Visszavonulni tudni kell! Cseh László, Nagy Viktor, Lőrincz Tamás a búcsúról a Csisztu Sport Castban
Összefoglaló
Ebben a Csisztu Sport Cast epizódban Cseh László, Nagy Viktor és Lőrincz Tamás beszélgetnek a visszavonulásról. Megosztják gondolataikat az élsport utáni életről, az első olimpiai szerepléseikről és a változásokról, amiket az évek során tapasztaltak.
Röviden
- Műsor
- Csisztu Sport Cast
- Megjelenés
- 2021. 10. 30.
- Szereplők, említett nevek
- Cseh László, Lőrincz Tamás, Csisztu Zsuzsa
- Témák
- visszavonulás, élsport utáni élet, olimpiai szereplések
Ebben az epizódban
Az utolsó, mindent eldöntő szereplés - amikor tudja egy világklasszis élsportoló, hogy akárhogy is sikerül, soha többet nem lesz már úszás, gól vagy éppen parter helyzet az életében egy következő olimpián.
Most vagy soha, ezen múlik, hogy keserű pirulával, vagy dicsőségesen és szép emlékekkel ér-e véget egy páratlan pályafutás.
Hogy készül húsz, vagy akár harminc évnyi élsport után a visszavonulásra Cseh László úszó világklasszisunk, Nagy Viktor a vízilabda kapusok korszakos zsenije, vagy éppen az a Lőrincz Tamás, aki már nem egyszer érezte úgy korábban, hogy vissza kéne vonulnia, de szerencsére nem tette, így esélyt adott magának, hogy Tokióban olimpiai bajnoki címet nyerhessen, élete utolsó olimpiai birkózása alkalmával.
De milyen út vezetett számukra idáig?
Emlékeznek-e még az első olimpiai szereplésükre?
Mi változott három, négy, vagy öt olimpia alatt az életükben?
Na, és ami legalább ilyen fontos: milyen lesz az édes semmittevés?
Cseh Laci már most nehezen bírja a koránkelést, miközben egész életében hajnalban ébredt.
Nagy Viktor most kezdi felfedezni, hogy egy hét folyamán vannak olyan napok is, amit hévégének nevezünk, és tanulgatja az érzést, hogy milyen is azt otthon tölteni.
Lőrincz Tamás egyelőre nem győz eleget tenni a felkéréseknek, vagyis még nem lát többet belőle a családja, mint eddig, de még nem fogyott el a türelem otthon.
Ja, és nincs bátorsága visszanézni az olimpiai elődöntőt sem, hátha nem ő nyer - meséli viccesen a végletekig kiélezett csatáról.
A visszavonulás lélektanáról ilyen mélységekben, ilyen őszintén csak a Csisztu Sport Castban hallhatnak, pláne olyan sportolóktól, akiknek a lába előtt hevert már az egész világ.
Említett entitások
Témák
- visszavonulás
- élsport utáni élet
- olimpiai szereplések
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Visszavonulni tudni kell! Cseh László, Nagy Viktor, Lőrincz Tamás a búcsúról a Csisztu Sport Castban”
Miről szól ez az epizód: „Visszavonulni tudni kell! Cseh László, Nagy Viktor, Lőrincz Tamás a búcsúról a Csisztu Sport Castban”?
Ebben a Csisztu Sport Cast epizódban Cseh László, Nagy Viktor és Lőrincz Tamás beszélgetnek a visszavonulásról. Megosztják gondolataikat az élsport utáni életről, az első olimpiai szerepléseikről és a változásokról, amiket az évek során tapasztaltak. Az epizód a Csisztu Sport Cast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 10. 30..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Visszavonulni tudni kell! Cseh László, Nagy Viktor, Lőrincz Tamás a búcsúról a Csisztu Sport Castban”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Cseh László, Lőrincz Tamás, Csisztu Zsuzsa.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Visszavonulni tudni kell! Cseh László, Nagy Viktor, Lőrincz Tamás a búcsúról a Csisztu Sport Castban”?
Fő témái: visszavonulás, élsport utáni élet, olimpiai szereplések.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Visszavonulni tudni kell! Cseh László, Nagy Viktor, Lőrincz Tamás a búcsúról a Csisztu Sport Castban”?
Megjelenés: 2021. 10. 30.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/csisztu-sport-cast/visszavonulni-tudni-kell-cseh-laszlo-nagy-viktor-lorincz-tamas-a-bucsurol-a-csis-t9459237
Több epizód a Csisztu Sport Cast-ből
- A legmélyebb ponttól a házasságmentésig: az Istenhit és a sport segített a Tápai-Kucsera házaspárnak
Tápai Szabina és Kucsera Gábor a házasságuk mélypontjairól, az istenhit és a sport segítségével történt visszatérésről, valamint Kucsera Gábor új sportszakmai kihívásairól beszél…
- Aki Jürgen Kloppékkal partizik, Neymarral pacsizik, mégis szerény maradt – ez LŐW ZSOLT és családja
Lőw Zsolt labdarúgó-szakember és családja egy exkluzív interjúban mesél közös életükről, Zsolt karrierjének kihívásairól és a sikerek kezeléséről. Szó esik a Bajnokok Ligája győze…
- Mutatjuk Schäfer András babáját, Csoboth-anyuka 100. perces gól-balesetét és Nagy Ádám-apa titkait!
A Csisztu Sport Cast aktuális epizódjában Schäfer András, Csoboth Kevin és Nagy Ádám édesanyja beszél fiaik sportpályafutásáról, valamint megosztanak személyes családi történeteke…
- „A lányod vére áztatja majd Algéria földjét!” – Hámori Luca anyukája a bokszbotrányról - anyasztorik
Hámori Luca édesanyja a lánya ellenfelével kapcsolatos botrányról beszél. Emellett Illés Fanni paralimpiai úszóbajnok és Siklósi Gergő olimpiai bajnok párbajtőröző édesanyja is me…
- Nincs karácsony Risztov, Cseh és Pap Bianka, a férfi párbajtőrcsapat és anyuka-sztorik nélkül!
Ebben a Csisztu Sport Cast epizódban élsportolók és sportoló édesanyák osztják meg karácsonyi élményeiket és az ünnepi időszak sajátosságait az élsport világában. Megszólal Riszto…
- MARCO ROSSI ezt is bevállalta a magyar válogatottért! Eb előtti exkluzív a szövetségi kapitánnyal
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya exkluzív interjúban mesél az Európa-bajnokság előtti felkészülésről és edzői filozófiájáról, valamint arról, milyen…
- Dárdai Pál: Három fiút akartam és három focistát. Ilyen a Dárdai család élete berlini otthonukban
Dárdai Pál és felesége, Dárdai Mónika, a Dárdai család berlini otthonának mindennapjairól mesél. Az epizód bemutatja, hogyan él és működik együtt a híres ötfős család Németországb…
- „Nálam már nem járkálnak lusta emberek!" Dárdai Pál és Hertha „saga" - exkluzív Berlinből
Dárdai Pál, a Hertha BSC klublegendája, újra a figyelem középpontjába kerül. Az epizód elemzi edzői szerepét a csapat megmentésében, a klubhoz fűződő viszonyát, és az őszi távozás…
- Az osztrák ötödosztályból Rossi válogatottjáig: Varga Barnabás a kupadöntőn hibázott, az EB-n aligha
Varga Barnabás, a magyar labdarúgás kiemelkedő játékosa exkluzív interjút adott a Csisztu Sport Castnak, ahol pályafutásának részleteiről, tehetségének forrásáról, valamint jövőbe…
- Gulácsi Péter: „hallottam, ahogy elszakadt a térdemben a szalag, tudtam, minden örökre megváltozik”
Gulácsi Péter kapus és felesége, Gulácsi-Vígh Dia, interjúban mesélnek a sportoló súlyos térdsérüléséről, a felépülésről, a család támogatásáról és magánéleti nehézségeikről, bele…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Szavakon túl (2021. október 31., vasárnap 13:00): Cseh László — Szavakon túl
Cseh László, a négyszeres olimpiai ezüst- és kétszeres bronzérmes úszó a Szavakon túl című adás vendége. Az epizód Cseh László visszavonulásáról és a magyar úszósportra gyakorolt…
- ÖTKARIKÁS SZEMEK - Ahogyan Cseh Lacit elbúcsúztatták, az felért egy arannyal — Podcastok - 24.hu
Az Ötkarikás szemek podcast az olimpiai híreket tárgyalja, kitérve Cseh László és Turi György esetleges búcsújára az úszástól, Milák Kristóf esélyeire 100 pillangón, valamint egy…
- A Vegyesúszás magazin 2025. január 9-i adása — Vegyesúszás - InfoRádió - Infostart.hu
Az adás Hosszú Katinka visszavonulásával foglalkozik, melyről Cseh László is nyilatkozik. Emellett interjú hangzik el Nagy Péterrel, a BVSC vezetőedzőjével.
- Visszavonuló klasszis, Misike új vizekre evez - interjú Cirjenics-Kovacsics Anikóval — 40x20
Cirjenics-Kovacsics Anikó, a 143-szoros válogatott kézilabdázó interjúban beszél visszavonulásáról, pályafutása emlékezetes pillanatairól és jövőbeli terveiről az M4 Sport szakért…
- Az Ötkarika magazin 2026. május 22-i adása — Ötkarika - InfoRádió - Infostart.hu
Az Ötkarika magazinban Gyulay Zsolt elnök és Fábián László főtitkár a MOB közgyűlése után nyilatkoznak a sportélet aktualitásairól. Drávucz Rita világbajnok vízilabdázó is megszól…
- Húzós podcast ⧸ Dr. Török Ferenc olimpiai bajnok – Itt soha nincs számonkérés! — Húzós
Dr. Török Ferenc, kétszeres olimpiai bajnok öttusázó mesél Rónai Egonnak az olimpiáról és a látványsportok kihívásairól. Szó esik Orbán Viktorral való focizásról is, és a sportága…
- Ez már a véghajrá | Besztlíg FanTTasy, 35. forduló — TT Extra
Ez az epizód a szezon végéről szól, ahol minden lépésnek komoly következménye van. Máté, Levi és Bence segít a jó döntések meghozatalában.
- #130 Tears of Jordan – NBA végjátszma forgatókönyvek — Tears Of Jordan
A Tears Of Jordan 130. epizódja az NBA rájátszásának lehetséges forgatókönyveit vizsgálja. Elemezzük a csapatok állapotát, a csapatkémia jeleit, és a várható eredményeket a közelg…