Kálmán Tamás - KÁTÉ
· PT55M33SÖsszefoglaló
Kálmán Tamás, más néven KÁTÉ, énekes, gitáros, dalszerző és szövegíró, aki magyar és angol nyelven is alkot. Ő Geszti Péter produkciójának zeneszerzője, és tagja a Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekarnak is. Sokoldalú zenei háttere számos hangszer ismeretét és…
Röviden
- Műsor
- Dalok-Galopp
- Megjelenés
- 2022. 12. 01.
- Hossz
- 56 perc
- Szereplők, említett nevek
- Szalóki Zoltán, Farkasházi Réka, Kálmán Tamás, Geszti Péter
Ebben az epizódban
Énekes, gitáros, de emellett főként dalszerző, és szövegíró angol és magyar nyelven.
Játszik gitáron, basszusgitáron, csellón, és egyéb húros hangszereken.
Jelenleg két állandó zenekara van, az egyik Geszti Péter nagy produkciója, ahol nemcsak zenekari tag, hanem az elmúlt pár év összes dalának zeneszerzője is egyben.
A másik zenei formáció Farkasházi Réka gyerek zenekara mely csapat „Farkasházi Réka és a Tintanyúl” címen szórakoztatja a zenére fogékony piciket és nagyokat, mellyel több Fonogram-díj jelölésük is volt, amiből kettőt díjra is váltottak.
A műfaji sokszínűség, ami a szerzeményeit jellemzi szinte korlátlan, aminek a hátterében Kálmán Tamás komolyzenei és könnyűzenei alapképzettsége, különböző húros és fúvós hangszerek kiváló használata húzódik meg, autentikus alapot adva KÁTÉ zenei sokszínűségének.
Említett entitások
Személyek
Szervezetek, cégek
- Tintanyúl
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kálmán Tamás - KÁTÉ”
Miről szól ez az epizód: „Kálmán Tamás - KÁTÉ”?
Kálmán Tamás, más néven KÁTÉ, énekes, gitáros, dalszerző és szövegíró, aki magyar és angol nyelven is alkot. Ő Geszti Péter produkciójának zeneszerzője, és tagja a Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekarnak is. Sokoldalú zenei háttere számos hangszer ismeretét és… Az epizód a Dalok-Galopp című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 12. 01..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kálmán Tamás - KÁTÉ”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szalóki Zoltán, Farkasházi Réka, Kálmán Tamás, Geszti Péter.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kálmán Tamás - KÁTÉ”?
Megjelenés: 2022. 12. 01.. Hossz: 56 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/dalok-galopp/kalman-tamas-kate
Több epizód a Dalok-Galopp-ből
- Merj segítséget kérni
- Kada Ad Libitum
A Kada Ad Libitum zenekar Kilencedik albuma, az "Ad Libitum", egy budapesti Opus Jazz Clubban 2026. május 27-én rögzített koncert anyaga. A vinyl kiadás a koncert válogatott, szer…
- Rettenet
A Rettenet zenekar egy magyar alternatív metal trió, amely Koncz Mátyás egyszemélyes projektjének, a Blackroam-nak folytatásaként jött létre. Fekete Gábor dobos és Badarász Béci b…
- Tingyela Dóri absztrakt naplója
Tingyela Dóri, aki agysebésznek készült, végül a művészetekben találta meg önmagát. Naplóbejegyzéseiből dalokat ír, amelyeket saját készítésű videóklippekkel egészít ki. Feldolgoz…
- Szűcs Norbert
Szűcs Norbert Artisjus-díjas zeneszerző, producer és zenei rendező pályafutásáról szól az epizód. Közel 30 éves munkássága során számos magyar előadóval dolgozott, televíziós, rád…
- Önismereti diszkó - a mélységes emelkedettség élménye
Balázs és Verocs vendégek a Petendi Pajta Művészetek Völgye fesztiválos helyszínéről mesélnek az Önismereti diszkóról. Ez a zenei program a megszokott táncos szettek helyett az am…
- Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt (MRP)
A „Selyemút Hangjai” egy Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt (MRP) által vezetett nemzetközi zenei és dokumentumfilm projekt. Célja a Kárpát-medence ősi zenei hagyományain…
- Babelcamp - ahol a világ összefut
A balatonboglári Babel Camp egy nemzetközi zenei és alkotótábor, amelyet Nagy Gézával, a főszervezővel ismerünk meg. A helyszín koncertekkel, fesztiválokkal, világzenei és jazz tá…
- Petik András
Petik András a Civil Rádió stúdiójában mesél életéről és zenei pályafutásáról. Gyermekkorát egy vidéki kisvárosban töltötte, ahol családjával együtt muzsikáltak. Édesapja kántorko…
- DJ Peppino, Svéd és a Józsefváros Angyalai
A 12 éves lány, akit otthon bántalmaznak, a rap zenében találja meg a hangját, vagy a nyolcadik kerületi utcagyerekek, akik mikrofonhoz jutnak. A Yo City Angels 100%-ban autentiku…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Zongoradarabok, amelyeket a szerzőjük 14 évesen írt | Váray Domonkos és Váray Péter és S. Miller András a Sláger KULT-ban — Sláger FM
Váray Péter és fia, az ifjú zongoraművész és zeneszerző Váray Domonkos a Sláger KULT vendégei. A beszélgetés apropója Domonkos Örökmozgó című első kottagyűjteményének megjelenése…
- Backstage / Delov Jávor, vendég: Lugosi Dani a Park FM-en! 2025 — Budapest Park
Lugosi Dani a Park FM-en a Backstage című műsorban vendégeskedik. Zenészként és hangtechnikusként is ismert, számos magyar zenekarral dolgozott már együtt. Dalszerzőként is egyre…
- A Nagy Évem #15 - Fodor Máriusz (Kaukázus, Magashegyi Underground, Superflake) — Recorder podcastok
Fodor Máriusz zenész, dalszerző, producer, pék és apa a vendége a Recorder podcast A Nagy Évem című műsorának. Szó esik a Kaukázus és Magashegyi Undergroundban eltöltött időszakár…
- Ifjabb Oláh Kálmán is a friss Junior Prima díjasok között — 90.9 Jazzy rádió - Happy Hours
Ez a Happy Hours epizód Ifjabb Oláh Kálmán Junior Prima-díjas jazz-szaxofonművészt mutatja be. Az adás a 90.9 Jazzy rádióban hangzott el.
- A SZELLEM SZABADSÁGA - Bródy János & Fekete Giorgio // Elegáns tűnődés Lovasi Andrással — Elegáns tűnődés
Lovasi András saját podcastjában, az Elegáns tűnődésben Bródy Jánossal és Fekete Giorgióval beszélget az alkotás folyamatáról. A világ és az alkotó kapcsolatát járják körül a dals…