Erdős Mihály: A biztosítók is azt kérik, amit a bankok megkaptak az állampapíroknál
· PT45M31SÖsszefoglaló
Erdős Mihály, a Generali elnök-vezérigazgatója és a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke interjúban foglalkozik a biztosítók helyzetével, különösen az állampapírokkal és a kormányzati adóemelésekkel kapcsolatban. Kifejti, hogy az emelkedő adók hogyan befolyásolják a…
Röviden
- Műsor
- Della - 24.hu
- Megjelenés
- 2023. 06. 21.
- Hossz
- 46 perc
- Szereplők, említett nevek
- Erdős Mihály
- Témák
- biztosítók, állampapírok, adóemelések
Ebben az epizódban
Nem csak a Belügyminisztérium döntött úgy mostanában, hogy a biztosítókat kihagyja az állomány – például a tűzoltóság – biztosításából: a cégeknél is terjed a gyakorlat, hogy a költségcsökkentés reményében önerőből próbálják megoldani például az autóflottájuk kárának ellentételezését a casco megkötése helyett.
Sajnos egyre többször látunk ilyet – mondja a Della adásában Erdős Mihály, aki a rendkívüli kormányzati adóemelésekkel állítja összefüggésbe a díjak emelkedését.
A Generali elnök-vezérigazgatója, egyben a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke elárulta, tavaly decemberben a karácsonyi istentiszteletre készülve szerzett tudomást a szektort érintő újabb adóemelésről, egy ismerőse üzenetéből, aki a sajtóban látta a hírt.
Hosted by Simplecast, an AdsWizz company.
See https://pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Említett entitások
Témák
- biztosítók
- állampapírok
- adóemelések
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Erdős Mihály: A biztosítók is azt kérik, amit a bankok megkaptak az állampapíroknál”
Miről szól ez az epizód: „Erdős Mihály: A biztosítók is azt kérik, amit a bankok megkaptak az állampapíroknál”?
Erdős Mihály, a Generali elnök-vezérigazgatója és a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke interjúban foglalkozik a biztosítók helyzetével, különösen az állampapírokkal és a kormányzati adóemelésekkel kapcsolatban. Kifejti, hogy az emelkedő adók hogyan befolyásolják a… Az epizód a Della - 24.hu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 06. 21..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Erdős Mihály: A biztosítók is azt kérik, amit a bankok megkaptak az állampapíroknál”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Erdős Mihály.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Erdős Mihály: A biztosítók is azt kérik, amit a bankok megkaptak az állampapíroknál”?
Fő témái: biztosítók, állampapírok, adóemelések.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Erdős Mihály: A biztosítók is azt kérik, amit a bankok megkaptak az állampapíroknál”?
Megjelenés: 2023. 06. 21.. Hossz: 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/della-24-hu/erdos-mihaly-a-biztositok-is-azt-kerik-amit-a-bankok-megkaptak-az-allampapirokna
Több epizód a Della - 24.hu-ből
- Tarjányi Péter: Ennyi pénzből nem lesz vagyonvisszaszerzés
Tarjányi Péter a Dellában nyilatkozott a NER elitjének helyzetéről, amely szerinte nyugodtan hagyhatta ott a parlamentet, mert nem érzi magát veszélyben. A volt titkosügynök maffi…
- Ki mondja ki, hogy meztelen a király? – Ferencz Orsolya a Dellában
A Della 24.hu vendége volt Ferencz Orsolya, aki a magyarországi ingatlanpiac jelenlegi helyzetéről, a neresített vagyonok eltűnéséről és a fideszesek útkereséséről beszélt. Az adá…
- A Tisza-kormányon múlhat a két számjegyű minimálbér-emelés
- „Már 2018-ban figyelmeztettem Süli Jánost” – Aszódi Attila a paksi leállásról
Aszódi Attila szerint az új paksi blokkokat nem szabad megépíteni, ha az oroszok dupla árat kérnek, annak ellenére, hogy a szerződés fixáras. A volt államtitkár 2018-ban már figye…
- Ősszel lesz még egy választás? – László Csaba a Dellában
László Csaba volt pénzügyminiszter a Della podcast vendége volt, ahol a 2024-es költségvetésről és a politikai hitelességről beszélt. A rendkívüli hőség miatti áramfogyasztási kor…
- Tízezer milliárd forinthoz juthatna az egészségügy – Kóka János a Dellában
Kóka János, a Doktor24 alapítója a Della - 24.hu podcastban mesél a magyar egészségügy finanszírozásáról, a NER-rel való együttműködéséről, valamint a cégcsoport jövőbeli terveirő…
- Nem mondok le! – Windisch László a Dellában
Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke a 24.hu Della podcastjának vendége. Elmondja, hogy nem mond le, mert nincs törvényi alapja az eltávolításának, és az ÁSZ elnöki pozí…
- Az euró és a vízhiány fogja mozgatni a lakásárakat
A Della podcast e heti adásában Balog László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője volt a vendég. Szó esett az euró magyarországi bevezetésének lehetséges hatásairól az ing…
- Többet ér a vendégmunkás, mint a magyar napszámos – Raskó György a Dellában
Raskó György agrárvállalkozó, korábbi földművelésügyi államtitkár a Della podcast vendége, ahol a mezőgazdasági szakmunkás képzés problémáiról, a vendégmunkások fontosságáról és a…
- Vízpara: nem az utolsó órában, hanem az utolsó percben vagyunk
Dr. Kovács Károly vízipari szakértő a 24.hu gazdasági podcastjében, a Dellában a magyarországi vízhiányról és annak következményeiről beszél. Felhívja a figyelmet a súlyosbodó asz…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Erdős Mihály: Hogyan segíthetik a biztosítások a magyar kkv-kat? — Cégkassza Podcast
Erdős Mihály, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke a biztosítások fontosságáról beszél a magyar kkv-ágazatban. Az epizód a biztosítások szerepét tárgyalja a stabilitás megtere…
- Rengeteg magyar vállalkozás keresi, hol tud költséget megtakarítani: elő kell venni a biztosítási kötvényeket — Portfolio Business
Keszthelyi Erik, a Hungarikum Alkusz Cégcsoport alapító-társtulajdonosa, a magyar KKV szektor 2023-as várakozásairól, a rendkívüli helyzetekre való felkészültségről, valamint az a…
- Lakásbiztosítási kampány: Miért érdemes most átszerződni? — OTP Bank Podcast
Az OTP Bank podcastjában Czikora Emese és Gönczi Erika a biztosítási piacról, lakásbiztosításokról, az infláció hatásáról és a szerződési problémákról beszélgetnek. A beszélgetés…
- Ezt kötelező tudnod a köteleződről és a cascódról! — Kasszakulcs - a HVG pénzügyi podcastja
Ez az epizód a kötelező és casco biztosításokról szól, többek között arról, hogy mi határozza meg az árukat, és mi történik baleset esetén. Németh Péter, a CLB igazgatója ad tanác…