GAB: A majdnem kész dalokkal több munka van, mint nulláról megírni egy újat | Park FM – Hajnali Kör
· PT16M28SÖsszefoglaló
A Park FM Hajnali Kör című műsorának legújabb adásában GAB volt Juhász Bálint vendége. Az énekesnő mesélt a Banana Records és a Budapest Park közös dalszerző táborában (KEMP) szerzett élményeiről, valamint betekintést adott legújabb, ONE-AB által producerelt „Forró” című dalának…
Röviden
- Műsor
- Budapest Park
- Megjelenés
- 2026. 07. 11.
- Hossz
- 16 perc
- Témák
- dalszerzés, zeneipar, kemp, zenei produkció
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Park FM a Budapest Park online rádiója.
Zenebe valóság ki. >> Ez volt a Quim zenéje 831 van.
Ez pedig a Park FM is velünk van.
Jó reggelt. >> Jó reggelt. >> Na hát elárultad nekem kinn azt, hogy te mindig is így gondolkodtál azon, hogy rádiósz, hogy ez hogy van benned? >> Igen, hát hogy ilyen vonzó.
Most is ahogy jöttem és hallgattalak, akkor ilyen nagyon vonzó volt.
Kicsiként is így ezt gondoltam, hogy hú de izgi lehet.
De hát ugye elmondtam be hallom most is, hogy azt gondolom, hogy képtelen lennék ezekre az ilyen korai bam durúr bele. >> Mit képzeltél el egy rádióról?
Tehát nem tudom, egy rádió stúdióról vagy hogy képzelt el ezt az egész világot, amikor amikor még nem láttál egy ilyen rádió stúdiót, vagy nem tudom? >> Szerintem [zene] az tetszett benne nagyon, hogy ilyen iszonyatosan energikus >> és hogy ilyen nagyon napra késznek kell benne lenni.
Az is így tetszett, hogy így azt képzeltem, hogy ott ilyen pörgés van, tudod, hogy így mindenki így jön megy és így csinálja a dolgát, és nem tudom.
Szóval, hogy ilyen szerintem inkább így a flowja tetszett, hogy így ú >> ez nagyon érdekes.
És mi az, ami mondjuk nem vitt közelebb ehhez?
Mert ugye azt is beszéltük azért tök őszintén, hogy a te a generációd így a rádióhoz így hát nem is az, hogy nem nem áll, hát nem állítok san vagy nem tudom. >> Igen, tökre ez van.
Hát ezek is nekem amikor mondjuk rádió szólt, azok inkább ilyen gyerekkori emlékek.
És aztán így azt gondolom, hogy így volt azért ebben egy ilyen mély repülés, hogy az én generációmnak már az, hogy rádió, az így nem ugyanazt jelentette, mint mondjuk a szüleim generációjának, amikor így ők ezt hallgatták, de nem ez volt az ok. [nevetés] >> Ezzel szemben.
Most itt van pörgés, vagy >> van pörgés felkészült emberek, vagy valami olyasmi. >> Igen, igen. >> Na, meséljünk kérlek arról, hogy mi történt veled itt a parkban, mert hogyha jól tudom, akkor itt voltál a Cen. >> Ühüm. >> Milyen emlékekkel gondolsz vissza rá?
Mert nagyon foglalkozunk a campel.
Lesz majd még dalpremier, de ugye ú nem akarok ennyire előre szaladni.
Hány napon voltál itt? >> Szuper volt, és ugye a tavalyi volt az első és azon is itt voltam, azon egy picit többet.
Assiszem az hiszem, hogy azon végigvtam.
Igen. >> Na várj, akkor még eggyel lépjünk visszább.
Tehát jelentkeztél, gondolom te jelentkeztél.
Ö milyen érzések kaagtak benned akkor, amikor már kaptad mondjuk a visszaigazoló emailt, vagy nem tudom, hogy hogy keresnek fel ilyenkor v telefonálnak, hogy szia Gab gyere. >> Igen, azt most nem nem is tudom, hogy ez most tavaly vagy tavaly előtt volt, de az úgy történt, hogy megkaptam a visszaigazoló emailt, amiben még valamire így válaszolnom kellett volna, amit elfelejtettem, ezért a Kama felhívott, hogy helló, Gab, azt szeretném kérdezni, hogy láttad amúgy az emailt?
Szóval nagyon hálás vagyok, hogy így megdolgoztak ők is, így nem hagytak így elsüllyedni ebben az ilyen zavarban.
Nagyon örültem, azért ez egy ilyen kivételes lehetőség.
Egyrészt egy csomó új arccal találkozol, másrészt jön most ősszel az új lemezem, és azon több parkempes dal is van, vagy lesz, és azt szerintem tök izgi, hogy össze tudsz találkozni olyan arcokkal, akiket lehet, hogyha még ismersz is, de nem biztos, hogy egy alkotói térbe kerülnétek.
Ühüm. >> Emlékszel ilyen nagy beszélgetésre, aki így meglepött téged is, vagy akár csak az, hogy milyen ember, akár az, hogy így közelebb kerültetek egymáshoz? >> Egy ilyen volt, ez most volt idén, hogy hát hajnalban már vége volt a challengeeknek meg minden, és akkor így hát viszonylag így az este vége fele így megérkezett a Járai Márk, és bejött egy ilyen beült így közénk egy ilyen stúdiózás folyamatba. >> Én aztam, hogy ő sarokba ült, nem?
És na és azért ilyen iszonyatosan hálás vagyok.
Szóval, hogy az az ilyen kedves jelenlét ilyen elképesztően jó érzés volt.
Én például így kérdezgettem tőled dolgokat, vagy nem tudom ilyen stúdiózásból, vagy hogy ezt ő hogy énekelné fel.
És az ilyen az tényleg nekem egy ilyen nekem egy ilyen tök tökre megmaradt élmény volt azért, mert hogy azért hát itthon nincs erre kapacitás, de hogy alapból például van ilyen, hogy hogy egy ilyen wokó producer így ott van egy ilyen stúdiózási folyamatban, és ez engem mindig érdekelt, hogy az vajon milyen, milyen lehet így dolgozni, hogyha van egy ilyen külső fül, és tök jó volt.
Megkaptam a gyárkot. [nevetés] kicsit jól hangzik ez amúgy, mert hogy igen, ahogy mondhatod, hogy nem nagyon van idő, nem nagyon marad idő, mert ilyen magyar megoldások vannak, de hogy igazából az, hogy egy kicsit így térben és időben egy helyre vagytok rakva, és mindenki odaszenteli magának azt a nem tudom, akár egy egész napot, akár egy pár órát, hogy ott ott így megvalósulni látszik mindenféle olyan dolog, ami így a nagy világban amúgy működik, gondolom a zeneiparban.
Meg meg szerintem az is az is nagyon-nagyon jó ebben a ebben a bananás, parkos, campes dologban, hogy hogy tudod, az azért tök más, amikor van mondjuk dedikált három-4y óra egy stúdiózásra, mert amúgy mész.
Itt meg valahogy a mindset az, hogy most itt leszünk x napot, és nincs ez a rás benned, és és hogy így tök más, szerintem tök más flowja van folyamatoknak. >> Ühüm.
De várjál, amikor mondjuk egy ilyen sima stúdiózás van, ott igazából a pénz, vagy az idő, vagy az, hogy bele kell férni, vagy mi az, ami így nyomasztja azért az embert?
Ö hát egyrészt nyilván [zene] az nyilván a pénz is, meg az, hogy így az, ahol vagytok, mondjuk mi egy csomó dolgot így otthon szoktunk felvenni, mondjuk a pintóval, de hogy de hogyha mondjuk van egy stúdió, az azért így be van osztva, tudod, hogy na ettől eddig mi vagyunk, most jön a Vata, nem tudom, és akkor tudod [nevetés] így az van, hogy így ú de jó, hogy van most jönnek és akkor tudod még ott van két sor, de hát az az már most akkor maradjon úgy egyelőre. [nevetés] Szóval, hogy hát egy csomó dologhoz kell alkalmazkodni, meg azért mégis csak így mindenkinek így folyik közben az élete, és nincsen erre egy ilyen az esetek többségében nagyon áldásos helyzet, hogyha mondjuk azt tudod mondani, hogy egy napülünk és ezt csináljuk, és hogyha meg tudod, az is van, hogyha hogyha mondjuk rászentelsz egy napot, akkor már benned van az a késztetés, hogy most akkor itt valaminek el kell készülnie, és hogy és hogy ezek azért ilyen [zene] ilyen más ilyen alkotói fló raknak.
Az meg, hogy itt vagy, az meg egy ilyen ennek szentelt helyzet meg idő. >> És neked mikor kattantál mondjuk, amikor itt voltál?
Oké, először ezt most így utólag már belátod, de azért amikor így belekerülsz, akkor így el kell telie, nem tudom pár órának, hogy így átkattanjon, amit mondtál, hogy így végre egy ilyen alkotói, egy ilyen laza, kellemes, jó érzésű flowba kerüljél.
Tehát, hogy mennyi idő volt az, vagy hogy emlékszel-e esetleg egy ilyen pillanatra?
Ö azt gondolom, hogy ez nagyon-nagyon ügyesen meg van itt oldva, merthogy vannak a napoknak a folyamán így reggelek, amikor vagy volt olyan most, hogy napközben is, amikor így jön valaki valami külső sprogit tartani, és kábé tudod, az olyan, mint egy csapatépítő ilyen tréning, vagy workshop, és most is volt ilyen a Sárkánybercivel kezdtünk, akkor tavaly volt ilyen rajzos művészetterápia, szóval, hogy ezek azért annyira fontos dolgok, Na és ez például szerintem egyedülálló.
Voltam már egy csomóféle [zene] táborban, de az, hogy így van ennek az ilyen mentális részének is ilyen hely, főleg hely meg idő, az tök király. [zene] >> Na hát a fórónak is lesz idő.
Mindjárt meghallgatjuk hogyha >> erre a dalra gondolsz, akkor mi jut eszedbe? >> Felszabadultság.
Hát ez egy ilyen healing dal volt nekem. >> Az mit jelent?
Hát egy ilyen egy ilyen gyógyulás valahogy egy ilyen tehermentesítés.
Nem nem ez volt a cél vele, amikor elkezdtük, de valahogy így akarva akaratlanul ez ez lett belőle.
Szóval ez így nagyon fontos nekem. >> Nem tudom, amikor írtad, akkor így ezek a gondolatok rohantak le.
Nem tudom, hogy hogy akkor itt most kiadok magamból mindent vagy >> nem nem volt ez a vibe.
Valószínűleg pont mentálisan, vagy érzelmileg egy olyan olyan pillanatban történt meg ez a dal, amikor amikor éppen már így ebben voltam. >> Ühüm.
De akkor ez egy jó lenyomat. >> Aha.
Na, akkor meghallgatjuk Gab és a Forot című trackét, aztán pedig beszélünk még arról, hogy hogy alakult ez az egész.
Na hát hosszú forró nyár, annak tűnik ez.
Te most boldogultál ezzel a dübörgő hőkupolával meg mindennel, ami itt volt a napokban? >> Kinlottam, [zene] mint az állat.
Az van, hogy hetek óta ott állnak a klímák így a nappaliban, de nem tudtuk még vagy nem tudta még felszerelni az, aki majd felfogja.
És akkor tudod, így közben a 35 fokra hevült lakásban így mászkálsz fele. >> Simogatod. >> Hát így nézel rá, hogy >> manifesztálod, hogy így kerülj fel a falra.
Vagy vagy már így van az a pont, amikor már így jó, akkor felteszem, tudod, hogy [nevetés] így nem tudom már nem tudok mit csinálni. >> Tutoriál.
Igen, [nevetés] >> hát ez kemény.
Nézd, én tavaly előtt voltam így, egy újlakásba költöztünk, és amikor már a kutyám, tehát amikor én is döglöttem, de amikor már a kutyám úgy ki volt terülve, tudod, a földre, és így néz rám ilyen ilyen megvetően, hogy te figy most komolyan, itt a nyolcadik emeleten a 32 fokba [zene] ez kell. fogtam és rendeltem egy mobil klímát, de az is pont annyira volt elég, hogy azt a nem tudom 4 négt, amiben onnantól kezdődően ő is meg én is fentünk [nevetés] >> így.
Így így, így elvoltunk, de nekem is t egy ilyen pokoli két hónap volt, úgyhogy ez a klímadolog, ez ez ilyen a klímaszorongásnak ez az oldala ezt szerintem mindenkit elér, és most talán egy kicsit jobban és komolyabban vesszük majd innentől a kezü.
Na, de nem akarok ennyire erről beszélni.
Ugye Van-vel együtt készítettétek el, akit már ismertél korábbról, de hogy így a Cben keveredtetek úgy össze, hogy hogy pont így Nem, nem, akkor valami rossz sajtóközleményt olvastam el.
Na mesélj akkor. >> Az van, hogy Vanébivel évekkel ezelőtt játszottunk egy közös zenekarban, szóval innen az ismeretség, és igazából az még egy ilyen sokkal jazzesebb felállás volt.
Kicsit ilyen no jazz vibe-ja volt az egésznek.
És és hát tulajdonképpen lehet azt mondani, hogy nekem a OneAB volt egy olyan ilyen zenei iránytű így a hazai ilyen hiphop meg hát akkor még nem annyira voltak ilyen R&B vibe-ok itthon, de hogy a hiphop szcában.
Szóval, hogy én nagyon rég régről ismerem őt, meg korábban ő ugye fotózik is.
Szóval, hogy nekem amikor elkezdtem a gabot, akkor még volt, hogy fotózott is anyagot, és hát nagyon örülök.
Az abban biztos voltam, hogy egyszer meg fog ez történni, hogy együtt csinálunk így dolgokat és most örülök ennek, hogy ez így megtörtént. >> És magáról az inspirációról beszéljün még egy kicsit, hogy én úgy tudom, hogy szakcsillag ötös bél egyik zenéje inspirált ezt az egészet, tehát hogy ez a trek így beakadt neked, nem tudom, mindig is gondoltál arra, hogy ez ezzel valamit szeretnél, vagy ez hogy jött, vagy mennyi az áthallás benne?
Az van, hogy úgy ugye ez a hosszú forró nyár című, van egy ilyen magyar sláger, és akkor azt dolgozták fel az ablakos Lakatos Dezső meg a szakcsi.
Ö, és hát nekem ez egy ilyen tudod, hogyha hogyha így van az, amikor az ilyen box meccsek előtt így vonulnak, tudod, nekem ez ebben a tagben van egy olyan rész, amikor így azt érzem, hogy egyszerűen olyan ilyen energiagömböt ad nekem, hogy így bú, így elszállok tőle, és nagyon-nagyon szerettem azt, és valahogy így eszembe jutott, hogy úristen, de jó, de jó cucc ez.
És valahogy így elkezdtem, elkezdtem rá így kicsit így gondolatban reflektálgatni.
Na ál most megpróbálom bejátszani.
Kíváncsi vagyok, hogy melyik ez a boxos bevonuló srác. [zene] >> És a csajszeme csillog.
És zseniális. [zene] >> Imádom ezt. >> Na, és akkor ebből a dalból lett ez a dal.
Ez azért ez ez [nevetés] elképesztő, nem?
Csak, hogy így tök jó ezt így látni, hallani és így átélni, hogy hogy miből mi lesz.
Meg nekem a szakcsillagkatos Béla az egyébként is egy ilyen nagyon [zene] fontos karakter a zenei életemben.
Én még annak idején, amikor ő még köztünk volt, akkor jártam fel hozzá.
Így a az volt a nagy kérdésem, hogy jelentkezzek-e a zeneakadémiára?
Van-e nekem bármi közöm ehhez a jazzhez? >> Megkerested őt és így így >> volt egy volt egy roma aktivista festőművész a Szentandrási, és ővele találkoztam valahogy egy ilyen karitatív munka során. gyerekekkel foglalkoztam, és akkor kérdezte, hogy na kislány, neked mi a terved az életben?
És mondtam, hogy hát így gondolkodom, hogy akkor jazz énekes legyek-e, vagy mi legyen.
És akkor mondta, hogy á van én nekem egy barátom.
És tudod, nyilván tudtam már akkor bőven, hogy így ki a szakcsillakatos Bélát.
Így emlékszem, hogy így a tévében néztem ilyen koncertjeit így fiatalabbként is, és akkor én nem tudtam, hogy kit fog felhívni és akkor egyszer csak így az volt, hogy oké, akkor felmehet.
És akkor utána így mondta, hogy tessék itt a szakcsi száma, hívjad, hogyha ott vagy. [nevetés] >> Na és akkor szakcsi rámondta az igent a karrieredre és akkor onnant.
És akkor onnantól hát igen, onnantól akkor így akkor így megpróbáltam elhinni, hogy van így ezzel dolgom. >> Hát azért ez menő.
És elég menő lesz az album is.
Ülsz, >> hány hány trek, mit készítesz, mennyire van kész, mit szeretnél rárakni.
Mesélj. >> Hát azt, hogy hány trk, [nevetés] tudod ez milyen? hogy így van egy csomó csomó csomó majdnem kész track a drive-on.
Na és azt esküszöm, hogy így azt a azokat a azt a néhány majdnem kész trekket így sokkal nehezebb befejezni, mint megírni egy albumnyi dolgot.
Szóval, hogy most így éppen ebben a fázisban vagyunk, mert hogy lehet, hogy írjes új al és az lesz, hogy na jó, akkor ez így itt marad, vagy nem tudom, B oldal.
Hát nagyon várom, meg szerintem most már így ér, tehát hogy örülök annak, hogy a Pintóval amikor beszéltünk arról, hogy így kezdjük…
Említett entitások
Témák
- dalszerzés
- zeneipar
- kemp
- zenei produkció
Szervezetek, cégek
- Banana Records
- Budapest Park
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „GAB: A majdnem kész dalokkal több munka van, mint nulláról megírni egy újat | Park FM – Hajnali Kör”
Miről szól ez az epizód: „GAB: A majdnem kész dalokkal több munka van, mint nulláról megírni egy újat | Park FM – Hajnali Kör”?
A Park FM Hajnali Kör című műsorának legújabb adásában GAB volt Juhász Bálint vendége. Az énekesnő mesélt a Banana Records és a Budapest Park közös dalszerző táborában (KEMP) szerzett élményeiről, valamint betekintést adott legújabb, ONE-AB által producerelt „Forró” című dalának… Az epizód a Budapest Park című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 11..
Milyen témákat érint ez az epizód: „GAB: A majdnem kész dalokkal több munka van, mint nulláról megírni egy újat | Park FM – Hajnali Kör”?
Fő témái: dalszerzés, zeneipar, kemp, zenei produkció.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „GAB: A majdnem kész dalokkal több munka van, mint nulláról megírni egy újat | Park FM – Hajnali Kör”?
Megjelenés: 2026. 07. 11.. Hossz: 16 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/budapest-park/gab-a-majdnem-kesz-dalokkal-tobb-munka-van-mint-nullarol-megirni-egy-ujat-park-f-72910903
Több epizód a Budapest Park-ből
- A szívünkbe zártuk ezt a projektet - B. Nagy Réka, Deli Soma, Ótvar Pestis | Park FM – Hajnali Kör
- Paulina: Felismertem, hogy a keserédes hangulatok jobban passzolnak a magyar néplélekhez | Park FM – Hajnali Kör
A Park FM Hajnali Kör című műsorának vendége Paulina énekesnő volt. A beszélgetés során szóba kerültek a hétköznapi digitális kihívások, mint például a lemerült telefon okozta off…
- AKC Misi: Nagyon jól nézünk ki és jól szólunk az új formációval | Park FM – Hajnali Kör
A Hajnali Kör legújabb adásában AKC Misi volt Juhász Bálint vendége. A beszélgetés során a rapper mesélt az életmódváltásáról, a tudatosabb étkezésről és a sport fontosságáról, am…
- steko: Megtaláltam a saját hangomat | Park FM – Hajnali Kör
A Hajnali Kör legújabb adásában Pap Kristóf, művésznevén steko beszélgetett Juhász Bálinttal zenei karrierjének új korszakáról és önismereti útjáról. A beszélgetés során szó esett…
- Imádtam külföldön tanulni, és ezt segítek elérni másoknak is - Sywa Petra| Park FM – Hajnali Kör
A Park FM Hajnali Kör című műsorának vendége Sywa Petra, a Baltic Council regionális menedzsere volt. A beszélgetés során Petra megosztotta saját külföldi tanulmányi tapasztalatai…
- Debre: 9 évet kellett gyakorolnom, hogy felérjek a világ tetejére | Park FM – Hajnali Kör
A Hajnali Kör vendége Debre Szabolcs volt, a GeoGuessr-világbajnokság berlini győztese. A beszélgetés során szóba került Szabolcs gyermekkori rajongása a térképek iránt, valamint…
- Analog Balaton: Készülünk az új lemezre | Park FM – Hajnali Kör
A Park FM Hajnali Kör című műsorában az Analog Balaton két tagja, Vörös Ákos és Zsuffa Aba volt a vendég, akik orfűi alkotótáborukból jelentkeztek be. A beszélgetés során szó eset…
- Kókai Barni: Elképesztő volt a Bring Me The Horizonnal egy színpadon zenélni | Park FM
Kókai Barni, a The Southern Oracle frontembere a Park FM stúdiójában mesélt arról az élményéről, amikor a Bring Me The Horizon szigetes koncertjén vendégelőadóként színpadra állt.…
- fllozz: A legnagyobb boldogságom ma, hogy tavaly végre ki mertem állni a színpadra | Park FM
A Park FM adásában fllozz, polgári nevén Petneházy Flóra mesél zenei pályafutásáról és a Budapest Park nagyszínpadán szerzett tapasztalatairól. Flóra amellett, hogy zenei menedzse…
- Elhozzuk a legnagyobb garázsvásárt a Parkba - Maker's Market x RawR Market | Park FM – Hajnali Kör
A Budapest Parkban rendezett Maker's Market és RawR Market esemény apropóján Juhász Bálint vendégei voltak Hoffmann Petra, Boldizsár Károly, Glück Patrícia és Lendvai Dorka. A bes…