Esti mese: Mese a nagyotmondó kiskacsáról (Lipták Gábor)
· PT9M12SÖsszefoglaló
Trap kapitány előadásában elhangzik Lipták Gábor meséje a nagyotmondó kiskacsáról, aki piros tojásokat ígérve kelt feltűnést a Balaton parti nádasban. Története eljut az emberekhez is, akik megindulnak a tojásokért.
Röviden
- Műsor
- Csukás Meserádió
- Megjelenés
- 2026. 05. 12.
- Hossz
- 9 perc
- Szereplők, említett nevek
- Lipták Gábor
- Témák
- mesék, kiskacsa, balaton
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Trep kapitány vagyok, és most én fogok mesélni nektek.
Lipta Gábor meséje, a nagyot mondó kiskacsáról.
Élt egyszer nagyon régen, a Balaton part egyik kis zsombékos, nádas szigetén egy tarka tollú vadkacsa.
Rengeteg lakója volt a környező nádi birodalomnak, és kacsa is akadt köztük tömérdek.
A mi fényes tollú kiskacsánk is éppen olyan volt, mint vízen ringatózó társai, de talán éppen ez nem tetszett neki, mert váltig azt akarta elhitetni, hogy ő különb mint a többi.
Vagyis hát aféle nagyravágyó sokbeszédű kis madár volt, aki addig mesélt, amíg maga is elhitte, hogy igazat szól.
Így történt azon a tavaszi napon is, amikor a Bakony felől érkező illatos lágy szellők meghozták a hírt, hogy itt a fészek rakás ideje.
A mi kiskacsánk messze elhúzódott többi társától a kis zsombékos szigetre, amelyből olyan szintén tömérdek sok volt a nádasban, de mégis azt állította, hogy az ő saját külön birodalma.
Ebben még mindig nem lett volna semmi különös, hiszen a legtöbb madár elhúzódik ilyenkor a többiektől, de a mi kiskacsánk csudálatos dolgokat tudott mesélni az ő szem nem látta fészkéről.
Azt hirdette nagy büszkén, hogy ő bizony gyönyörűsépes piros tojásokkal rakta meg.
Azt hallotta egy fecsegő gólyától, hogy ilyenkor tavasszal az emberek rettentő nagy becsben tartják a piros tojást.
Először a nádirigónak hencegett el az ő piros tojásával.
Az éppen nagy gonddal kötözgette két nádszál közé új fészkét, s csak félig figyelt oda, de amikor meghallotta, hogy milyen tojásokat keltett az ő kis barátja, bizony majdnem hanyatt esett a vízben csodálkozásában.
Gyorsan terjedt a hír a tóparti nádas lakói között, de hát mindenki csak fejcsóválva bólintott rá, hitte is meg nem is.
Jól ismerték ugyan a kiskacsa nagyot mondó természetét, de azért tagadni sem merte a hírt senki.
Mert hát ki tudja, mi minden lehetséges az ilyen rejtelmes és áttekinthetetlen vízi birodalomban?
A nádirigó mindenesetre másnap reggel elmondta a dolgot a parti mocsáros réten vadászgató gólya madárnak, aki még a csőrében tartott békát is elfelejtette lenyelni csodálkozásában.
És mivel köztudott dolog, hogy a madarak közül a gólya van a legbizalmasabb viszonyban az emberekkel, hiszen a fészkét is a kéményükre meri rakni, a hegyoldalban épült kis faluban sem maradhatott titokban az érdekes hír.
Gólya mama rögvest hazarepült, rászállt a Pék házának kéményére rakott terebélyes fészkelésére, s kikerepelte mindenkinek, hogy a nádasban piros tojás tojnak a vadkacsák.
Az emberek máskor is elcsodálkoztak volna ezen a híren, de most kiváltképpen megőrültek, hiszen közeledett húsvét, amikor mindenki szeret adni, venni vagy kapni piros tojást.
Még el sem harangozták a delet, s már egész menet futott le a tó felé.
Legelől Marci, a kis kanászbojtor, mert ő volt a legcsintalanabb, leggyorsabb gyerek a faluban, utána pedig asszony, lány, gyerek vegyesen.
A legelsők közt futott fúvottatva, lihegve a totakos boltos is, aki már gondolatban azt is hallani vélte, miként csilingel az a sok pénz a zsebében.
Futott targonccával a hordár, leveses táskájával a postás, nagy kosárral a hentes, hálóval, varsával rohantak a halászok.
A sok kabszi ember még a józanabbakat is megkeverte, s nemsokára már az is futott, aki azt sem tudta, miért és hová rohannak?
Egy más hegyén hátán futottak a gyerekek s mögöttük az asszonyok, kötényükből szakajtót kötve a sok piros tojásnak.
S a hosszú sor legvégén ott szaladt sírva Évike is, a legkisebb és legszegényebb kislány a faluban, hiszen már úgy szeretett volna legalább egyszer húsvétra piros tojást kapni.
És az egész hajrázó csapat felett ott repült szárnyait csattogtatva gólya mama a hírhozó.
Jó szerencse, hogy a nádirigó már messziről észrevette a szatyrokkal, kosarakkal rohanó lármás csapatot, s még előbb a felettük szálló gólya mamát.
Egyszeriben megértett mindent, s már szállt is a nádasokon át gyorsabban, mint a kilőtt nyíl, mindenütt riasztva a vizek lakói.
Meneküljön aki tud a merre lát.
A rigó vészjelét átvette a sirályok, s víjogva rikoltozva úgy keringtek a vize fölött, mint amikor derült égből készül vihar lecsapni a Balatonra.
Akkor aztán már a parti nádasok minden őre riasztotta a vizek népét.
Dobos gé, dobolt, harkály kopácsol, s minden madár adta tovább a vészjelet.
A sok fészket rakó éhes madár ijedten menekült.
Legjobban azonban a nagyhangú kiskacsa rémült meg.
Jaj, mi lesz velem, kiáltozta még most is lódítva, mi lesz az szép piros tojásaimmal, földúlják a fészkeimet.
Jaj, nekem szegény fejem, talán még meg is sütnek.
De meg ám, rípakodott rá egy terebélyes kacsa néni.
Ha sokáig itt jágatsz ostoba, addig rikáccsolsz, ameddig magadra hozod a veszedelmet.
Nosza, erre elhallgatott a kiskacsa, gyorsan elrejtette tojásait a zsombékba, s menekült ki a vízre a többi után.
A piros tojásokról meg úgy megfeledkezett, mint ha nem is ő találta volna ki azokat.
A nádirigó, aki ott őrködött felettük, egyedül tudta, hogy minden bajt a kis hencegőnek köszönhetnek.
De hát jó szíve volt, s látta a kis madár riadalmat is.
Megvonta hát a szárnyát és nem szólt semmit.
Ez sem fog többet hencegni, mondta magában, s talán az is eszébe jutott, hogy ha ő nem fecseg a gólya mamának, akkor most nem közeledett feléjük a veszedelem.
Mindenképpen jobb hallgatni, gondolta bölcsen, s maga is elszállt a többi után.
Mire a Szalubéri sereg leért a vízhez, üres volt a nádas.
Akárhogy keresték, kutatták, összegázolva a zsombékokat, feldúlva frissen rakott fészkeket, nem hogy piros, de még egy fél fehér tojást sem találtak sehol.
Hála a nádirigó éberségének, minden madár ijedemben elrejtette tojásait a veszedelem elől, s még a békák is beljebb húzódtak a vízre, nehogy megtaposssák őket a nagy keresés közben.
Végül aztán csalódottan lógó orral fordult vissza a bősz vadász csapat.
Szitálták Marcit a Kanásbojtot, aki legelől szaladt, a boltost, aki felnőtt létére utánament, s általában mindenki szitálta a másikat.
A legjobban azonban mégis a gólya mamát szidták, aki becsapta őket, de az addigra már úgy elbújt a fészkébe, hogy csak a hegyes orra látszott ki belőle, de az is alig-alig.
A tóparton csak az innét is elkésett szegény kis Évike maradt, aki előbb hüppögve, sírdogálva, később megbékélve felcsillanó szemmel szedte tele kis kötűyét sárga kankalint, kék nefelejcs el.
És amikor a friss zöld fűben még egy szép pettyes madártojást is talált, hangosan, boldogan felkacagott.
Büszke diadallal vitte haza, a piros helyett.
Említett entitások
Témák
- mesék
- kiskacsa
- balaton
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Esti mese: Mese a nagyotmondó kiskacsáról (Lipták Gábor)”
Miről szól ez az epizód: „Esti mese: Mese a nagyotmondó kiskacsáról (Lipták Gábor)”?
Trap kapitány előadásában elhangzik Lipták Gábor meséje a nagyotmondó kiskacsáról, aki piros tojásokat ígérve kelt feltűnést a Balaton parti nádasban. Története eljut az emberekhez is, akik megindulnak a tojásokért. Az epizód a Csukás Meserádió című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 12..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Esti mese: Mese a nagyotmondó kiskacsáról (Lipták Gábor)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Lipták Gábor.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Esti mese: Mese a nagyotmondó kiskacsáról (Lipták Gábor)”?
Fő témái: mesék, kiskacsa, balaton.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Esti mese: Mese a nagyotmondó kiskacsáról (Lipták Gábor)”?
Megjelenés: 2026. 05. 12.. Hossz: 9 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/csukas-meseradio/esti-mese-mese-a-nagyotmondo-kiskacsarol-liptak-gabor
Több epizód a Csukás Meserádió-ből
- Első nap az első bében I 2. rész
- Egy piszén pisze kölyökmackó vigasságos napjairól I 1. rész
- Esti mese: Jó utat! (Mester Györgyi)
- Esti mese: Nils Holgersson csodálatos utazása - Repülni tudni kell - részlet (Selma Lagerlöf)
- Petra mese: Mese a krétáról, aki a táblán korcsolyázott
- Esti mese: Lili varrni tanul (Dukai Diri)
- Amikor az egész város együtt ünnepel I 10. rész
- Esti mese: A táncoló hercegnők titka (Göbölyös Attila)
- Lisztfelhő a konyhában I 9. rész
A Csukás Meserádió 9. részében Lovasné Kozma Anikó mesél Lui Láma kalandjairól. A történet egy kíváncsi fiatal lámáról szól, aki Magyarországra érkezve fedezi fel a világot, beleé…
- Csukás Meseposta Mikó Istvánnal | 69. rész
A Csukás Meseposta interaktív műsor Mikó István műsorvezetésével minden szombat délelőtt jelentkezik a Csukás Meserádióban. A műsor keretein belül a hallgatók különféle mesékkel é…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A három dió — mese.tv - esti mese
Ez az epizód a "mese.tv - esti mese" sorozat része, és "A három dió" címet viseli. A tartalom egy rövid esti mese a három dióról.
- Dr. Szőke Henrik csecsemő, -és gyermekgyógyász, a Pécsi Tudományegyetem docense — 90.9 Jazzy - Dr. Jazzy
Dr. Szőke Henrik csecsemő- és gyermekgyógyász, a Pécsi Tudományegyetem docense a lázról, annak funkciójáról és a 2025 márciusában megjelent lázcsillapítási irányelvekről beszél. S…
- Szex. Menstruáció. Nemi érés. Beszélgetés dr. Farkas Eszter gyermeknőgyógyásszal. — Magabiztos Szülők podcast
Ebben az epizódban Dr. Farkas Eszter gyermeknőgyógyász szakemberrel a szexualitásról, a menstruációról és a nemi érésről beszélgetnek. Az adásban kitérnek arra, hogyan lehet ezekr…
- #9 Haligali - 7 hónap az Azori-szigeteken kisgyerekkel — SztereoTrip - Az utazási podcast
Ez az epizód az Azori-szigetekről nyújt egy átfogó útmutatót, érintve az utazás legjobb időpontját, a szigetek közötti különbségeket, a helyi gasztronómiát és a turizmus változása…
- A veszekedés pszichés háttere — Pszichológia, önismeret és gyereknevelés
Ez az epizód a veszekedések pszichés hátterét vizsgálja, megválaszolva, hogy miért veszekszünk rendszeresen és miért van szükségünk tudattalanul erre.