Bochkor

„Te tönkretetted a lánybúcsúmat” – Réka a kamerák előtt osztotta ki Kokót ⧸ #BOCHKOR 2024.01.14.

· PT1H22M23S

Összefoglaló

Farkasházi Réka, Schobert Norbi, Kovács Kokó István és Görög Zita volt a Bochkor vendége, ahol Réka felidézte egy lánybúcsú történetét Kokóval kapcsolatban. Szóba került Kokó első külföldi útja Észak-Koreába is.

Röviden

Műsor
Bochkor
Megjelenés
2024. 11. 05.
Hossz
1 óra 22 perc
Szereplők, említett nevek
Farkasházi Réka, Görög Zita, Kovács Kokó István, Schobert Norbi

Ebben az epizódban

Görög Zita, Farkasházi Réka, Schobert Norbi és Kovács Kokó István volt a vendég a #Bochkorban, a téma pedig az volt, ki mikor járt életében először külföldön.

Kokó alig 16 évesen a boksznak köszönhetően léphette át először az országhatárt, pechjére épp az észak-koreai fővárosba, Phenjanba mehetett, ahol kényszerűségből három hetet maradt is.

Kiderül a videóból, de most térjünk vissza oda, amit Farkasházi Réka mondott az egykori profi bokszolóval kapcsolatban, ugyanis a színésznőnek eszébe jutott egy 2001 június 16-ai sztori: „Te Kokó, most jutott valami az eszembe: te tönkretetted a lánybúcsúmat!” – Hogy pontosan mivel tette tönkre Kokó a lánybúcsút az szintén kiderül a mostani adásból.

A #Bochkor vadonatúj, 2023-as/2024-es évada miden vasárnap este 20:25-től látható ATV-n!

Elindult a #Bochkor saját YouTube csatornája, ahová visszamenőleg az összes adást feltöltjük, azokat is, amiket eddig sehol nem lehetett visszanézni! 👉 https://www.youtube.com/@ATV-Bochkor #atv #atvmagyarorszag #bochkor

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Bochkor

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „„Te tönkretetted a lánybúcsúmat” – Réka a kamerák előtt osztotta ki Kokót ⧸ #BOCHKOR 2024.01.14.”

Miről szól ez az epizód: „„Te tönkretetted a lánybúcsúmat” – Réka a kamerák előtt osztotta ki Kokót ⧸ #BOCHKOR 2024.01.14.”?

Farkasházi Réka, Schobert Norbi, Kovács Kokó István és Görög Zita volt a Bochkor vendége, ahol Réka felidézte egy lánybúcsú történetét Kokóval kapcsolatban. Szóba került Kokó első külföldi útja Észak-Koreába is. Az epizód a Bochkor című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 11. 05..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „„Te tönkretetted a lánybúcsúmat” – Réka a kamerák előtt osztotta ki Kokót ⧸ #BOCHKOR 2024.01.14.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Farkasházi Réka, Görög Zita, Kovács Kokó István, Schobert Norbi.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „„Te tönkretetted a lánybúcsúmat” – Réka a kamerák előtt osztotta ki Kokót ⧸ #BOCHKOR 2024.01.14.”?

Megjelenés: 2024. 11. 05.. Hossz: 1 óra 22 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/bochkor-1/te-tonkretetted-a-lanybucsumat-reka-a-kamerak-elott-osztotta-ki-kokot-bochkor-20-4ae1cd3a

Több epizód a Bochkor-ből