Bracket Bros

12. rész: Final4 és Bajnokavatás

· PT1H17M10S

Összefoglaló

A Bracket Bros podcast 12. részében Brooklyn és Brome Bronxis a Final Four és a kosárlabda döntő eseményeit vitatják meg. Kiemelik, hogy a vártnál alacsonyabb színvonalúak voltak a mérkőzések, különösen a döntő, amely minden idők legrosszabb mezőnygól százalékával zárult.…

Röviden

Műsor
Bracket Bros
Megjelenés
2026. 04. 07.
Hossz
1 óra 17 perc
Témák
kosárlabda, final four, döntő
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[zene] Nagy szeretettel köszöntöm a Brecket Brow podcast hallgatóit.

Én Brooklyn vagyok és szokás szerint itt van velem podcast Brome Bronxis.

Hát elérkezett ez is. >> Elérkezett ez is.

Ugyanis a döntőnek a másnap délelőttjén vesszük fel a az adást, és azt arra gondoltunk, hogy hát megnézzük, hogy hogy mi történt a Final Four három mérkőzésén.

Ön amikor néztem ezt a három meccset, hogy hogy túlegyünk egy ilyen nagy összképen, akkor azért átfutott a fejemen az, hogy hogy aki esetleg azt gondolta, hogy hogy akkor bejutott a négy legjobb formában lévő csapat, és most csúcskosárlabdát nézhet így a szezon legvégén, mert valljuk be őszintén, hogy a Final Fourhoz már olyanok is csatlakozhatnak nézőként, akik nem követték a szezont.

Visont azért joggal lehetett olyan érzésük, hogy hogy ez a színvonal az kívánnivalót hagy maga után.

Legalábbis én a én én abszolút ezt éreztem, hogyha a szezon minőségét nézzük, neked is voltak hasonló gondolataid? >> Egyértelműen.

Főleg így a főleg így közvetlenül a a döntő megnézése után.

Én a, jól tudom, olvastam olyat, hogy ez volt ez volt minden idők legrosszabb field gól százalékával zárt döntő a az NCA történetében, de teljesen jogos a kijelentés a az elődöntőkre, a Final Four meccsekre is.

Ott én azt gondolom, hogy mind a két meccsen tudunk találni egy-egy olyan csapatot, akik jelentősen legalábbis a szezonbeli tudásuk alatt játszottak, és ennek meg is lett az eredménye.

Tehát tehát egyetértek ezzel a ezzel az érzéssel.

Ha valaki arra várt most, hogy a legjobb formában lévő csapatokat, a legjobb meccseket látja, hát közel nem ez a három meccs volt a a legjobb a szezon tekintetében.

De akkor kezdjük is idő sorrendben, ahogy megtörténtek az események.

Ugye az első elődöntő az a Yan Husky és a Zilinoy Fighting Line között zajlott, és ezt végül megnyerte a Yuká 71 62-re.

Mennyire érezted azt, hogy ez egy ez egy két esélyes meccs, vagy mennyire rágtad le a 10 körmödet?

Mn egyáltalán nem. rágtam le a 10 körmömet ezen a meccsen.

Már aharagzóban mondtuk, hogy arra számítunk, hogy ez hogy ez hazai pálya lesz a a az Illinois számára.

Mertogy jóval közelebb van a kampuszhoz Indianapolis, mint mint Connecticuthoz.

Én még azt is mondtam talán, hogy arra számítok, hogy az Illinoy el fog menni.

Egyszerűen tehetségesemnek tartottam a keretet és és ilinoi győzelmet vártam.

Hát már az elején úgy éreztem, hogy hogy nagy hiba volt. >> Az öregre kellett volna hallgatnod. >> Így van.

Soha ne soha ne becsüld alá a bajnokoknak a szívét. >> [horkantás] >> egy-két ilyen egy-két ilyen impulzus, hogy nagyon tetszett a legelején, tudod, vannak ezek a a videópromo bemutatások, amiket a a kezdők bemutatásánál felvetítenek, és hogy és hogy tök érdekes volt a különbség, hogy míg az Illinoál ugye csak a kezdőről volt ilyen videós videós összeállítás ahol ahol egy ilyen berendezett területen fogdosták a labdát, meg meg álltak be keményen.

Hát a lyukonnál ott volt az egész csapat.

Ez ez elég elég sokat elárult nekem már rögtön itt az elején.

Persze nyilván lehet, hogy volt valami más is a háttérben, hogy a az Illinoál nem mentek el, de azért ez ez elég jól mutatta azt, hogy hogy ők fontosnak tartották, hogy ne csak a kezdő álljon ott, hanem hanem mindenki.

Tök érdekes volt, hogy Dusty May ugye a Michigannek az edzője azt mondta, hogy egyetlen egy meccset nézett meg, legalábbis így így így élőbe. pedig ugye a maga a March Madness, ott azért tömbösítve vannak a meccsek, tehát hogy biztos, hogy jó sok olyan alkalom volt, amikor éppen ment valamilyen meccs a a csarnokba, míg ők mondjuk öltöztek, de ez volt az egyetlen, amit megnézett, mert mondta, hogy hát annyira ritkán látta a ebben a szezonban, mert nagyon szerette volna őket megnézni így egy élőben.

Na de akkor vissza egy picit a a meccshez.

Ugye már félidőben, hiszem 29 3729-re vezetett a a Ukan sokkal több asszisztot adtak, tehát hogy csapatként jobban funkcionáltak.

Aziszem az első félidőben egy asszisztot adott összesen az Illinoi kilencet a Jukán.

És nekem az tetszett nagyon, hogy az Illinoak az egyik legerősebb fegyvere az az volt, hogy lőttek mindenhonnan, mármint a szezonba, és borzasztó jól szedték a támadó lepattanókat és és azt gondolom, hogy erre fel is készült Dan Hurley, és baromi jól készítette föl a srácokat, mert mert nem vetted észre, hogy az Illinoak ez az egyik legnagyobb fegyvere.

Volt egy félidőközbeni időkérésnél egy ilyen egy ilyen interjú a Hurleyvel, ahol konkrétan volt egy olyan mondata, hogy every time the bowl is in the air, it is World War I.

Minden alkalommal, amikor a labda a levegőben van, de minthogyha a harmadik világháború lenne.

Ez nagyon tetszett, és baromira tetszett egyébként a a jukám.

Na de te hogy érezted? volt olyan pontja a hát most akkor azt mondom, hogy a meccs utolsó 30 percének, amikor amikor kételkedn kellett a Jukán győzelmében. >> Engem tudod mi lepett meg a legjobban, hogy hogy mennyire ritmustalan volt a az Illinoi, és hogy mennyire lassan játszottak. azért ez szerintem nem jellemző rájuk, de de felsétált mindig Wler vagy Bozvel a labdával, és és szerintem ez egy óriási hiba volt, hogy ők nem próbáltak meg egy kicsit gyorsítani.

Nekem végig az volt az érzésem, hogy na ez egy igazi Yuk mérkőzés és és ez a teljes ritmustalanság, ez tényleg abban nyilvánult meg, hogy az egész mérkőzésen három darab golpaszt tudott kiosztani az Illinoy.

Emellett nyolc eladott labdájuk volt, ami nem sok, de hát a három assishoz képest.

És ö mindig azt éreztem, amikor itt labdaadás lett, akkor mondjuk Wágler bonyolódott bele esetleg egy olyan cselorozatba, aminél kiszedték a kezéből, és hogy abból azonnali leindulás lett, és és igazán fájó ilyen live turnoverek voltak.

Ugye én már elég sok Final F-t láttam, és és kint is elég nagy téma szokott lenni, hogy hogy azért ezek a srácok sosem játszanak amerikai focistadionban, mert ugye a Lucas Oil Stadiumban játszották a Final F-t, ami Indianapolisban van, és az Indianapolis kolcnak a a dómja, és ugye mindenki kihangsúlyozza, hogy egész más domkörnyezetben ben kosarazni meg dobni ugye a mélységek meg a tér miatt, mint mint ugye a rendes kosárcsarnokokban.

És én abszolút éreztem ezt mind a két csapaton, hogy hogy ez nagyon-nagyon érződik, főleg főleg az Illinoál.

És és nem tudom, ez ez motoszkál bennem, hogy szerinted érdek érdemes azért dom hangulatot teremteni egy final fourra és teljesen kiszedni ezeket a srácokat a természetes játékközegükből, hogy nagyobb legyen a felhajtás, de láthatóan ez a ez a színvonal rovására megy.

Ezt te is így gondolod? majdnem vitatkoztam veled előbb, amikor azt mondtad, hogy hogy mind a két csapaton érződött ez, mert szerintem a Yukanon ezen a meccsen jóval kevésbé érződött, de aztán belegondoltam, hogy végis igazad van, mert ha abba gondolunk bele, hogy ez egy Final Four hétvége, a döntőn már rajtuk is borzasztóan érződött ez a dolog.

Tehát egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy hogy B R csapatnak ebben a Final 4-ban legalább egy szörnyű meccse volt, ami hát még hacsak részben is, de de nagyon úgy néz ki, hogy közös nevezőként betudható annak, hogy hogy egy domban játszották.

Igen, a mi szempontunkból egyértelműen azt tudom mondani, hogy nem éri meg egy ilyen egy ilyen helyen játszani.

Nekünk nem jobb attól a a Final for élményünk, hogy oda jóval több média szereplő jut be, de de a játék a játékkép és a a meccsek utáni élmények azok azok jóval kevésbé élénkek így, hogy hogy nem lettek olyan olyan extra meccsek.

Úgyhogy igazad van, egyetértek.

Én azt is éreztem egyébként, hogy a Yukánnak ez a szerencsés estéje volt, azért Mullinsnak is egy palánkos triplája, illetve szerintem biztos vagy biztos vagyok benne, hogy emlékszel arra a momentumra, amikor Stojakovic betört, leszedte a saját támadó lepattanóját, visszatette és a labda a gyűrű peremén szinte megállt, és utána kifelé csorgott.

Tehát én nem láttam még ilyet. vagy nagyon régen, de ott úgy éreztem, hogy hogy még az égiek sincsenek az Illinojal.

Én is úgy éreztem, hogy sok olyan, nem is egy, sok olyan dobás volt, ami a a az Illinoi oldalán a a gyűrű széléről a gyűrűn való forgás után lejött, és és a Jukannak meg több ilyen szociális dobást is éreztem, ami bement.

Ö, aztán majd erről is egy picit mást fogok gondolni így a így a a döntő kapcsán, de de abszolút ott a a Stojakovic dobás, amikor megállt a gyűrűn, perceket ott töltött és kijött, akkor az egyértelműen annak adta a jelét, hogy nem nem lesz sok keresnivalója az Illinoak. >> Illetve én azt is éreztem, hogy hogy az edzők párharcát azt abszolút Hurly megnyerte.

Tehát ez Big East kosármeccs volt.

Ez tehát lehúzták a sárba az Illino és és ebben a dagonyázásban ők jöttek ki jobban.

Én nem tudom, talán egy kicsit jobban erőltettem volna Tomy Visicet bent, de ő meg inkább kintről, tehát hét triplát is elvállalt szerintem az túlzás centertől. viszont nem voltak ezek olyan nagyon-nagyon kontesztí triplák, és ennek ellenére is 23%-kal triplázott a a az Illinoi. kellett volna, hogy legyen egy olyan pont a meccsen, amikor amikor ahogy mondod, meg megpróbálnak változtatni azon a azon a terven, amivel esetleg érkeztek, mert mert hát azért ide ide már azt gondolom, hogy több egynél több tervvel kell érkezni, és hogyha valami nem működik úgy, ahogy eredetileg számítottál volna rá, akkor akkor akkor az Ilino is korábban bizonyította, hogy akár többféleképpen is tud nyerni.

És én se éreztem azt, hogy itt itt jelentős változtatások történtek volna.

És mivel nyert szerinted a lyukán? >> Én egyértelműen azt gondolom, hogy a támadólepattanók, az ilinoi támadólepattanóknak a a kontrollálásával tudtak ők nyerni.

Ugye itt a a lepattanó párharcot egyébként nyerte az Illinoi 4437-re, viszont a támadólepattanók tekintetében marginális különbséggel tudtak csak nyerni.

Tehát összesen 12 támadólepattanot szedett az Illino és 10-et a Jukán.

És ők a szezonban a náluk alacsonyabb, és hát már ők a legmagasabb csapat voltak itt legalábbis a March Madnessen, ők jelentősen nyerték a támadólepattanó csatát, tehát én nem emlékszem ennyire picike különbséggel nyert meccsre, és én egyértelműen azt gondolom, hogy ez volt az egyik ilyen különbség, óriási különbség.

A másikat, amit mondtál, az a az az asszisztok tekintetében, ugye ott 314 lett a vége, tehát 14 assist a UK részéről, három az Illinoi részéről és a harmadikat is mondtad, ez pedig az eladott labdák, ami számomra a leg meg leglepőbb volt, mert talán nyolc labdát adott el az Illinoy négyet a Jukán, úgyhogy az Illinoy ebben a kategóriában egyébként a legerősebb a a az egész mezőnybe. ötödikek egyébként a a teljes divízió 1-be, mint a legkevesebb eladottlabdával rendelkező csapat.

Tehát tehát itt abszolút bőrükből kibújva két olyan mutató tekintetében is rá tudta erőszakolni a Jukán a játékát rájuk, ami ami nekik azért kulcs volt eddig a szezonban a a győzelmek tekintetében.

Én azt akartam kérdezni tőled, hogy hogy most nyilván egy meccsből senkiről sem állítunk jelentősen rosszabbat vagy jobbat, mint amit gondoltunk róla.

De mit szóltál Keyton Wagler játékához?

Összességében rossz dobóstje volt.

Ugye 10 triplából kettő ment be neki, de én úgy éreztem, hogy hogy ő ezeket a triplákat egyébként be tudná dobni, tehát hogy nem vállalt el buta dobásokat.

Ha az összed gól százalék-át nézzük, akkor 16/7.

Nekem kifejezetten tetszett egyébként az, ahogy lepattanózott, nyolc lepattanóig is eljutott, de de az tény, hogyha irányítójátékra lett volna szükség, akkor azt ő nem tudta megoldani, hogy kontrollálja a mérkőzést, mint mondjuk, amit a másik elődöntőben mondjuk Eli Kadó meg tudott tenni.

Tehát szerintem szerintem itt érheti szó a ház elejét, hogy hogy nem tudott egy egyfajta floor generál lenni, de egyébként egy nála rutinosabb guard Kylen Boswell se tudott, és ő még támadó oldalon se tudott nagyon aktív lenni.

Én azt mondom, hogy Keaton Wagler nem itt nem ezen a meccsen növelte vagy csökkentette a stockját.

Szerintem nagyjából maradt itt, ahol maradt.

Mégis csak egy Flashmanről van szó.

Igazából fizikalitásban a a Yuk szerintem felőrölte őket, és talán amit már említettünk, hogy hogy ugye szerintem a támadó lepattanók meg a lepattanó kontrollálása mellett a a kinti dobásaikkal tudott nyerni a a lyukán.

Ugye 7/4-et dobott a csodadobást nyújtó hazatérő Brayon Mullins.

Ha jól emlékszem, pont egy olyan jelenet volt, hogy miután Stojakovicnak kijött a ez a dobás, amiről beszéltünk, utána szóló Ballnak volt egy ilyen nagyon-nagyon többször is rápattanó triplája.

És akkor éreztem azt, hogy na jó, ezt ezt itt nem fog tudni változtatni az Illinoy.

Igazából még Stojakovicot szerettem volna kiemelni, hogy ő ő játszott még még szerintem elég agresszívan.

De de egyszerűen tényleg nem volt egy jó meccs, nem volt jó nézni a a Yuká érvénye az a Yuká akarata érvényesült és és tényleg le a kalappal Hurly előtt, hogy hogy amúgy egy kevésbé tehetséges csapattal gyakorlatilag tényleg izgalom nélkül tudták megverni a az Illinoit.

Neked esetleg valami egyéni kiemelkedés, vagy akár Waglerről egyéb hozzáfűznivaló? >> Waglernek szerintem sem csökkent jelentősen a stockja.

Ugye a 2/10 triplázás az úgy 2/10, hogy azért ő a végén a a már az abszolút végjátékban, amikor amikor már teljesen kétségbe esett helyzetben volt az Illinoi, meg esélytelen helyzetben, akkor dobott rá vagy négyet.

Tehát szerintem ez ez egyáltalán nem volt gáz.

Én én is azt gondolom, hogy azt látszott rajta, hogy még fiatal, mert mert azért én én jobban erőltettem volna őt, vagy vagy többet vártam volna mégha erőlködő is.

Ezért 10 perccel a vége előtt tükörsima mínusz14 volt.

Tehát hogy itt itt ha valahol azt gondolta az ember, hogy elgurulhat a gyógyszer, kipukadhat a Luffi, akkor itt kellett volna megpróbálni, és és nem éreztem.

Tehát ugyanígy szuper hatékony volt egészen a végéig.

Mondom, ott lett elrontva ez a tripla százalék.

Nem, nem éreztem nagyon rossznak azért a a az ő játékát.

Jukan részről pedig nekem Bray Malins tetszett nagyon.

Négy triplát vert be úgy az első félidőben volt az a az a Balánkos Degger triplája.

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Brome Bronxis

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „12. rész: Final4 és Bajnokavatás”

Miről szól ez az epizód: „12. rész: Final4 és Bajnokavatás”?

A Bracket Bros podcast 12. részében Brooklyn és Brome Bronxis a Final Four és a kosárlabda döntő eseményeit vitatják meg. Kiemelik, hogy a vártnál alacsonyabb színvonalúak voltak a mérkőzések, különösen a döntő, amely minden idők legrosszabb mezőnygól százalékával zárult.… Az epizód a Bracket Bros című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 07..

Milyen témákat érint ez az epizód: „12. rész: Final4 és Bajnokavatás”?

Fő témái: kosárlabda, final four, döntő.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „12. rész: Final4 és Bajnokavatás”?

Megjelenés: 2026. 04. 07.. Hossz: 1 óra 17 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/bracket-bros/bracket-bros-12-resz-final4-es-bajnokavatas-03b4626e

Több epizód a Bracket Bros-ből

  • 18. rész: 2026/2027 NCAA szezon beharangozó - 1. rész - Csapatépítési stratégiák

    A Bracket Bros podcast 18. részében a 2026/2027-es NCAA kosárlabda szezon előzetesét kezdik meg a készítők. Az epizód központi témája az egyetemi kosárlabdában alkalmazott különbö…

  • 17. rész: Meghalt Cinderella vagy csak szunyókál?

    A Bracket Bros e heti adása az NCAA kosárlabda "all-time" meglepetéscsapatairól, a "cinderellákról" szól. Bronx és Brooklyn elemzik, hogyan befolyásolták a közelmúltbeli szabályvá…

  • 16. rész: High School Musical

    A Bracket Bros podcast 15. adásában Brooklyn és Mr. Bronx a 2026-os és 2027-es NCAA kosárlabda draftokat elemzik. Megvitatják, hogy vajon a 2026-os draft valóban olyan "historikus…

  • 15. rész: 2026 NBA Draft Special - 2. rész

    Az NBA Draft 2026 különkiadásának második részében a Bracket Bros a draft első körének hátralévő részét veszi górcső alá. A srácok elemzik a lehetséges játékosokat és a csapatok i…

  • 14. rész: 2026 NBA Draft Special

    A Breckit Brow NCAA podcast 14. adásában a 2026-os NBA draftot vezetik fel. A házigazda, Mr. Bronx, ezúttal Dani Lajos, a Lala Land podcast házigazdája társaságában vesz részt. A…

  • 13. rész: 76 fős lesz a Madness és Edzőváltozások

    A Bracket Bros podcast első szezonon túli adásában a srácok a Madness 76 fősre bővítéséről, edzőcserékről és a jövő évi draftról beszélgetnek. Bronx két általa kedvelt edző életút…

  • 11. rész: Egy ikonikus comeback Bracket Bros módra

    Brooklyn és Bronx a Bracket Bros podcast április 1-jei adásában feldolgozzák a március végi Sweet 16 és Elite 8 kosárlabda mérkőzéseket. Az év meccsének ígérkezik az Arizona-Michi…

  • 10. rész: March Madness első hétvége

    A Break It Brow Podcast legújabb adásában Brooklyn és Bronx a márciusban zajló March Madness kosárlabda torna első hétvégéjének eseményeit elevenítik fel. Részletesen elemzik a 64…

  • 9. rész: March Madness beharangozó

    A Bracket Bros podcast idei első adása a közelgő March Madness kosárlabda tornára való felkészülésről és az ahhoz vezető út összefoglalásáról szól. A műsorban a srácok elkészítik…

  • 8. rész: February Madness és az Upset-ek napja

    Brooklyn és Bronx a Bracket Bros podcast 8. adásában felidézik az elmúlt hetek NCAA férfi kosárlabda eseményeit. Kiemelik a "February Madness" és az "upset" meccsek fontosságát, k…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból