Dalok-Galopp

Kretens

· PT2H14M52S

Összefoglaló

A Dalok-Galopp Kretens epizódja a magyar punkrock zenekar, a Kretens történetét, tagjait és a magyar popkultúrára gyakorolt hatását mutatja be. Az epizód emellett részleteket közöl egy közelgő koncertről, ahol régi és jelenlegi tagok is fellépnek.

Röviden

Műsor
Dalok-Galopp
Megjelenés
2025. 04. 03.
Hossz
2 óra 15 perc
Szereplők, említett nevek
Szalóki Zoltán
Témák
punkrock, magyar popkultúra

Ebben az epizódban

A punkrockban utazó formáció 1981-ben alakult Óbudán és azóta kisebb szünetekkel, de folyamatosan létezik, koncertezik.

A Kretens hajtómotorja Horváth Attila Hemü, aki körül már több mint 40 éve pörög az élet.

A frontember és zenekarának hatása a magyar popkultúrára megkérdőjelezhetetlen.

A stílus legjobb zenészei játszottak itt, akik később más műfajokban is letették a névjegyüket.

A Gödör Klubban, (VI. kerület Király utca 50.) 2025. 04. 12-én nagy buli várható, és számos Kretens dalt hallhattok, amelyeket koncerten régóta nem.

Lesz itt közönségtalálkozó, régi ismerősök egymásba borulása, vetítés korai emlékekről, és persze nem csak régi Kretens-tag vendégek.

A zenekar mostani felállása játszik többet (Hemü, Doba Dani, Kovács-Moletz Gábor és Bartha János) de régi tagok is jönnek.

Hrutka Robi, Gijo, Max és Hemü újra együtt a színpadon!

Kapunyitás, toroknedvesítés 19:00-tól.

Elit Osztag 20:00-tól Kretens meglepetés vendégekkel, vetítéssel 21:30-tól Zseton Pityu 23:30-tól

Említett entitások

Témák

  • punkrock
  • magyar popkultúra

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Kretens

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kretens”

Miről szól ez az epizód: „Kretens”?

A Dalok-Galopp Kretens epizódja a magyar punkrock zenekar, a Kretens történetét, tagjait és a magyar popkultúrára gyakorolt hatását mutatja be. Az epizód emellett részleteket közöl egy közelgő koncertről, ahol régi és jelenlegi tagok is fellépnek. Az epizód a Dalok-Galopp című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 03..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kretens”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szalóki Zoltán.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Kretens”?

Fő témái: punkrock, magyar popkultúra.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kretens”?

Megjelenés: 2025. 04. 03.. Hossz: 2 óra 15 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/dalok-galopp/kretens

Több epizód a Dalok-Galopp-ből

  • Merj segítséget kérni
  • Kada Ad Libitum

    A Kada Ad Libitum zenekar Kilencedik albuma, az "Ad Libitum", egy budapesti Opus Jazz Clubban 2026. május 27-én rögzített koncert anyaga. A vinyl kiadás a koncert válogatott, szer…

  • Rettenet

    A Rettenet zenekar egy magyar alternatív metal trió, amely Koncz Mátyás egyszemélyes projektjének, a Blackroam-nak folytatásaként jött létre. Fekete Gábor dobos és Badarász Béci b…

  • Tingyela Dóri absztrakt naplója

    Tingyela Dóri, aki agysebésznek készült, végül a művészetekben találta meg önmagát. Naplóbejegyzéseiből dalokat ír, amelyeket saját készítésű videóklippekkel egészít ki. Feldolgoz…

  • Szűcs Norbert

    Szűcs Norbert Artisjus-díjas zeneszerző, producer és zenei rendező pályafutásáról szól az epizód. Közel 30 éves munkássága során számos magyar előadóval dolgozott, televíziós, rád…

  • Önismereti diszkó - a mélységes emelkedettség élménye

    Balázs és Verocs vendégek a Petendi Pajta Művészetek Völgye fesztiválos helyszínéről mesélnek az Önismereti diszkóról. Ez a zenei program a megszokott táncos szettek helyett az am…

  • Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt (MRP)

    A „Selyemút Hangjai” egy Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt (MRP) által vezetett nemzetközi zenei és dokumentumfilm projekt. Célja a Kárpát-medence ősi zenei hagyományain…

  • Babelcamp - ahol a világ összefut

    A balatonboglári Babel Camp egy nemzetközi zenei és alkotótábor, amelyet Nagy Gézával, a főszervezővel ismerünk meg. A helyszín koncertekkel, fesztiválokkal, világzenei és jazz tá…

  • Petik András

    Petik András a Civil Rádió stúdiójában mesél életéről és zenei pályafutásáról. Gyermekkorát egy vidéki kisvárosban töltötte, ahol családjával együtt muzsikáltak. Édesapja kántorko…

  • DJ Peppino, Svéd és a Józsefváros Angyalai

    A 12 éves lány, akit otthon bántalmaznak, a rap zenében találja meg a hangját, vagy a nyolcadik kerületi utcagyerekek, akik mikrofonhoz jutnak. A Yo City Angels 100%-ban autentiku…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból