Bujdosó János - Sorry, but yes
· PT56M56SÖsszefoglaló
Bujdosó János gitáros negyedik nagylemezének megjelenése apropóján az életútját tekintettük át a zenekarral. A nagylemez, melynek munkálatai egy filmzene megrendelés kapcsán indultak, a kritikusok szerint is a zene és a közös alkotás örömét sugározza. Az interjú során Bujdosó…
Röviden
- Műsor
- Dalok-Galopp
- Megjelenés
- 2024. 06. 27.
- Hossz
- 57 perc
- Szereplők, említett nevek
- Bujdosó János, Szalóki Zoltán
- Témák
- zene, lemezbemutató, filmzene
Ebben az epizódban
Európa Kiadó, Kistehén, Pop Iván, Kiss Erzsi Zene, Chakra Hacker és sok más formáció után (és alatt) most nagyzenekari felállásban jelent meg Bujdosó János gitáros új lemeze, Sorry but yes címmel.
Megpróbáltuk a rendelkezésre álló egy órában összegezni az életútját.
Az első zenekarának most vinylen megjelent lemezétől indultunk, sok metamorfózison keresztül át jutottunk el a mostani formációig, amely egy balul elsült filmzene megrendelésnek köszönheti a születését.
Közben hallgattuk az album dalait, amelyről a Magyar Narancs ezt írta: „a kicsattanó jókedv és a zenélés öröme átsüt minden kottafejen”
Említett entitások
Témák
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Bujdosó János - Sorry, but yes”
Miről szól ez az epizód: „Bujdosó János - Sorry, but yes”?
Bujdosó János gitáros negyedik nagylemezének megjelenése apropóján az életútját tekintettük át a zenekarral. A nagylemez, melynek munkálatai egy filmzene megrendelés kapcsán indultak, a kritikusok szerint is a zene és a közös alkotás örömét sugározza. Az interjú során Bujdosó… Az epizód a Dalok-Galopp című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 27..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Bujdosó János - Sorry, but yes”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bujdosó János, Szalóki Zoltán.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Bujdosó János - Sorry, but yes”?
Fő témái: zene, lemezbemutató, filmzene.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Bujdosó János - Sorry, but yes”?
Megjelenés: 2024. 06. 27.. Hossz: 57 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/dalok-galopp/bujdoso-janos-sorry-but-yes
Több epizód a Dalok-Galopp-ből
- Merj segítséget kérni
- Kada Ad Libitum
A Kada Ad Libitum zenekar Kilencedik albuma, az "Ad Libitum", egy budapesti Opus Jazz Clubban 2026. május 27-én rögzített koncert anyaga. A vinyl kiadás a koncert válogatott, szer…
- Rettenet
A Rettenet zenekar egy magyar alternatív metal trió, amely Koncz Mátyás egyszemélyes projektjének, a Blackroam-nak folytatásaként jött létre. Fekete Gábor dobos és Badarász Béci b…
- Tingyela Dóri absztrakt naplója
Tingyela Dóri, aki agysebésznek készült, végül a művészetekben találta meg önmagát. Naplóbejegyzéseiből dalokat ír, amelyeket saját készítésű videóklippekkel egészít ki. Feldolgoz…
- Szűcs Norbert
Szűcs Norbert Artisjus-díjas zeneszerző, producer és zenei rendező pályafutásáról szól az epizód. Közel 30 éves munkássága során számos magyar előadóval dolgozott, televíziós, rád…
- Önismereti diszkó - a mélységes emelkedettség élménye
Balázs és Verocs vendégek a Petendi Pajta Művészetek Völgye fesztiválos helyszínéről mesélnek az Önismereti diszkóról. Ez a zenei program a megszokott táncos szettek helyett az am…
- Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt (MRP)
A „Selyemút Hangjai” egy Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt (MRP) által vezetett nemzetközi zenei és dokumentumfilm projekt. Célja a Kárpát-medence ősi zenei hagyományain…
- Babelcamp - ahol a világ összefut
A balatonboglári Babel Camp egy nemzetközi zenei és alkotótábor, amelyet Nagy Gézával, a főszervezővel ismerünk meg. A helyszín koncertekkel, fesztiválokkal, világzenei és jazz tá…
- Petik András
Petik András a Civil Rádió stúdiójában mesél életéről és zenei pályafutásáról. Gyermekkorát egy vidéki kisvárosban töltötte, ahol családjával együtt muzsikáltak. Édesapja kántorko…
- DJ Peppino, Svéd és a Józsefváros Angyalai
A 12 éves lány, akit otthon bántalmaznak, a rap zenében találja meg a hangját, vagy a nyolcadik kerületi utcagyerekek, akik mikrofonhoz jutnak. A Yo City Angels 100%-ban autentiku…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Örömzene (2023. december 05., kedd 21:00) — Örömzene
Bujdosó János gitáros, filmzeneszerző és a Sorry but yes! című új szólóalbumának alkotója az Örömzene vendége. A lemezpremier keretében saját triójáról, a filmzenékből készült új…
- Jónás Vera #zene — unlimited
Jónás Vera zenész-énekes-dalszerzővel beszélgetés az életéről és eddigi eredményeiről.
- Lukács Miklós - "Nem tudtam elképzelni, hogy cimbalmon ez lehetséges" — Jaj, a világ!
Lukács Miklós cimbalomművész pályafutásáról és legújabb Beatles feldolgozásalbumáról mesél, kiemelve nemzetközi sikereit és egyedi zenei világát. Szóba kerülnek külföldi fellépése…