BŰNtények Podcast

Csecsemők a kalapdobozban: Minnie Dean és a Vörösfenyves titkai

· PT42M19S

Összefoglaló

1895-ben Új-Zéland történetének egyetlen női elítéltjeként akasztották fel Minnie Deant. A közvélemény „csecsemőfarmerként” tartotta számon, miután udvarában három gyermek holttestét találták meg. Az epizódban a valóság és a szenzációhajhász újságcikkek mögé nézünk…

Röviden

Műsor
BŰNtények Podcast
Megjelenés
2026. 06. 08.
Hossz
42 perc
Szereplők, említett nevek
Szatmári Péter, Minnie Dean, Walter Martin, Elizabeth Swan, John McAlak
Témák
csecsemőgyilkosság, történelem, bűnügy, új-zéland
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

1895 augusztusának első napjaiban egy fekete ruhás asszony bizonyos min várt kivégzésre az megeli börtönnői részlegében.

Miután a fellebbviteli víróság a felülvizsgálati, a végrehajtó tanács pedig a kegyelmi kérvényét utasította el, bár tudta, hogy a biztos halál vár rá nem tört meg.

A seriff Walter Martin úgy mesélte, egyenesen tartotta magát.

Összeszedett és érzelemmentes volt még a kivégzése napján is.

Erre utalt utolsó cselekedete.

A halála előtti napon tintát, tollat és papírt kért, és írásba foglalta végső vallomását.

Bár ez megszokott volt az írástudó elítéltek körében, az asszony nagyjából 50 oldalt írta le, ami kirívónak számított.

A korabeli újságok szerint, amikor Williams bíró azt kérdezte az asszonytól, fel tud-e saját védelmében hozni bármit, amiért az ítéletet ne hajtanák végre?

Az felállt, és erős, tiszta hangon annyit mondott: >> Nem, csak McGrath nyomozó úrnak szeretnék köszönetet mondani az irántam tanúsított kedvességéért. >> A cikk azt is említette, hogy a vádlotta halálosítélet kihirdetését is tökéletes nyugalommal fogadta. úgy lépett ki a vádlottak padjából, mint akinek a legkevesebb aggódnivalója van a zsúfolt tárgyalóteremben.

Hasonló dolgokról számolt be a börtön orvosa is, aki a kivégzés előtti utolsóvizsgálatot végezte el az asszonyon.

Mini nem evett, és bár sokak állítása szerint alkoholista volt, a számára utoljára felszolgált whkyől se fogyasztott egy kortyot sem.

Amikor az orvos arra biztatta, hogy éljen a bódulatot nyújtó lehetőséggel, Mini fegyelmezetten el, sőt rendre utasította: "Az Isten szerelmére, doktor úr, csak essünk már túl ezen az egészen." Az elgyengülés egyetlen jelét a seriff akkor vélte felfedezni az asszonyon, amikor arról számolt be neki, hogy néhány barátja kérvényezte, hogy a kivégzés után koporsóba tehessék és elszállíthassák a testét Wintonba eltemetni.

Mini, akit eközléskor már csak kis idő választott el attól, hogy a vesztőhelyre kísérjék, és felakasszák a kis Dorotti Edit Carter meggyilkolásáért.

Ekkor elcsuklóhangon azt mondta, >> annyira sajnálom őket.

Szívből sajnálom, hogy bajt hozok azokra, akik ellátják majd egy kellemetlen kötelességet.

A beszámolók szerint az asszony egyenes derékkal emelt fővel nézett farkasszemet a kivégzésre összesereglett tucatni emberrel. hivatalos személyekkel és néhány válogatott újságíróval.

A serifff hallotta, hogy a cellából való kilépése előtt azt mondta: >> "Úgy fogok meghalni, mint egy nő, és nem úgy, mint egy gyáva alak." >> Mini az utolsó szó jogán hangosan, határozottan kijelentette: "Nincs mondanivalóm, kivéve, hogy ártatlan vagyok." Két perccel reggel 8 után a csapóajtó kinyílt, és az asszony teste egy kiáltás kíséretében a mélybe zuhant.

Egy újságíró szerint az asszony azt kiáltotta: "Ó, Istenem, mentsd meg a szenvedéstől!" 1895. augusztus 12-ét írtunk ekkor.

Ez a nap örökre beírta magát Új-Zéland történelmébe, ahogy Min neve is.

Ő volt ugyanis az egyetlen női elitél, akit valaha kivégeztek az országban.

De hogy alakulhatott egy intelligens, művelt skóciai lány sorsa úgy, hogy akasztó fán végezze?

Hogy lett belőle Újzéland mumusa, akivel gyerekeket ijesztgetnek?

Mini Mekkallak, vagyis Williáma Mekkallak Skóciában született 1844. szeptember 2-án Greenokban.

Apja John McAlak vasúti mérnök volt.

Édesanyját Elizabeth Swant Rák következtében 1857-ben elveszítette.

Arról nincs adat, vajon mikor érkezett pontosan Új-Zélandra.

Ám annyi bizonyos, hogy az 1860-as évek elejétől már Invicaggleben élt két fiatal lány gyermekével, Elennel és Izabellel.

Mini akkoriban azt állította, hogy özvegy.

A férja egy ausztrál orvos, elhunyt.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Mini továbbra is a Mekkalak nevet viselte.

A házasságról pedig semmiféle hivatalos dokumentumot nem mutatott.

Ez akkoriban nem volt szokatlan.

A történészek számos eset tártak fel, ahol a bevándorlók kitalált múlttal, tiszta lappal kezdtek új életet.

Még az is lehet, családja eleve azért küldte Minit a gyarmatokra, hogy házasságon kívüli terhességével ne hozzon szégyent rájuk.

Bár az offszer sorozat gyártása éppen az 1860-as években kezdődött, a fogamzásgátlás lehetséges módjait csak kevesen ismerték és alkalmazták.

A házasságon kívüli terhességet viszont a társadalom mélyen elítélte.

Bárhogyan történt is, az elhunyt férjől szóló történet alkalmas volt a társadalom rosszallásának feloldására, így Mini valóban új életet kezdhetett Új-Zélandon.

Egyébként nem volt véletlen, hogy a fiatal lány Invglebe kötött ki.

Anyagi ági nagynénye a település egyik alapítója volt.

Kelly nagyi, ahogy mindenki ismerte, igyekezett segíteni Mini boldogulását.

Az intelligens és tanult Mini eleinte tanítóskodásból tartotta fenn magát és gyermekeit. 1872-ben összeházasodott egy bizonyos Charles dinnel.

Innentől együtt vezettek egy fogadót EL Creekben, valahol Ohaii és Lumsten között.

A hely fontos megálló volt Rivertonból az Otagégió aranymezői felé menet, így a szomjuk a toltó bányászok jó életet biztosítottak a családnak.

Időközben Mini két lánya, Elen és Izabel férjhez mentek, elköltöztek, és mivel Mininek és Charsnak nem született közös gyermeke, úgy döntöttek, örökbe fogadnak.

Az első kislány, az öt éves Margaret Cameron 1880-ban érkezett a családjukba.

Ezt követően viszont csapások sorozata érte őket.

Először is 1882-ben Mini lányára, ellenre, a 10 hónapos és a két éves unokájára holtan találtak a házuk kútjában.

Az esetet balesetként zárták le, azért, hogy az elhunytak keresztény temetést kaphassanak.

Ám elég valószínű, hogy ellen szülésutáni depressziótól szenvedett, és valójában kiterjesztett öngyilkosságot hajtott végre.

Közben megépült a vasút, amely más útra terelte a fogadóba tömegével betérőket.

Csillapodott az aranyráz, kitört a nagy gazdasági világválság is, így Charles Dean kénytelen volt csődöt jelenteni.

A családnak új bevételi forrás után kellett néznie. 1884-re anyagi helyzetük annyira reromlott, hogy költözniük kellett.

In the cogle tölt északra egy Winton nevű kisváros mellett találtak új otthonra, mégpedig feltehetően kell naagyi segítségével.

A tanyaházat, ahol új életet kezdtek, a helyiek The Larches, vagyis a vörös fenyves néven ismerték.

Az iszákos és mások által butta lustafickónak tartott Charles állattenyésztéssel kezdett foglalkozni, illetve gyümölcsfákat ültetett.

Házuk azonban nem sokkal később leégett, az egyik hitelezőjük pedig mind a 105 gyümölcsfájukat kiásta a tartozásaik miatt.

A házaspár nehézkesen ugyan, de összekapart valamennyi pénzt, és felhúztak egy nyomorúságos kis viskót a leégett helyébe, hogy legyen mint meghúzni magukat.

Míni, hogy javítson a család anyagi helyzetén, ekkor kezdett hirdetni helyi lapokban, miszerint gyermekgondnokságot vállal.

Hirdetéseiben így jellemezte magát.

Tiszteletlen mértó, kisgyermekkel nem bíró férjes asszony, aki kis dead dajkaságát, vagy egy-két kisebb gyermek felnevelését, vagy csecsemő örök befogadását vállalja.

Ez nagyjából annyit tett, egyedülálló anyáknak kínált segítséget azzal, hogy nem kívánt gyermeküket némi pénzért a gondozásába vette.

Minnie nem szűkölködött ügyfelekben.

A feljegyzések szerint életében legalább 27 kisgyermek fordult meg nála.

Nem egyszer 9-10 gyermek ért velük, köztük sokan három évnél is fiatalabbak voltak.

Az ejta szolgáltatások akkoriban több okból is népszerűek voltak.

Ha valaki házasságon kívül megesett, megoldást kellett tanálni a törvénytelen gyermek elhelyezésére.

A 19. század végén gyakran kerültek az újságok címlapjára olyan esetek, ahol a szerencsétlenül járt nő magára hagyta valahol, esetleg megölte Újszülött gyermekét.

Máskor viszont a bajba került nőknek sikerült munka vagy egyéb támogatás régéén pénzt szereznie, előkerültek az olyan asszonyok, mint Mini.

Létezett am olyan felügyeletszerű megoldás is.

Amíg az anya dolgozott, valaki pesztrálta a gyermeket. kevésbé szerencsés helyzetben idegenek vették magukhoz a kicsit féléres összegekért.

Nevezhetnénk ezt akár örökbeadásnak is.

Ám ebből az időszakból rendszeresen kerültek a napvilágra olyan rémes esetek, ahol az újszülöttek már az új lakhelyük felé vezető úton életüket veszítették.

Például egyikük egyszerűen csak leesett az őt szállítókocsiról, és a kerekek között le halálát.

Valószínű az ilyen és ehhez hasonló esetek miatt kezdtek az angol száz kultúrában verbálisan is különbséget tenni a becsületes gondozók, illetve az úgynevezett csecsemő farmerek, baby farmer, baby farming között.

E kifejezés először 1868-ban tűnt fel a British Medical Journal hasábjain.

A cikke egy néhány éves kisgyermekről szólt, aki komoly égési sérüléseket szenvedett, mielőtt egy bizonyos Caroline Jagar felügyeletére volt bízva.

A beszámoló szerint a síró gyermeket az asszony egy székhez kötözte és dinnelitta, amiből persze ő maga is bőséggel fogyasztott.

Az írás tulajdonképpen azt üzente, hogy azok az anyák, akik gyermekeiket átadják a csecsemő farmereknek, hallgatólagosan elfogadják, azok rossz bánásmódban részesülnek, és akár meg is hallhatnak.

Az 1880-as években számos gyermekbántalmazásos ügyre fény derült Új-Zélandon.

Ezekről, illetve a csecsemő farmerek által elkövetett gyilkosságokról az újságok szenzációhajás cikkekben számoltak be.

Részben ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy egy idő után a rendőrség kiemelt figyelmet kezdett fordítani mini tevékenységének ellenőrzésére.

Az ügyleteit a lehető legnagyobb titokban, különböző álnevek alatt végző mini gondozásában ugyanis több gyermek elhunyt.

A sort feltehetően egy hat hónapos csecsemő nyitotta még 1889-ben.

Őt pedig 1891-ben egy hates csecsemő, Berta Curry követte.

Halálokaként szépbillentyű gyulladást és tüdő károsodást állapítottak meg.

A hatóságok vizsgálódni kezdtek a halálesetek kapcsán, és megállapították, hogy mind az elhunytak, mint mini akkori gondviseltjei kielégítő ellátásban részesültek.

Nyomorúságos viskójuk viszont egyáltalán nem biztosított megfelelő körülményeket az ilyenkorú gyermekek számára.

Felszólították az asszonyt, hogy változtasson ezen.

Ám egyes feljegyzések szerint nem sokkal később egy újabb baba hunyt el a vörös fenyvesben.

Eközben még 1890-ben az asszony örökbe fogadta a 10 éves Ester Wallist, hogy segítsen neki a ház körül és a gyerekekkel. 1892-ben iskolába is beiratta a lányt Wintonban.

Később a tárgyalás során Eszter számos terhelő megjegyzés tett minére.

Szintén 1892-ben történt, hogy a rendőrség elvette az asszonytól egy háromhetes kisbabát, akit 25 fontért adoptált annak hajadon édesanyjától egy kuplerából.

Amikor egy panzióval rájuk bukkantak, a kicsi piszkos rongnyokba burkolva feküdt, táplálékául pedig megsavanyodott, romlott tej szolgált.

Csupán két nap alatt olyan szinten leromlott a baba állapota, hogy az anyja alig ismert rá.

Minél az esetek ellenére is igyekezett további gyermekeket adoptálni, illetve megpróbált néhány esetben életbiztosítást is kötni rájuk sikertelenül.

Közben a közfelháborodást kiváltó országszerteet tapasztalt esetek elvezettek az úgynevezett csecseművédelemről szóló törvény 1893-as elfogadásához, amelyet mini ügye után még tovább szigorítottak.

A csecsemővédelemről szóló törvény értelmében, ha valaki egy vagy több két évnél fiatalabb gyermeket fogadott magához három egymást követő napnál hosszabb időre, annak az otthonát nevelő otthonként regisztrálnia kellett.

Így a rendőrség bármikor kiszállhatott ellenőrizni a gyermekeket és az életkörülményeiket.

Mini elmulasztotta ezt a regisztrációt.

Ám mivel addigra a csecsemő farmerkedés gyanújának árnyéka vetült rá, a rendőrség nem feledkezett el róla.

A rendőrkapitány 1893-ban levelet címzett az igazságügyi miniszternek, amelyben az asszonnyal kapcsolatos megújuló aggájairól számolt be.

Az események, amelyek végül mini letartóztatásához vezettek, alig néhány nap alatt zajlottak le. 1895 április 30-án Mini Bluffbe utazott vonattal, ahol átvette a 11 hónapos Dorothy Edit Cartert és hazatért vele.

Két napot otthon töltött, majd leszervezett egy Millburney utat, hogy magához vegye Éva Hornszbit.

Még idősebb nevelt lánya, Eszter csak az állomásig kísérte őt.

A pár nappal azelőtt adoptá Dorotit a Milburne útra magával vitte, és úgy tervezte, egy éjszakára megszállnak majd útközben Lamsdemben.

Hogy az úton Dorotti ne nyűgösködjék, két adag laudánumot adott be neki.

A laudánum alkalmazása nem volt kirívó.

A benne lévő ópiumhoz legálisan hozzáférhetett bárki.

Bár az orvosok felismerték káros hatásait, a különböző módokon ízesített 10% kópiumot és 90% alkoholt tartalmazó keveréket sokféleképpen alkalmazták.

Néhány csepp a pár napos csecsemőnek, és máris nyugodt álomba merült.

Ugyanígy alkalmazták a fogzás idején fájdalomcsillapításra.

A függőség kialakulása mellett az alul tápláltság komoly veszélyét is magában hordozta, hiszen a laudánum használata étvágytalansághoz vezetett.

Másnap Mini újból vonatra szállt, és találkozott Milburben Jane Horszbyvel, aki átadta az asszonynak unokáját, Évát.

Minnieek fogalma sem volt róla, hogy az állomáson egy újságárús, aki egy 1922-es cikk szerint egyben amatőr detektív volt, követte őt.

A férfi megfigyelte, hogy mini vonatra szállt karján egy kisbabával, majd Wintonban úgy hagyta el a vonatot, hogy gyermek már nem volt nála, csupán a kalapdoboza.

Vagyis a Milburney felszálláskor Dorotinak nyoma sem volt, és mire az asszony Wintonba ért, ugyanerre a sorsra jutott Éva is.

Későbbi vallomása szerint Eszternek is feltűnt, hogy az asszonynál csak néhány csomag és a bádok kalapdoboza volt, de gyermek egy sem.

Amikor rákérdezett, Mini azt mondta, a csecsemőt tovább adta valaki másnak.

A bádokkalapdoboz sokkal nehezebb volt, mint pár nappal korábban.

Ezt Mini azzal magyarázta, hogy virághagymák vannak benne.

Eközben a magánynyomozásba kezdett újságíró jelezte aggájait az állomásfőnöknek, aki riasztotta a rendőröket.

Azok először is felkutatták Jane Horsbe, és a vele folytatott beszélgetésekből kiderült, az asszony átadta az unokáját Mininek.

A rendőrök ekkor Janel együtt felkeresték Déj tanyáját, ahol ugyan megtalálták Éva ruháit, de a kislányt nem.

Minit azonnal őrizetbe vették, majd megvádolták…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Csecsemők a kalapdobozban: Minnie Dean és a Vörösfenyves titkai”

Miről szól ez az epizód: „Csecsemők a kalapdobozban: Minnie Dean és a Vörösfenyves titkai”?

1895-ben Új-Zéland történetének egyetlen női elítéltjeként akasztották fel Minnie Deant. A közvélemény „csecsemőfarmerként” tartotta számon, miután udvarában három gyermek holttestét találták meg. Az epizódban a valóság és a szenzációhajhász újságcikkek mögé nézünk… Az epizód a BŰNtények Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 08..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Csecsemők a kalapdobozban: Minnie Dean és a Vörösfenyves titkai”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szatmári Péter, Minnie Dean, Walter Martin, Elizabeth Swan, John McAlak.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Csecsemők a kalapdobozban: Minnie Dean és a Vörösfenyves titkai”?

Fő témái: csecsemőgyilkosság, történelem, bűnügy, új-zéland.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Csecsemők a kalapdobozban: Minnie Dean és a Vörösfenyves titkai”?

Megjelenés: 2026. 06. 08.. Hossz: 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/buntenyek-podcast/csecsemok-a-kalapdobozban-minnie-dean-es-a-vorosfenyves-titkai-016270c7

Több epizód a BŰNtények Podcast-ből