendrői Csaba az Elefántból dalszövegírásról, Excel-táblák kezeléséről és egy új, közös playbackzenekarról beszélgetnek. Szó esik az Elefánt X…
- ÚT AZAHRIAHIG - beszélgetés Szabolcsi "Fészek" Bencével (ÚTON x HAZAI GITÁROK - S2E2) — ÚTON Podcast
Ebben az epizódban Szabolcsi "Fészek" Bence, az Azahria gitárosa, valamint a Mattset és Hollywood Rose zenekarok tagja a vendég. A beszélgetés során szó esik a Puskás koncertekről…
- Bódy Magdi 50' – Müpa - 2021. 11. 24. — Dalok-Galopp
Bódy Magdi a Civil Rádió stúdiójában volt a Dalok Galopp vendége, ahol Szabó András Bálint és Biljarszki Emil műsorvezetőkkel beszélgetett az 50 éves jubileumi koncertjéről. A pod…
- Megedzett az élet - vérfarkas lettem — Hajlik az élet
A Befogadásháza szociális munkása, Magyar Kinga vezeti be a podcast új korszakát, ahol a lakók maguk készítenek műsorokat hangtechnikai és mikrofonhasználati tréning után. Az első…
- Bánki Benivel a Csani Csenölről, a Középsuliról, a FEF-ről és a Pilvakerről - Garázsmenet 40. rész — Garázsmenet
Ebben az epizódban Bánki Bence a Csani Csenöl kapcsán őt ért kritikáról, a Középsuliban és a Fanta Elnöki Főnökségben való szereplésről, valamint a Pilvaker koncerten való fellépé…
- Balázs János, Oláh Gergő, Botos Lajos és Botos Erzsébet — Dzsanisták - Roma magazin
Ebben az epizódban Balázs János zongoraművész a Cziffra emlékév programjairól beszél, Oláh Gergő énekes a Kaposvári József díjról és jövőbeli terveiről mesél, valamint Botos Lajos…