Blikk + Győző - Dumáljuk meg!

Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 39. adás: Kárász Róbert már nem hajt a csajokra

· PT11M17S

Összefoglaló

Kárász Róbert, az ATV Start műsorvezetője, a Blikk + Győző adásában arról beszél, hogy három éve él egyedül, és több időt tölt lányaival. Elmondása szerint már nem keres párt, és élvezi a szingli életet.

Röviden

Műsor
Blikk + Győző - Dumáljuk meg!
Megjelenés
2021. 09. 14.
Hossz
11 perc

Ebben az epizódban

Három éve él egyedül, sőt, a közelgő, 52. születésnapját is egy kedves nélkül tölti Kárász Róbert.  Az ATV Start műsorvezetője azonban nem bánkódik, élvezi az életét, illetve – ami ennél is fontosabb – a sok elvesztegetett lehetőség után a lehető legtöbb időt tölti a lányaival.

A Blikk+Győző adásában őszintén beszélt arról, hogy korábban Anna és Rozi sokszor húzták a rövidebbet, amikor az édesapjuk a szabadidejét tervezgette, ám amióta Kárász Róbert szingli, ez teljesen megváltozott.

A tévés ugyan az ötvenedik születésnapja alkalmából a Blikknek adott interjúban még azt mondta, vágyik egy társra, úgy tűnik, ez mostanra megváltozott.

Említett entitások

Szervezetek, cégek

  • ATV Start

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 39. adás: Kárász Róbert már nem hajt a csajokra”

Miről szól ez az epizód: „Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 39. adás: Kárász Róbert már nem hajt a csajokra”?

Kárász Róbert, az ATV Start műsorvezetője, a Blikk + Győző adásában arról beszél, hogy három éve él egyedül, és több időt tölt lányaival. Elmondása szerint már nem keres párt, és élvezi a szingli életet. Az epizód a Blikk + Győző - Dumáljuk meg! című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 09. 14..

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 39. adás: Kárász Róbert már nem hajt a csajokra”?

Megjelenés: 2021. 09. 14.. Hossz: 11 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/blikk-gyozo-dumaljuk-meg/blikk-gyozo-dumaljuk-meg-39-adas-karasz-robert-mar-nem-hajt-a-csajokra

Több epizód a Blikk + Győző - Dumáljuk meg!-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból