Dalszerző Podcast

Ep.04. "Igazságot szolgáltattunk Tandorinak"

· PT49M25S

Összefoglaló

A Dalszerző Podcast negyedik epizódja Tandori Dezső első verseskötetének eredeti kiadatlan kéziratát, az "Egyetlent" mutatja be. A kiadványt Tandori Dezső 1965-ben, saját kezűleg írta egyetlen példányban, barátjának szánva. A kötet sorsáról és jelentőségéről Pándi Balázs…

Röviden

Műsor
Dalszerző Podcast
Megjelenés
2025. 06. 27.
Hossz
49 perc
Szereplők, említett nevek
Pándi Balázs, Németh Gábor, Tandori Dezső, Végh László
Témák
irodalom, verseskötet, dalszerzés, kreatív alkotás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Lehetne egy ilyen játékot játszani, hogy most mindenki majd amikor hazamegy, akkor kezdje el átnézni a családi könyvtárban, hogy ki fordította a könyveket.

Tehát, hogy Tandorival mindenki már azelőtt találkozott valószínűleg, hogy tudna róla, hogy Tandorival találkozott. [Zene] Üdvözlünk benneteket az Artisus világában.

A dalszerző podcastot hallgatjátok.

Irodalmi szenzációt jelentő kötet látott napvilágot néhány héttel ezelőtt.

Tandori Dezső első verseskötete, úgy ahogy azt ő annak idején megálmodta.

Az egyetlen című kéziratos notes eredeti verziója, amibe az Artisius díjas költőíró műfordító gyöngybetűkkel jegyezte fel a verseit, 60 évig egy fiókan pihent, és sokán véletlenek sorozatának köszönhetően tarthatjuk ma a kezünkben.

Köszöntelek benneteket, Pécel Dúri vagyok és ez a Dalszerző podcast negyedik epizódja, amelyben beszélgető partnerem egyrészt a szenvedélyes tandori kutató és gyűjtő, nem melesleg zenész és újságíró Pándi Balázs.

Amikor kezedbe vetted az eredeti notest, akkor mi volt az első gondolatod?

A az első alkalom, amikor ezt kezemben fogtam, az az első találkozásom volt Albinnal.

Úgyhogy olyan nagyon sok mindent nem gondoltam, hanem próbáltam úgy felfogni, hogy mi történik, hogy itt vagyok Tandori Dezső fiatalkori és élete során az egyik legmeghatározóbb barátjával, és kezemben van egy könyv, ami amit kézzel megírt.

Hát ez egy ez egy ilyen ekztatikus élmény volt.

Itt van a stúdióban Német Gábor író, forgatókönyvíró, egyetemi oktató, aki személyesen is ismerte Tandorit.

Mert összetegeződtünk, bár még a Petut nem itt meg.

Mit szólna szerinted, Dezső, hogy ez a általa kézzel írott kis not, ez most mindenki számára elérhetővé válik?

Szerintem borzasztóan föllizgatná.

Egyrészt volna nyilván egy ilyen primér öröme bizonyos értelemben, hogy mondjam ezt a elégtételnék venné az egyetlent, azt hiszem, hiszen talán erről majd később fogunk beszélni.

Hát ha nem is fájdalom, de valami ilyen sebhelyszerű volt neki ez az emlék, tehát hogy hogy mit akart volna első kötetként, mit látott volna szívesen, és ehhez képest ugye mi történt.

A másik, ami szerintem nagyon is illene a a kötethez, hogy elmorfondírozna azon, hogy mit jelent az, amikor az egyetlent sokszorosítják.

Hát ő belegondolna, az biztos.

Jó, beszélgetünk, ahogy említetted, arról is, hogy miért volt ez számára sebhely.

Mielőtt még belemerülnénk a beszélgetésbe, egy gyors közédekű információ, hogy kövessétek be a dalszerző podcast csatornánkat a kedvenc podcast lejátszótokon, emellett pedig ajánlom a dalszerző.hu oldalt is, ahol egyébként az idei magyar dalszerzés évével kapcsolatos minden információt megtaláltok.

Tótákos irodalomtörténész, akit szerintem mindketten ismertek, ugye ő a tandori hagyaték gondozója, azt vallja, hogy minden tandori olvasónok és kutatónak megvan a maga története.

Először Balázs téged kérdezlek.

Hogy kezdődött a mondhatom azt, hogy a rajongásod Andori iránt?

Hát ezt elég nehéz ilyen nagyon konkrét időponthoz kötni.

Persze az, hogy ez mikor indult be, vagy mikor kapott nagyobb lendületeket, ezek a fejezetek, vagy ezek a fordulópontok, ezek abszolút precízen megvannak.

De például nemrég volt egy kiállítás, amit a Kisteremgalériában rendeztünk.

Trapdominika és tandori grafikákat állítottunk ki, és hagytuk, hogy párbeszédbe kerüljenek egymással.

És ott mondtam az egyik tárlatvezetésen, hogy lehetne egy ilyen játékot játszani, hogy most mindenki majd amikor hazamegy, akkor kezdje el átnézni a családi könyvtárban, hogy ki fordította a könyveket.

Tehát, hogy Tandorival mindenki már azelőtt találkozott valószínűleg, hogy tudna róla, hogy Tandorival találkozott, mert annyi mindent és annyira akkora klasszikusokat fordított ő Schopenhauertől nem tudom Kafkánát. bármeddig lehetne sorolni.

Mindenki olvasott Tandorit már azelőtt, hogy tudta volna, hogy olvasott tőle valamit.

Nekem ami egy ilyen komolyabb fordulópont volt, amikor a nagyon-nagyon kedves képzőművész barátom, Süerkijevics Robi bejött az életembe, és rajta keresztül jött Tandori is hangsúlyosabban.

Ez volt az első rész, és utána volt egy jó, hát egy szerintem egy hat-hét éve, hogy a Harcsa Veronikáékkal van egy kassák versekkel foglalkozó kis csapatunk, és amikor a folytatáson kezdtünk el agyalni, akkor lett egy szíveri és egy tandori anyag, és amikor elkezdtünk foglalkozni ezzel, akkor verseket válogatni, akkor volt egy ilyen második etap, és a viszonylag és nekem akkor kattant be igazán.

Tehát a Robin keresztül is szerencsére azért egy olyan csatornán keresztül érkezett a Tandori, ahol tehát egyrészt, hogy a Tandori és a Robi között volt egy alkotói kapcsolat is, van is egy könyv, volt kiállítás is, ez a két sapkás beszélget, ez egy mély barátság volt kettejük között.

Tehát én már a tandorit úgy kaptam meg egy olyan emberen keresztül, aki igazán mélyen ismerte, és nem a jaj a sapkás bácsi a verebekkel meg a lóverseny, hanem tényleg valaki, aki abszolút mélyen ismerte, de nem feltétlenül találtam meg még így rajta keresztül se elsőre azt, amit amit végül megtaláltam végül magamtól, amikor a versekkel elkezdtem foglalkozni.

Hát talán ez a két legfontosabb pont.

Hát annyira bogattam, hogy majdnem lefejeltem a mikrofont a fordítás ügyben, mert pontosan ezt ezzel kezdtem volna én is, hogy a van ez a tandori rengeteg, és akkor nem mindenki tudja, hogy most oda megy be.

Amikor már bent van valahol, akkor egyszer csak elkezdi kapvizsgálni, hogy de valami mégis csak van valami itt egy szellemnek a nyoma.

Tehát, hogy a fordításairól ugye önmagában hosszan lehet beszélni.

Ezt sokan meg is tették, ugyanis hát, hogy mondjam, invencióan fordított, hogyha finoman akarok fogalmazni.

Tehát, hogy a többen állítják például, hogy az egyik ilyen hatalmas teljesítménye az ugye a múzeumak a túlédonságok nélküli ember című háromkötetes munkája.

Vannak, akik szerint oldalakat írt bele fordítás közben.

Ezt nem tudom, hogy igaz-e, mert nem tudom ellenőrizni, de hogy én egészen biztosan Sellinger szövegeken keresztül ismertem meg, mert kamaszkoromban megszállott Sellinger olvasó voltam a Európa Kiadó modern könyvtár című sorozatában, jelentek meg ezek a könyvek és ott ott néztem meg először azt hiszem, hogy ki ez, aki magyarul így ír, vagy hogy mi ez a dolog, amit látok.

És aztán pont ez a tulajdonságok nélküli ember, ami talán 22 éves voltam, tehát viszonylag rég volt már 40 valány évvel ezelőtt volt egy ilyen letaglózó élmény, hogy hogy tud megszólalni egy ilyen iszonyatosan komplex mű magyarul.

És aztán furcsa módon még mindig nem a verseket mondanám rögtön, hanem mondanám a Zsarusarokvasa című elképesztő tanulmány kötetét, amiben a kedvenc kortárs szerzőiről hihetetlenül finom esszéket ír.

Azzem, hogy ez a leg leggrégebbi kötet a polcomon.

És hát aztán persze, ahogy jön, ugye kimeríthetetlen életmű, már csak ezért is mindenkinek megvan a maga tandorija.

Ehhez képest mikor történt meg az első találkozás?

Emlékszel-e rá egyáltalán ez egy interjúszituáció volt esetleg?

Hiszen ugye ti beszélgettetek többször a Magyar Rádióban?

Szerintem már előtte nem tudom telefonok lehettek először, azt hiszem, hogy egy időben lehetett vele telefonon beszélni.

Ezt azért mondom így, mert egy idő után a telefonomban a nincs hívásazonosító jelentette a tandorit.

Akkor tudtam, hogy ő hív, mert mert egy idő után egyirányúította ezt a kommunikációt, tehát hogy nem vette föl a telefonokat, meg is mondta, hogy nem fogja fölvenni.

Amikor ő úgy gondolta, hogy szeretne veled beszélni, akkor fölhívott telefonon.

A mi helyzetünk az még viccesebb volt, mert a notessében a Györe Balázs alatt volt a nevem.

Nyilván a félhomályos íróasztalon ezt sokszor elnézte, tehát azt hitte, hogy a Balázst hívja, de valójában engem hívott, de beletődött ebbe.

És akkor olyankor olyankor is beszélgettünk, és időnként Alanyi jogon is fölhívott.

Valószínűleg valamelyik rádió rádiós ügy lehetett talán az első személyes találkozás.

Egy időben a narancsba is szerkesztettem a kultúravatot, és szerintem oda is szerveztünk írásokat.

Tehát a először tám a vastag borítékokra emlékszem, amik tőle érkeztek.

Balázs is be tud számolni arról, hogy hogy néz ki egy vastag boríték, egy tandori küldemény.

Ugye egyszerre szöveg és grafika és széljegyzet és üzenet és találtárgy és nem tudom.

Tehát egy ilyen tárgyegyüttes érkezik valójában, amiben van nem tudom lóversenyticket, utazási prospektus elrajzolva, saját kézirat legépelve, géphibák benne hagyva, de reflektálva rájuk, és az összes margót elírva golyós tollal, és akkor még esetleg egy túrajz, nem tudom.

Szóval ezek, ami egyébként szerintem pontosan leírja azt, hogy őan működött.

Az nem derült ki számomra előbb, amikor meséltél Balázs a te tandori történetedről, hogy ti találkoztatok-e esetleg?

Nem, közöttünk semmilyen kapcsolat nem volt.

Nálam már azért ez a mániás gyűjtés ez ez már akkor megvolt egyébként, amikor ő még élt, de hát pont a Robin keresztül volt erről szó, hogy meglátogatjuk, de ő akkor már nagyon elzárkózott a külvilágtól már évek óta.

Tehát Robi se tudott vele sehogy kapcsolatba kerülni, de bennem emiatt egyáltalán nincs hiányérzet, mert hát most ilyen alapon akkor mit tudom én, ne hallgassak Vágnert se, mert nem ismertem, vagy hát szóval, hogy jó, de mondjuk ha kortársad, akkor nyilván így nagyobb esély van rá, hogy hogy mondjuk esetleg találkozz vele, és hogyha az is azt is megértem, hogy ha valaki számára pont az a fontos, hogy megmaradjon egy kicsit egy ilyen megközelíthetetlensége.

Én bírtam volna, sőt pont ma reggel, amikor lemezeket hallgattam otthon, akkor ezen agyaltam, hogy mennyire imádná a lemezgyűjteményemet, meg hogy ez ilyen ez egy komoly vagy ez egy nagy találkozás lehetett volna, hogy a a lemezeimet átnézze.

Nagyon sok mindenben azonos a vagy fedi egymást kettőnk ízlése. biztos vagyok benne, hogy a jazz részlegemnél ott így teljesen elvesztette volna a fejét, de nem tudom.

Szóval vele találkozni azért ez nem volt egy annyira egyszerű dolog.

Az egyik Kurtág György, vagy illetve három példát fogok mondani.

Az egyik Kurtág György, aki 50 évig kapcsolatban volt tandorival, nagyon sokat leveleztek, nagyon sokat beszéltek telefonon, és soha nem találkoztak 50 év alatt.

Akkor a másik példa Jovánovic György, aki egyszer találkozott vele úgy, hogy mesélte, hogy egyik kora este így felpattant, hogy na jó, ő ezt nem bírja tovább, neki találkoznia kell a tandorival, és elindult a kocsmákat végigjárni, és rögtön az elsőben a Mátraborozóban ott volt.

Nagyon megörültek egymásnak és öt perc után felpattant a tandori, és mondta, hogy hát ez fantasztikus volt.

És hazament, és ekkor találkoztak erre az öt percre.

Aztán ott van a legesleelső barátnőm, akinek az édesanyja egy kocsmában dolgozott a Petőfi gimnázium mellett, és szerintem ő többet találkozott a tandorival, mint bárki, akit ismerek összesen, mert hát odajárt be piálni, ő meg suli után ment az édesanyját látogatni, és neki nagyon sok ilyen élménye van a tandorival.

Tehát, hogy ez azért nem egy ilyen sőt valójában azoknak lehetnek igazán ilyen személyes élményei, akik nem is tudták, hogy ő a tandori.

Ugye kerülte ezeket a mindenféle hivatalos megjelenő, tehát az ilyen a könyvbemutatóit rendszeresen kerülte, ha a rajzaiból volt egy kiállítás, nem ment el a megnyitóra, hanem a leglehetetlenebb időpontba ment el megnézni, amikor biztos, hogy senki még egy teremőr se tette még be a lábát.

Tehát szóval, hogy ő azért nem nem vágyott az ismertségre meg a hírnévre, máshogy kapcsolódott az emberekhez, meg hát így is tudott azért ennyit írni, hogy hát hogy ő ezzel foglalkozott, ugye nem nem az volt, hogy ő itt small talkol a városban emberekkel, hanem hát azért ez egy ez így tudott egy ilyen kolosszális életmű lenni, hogy ő ezzel foglalkozott.

Szóval, hogy azért nem lehet tandorit úgy megközelíteni, hogy fú, mekkora izé bratyizások lettek volna itt, ottam ott meg hát nekem más feladat, tehát nekem is van feladatom Tandorival kapcsolatban.

Én nem zokogokhatok ezen, hogy nem találkoztam vele, mert ettől még ezek a feladatok itt vannak.

Ha már említetted a a missziót, ugye ezt többször is nyilatkoztad interjúkban, hogy számodra nagyon fontos, hogy kicsit így megszabadítsd a tandori képet ettől a hogy ő ő a külön sapkás fickó.

Milyen kép él a te fejedben róla?

És majd utána Gábor, téged is kérdezlek erről.

Szóval az van, hogy a tandori kép a fejemben az az folyamatosan változik.

Ami konstans az az ez, hogy minél több szöveget olvasok, minél több könyvet, minél több dologgal kerülök kapcsolatban, ami tandorihoz köthető, annál jobban zavarnak ezek a rávulkanizálódott káros közhelyek, amik persze hozzátartoznak a tandorihoz.

És ezek fontos dolgok, meg ezek jó dolgok, a lóverseny, a madarak, a sapka ezeknek, tehát hogy enélkül nincs tandori.

Ami engem igazából zavar, az az, hogy az emberek megállnak itt.

Tehát, hogy hogy van ez a ami Magyarországon amúgy is nagyon népszerű, ez a bácsi kultusz.

Én attól is agyvérzést kapok, amikor Kurták tanár úr Gyuri bácsizzák.

Ö, tehát, hogy az, hogy egy ilyen kicsit ilyen lesajnáló, kicsit ilyen habókos öreg úr.

Igen, hogy szóval hát könyörgöm, ez az egyik legnagyobb teljesítmény a magyar irodalomban, ha nem a legnagyobb.

Ne bánjunk már, ne beszéljünk róla úgy, mintogyha egy ilyen maga alá vizelő bácsika lenne, aki tehát, hogy ez egy itt egy szellemi kolosszusról van szó.

Kezeljük már a helyén, meg ismerjük már annyira.

Tehát itt itt van egy egy tényleg egy egy végtelen szellemi teljesítmény, és akkor ebből csak úgy kimazsalázzák ezt, hogy jaj a verebek meg sapka volt rajta.

Túl felszínes nekem ez a ez a megközelítés, meg ez a amikor hogy behívják a Friderikus showba, hogy hülyét csináljanak belőle.

És akkor hogy baromira bántó ezekkel szembesülni.

A felszín alatt ott van egy végtelenül gazdag és színes világ.

Gyábor, téged is zavarnak ezek a tandorira…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ep.04. "Igazságot szolgáltattunk Tandorinak"”

Miről szól ez az epizód: „Ep.04. "Igazságot szolgáltattunk Tandorinak"”?

A Dalszerző Podcast negyedik epizódja Tandori Dezső első verseskötetének eredeti kiadatlan kéziratát, az "Egyetlent" mutatja be. A kiadványt Tandori Dezső 1965-ben, saját kezűleg írta egyetlen példányban, barátjának szánva. A kötet sorsáról és jelentőségéről Pándi Balázs… Az epizód a Dalszerző Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 27..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ep.04. "Igazságot szolgáltattunk Tandorinak"”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pándi Balázs, Németh Gábor, Tandori Dezső, Végh László.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Ep.04. "Igazságot szolgáltattunk Tandorinak"”?

Fő témái: irodalom, verseskötet, dalszerzés, kreatív alkotás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ep.04. "Igazságot szolgáltattunk Tandorinak"”?

Megjelenés: 2025. 06. 27.. Hossz: 49 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/dalszerzo-podcast/ep-04-igazsagot-szolgaltattunk-tandorinak-6d02ebc1

Több epizód a Dalszerző Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból