Dalok-Galopp

ANI

· PT1H39S

Összefoglaló

A Dalok-Galopp ezen epizódjában Varga Ani, művésznevén ANI, énekes-dalíró-szövegíró mutatkozik be. Az epizódban szó esik zenei pályafutásáról, a zene iránti szenvedélyéről és az „ASPECTS” című debütáló EP-jéről.

Röviden

Műsor
Dalok-Galopp
Megjelenés
2023. 04. 13.
Hossz
1 óra 1 perc
Szereplők, említett nevek
Szalóki Zoltán
Témák
zene, énekes-dalíró-szövegíró, ep

Ebben az epizódban

A zalaegerszegi születésű énekes-dalíró-szövegíró ANI-t (Varga Ani) gyermekkora óta lenyűgözi a zene világa, hisz ez az a nyelv, amit a legtöbben értünk és érzünk.

Egy-egy dal emlékeket ébreszthet, táncra perdíthet, megváltoztathatja érzelmeinket, bármilyen műfajról is legyen szó.

ANI magyar-német családban nőtt fel, gyermek és fiatalkorát Magyarországon töltötte, aktívan részt vett az iskolai kórusokban, verseket írt, autodidakta módon tanulgatta a zongorázást.

A 90-es évek végén, az egerszegi „Cause of Joy“ rockzenekar alkalmi háttérénekeseként és billentyűseként alkalma nyílt betekinteni a fellépések világába.

A budapesti főiskolás évek alatt, a 2000-es évek elején, az „Angelus“ női metálzenekar zeneíró-ritmusgitárosaként, énekeseként kezdett aktívan dalokat írni. 2015-ben vette fel újra és 2 év zongora-, 4 év énekoktatás és jónéhány hangképzőworkshop után új dalok írásába kezdett. 2020-ban újra felfedezte az elektromos gitár iránti szenvedélyét - a mai napig gitártanárhoz jár, hogy fejlessze tudását és minél több eszköz álljon rendelkezésére a zenei önkifejezéshez. 2021 - 2022-ben a frankfurti „Minetallica Metallica“ cover együttes fronténekesnői szerepét töltötte be - igen, a női James Hetfield gitár nélkül-, így is színesítve előadói és énekesi palettáját.

A most megjelenő debütáló EP-jének „ASPECTS“ címe tudatos választás volt.

Amellett, hogy minden ember más és más szemszögből tekint a világra, ANI a személyiségéből adódóan szereti a dolgokat több oldalról is megvilágítani, megérteni, mielőtt eldönti, hogy melyik nézőpont adja számára a legautentikusabb érzést.

Említett entitások

Témák

  • zene
  • énekes-dalíró-szövegíró
  • ep

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „ANI”

Miről szól ez az epizód: „ANI”?

A Dalok-Galopp ezen epizódjában Varga Ani, művésznevén ANI, énekes-dalíró-szövegíró mutatkozik be. Az epizódban szó esik zenei pályafutásáról, a zene iránti szenvedélyéről és az „ASPECTS” című debütáló EP-jéről. Az epizód a Dalok-Galopp című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 04. 13..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „ANI”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szalóki Zoltán.

Milyen témákat érint ez az epizód: „ANI”?

Fő témái: zene, énekes-dalíró-szövegíró, ep.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „ANI”?

Megjelenés: 2023. 04. 13.. Hossz: 1 óra 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/dalok-galopp/ani

Több epizód a Dalok-Galopp-ből

  • Merj segítséget kérni
  • Kada Ad Libitum

    A Kada Ad Libitum zenekar Kilencedik albuma, az "Ad Libitum", egy budapesti Opus Jazz Clubban 2026. május 27-én rögzített koncert anyaga. A vinyl kiadás a koncert válogatott, szer…

  • Rettenet

    A Rettenet zenekar egy magyar alternatív metal trió, amely Koncz Mátyás egyszemélyes projektjének, a Blackroam-nak folytatásaként jött létre. Fekete Gábor dobos és Badarász Béci b…

  • Tingyela Dóri absztrakt naplója

    Tingyela Dóri, aki agysebésznek készült, végül a művészetekben találta meg önmagát. Naplóbejegyzéseiből dalokat ír, amelyeket saját készítésű videóklippekkel egészít ki. Feldolgoz…

  • Szűcs Norbert

    Szűcs Norbert Artisjus-díjas zeneszerző, producer és zenei rendező pályafutásáról szól az epizód. Közel 30 éves munkássága során számos magyar előadóval dolgozott, televíziós, rád…

  • Önismereti diszkó - a mélységes emelkedettség élménye

    Balázs és Verocs vendégek a Petendi Pajta Művészetek Völgye fesztiválos helyszínéről mesélnek az Önismereti diszkóról. Ez a zenei program a megszokott táncos szettek helyett az am…

  • Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt (MRP)

    A „Selyemút Hangjai” egy Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt (MRP) által vezetett nemzetközi zenei és dokumentumfilm projekt. Célja a Kárpát-medence ősi zenei hagyományain…

  • Babelcamp - ahol a világ összefut

    A balatonboglári Babel Camp egy nemzetközi zenei és alkotótábor, amelyet Nagy Gézával, a főszervezővel ismerünk meg. A helyszín koncertekkel, fesztiválokkal, világzenei és jazz tá…

  • Petik András

    Petik András a Civil Rádió stúdiójában mesél életéről és zenei pályafutásáról. Gyermekkorát egy vidéki kisvárosban töltötte, ahol családjával együtt muzsikáltak. Édesapja kántorko…

  • DJ Peppino, Svéd és a Józsefváros Angyalai

    A 12 éves lány, akit otthon bántalmaznak, a rap zenében találja meg a hangját, vagy a nyolcadik kerületi utcagyerekek, akik mikrofonhoz jutnak. A Yo City Angels 100%-ban autentiku…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból