Csak ülünk és mesélünk S03E31 Lynch-Csalamádé
· PT49M36SÖsszefoglaló
Ebben az epizódban a David Lynch életművének hatásait tárgyalják, valamint szó esik a hazai és brit filmes helyzetről. A magyar filmgyártásról szóló rész egy külön, fizetős fél-epizódban érhető el.
Röviden
- Műsor
- Csak ülünk és mesélünk
- Megjelenés
- 2025. 02. 18.
- Hossz
- 50 perc
- Szereplők, említett nevek
- Laska Pál, Mester Ákos
- Témák
- film, david lynch, filmmaking
Ebben az epizódban
Az úgy volt hogy 3 nagy témánk is lesz, de a technika, vagy inkább a Telekom gondoskodott róla, hogy ne tudjunk végig kapcsolatban maradni.
Ezért az egyre szűkülő időablakban próbáltuk megbeszélni a legfontosabbat, David Lynch életművének ránk gyakorolt hatásait Az adás elején még vekengtünk egy kicsit a hazai helyzetről.
Szerencsére Nagy-Britanniában is rosszak a filmes kilátások, ami kicsit megnyugtató.
A patreon támogatóink hamarosan megkapják azt a fél-epizódot, melyben Pali és Bandi a magyar filmgyártás helyzete 2010-205 munkacímmel folyt, én már csak az idei filmszemlénél tudtam csatlakozni a beszélgetésbe.
Mivel ez a diskurzus merőben eltér a CSÜM megszokott hangulatától, inkább Fizetőfal:-) mögé rejtettük.
Hirtelen ennyi, Jó szórakozást!
Ja, és menjetek el megnézni az Emma és a halálfejes lepke című filmet!
Említett entitások
Témák
- film
- david lynch
- filmmaking
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Csak ülünk és mesélünk S03E31 Lynch-Csalamádé”
Miről szól ez az epizód: „Csak ülünk és mesélünk S03E31 Lynch-Csalamádé”?
Ebben az epizódban a David Lynch életművének hatásait tárgyalják, valamint szó esik a hazai és brit filmes helyzetről. A magyar filmgyártásról szóló rész egy külön, fizetős fél-epizódban érhető el. Az epizód a Csak ülünk és mesélünk című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 02. 18..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Csak ülünk és mesélünk S03E31 Lynch-Csalamádé”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Laska Pál, Mester Ákos.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Csak ülünk és mesélünk S03E31 Lynch-Csalamádé”?
Fő témái: film, david lynch, filmmaking.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Csak ülünk és mesélünk S03E31 Lynch-Csalamádé”?
Megjelenés: 2025. 02. 18.. Hossz: 50 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/csak-ulunk-es-meselunk/csak-ulunk-es-meselunk-s03e31-lynch-csalamade
Több epizód a Csak ülünk és mesélünk-ből
- Csak ülünk és mesélünk S04E03 FILMREFORMKOR!
A Csak ülünk és mesélünk podcast e heti adásában a FILMREFORMKOR témát járják körül. Az elmúlt fél év szakmai megújulásait összegezik, majd friss filmes élményeiket osztják meg a…
- CSÜCS SUMMER 2026
A CSÜCS SUMMER 2026 epizódja a filmes és popkulturális témákat járja körül. Pali a nyugati filmművészet problémáiról, Bandi az új Pókemberről, míg az epizód narrátora a "Good luck…
- Csak ülünk és mesélünk S04E02 Robin Hood, az angolszász Mátyás király
A Csak ülünk és mesélünk podcast ezen epizódjában Robin Hood különféle filmadaptációit veszik górcső alá a készítők. A beszélgetés során érintik az 1938-as Kertész Mihály rendezte…
- A RÉGI AZ ÚJ 05 ...ÉS MÉSZÖLY, AZ IDŐ URAI, POIROT-SAGA
Az adásban a srácok két régebbi filmet néztek újra: Az idők urai és A kapitány (Mészöly Kálmán). Elhangzott az is, hogy Ákos fél az elhangolt szintetizátoroktól, és hogy a srácok…
- Csak ülünk és mesélünk S04E00 Kellemes Negyvenes
A Csak ülünk és mesélünk podcast negyedik évadának nulladik epizódja az 1986-os évet vizsgálja meg filmes szempontból, összehasonlítva azt az 1999-es évvel. Tony Scott rendező és…
- A RÉGI AZ ÚJ 04 CHUCK A SZÉPRE EMLÉKEZEM
A "Csak ülünk és mesélünk" podcast "A RÉGI AZ ÚJ 04 CHUCK A SZÉPRE EMLÉKEZEM" című epizódjában különböző filmekre történő utalások hangzanak el. Az epizód a filmek köré épül.
- A RÉGI AZ ÚJ 03
Ebben az epizódban a "Csak ülünk és mesélünk" podcast "Régi az Új" sorozatának harmadik részét hallhatjuk, régi filmek újranézésével. Szó esik Cronenberg filmjeiről, és további kl…
- A RÉGI AZ ÚJ 02
Ebben az epizódban a "Csak ülünk és mesélünk" műsorvezetői régi filmekről beszélgetnek. Megemlítik a VHS kazettákat és néhány általuk újranézett filmet.
- CSÜCS 8 SZEMLEVÉTELEZÉS
A Csak ülünk és mesélünk podcast ezen epizódjában a műsorvezetők a közelmúltbeli filmszemlékről, különösen a 45. Magyar Filmszemle és a BIDF eseményeiről, valamint a "80 dühös újs…
- A RÉGI AZ ÚJ 01
Ebben a kísérleti epizódban a házigazdák újra megnéznek egy-egy rég látott filmet, és megvitatják a jelenlegi viszonyukat hozzájuk. Az epizód érinti a High Fidelity, Szemet szemér…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- MAGYARÁZAT MINDENRE | De közben csak majdnem mindenre feat Reisz Gábor — SKIP INTRO
Az SKIP INTRO podcast ezen epizódjában Reisz Gábor rendezővel beszélgetnek a „Magyarázat mindenre” című filmről. Eredetileg magyar filmekről szólt volna a beszélgetés, de Reisz Gá…
- Rick’s Café Podcast 13: 2022-es filmes évösszegzőnk — Rick's Café Podcast
A Rick’s Café Podcast 13. epizódjában a házigazdák és Pete Tomi vendég összefoglalják a 2022-es év filmes és streaming élményeit, megbeszélve a kellemes és kellemetlen csalódásoka…
- Filmvilág Podcast #53: Strange Days és az Oscar — Filmvilág Podcast
A Filmvilág Podcast 53. epizódjában szó esik a Strange Days című filmről, a 2020-as Oscar-gáláról, valamint az Uncut Gems című alkotásról, a technikai problémák miatt részben írot…
- "A legtöbb ember emilyen" - gonzó Beton.Hofi lemezhallgatós buliján (feat. Jakab Juli) — Filmklub podcast
Varga Ferenc és Jakab Juli a Beton.Hofi lemezbemutatóján beszélgetnek. A diskurzus témái Zendaya, Szabados Ági, zenészfeleségek, a túlzott pozitivitás, valamint a zenei és filmes…
- NYOLCADIK - MEGLEPETÉS EFFEKT - EPIZÓD — Híd nyugatra Podcast
Ebben az epizódban a váratlan effektek kerülnek terítékre. Szó esik Nintendo Switch-ről, premier filmekről, régi játékokról és az E3-ról, valamint peltier elemes légkondiról is.
- Az utolsó brit szellem |Töredékek #21 — Filmek Féktelenül
A Filmek Féktelenül legújabb epizódjában Dávid, Roli és Edvin vesézi ki a friss mozis premiereket. Szó esik a Spencer, az Utolsó éjszaka a Sohóban, és a Szellemirtók – Az örökség…
- Full HD Klub (2023. szeptember 05., kedd 13:00) — Full HD Klub
Az első adásban Bárdos Csaba és Szöllöskei Gábor szakújságírókkal technikai újításokról, a moziélmény és streaming közötti különbségekről, valamint minden más filmekkel kapcsolato…
- Katasztrófafilmek — Vágatlan Verzió
A Vágatlan Verzió podcast 51. adása katasztrófafilmekkel foglalkozik, mint a Titanic, Armageddon, Everest és Ne nézz fel! Fókuszban a kollektív tragédiák és az emberiség reakciója…