Ep.02. Egy huszadik századi zenei újító
· PT42M1SÖsszefoglaló
A Dalszerző Podcast ezen epizódja Huszka Jenő zeneszerző, az operett műfajának megújítója és a magyar szerzői jogvédelem megalapozója előtt tiszteleg születésének 150. évfordulóján. A műsorban Huszka Jenő unokája, Huszka Zsuzsa, valamint Nemlaha György újságíró és dr. Szinger…
Röviden
- Műsor
- Dalszerző Podcast
- Megjelenés
- 2025. 05. 12.
- Hossz
- 42 perc
- Szereplők, említett nevek
- Nemlaha György, Huszka Jenő
- Témák
- operett, zene, szerzői jogvédelem
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[Zene] Üdvözlünk benneteket az Artisus világában.
A dalszerző podcastot [Zene] hallgatjátok.
Az emberiség történetében eddig soha nem látott mértékű kihívás előtt áll kultúránk meghatározó alapegysége, az anyanyelv zenei párja, vagyis a dal.
A dal, ami éltet és közösséget teremt, vele és általa élünk, vagy olykor belőle.
Azért tehát, hogy a mesterséges intelligencia korában is megőrizzük az emberi minőséget és ihletettséget az alkotói folyamatban, 2025-ben még erősebben ráirányítjuk a figyelmet a dalszerzőkre és a kreatív alkotás folyamatára.
Erről szól a magyar dalszerzés éve, és ezzel a céllal indult útjára a dalszerző podcast.
A mikrofonnál a házigazda Péceli Dórié. 150 éve született Huszka Jennő, akit nem csak a magyar operett úttörőjeként, hanem a szerzői jogvédelem keresztpjaként is emlegetnek. életművét és örökségét igyekszünk feltérképezni, bemutatni ebben az epizódban, és azt reméljük, hogy vendégeink különböző nézőpontjaiból, mint egyfajta mozaik kockákból a végén összeáll majd a kép.
Mindannyian összetegeződtünk, úgyhogy Aztal Társaságunk tagjait sok szeretettel üdvözlöm.
Itt van velünk Huszka Jenő unokája, Huszka Zsuzsa közgazdászból lett cocs.
Melyik a az az operet, Huszka operet, amit a legtöbbször láttál?
A legtöbbször a Liliáró nőt láttam úgy vidéken, mint Budapesten, ahol 19 évig látták, és talán kiemelkedik a 300.
De erre még biztos visszatérünk.
Szintén itt van körünkben a két lábal járó színházi Lexikon Nemlaha Gyöld szerkesztő és dramaturg.
Ha már a Lili Bárón nőt említette Zsuzsa, szerinted mi ennek az operetnek a titka?
A Lili Bárónőnek két titka van.
Egyrészt, hogy lényegében megelőzte a Malicagróför ugyanaz az opet, csak más szereplőkkel.
Kettő az a darab, amit minden rendszer úgy értékelt, hogy na ez a miénk, mert annak idején a polgári világ azt mondta, hogy na hát ilyen a feltökvőpolgárság, ilyen a vidéki élet.
Aztán mikor jött a tanácsköztársaságok, azt mondák, na ezeket jól kifigurázták, mert ilyenek ezek a polgárok.
Aztán eljött a szocializmus, és akkor ugyanezt elmondták még egyszer, és ebbe a változatba a két előző változat vegyedéket találhat, amit most játszik az opeten.
Harmadik beszélgetőpartnerünk pedig Dr.
Szinger András, az Artisus főigazgatója.
A Lili Bárónő után a mai napig is jár szerzői jogdíjig.
Hát mivel Huska ugye 1960-ban halt meg gyors fejszámolás alapján.
Mit kellett itt most kiszámolni?
Itt most a ez nagyon egyszerű mg példát kellett megoldani.
Azt kellett megoldani, hogy 70 évnél régebben halt-e meg vagy sem.
Beleírták egy törvénybe, hogy miért pont 70, azt senki nem tudja.
Illetve hát a világ sok pontján sokféleképpen volt ez szabályozva, de most az EU-ban egységesen 70 év a szerzőjogi védelem ideje, amit úgy kell számolni, hogy postmortem auktoris, ahogy mi szoktuk mondani, vagyis a szerző halála utáni év január 1jétől számítva 70 évig lehet élvezni a szerzőjogáldás.
Hát akkor 2030 után 2030 után mi történik akkor?
Ez se ilyen nagyon egyszerű, mert azoknál a műveknél, amiknek nem egyedüli szerzője a Huszka Jenő, már pedig ugye a többség azért ilyen, ott meg kell nézni, hogy a szerzőtárs mikor halt meg, mert ha ne adj isten később, akkor a később elhalt szerzőtársnak a halála határozza meg az egész műnek a védelmi idejét.
Ezért van például az, hogy néhány Bartókmű még védett.
Hát egy kicsit most így belecsöppentünk rögtön így a szerzői jogvédelem útvesztőibe fogunk erről még beszélgetni, de mielőtt még most belevágnánk mélyebbenzkaján életművébe szeretném elmondani nektek hallgatóinknak, hogy kövessétek be a dalszerző podcast csatornát a kedvenc podcast lejátszótokon, és ajánlom emellett a dalszerző.hu-t H-t is, ahol a magyar dalszerzés évével kapcsolatos minden információt megtaláltuk, mert hogy ezt ünnepeljük idén 2025-ben többek között egyébként pont Huszkaő születésének 150. évfordulója apropóján.
Tartozom nektek egy vallomással.
Én kamasz lányként oda meg vissza voltam a Bob hercegért.
Nem a legelső filmverzióért, hanem az 1972-es a Keleti Mártonféle verzióért.
És hát a mai napig is dúdolom a a Londonban Hely Szamos Munca című dalt.
Arra lennék kíváncsi, hogy nektek van-e ilyen személyes emléketek Huszka Jenővel kapcsolatban, és akkor Zsuzsa veled kezdeném.
Ugye a te helyzeted nem csak a családi indítatás miatt különleges, hanem azért is, mert hogy valójában nem ismerted a nagypapádat, hiszen néhány évvel a halála után születtél.
Igen, én sajnos személyesen nem találkozhattam vele, de már kiskoromban elvittek hangversenyre, ahol apukám volt a karmester, és nagyon felnéztem rá, és nekem is a Boberceg volt az első olyan film, ami amit mint egy ilyen teljes operet láttam, és apukám a film után elmondta, lehet, hogy hamarabb is mondta, de valahogy akkor állt nekem ez így össze, és biztos a történet is közrejátszott, hogy egy ilyen nagyon meleg jó érzést töltött el, hogy a nagyapám írta a zenéjét.
Gyakorlatilag én nekem egész kisfiú voltam, és volt abban az időben volt ilyenezjátszó, tudod, ami a régi nem tudom raktemezeket föltették, és azon szólt sok lemezünk volt, de többek között az én tev című dal, amit én a négy-öt évesen nagy lelkesedéssel énekeltem és akkor még volt, hogy is mondjam, háztartási alkalmazott, és az is ezt fújta állandó, és mindig beszólt nekem a fiatal úr, tessék már föltenni azt a levet.
Én akkor még fogalmam nem volt, hogy ki a huszka meg minden, de hát valóban olyan réteget érintett meg a közönségben a muzsikájával, ami nagyon keveseknek sikerült.
Szóval az, hogy kodás zoltán, mint népdal gyűjtötte Székelföldön, pont ezt a Londonba hely, az elképzelhetetlen.
Meg a darumadár az is, mint népdal került elő Ádám Jenőnél.
Az meg külön izé jó pont, hogy Kodály tudta, hogy ez abszolút semmi köze a népzelé.
Ádám azért nem volt ebben olyan biztos.
András, szerintem nekem is a a 77-es film van.
Meg az a Szerencséva meg a Fabricius Anti ottan ketten vonulnak és ezt a dalt.
Ez ez az első meghatározó nekem is.
De főleg mondjuk Gyurri téged kérdezlek a Huszka operetteknek a varázsa, a titka, amit így elkezdtél már fejtegetni egy dal kapcsán, de hogy úgy általában a zenei alapnak mi a nézd, amikor ő elkezdte a Boberceggel a pályáját, mert ugye végül is ez volt az első sikere, akkor már a bécsi operett, az a fajta bécsi operet, amit nálunk játszottak, tehát walcer és népzene, ami azért nem volt olyan rangos messzesen mint egy Starzoperet vagy egy Milöke.
Az a népszínház műsorán kezdett hanyatlani.
És megjelent az angol operet Gilbert és Saliven, akik mindent adulttak az egész világon, ugyanis ők kitalálták azt, hogy nem fontos a mese.
Bejöttek táncoltak énekeltek kimentek és modern táncokat táncoltak.
Tehát azt, amit akkor találtak ki, ez kék voltól kezdve nem tudom milyen táncokig, amiket ma már a kutya se ismer, és ezek divatba hozták a társastáncot, divatba hozták a modernebb viseletet, divatba hozták azt a fajta nőiséget, ami korábban elképzelhetetlen volt, mert ugye addig nagy dámák énekeltek földigérő szoknyába és leppel és nyavalja minden egyébével.
És itt megjelent a Fedák Sádóban egy fiús lány, aki a lábát mutogatta, ugrabugrát, elengedte magát.
Ez olyan felszabadulás volt a színpadon, ami a színpadtechnikát a opermatógiáját is és a közönség ízlését is megváltoztatta.
És talán hangvilágában is újat tudott adni azáltal, hogy a a bécsi klasszikus nagyoperet kereteiben a magyaros ritmust beépítette, a berbunkost, a csárdást, a paltást.
Tehát ebben egy úttörő szerepe volt ennek a darabnak.
Igen, igazad van Zsuzsa, mert mikor bemutatták a denevért, akkor nálunk nem engedték benne a csárdást elénekelni, hogy hogy jön hozzá egy osztrák komponista, legyen az Johán Szalszis, hogy magyar csárdást írjon.
Sőt, az egész darabot nem fogadták el, hogy hogy néz ki így Bécs.
És kínai miljöbe tették át az egész denevért, ami hát hogy egy elmebaj, mert a világ egyik, sőt legjobb operetje.
De hát abban az időben az ízlés ilyen volt.
Akkor lehet azt mondani, hogy most mindenféle ilyen aktuál politikai allangtól eltekintve, hogy ő egyfajta patrióta volt, vagy akár forradalmának is lehet nevezni, vagy ez túlzás?
Igen, a magyar történelem vele jelent meg az operet színpadon.
Addig ez voltak ugye a Mátyás király meg mindenféle ilyen daljátékok vagy népies művek, de ezek, hogy is mondjam, ilyen magyar nótás, népdalos zenék voltak.
És aztán egyik se maradt fönt.
A Huskát ma is ugyanúgy el lehet játszani, az Erzsébetet, mint pláia főhad nagyot, ami azért fantasztikus siker volt. 275 előadás volt belőle. világháború közepén az napult le az első bomba, amikor orvasópróba volt.
Bejött az elsötétés, tehát este a közönség vaksötétbe ment haza, mert nem volt szabad fényújtani sehol.
Az előadások néha már 6:30-kor kezdődtek, hogy ne a legnagyobb sötétségbe menjenek haza. és őt tudta elintézni, meg fényes, akinek szintén magas beköttetése volt, hogy azt a Bárja főhadnagyot, amit ugye nem akartak engedni a politikai áthallások miatt, meg hogy ugye Kossut is, görge is megjelent benne, és azt kifogásolták, minóta jég, hogy ilyenek megjelenhetnek a magyar színpadon.
Igen, szerintem ez olyan csodás, hogy azok a dallamok azok ma is megérintik a szívünket.
És a nyolc éves kisunokám is karácsonykor, mikor a diótörőre mentünk, akkor megkérdezte, hogy mami a Máriára mikor viszel?
És hogy így nekem is váratlan volt, hogy hogy ennyire így megjegyezte, amik hogy együtt voltunk.
Akkor miért van mégis egyfajta ilyen averzió a az operettekkel kapcsolatban?
Tehát, hogy néha azt tapasztalom, hogy ha az ember azt mondja, hogy operetre megy, akkor úgy néznek rá, hogy mintha valami nem tudom én másik világból érkezett volna az. előadás színházfüggvénye én emlékszem, hogy dolgoztam a boldogút emlékezetű kaposvári színháználnál egy 31 a szeredem javára, ami messze az utóbbi évtizedek legjobb operedette előadása volt.
És még tudok ilyeneket mondani.
A legtöbb helyen azért az egy hagyományos, nagyon uncsi műfaj, mindenki mindent tud, ugye könnyű kitalálni, az egy kötött műfaj, nincs benne változás.
Ugyanaz az belső felvonás, mindegyiknél szakítás másodikba, harmadikba a boldog kibékülés.
És ha ezt nem fantáziával csinálják, és nem mint mesét, hanem mint egy zenei penzumot, akkor megette a fen az egészet.
András, te hogy állsz az operettekkel?
Az én generációmban szerintem nünk van egy ilyen erőteljes snobbizmus, ami egy picit anélkül szorítja háttérbe a műfajt, hogy úgy Isten igazából mindenki ismerni, hogy miről beszél.
Van egy ilyen lesajnáló hozzáállás az operethez, miközben aki így áll hozzá, az nem tudja, hogy és akkor most én művészeteg nagyon képzetlenként mondok egy erőset, hogy valójában a Pintér Béla egyes darabjai is szinte operettszerűek, tehát hogy a műfaj önmagában egyébként nem határozza meg azt, hogy annak milyen mély a mondanivalója, de a zenéjére gondolja. a zenére, mert ugye egy operetet az arra gondolni, de de a zene is, de az operetből is azért elég sokféle van, de nyilván az a az a kötöttség, ami az operettet jellemzi, az azért mégis csak egy kornak a terméke, egy korszaknak, amit nehezebb közelebb vinni szerintem a mai fiatalok.
Hát mondj egy opedetet, ami a 50-es évektől kezdve él máig.
Hát többokból sem tudok ilyet mondani.
De ezt én a fényesen tényleg jobban voltam, és maga ő is elismerte, hogy ez egy meghalt a műfaj.
Föl lehet támasztani egyes előadásokba, de igazából folytatása nincs.
Nem véletlen, hogy vannak országok, ahol virágzott az Opedet Franciaország, és nem játszanak Opedettet szinte egyáltalán nem.
És ha megy, akkor az a Vígözvegy vagy ő a Mosolyországa, amit Opera játszik, és nem operci, nincs is operciház.
Az biztos, hogy sokat számít a rendezés, a az énekeseknek a minősége, tehát azért ezek a darabok sokszor operaénekesi kvalitásokat is megkívánnak.
Tehát hogyha ha jó előadók csinálják, és tényleg ott van a szimfonikus zenekar, amire ez eredetileg írva van, akkor mondjuk például a Mária főhadagy egy jó példa, ami manapság sorozatban megy.
Zsuzsa, ne fedezd el, hogy az operet miután nincs megírva, azt mindig az egyéniségek csinálták meg.
A latabádok, a hontik, a kismanyik.
Szóval az bejött, és ő meg tudta, el tudta hitetni, hogy ő az.
Van egy Operetország című könyv.
Vele olvastam egy interjút, és idéznék tőle, hogy mert csak így ramel erre, amit az előbb említettél, hogy általánosságban nem jól játszunk operettet sem fent a színpadon, sem lent a nézőtéren, mert hogy az operettet nem csak az előadók, a nézők is játsszák.
Többnyire hiányzik belőlünk a meggyőződés, hogy az operett eleven színházi forma és közösségi élmény.
Pedig ha ma már nem is születnek új operettek, azért az operet játszás még hatna Elevennek, ahogy Elevennek hatta módszert, vagy a Pucsini játszás és így tovább.
Annyi igazad van, hogy ugye a klasszikus példáre Honti, aki kijött és összekacsintotta közönséggel, tehát azt mondta, hogy higgyétek el, ez egy hülyeség, én is tudom, játszunk együtt.
És ettől kezdve a történet úgy zajlott, hogy ők cinkosak voltak együtt és elhitették.
A közönség is tudta, hogy ez egy matság, hogy ez a Cecíri, ez nem az, aki.
És a Honti kifele, ez a Brechti színháznak az Opelet színházi megvalósulása.
De hát ez egy olyan technikát kértikus egyéni tartalékokat, amivel hát a legkivételesebbek rendelkeznek.
Zsuzsa, a családi legendáriumban arról vannak-e anekdoták, hogy hogyan szeretett a nagypapád dolgozni, vagy hát hogy hogyan kapta el őt az ichlet, milyen körülmények között, hol szeretett alkotni?
Fontos volt neki a természetközeliség, és ezért a fiatal éveiben sokszor hazajárt a szülői házba Szegedre.
Később pedig, amikor Fonyót Béla telepen volt villája, akkor nagyon szeretett ott zen szerezni.
A szép kilátás, a Fonyódi báj, ez a kicsit olaszos hangulat, ezek mind inspirációk voltak számára.
És aztán a háború után pedig a szívével voltak problémák, és a Balatonfüredi szanatóriumba…
Említett entitások
Témák
- operett
- zene
- szerzői jogvédelem
Személyek
- Huszka Zsuzsa
- Nemlaha György
- Huszka Jenő
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ep.02. Egy huszadik századi zenei újító”
Miről szól ez az epizód: „Ep.02. Egy huszadik századi zenei újító”?
A Dalszerző Podcast ezen epizódja Huszka Jenő zeneszerző, az operett műfajának megújítója és a magyar szerzői jogvédelem megalapozója előtt tiszteleg születésének 150. évfordulóján. A műsorban Huszka Jenő unokája, Huszka Zsuzsa, valamint Nemlaha György újságíró és dr. Szinger… Az epizód a Dalszerző Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 05. 12..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ep.02. Egy huszadik századi zenei újító”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Nemlaha György, Huszka Jenő.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Ep.02. Egy huszadik századi zenei újító”?
Fő témái: operett, zene, szerzői jogvédelem.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ep.02. Egy huszadik századi zenei újító”?
Megjelenés: 2025. 05. 12.. Hossz: 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/dalszerzo-podcast/ep-02-egy-huszadik-szazadi-zenei-ujito-16e5332e
Több epizód a Dalszerző Podcast-ből
- Giccsadótól a generatív AI-ig: a szerzői jogvédelem küzdelmei Bródy Jánossal | Szinger-Songwriter spec.ed.
- Trubadúroktól a Carson Coma-ig, avagy mi a dal titka?
- Pornó a magyar rapszövegekben / Rick Rubin, a tökéletes promptoló / Vinyl vs CD: melyik a jobb választás?
A Dalszerző Podcast ezen adásában Szemere Anna kultúraszociológus, Hegyi György dalszerző és Jeges Zsolt zenei menedzser beszélgetnek a zeneipar aktuális kihívásairól. Szóba kerül…
- Mit mesélnek a mai dalszövegek a fiatalokról? | Borsi Bálint
Borsi Bálint költő, műfordító és tanár a Dalszerző Podcast vendégeként a dalszövegek értelmezéséről beszélget. A beszélgetés a Hallunk titeket című antológia apropóján zajlik, ame…
- A Desh-jelenség / Egy Apostol-dal új élete / Kultúra közpénzből?
A Dalszerző Podcast ezen epizódja a magyar zeneipar aktuális kérdéseit tárgyalja. Szó esik Desh kiemelkedő EU-s sikereiről az Ipfi Music in the EU jelentés alapján, valamint az Ap…
- Egy ködlovag nyomában - Németh Róbert beszélgetőkönyve Víg Mihályról
A Dalszerző Podcast új epizódjában Németh Róbert szerző beszélgetőkönyvéről mesél, amely Víg Mihály magyar underground zenész életművét mutatja be. Németh Róbert feltárja a hónapo…
- Kocsis Zoltán öröksége | Virálissá vált a magyar reiki mester dala | Sztárkultusz a 21. században
A Dalszerző Podcast új évadának első adásában a zeneipar aktuális kérdéseit vitatják meg. Fazekas Gergely zenetörténész, Kamau Makumi dalszerző és Kedves Péter programvezető elemz…
- „Hat ember csúcsteljesítménye volt a Hungária" - Dolly & Nova
A Dalszerző Podcast e heti adásában Dolly és Novai Gábor ’Nova’ mesél a Hungária zenekar 2025-ös, „Vissza! Vissza!” című koncertjének kulisszatitkairól és arról, hogy a zenekar mi…
- Azonnali AI-szabályozásra van szükség - Megjelent a Zeneipari jelentés
Incze Kinga, dr. Horváth Péter és dr. Tóth Péter Benjamin beszélgetést folytatnak a mesterséges intelligencia (MI) és az emberi alkotók jövőbeli szerepéről a zeneiparban. Megvitat…
- AI-VITÁK #4: Másvilág, avagy kultúra AI idején?
A mesterséges intelligencia (MI) hatása a kultúrára és a művészetekre a téma a negyedik AI-VITÁK epizódban. Nyáry Krisztián író és Weiler Péter képzőművész arról beszélgetnek, hog…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- „Hosszú utat tettem meg Újpesttől a Zeneakadémiáig” | Malek Miklós és S. Miller András a Sláger KULT-ban — Sláger FM
Malek Miklós zeneszerző és karmester S. Miller Andrással beszélget a Sláger KULT-ban. Malek Miklós az életművéről, zenei filozófiájáról és az Újpestről a Zeneakadémiáig vezető útj…
- Húzós podcast / Malek Miklós – Egész popzenei életművek születtek a kezem alatt! — Húzós
A Húzós podcast vendége Malek Miklós zeneszerző, hangszerelő, aki pályafutásáról, Hofi Gézáról, Korda Györgyről, Kovács Katiról, Ihász Gáborról, valamint a komolyzene és a digitál…
- A jövő hangjai - generációk találkozása (2024. augusztus 16., péntek 14:00) — A jövő hangjai - generációk találkozása
Kovács Adrián Artisjus-díjas fiatal zeneszerző körbevezet a magyar zenés színház jelenében és jövőjében. Az adásban arról beszél, hogyan kapcsolódnak a fiatalok a műfajhoz, és kel…
- Presser Gábor zeneszerző, előadóművész — Aréna - InfoRádió - Infostart.hu
Presser Gábor zeneszerző és előadóművész az Aréna című műsor vendége.
- Bebop Podcast - Szakcsi Lakatos Béla emlékére — Müpa Podcast
A Müpa Podcast Bebop sorozatának új epizódjában Szakcsi Lakatos Béla zongorista, zeneszerző életműve kerül terítékre. Náray Erika műsorvezetésével Pocsai Kriszta, Kőszegi Imre és…
- Örömzene (2025. szeptember 23., kedd 21:00) — Örömzene
Az Örömzene adásában Bródy János legújabb, Az első 80 év című lemezét mutatták be, amelyen régi ikonikus számok és friss szerzemények egyaránt megtalálhatók.
- Fanny Hensel - Zenélő levelek podcast 1. rész — Bartók Rádió Podcast
A Zenélő levelek podcast első része Fanny Hensel, született Fanny Mendelssohn Bartholdy életét és munkásságát mutatja be, leveleken és naplókon keresztül. A műsor célja, hogy a ha…
- ELMÚLT 20 ÉV - Kiss Tibi & Fluor Tomi // Elegáns tűnődés Lovasi Andrással — Elegáns tűnődés
Lovasi András podcastjának első epizódjában Kiss Tibi és Fluor Tomi a magyar könnyűzenei piac elmúlt 20 évét elemzik. A beszélgetés felöleli a 2000-es és 2010-es évek kiemelkedő z…