Csak semmi córesz! – ez a Mazsihisz podcast
Én az ecsettel látok… #32
· PT28MÖsszefoglaló
Ez az epizód Gábor Marianne festőművész életét és munkásságát mutatja be, aki zsidó, nagypolgári családban született. Pályája során sikereket ért el, de a vészkorszakban családtagjait elvesztette, később pedig polgári származása miatt mellőzték. Művészetében a holokausztot és a…
Röviden
- Műsor
- Csak semmi córesz! – ez a Mazsihisz podcast
- Megjelenés
- 2025. 06. 05.
- Hossz
- 28 perc
- Témák
- festőművész, holokauszt
Ebben az epizódban
Ez volt Gábor Marianne festőművész kedvenc mondása. 1917-ben született zsidó, nagypolgári családban.
Édesapja az irodalomtörténész és műfordító Gábor Ignác volt.
Pályája a harmincas évek végén indult, útját kezdetben Berény Róbert és Szőnyi István egyengette.
Rendkívüli tehetség, a '30-as években képei már a legjelentősebb tárlatokon szerepelnek.
A sikersorozat a vészkorszakig tart, 1944-ben férje, a neves költő, újságíró Rónai Mihály András egész családja Marianne-nak pedig az édesapja a Liszt Ferenc téri, nyilas tömeggyilkosság áldozata lesz.
A háború után a kommunista rendszerben polgári származása miatt mellőzik, de az '50-es évek második felétől ismét kiállíthat és már nem csak itthon, hanem többek között Franciaországban és Olaszországban is, ahol, nagy sikerei voltak.
Az egyik festményéhez 1966-ban az olasz költőfejedelem, Diego Valeri írt verset, két önarcképét pedig állandó gyűjteményébe kérte a firenzei Uffizi. 1977-ben − pályájának betetőzéseként − 1046 alkotását bemutató retrospektív kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában.
Később, egészen 2014-ben bekövetkezett haláláig munkáit elsősorban a holokauszt és a zsidó sors ábrázolásának szentelte.
Ezekből állította össze a 2025. május 12-én, a mátészalkai Szatmári Múzeumban megnyitott tárlat anyagát a művésznő hagyatékát kezelő Monori Marika kulturális menedzser és a munkáját segítő Szigethy Emma újságíró.
E gazdag és a családi tragédiák ellenére mindvégig az élet szépségeiben való hitét megőrző alkotó munkásságról beszélgetünk a Mazsihisz podcast mostani felvételén.
Említett entitások
Témák
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Én az ecsettel látok… #32”
Miről szól ez az epizód: „Én az ecsettel látok… #32”?
Ez az epizód Gábor Marianne festőművész életét és munkásságát mutatja be, aki zsidó, nagypolgári családban született. Pályája során sikereket ért el, de a vészkorszakban családtagjait elvesztette, később pedig polgári származása miatt mellőzték. Művészetében a holokausztot és a… Az epizód a Csak semmi córesz! – ez a Mazsihisz podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 05..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Én az ecsettel látok… #32”?
Fő témái: festőművész, holokauszt.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Én az ecsettel látok… #32”?
Megjelenés: 2025. 06. 05.. Hossz: 28 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/csak-semmi-coresz-ez-a-mazsihisz-podcast/en-az-ecsettel-latok-32
Több epizód a Csak semmi córesz! – ez a Mazsihisz podcast-ből
- Időutazás, zsidó identitás és egy különös kvintett – Rubin Eszter a Mazsihisz podcastjában
Rubin Eszter író a vendége a Mazsihisz podcastjának, ahol Singer Dáviddal beszélget legújabb, ötödik regényéről, a Kvintett az idők végezetéig című kötetről. A beszélgetés során s…
- Történetek, amelyek összekötnek – Szokolai Róbert a Mazsihisz podcastjában
- Könyvek, amelyek velünk maradnak – Juhász Anna a Mazsihisz podcastjában
A Mazsihisz podcastjának ezen adásában Juhász Anna Prima-díjas irodalmárral beszélget Zucker Kertész Lilla. A műsorban Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye kerül középpontba…
- „Nekem: a város mindörökre" – Kamarás Iván a Mazsihisz podcastban
Kamarás Iván színész, énekes a Mazsihisz podcastjának vendége, ahol pécsi gyökereiről, művészcsaládban eltöltött gyermekkoráról és a régi magyar slágerekről mesél. Singer Dáviddal…
- Szerelmem a zsidóság – Prieger Zsolt a Mazsihisz podcastban
Prieger Zsolt, az Anima Sound System alapítója a Mazsihisz podcast vendége, ahol Singer Dáviddal beszélgetett zsidóságról, identitásról, zenéről és társadalmi felelősségről. Kitér…
- Mit öröklünk a múltból? – Dr. Surányi Gábor a transzgenerációs traumákról
Dr. Surányi Gábor pszichiáter a transzgenerációs traumákról, a múlt generációkon átívelő hatásairól, és azok lelki, testi következményeiről beszél. A beszélgetés kitér a traumák b…
- Életünk filmjei – Réz András a zsidó humorról és identitásról
A Mazsihisz podcast e heti adásában Singer Dávid Réz Andrással beszélgetett filmekről, identitásról, humorról és emlékezetről. Réz András elmesélte, hogyan jutott el saját zsidósá…
- Mikor segítünk jól? – Horn Tamás az adományozásról a Mazsihisz podcastban
A Csak semmi córesz legújabb adásában Horn Tamás a hatékony adományozás és a segítségnyújtás szempontjairól beszélgetett a műsorvezetővel. A beszélgetés során körbejárták, hogyan…
- Lakner bácsi négy élete – Aczél András a Mazsihisz Podcastban
A Csak semmi córesz legújabb adásának vendége Aczél András, a Lakner Bácsi Alapítvány ügyvezetője, akivel Singer Dávid beszélget Lakner Artúr életéről és munkásságáról. Az epizód…
- Papp Richárd: Mit kezd a Z generáció a holokauszt örökségével? – A Mazsihisz podcastban
A Csak semmi córesz! podcast e heti adásában Papp Richárd antropológus és kutató, valamint Zucker-Kertész Lilla, a Mazsihisz kommunikációs munkatársa beszélget. Papp Richárd a zsi…