Della - 24.hu

„Ez volt az utolsó tanácsom Orbán Viktornak” – Csaba László a Dellában

· PT43M11S

Összefoglaló

Csaba László közgazdász, egyetemi tanár a Della podcast vendége volt, ahol a következő kormány legégetőbb feladatairól, a befektetői bizalom visszaszerzésének fontosságáról és a politikai döntések logikájáról beszélt. Kiemelte, hogy Magyarország bizalma megingott a korábbi, a…

Röviden

Műsor
Della - 24.hu
Megjelenés
2026. 04. 08.
Hossz
43 perc
Szereplők, említett nevek
Csaba László, Orbán Viktor
Témák
közgazdaságtan, politikai döntések, befektetői bizalom, magyar gazdaság
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Mi az első három intézkedés, amit a leghamarabb meg kell hozni annak érdekében, hogy a befektetői bizalmat sikerüljön visszanyerni?

Gondolok itt például arra, hogy van olyan hitelt minősítő, amelyik már most májusra a kilátásba helyezte Magyarország leminősítését.

Nyilván ez valamennyire tükröződik a a különböző benchmarkokon is a magyar gazdaság megítélését illetően.

Szóval mi az a három legsürgetőbb intézkedés, ami a piac bizalmát megtartandó meg kell hoznie a következő kormánynak?

És melyik párt esetében látre nagyobb valószínűséget?

Hát azt gondolnám, hogy jó, hogy ezt a bizalomkifejezést ezt fölvetettem, mert ugye bizalmat tudjuk, ez egy olyan jószág, amit el lehet veszteni egy pillanat alatt, és egy évtized, amíg újra felépítjük.

És hát Magyarország iránt a bizalom különféle okok miatt nagyon megingott.

Nem utolsóban azért, mert az elmúlt éveket egyfajta voluntarizmus, a főárammal való szembefordulás és a főszövetségeseinkkre és a finanszírozóinkkal való szembefordulás jelemezte, ami sok esetben csak szájalás, de annak sem szép.

Tehát azt gondolom, hogy a bizalom visszaszerzése az valóban kulcskérdés.

Ez a Della, a 24.hu gazdasági podcastja, ahol minden a pénz körül forog.

Üdvözlöm önöket a 24.hu gazdasági podcast műsorában a Dellában.

Bakf Zoltán vagyok, a műsor házigazdája.

Mai vendégünk Csaba László, közgazdász egyetemi tanár.

Üdvözlöm a stúdióban. >> Jó napot kívánok.

Az adást április 7-én egy óra magasságában rögzítjük, és arra kérném önöket, hogyha még nem tették volna, akkor iratkozzanak fel a 24.hu YouTube csatornájára.

Tudja már, hogy kire fog szavazni április 12-én ezen a hétvégén. >> Igen, igen, igen.

Én nem tartozom abba a 40%-ba, aki aznap reggel dönti el.

Elég korán letisztult önben ez a döntés, vagy azért kicsit hezitált gondolkodott a lehetőségek között válogatva?

Természetesen én nem vagyok és soha nem is voltam párt függően.

Ennek következtébben igyekeztem olvasni mondjuk az elmúlt másfél évben, hogy ki mit mond, ki mit ígér.

Ezek a gondolatok hova tehetők és mennyiben illeszkednek az én értékrendemhez.

És ennek következtében azt kell mondani, hogy ez egy ilyen szakmai ártalom, hogy az ember tudja, hogy kit hova tegyen.

Hát persze az is igaz, hogy aki még nem próbálta a hatalmat, az az nyilván másként vagy pillanatnyilag ellenzékben van, az az nyilvánvalóan több mindent megengedhet magának, mint aki a kormányon van, akit a kormányzásfelőssége köt.

De hát ezekből azért kialakuln jól látható elképzelések, lesengednek egymással nagyon markánsan megfogalmazottak súlypontok értékválasztások.

És hát természetesen a vérrehajthatóság az egy fontos szempont.

Ugye én a most már lassan 40 éve adtam adok folyamatosan tanácsot különféle közszereplőknek. kormányzatoknak az utóbbi mondjuk 15 évben már nem, de ez megnyugtatja az én látki ismeretemet.

Ennek ellenére ugye a tanácsadásnak meg van az a előnye, hogy az ember látja, hogy amikor ott van egy éles helyzet, mondjuk 93-ban, akor az ország fizetésképtelenségnek a határán volt, és akkor kin voltunk egy delegációval, Kupa Mihály vezette. és megállapodtunk valamivel a Nemzetközi Valutaalappal.

Én mint külső szakkértő jelen voltam, és a vastag anyagkat olvastam, amire a miniszter tárgyalt, eljutottunk valamire, és hazajöttünk, és azt mondtuk, hogy emberek, ezt kell csinálni, hogy megkapjuk azt a pénzt, hogy legalább az Antal kormány a hivatalba maradásának idejére az ország ne kerüljön fizetésképtelen helyzetbe.

És ezt összefoglaltuk egy-két oldalba.

Kóny Imre a többség frakcióvezetőhezt elolvasta és azt mondta, hogy na fiúk, ez nagyon jó, szép munka, na ezt nem fogom én beterjeszteni.

Ennek ellenére mind tudjuk, Magyarország nem került fizetésképtelen helyzetbe, mert azért egy nem jelentéktelen részét megvalósították, de én megtanultam ebből és másokból, hogy egy dolog a politika logikája és más dolog a szakma logikája.

Emiatt ugye a politikai döntéseknek mindig van jelentőségük.

Ugyanakkor azt tud látni kell, hogy hát egy egy dolog a zeneszerző, más dolog az operaénekes.

Mind a kettő vásárra viszi ugyan a bűrét, de nem ugyanúgy. >> Tehát egy okos gazdasági elemző vagy tanácsadó tisztában van azzal, hogyha ő leteszi egy javaslatot megrendelésre, annak a jó esetben a felét fogják megvalósítani. >> Ez így van.

Plusz az is történhet, hogy a ha egy hosszú, bonyodalmas javaslatról van szó, akkor a politikus a maga szempontjai szerint ki fogja belőle mazsolni azt, ami neki tetszik.

És másik részét az pedig egyáltalán halatlanba veszi. majd amikor jönnek a bajok, akkor jön a szokásos felvetés, hogy na de hát mi azt valósítottuk meg, amit a szakmak krémie javasolt.

És nem akarok példálózni, de hát volt egy alkalom, nem tegnap, amikor ugye egy szűkörű megbeszélésben kivételesen öt magyar közgazdász egyetért.

Tehát ez nagyon ritka, tehát ez tényleg évtizedben egyszer fordul elő.

Ez akkor történt, amikor az a gondolat fogalmazódott meg a miniszterelnökben, hogy a általános forgalmi adó csökkentésével lehetne küzdeni az infláció ellen.

És akkor öten nagyon különböző háttérelés élettapasztalata azt mondtuk, hogy ez nem jó ötlet, mert ez megtörténik, a kereskedők le fogják nyelni a különbséget.

Ebben maradtunk. jegyzőkönyv, minden egyéb megtörtént.

Majd hétfőn rendkívüli ülésnapot tartott a parlament, ahol a kormányfő azt mondta, az ország legjobb közgazdászaival tárgyalva arra megoldásra jutott az ő javaslatuk alapján, hogy leszállítja az általános forgalmi adót.

Ugye na most hát ilyenkor az ember végtelen azt megteheti, amit én is megtettem, hogy kivonulok a tanácsadásból, de a dolog megtörtént meglepő módon az történt, amiből amit ötből öten mondtuk, hogy a kereskedők lenyék, de nagyon nem lehetünk meglepve, hiszen választások előtti évben lévén a kormányfőnek kellett valamit tennie az infláció ellen, és a rendkívüli bizal almatlanság miatt nem nagyon volt neki eszköz a kezében. >> Ez melyik évben történt?

És ki volt a másik négy kollégája?

Hát 2005-ben volt, és emlékeim szerint ezen a ülésen részt vett az akkor még köztünk lévő Antal László, aki ugye minden féle pénzügyi kérdésben szaktekintélyinek számított, Vértes András, aki közel állt a miniszterelnökhöz, Surányi György és László Csaba, aki aki >> pár éve korábban pénzügyminiszter úr >> pénzügyminisz, aki nem volt már akkor hivatalban, de azért a >> pénzügyeknek egy elismert szakértője lévén én nem tudom, hogy kerültem oda, de hát vannak ilyen generalisták, akik mindenféléhez hozzá tudnak szólni, talán a palettaszínesítése végt hívtak meg. >> Akkor ez már a Gyurcsány korszak volt, 2005-ről beszélünk.

Ugye valami nagyon hasonló történt a Fidesz kormány alatt a 2010-es évek második felében, amikor szintén különböző élelmiszereknél az Áfa csökkentéséről döntöttek.

Ehhez képest például a tojás ára abban az évben még emelkedett is.

Hiába, hogy levitték a az alacsonyabb áfakulcs alá, de a kereskedők nem úgy reagáltak, ahogy azt a kormányzat várta.

Akkor ezek szerint nem tanulták meg a leckét a rákövetkező kormányok sem. >> Hát itt több minden is összejátszik.

Ugye az egyik az, hogy nem csak a társadalmak nem tanulnak, hanem a politikusok sem tanulnak.

Ugye a van ez a régi mondás, hogy egy újszülöttnek minden vicc új, de ha valaki már volt a kormányban kétszer, háromszor, de egy új tárcát kap, akkor ő egy új szülőtt, és ő tényleg mindent ki fog próbálni, amit jónak vél. függetlenül attól adottan öt vagy 10 évvel korábban ez már kudarcot vallott ez az ötlet, de jól hangzik.

Ö >> ilyen dezsavú érzése van mostanában Nagy Márton van nagyon határozás alatt van nagyon határozottan, hogy jönnek elő olyan gondolatok, amik vagy önmagban véve helyesek, vagy pedig ez már korábban is megfogalmazódtak, vagy hát ig igen meg lehetne csinálni, de hát ahhoz, hogy ennek értelme legyen, mindenféle további feltételek vannak.

Most ugye ez az egyik baj, hogy a makroekökonómiai képzést azt nagyon leszűkítették mindenfelé.

Tehát az, hogy egy-egy összefüggés milyen feltétel mellett érvényes, az már az apró betűs részben van, ami nem vizsgalny.

És ezért ezt sok esetben nemhogy a politikusok, hanem még az úgynevezett szakértők sem olvassák el, vagy nincsenek rá figyelemmel. maradva még egy szó erejéig Nagy Márton miniszternél személyében alkalmatlan a miniszteri poszt betöltésére, vagy a körülmények játszanak ellene össze.

Én azt gondolom, hogy Nagy Bárton egy jellegzetesen politikai miniszter, tehát hogy hogy ő a nagyon hamar került vezető pozícióba a a Nemzeti Banknál lett a miniszterelnök tanácsadója, de nem olyan tanácsadója, amiből van 300 vagy kormánybiztos meg nem tudom én van.

Tehát egy hihetetlen sisere veszi körül, akikkel ő sose találkozik.

Na, Nagymártó nem ilyen, hanem ő az, aki angolul azt mondjuk the year of the prime minister, tehát hallgat rá kormányfő, akkor is hallgatott, amikor csak tanácsadó volt, és kreálta neki a gazdasági minisztériumot, majd megkapta ezt a kiterjesztett pénzügyminisztériumot.

Ő abszolút politikai miniszter, tehát tudja, hogy tőle mit várnak. bizonyos következetességgel képviseli azt, ami az elvárás, függetlenül attól, hogy az ő személyes szakmai meggyőződése micsoda.

Én azt gondolom, nem ismerem őt kellő mélységben, természetesen tudom, hogy kicsoda.

Ö olvastam tőle, sok mindent láttam sok esetben a döntéseknél igen éleszű gyors felfogású emberről van szó, aki viszont rendkívüli mértékben alkalmazkodó kész, tehát pontosan tudja, hogy mit várnak tőle.

Értem a >> a hajlandó ennek érdekében beáldozni a szakmai reputációját, ő >> hogy megfeleljen a politikai elvárásoknak.

Ő azért nem olyan értelemben bír szakmai reputációval, mint mondjuk a régi pénzügyminiszterek között mondjuk Hetyi István, aki pár huzamosan egyetemi előadásokat tartott, ő neki van egy reputációja, az, hogy ő fiatalon a bankszakmában felfuttott a nemzeti bankban alelnöki posztot vít, és nem úgy volt alelnök, mert vannak olyan alelnökök, akik akik ugye konferenciákra járnak.

Mondjuk Szapári György ilyen alelnök volt, hogy nem tett kárt senkivel, mert egyik másik harmadik konferenciára elnök meg tudott mellette dolgozni.

Nagymárton nem ilyen alelnök, hanem egy operatív alelnök volt.

Nagyon egy olyan személy, aki adott esetben vasárnap is benn van az irodájában, és dolgozik a három gyerek ellenére és mellett tehát rendkívül elkötelezett azon feladat iránt, amit rábíznak.

Ugyanakkor olyanfajta háttere, mint a említett Hetyi Istvánnak, vagy adottan mondjuk Békesi Lászlónak volt olyan neki nincsen.

És emiatt ugye ez a bizonyos rugalmasság, ami az ő fő erénye az nagyon hamar tud >> de gondolhatunk a akár a saját magával szembeni szakmai igényességre is. >> Ezzel mindig lehet vitatkozni.

Ugye ilyenkor szokott lenni a hatalomban levőknek az a magyarázata, hogy még mindig jobb, hogyha én hajtom ezt vérrel, mint hogyha öntja ezt vérre.

Ami persze tudjuk, hogy mint a parancsra tettem, sem mentség.

Ez sem mentség, de ezt sokan sokszor mondták.

Nekem az a benyomásom, hogy ha azt mondjuk, hogy az elmúlt évtizedről szólva senki nem vonja ezt kétségbe a Fideszből sem, hogy egy politikai kormányzás volt.

Egy ilyen politikai kormányzás mellett az alkalmazkodóképességnek nagyon nagy szerepe van.

És >> hát annyira roty állapotban nem lesz ez a nemzet, hogy rám kelljen bízni ilyen munkák elvégzését.

Tehát visszatak kanyarodva a választásokhoz, akkor önt ebben a kampányban, illetve az erre való szakmai felkészülésbe nem kérték a segítségét az indulópártok, ha jól értem. >> Nem, nem, nem.

Ezt én nem kritikaként, vagy nem panaszként mondtam.

Ugye a értelmiségnek egy része, akik úgy éreztük, hogy nagyon gyakran mondják azt, hogy hol voltak a nagypofájú közgazdászok meg a többiek, hogy utólag mindenki okos, hogy az akadémia ugye azt amikor lejárt lemezek gyűjteménye, ezért eredendően akadémiai tagok volt, miniszterek és olyanok, akik a terület kutatói és művelői, például egyházi személyiség Összeállítottunk egy kötetet, aminek az a címe, hogy merre tovább.

Az elmúlt hónapban jelent meg a Oziris Kiadónál, ami egy bizonyos értelemben egy kormányprogram, amit jelentem.

Nem rendelt meg senki, nem kaptunk érte se pénzt, se elismerést, de van egy dokumentum gyűjteménye, ahol az adott terület művelői, tehát olyanok, amihez én mint közgazdász nem is tudnék hozzászólni, egyházi személyek, oktatás, kutatók környezet gazdaságtan művelői, egészségügyi vezetők.

Tehát ez ezek komoly szakmák. leírták a gondolataikat.

Ugyanígy mondjuk akadémiai tagok, mint Pálinkás József leírták, hogy a kutatást és az oktatást hogyan lehetne versenyképesebbé tenni.

Na most nem gondoljuk azt, hogy 450 oldalas dokumentumot a a kampány hajrájában ugye éjszaka nem tud aludni valamelyik politikus elővesz és elolvas.

De azt gondoljuk, hogy ha valaki kormányra kerül, és azt mondja, hogy na itt vannak a például az egyházak ügyei, és hogy hát az egyházakra mondjuk az elmúlt negyed században páratlanul sokat a hortikorszak óta soha nem költöttek ennyit.

Ehhez képest ugye népszámlálási adatok azt mutatják, hogy a magukat katolikusnak vallók létszáma pontosan megfeleződött, 3 millió fővel csökkent.

Tehát ennek csak van valami oka.

Hát maga az egyházi hierarchia ezzel nem foglalkozik, mert van mindenféle mással foglalkozik, de hogy azért erre a kérdésre kellene valami választ adni.

És ezért három felekezett képviselője elült, írtak egy közös anyagot, hogy szerintük ez mitől van.

Na most >> akkor ez a munka egy látlelet, vagy ajánlás is egyben tartalmaz ajánlásokat is?

Hát ez ugye mindig egy probléma, mert van egy ilyen irányzat a tudományban, és csak addig tudomány, amíg a látlelet felénél van.

De hát most a legnagyobbakat említsem, ugye Kornai Jánosnak az utolsó ilyen eszély gyűjteményének az a címe, hogy látelett.

És ha van normatív közgazdaságtalan, akkor az amit a János abban elmondott.

Tehát mi bizonyos értelemben így konzervatívak vagyunk, hogy azért van benne ajánlás. a fejezetek közül többet úgy írtak meg, mondjuk a költségvetési meg az egészségügyi meg a környezetvédelmi oktatási fejezetet, hogy ha valakit ez érdekel, akkor 30…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „„Ez volt az utolsó tanácsom Orbán Viktornak” – Csaba László a Dellában”

Miről szól ez az epizód: „„Ez volt az utolsó tanácsom Orbán Viktornak” – Csaba László a Dellában”?

Csaba László közgazdász, egyetemi tanár a Della podcast vendége volt, ahol a következő kormány legégetőbb feladatairól, a befektetői bizalom visszaszerzésének fontosságáról és a politikai döntések logikájáról beszélt. Kiemelte, hogy Magyarország bizalma megingott a korábbi, a… Az epizód a Della - 24.hu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 08..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „„Ez volt az utolsó tanácsom Orbán Viktornak” – Csaba László a Dellában”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Csaba László, Orbán Viktor.

Milyen témákat érint ez az epizód: „„Ez volt az utolsó tanácsom Orbán Viktornak” – Csaba László a Dellában”?

Fő témái: közgazdaságtan, politikai döntések, befektetői bizalom, magyar gazdaság.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „„Ez volt az utolsó tanácsom Orbán Viktornak” – Csaba László a Dellában”?

Megjelenés: 2026. 04. 08.. Hossz: 43 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/della-24-hu/ez-volt-az-utolso-tanacsom-orban-viktornak-csaba-laszlo-a-dellaban

Több epizód a Della - 24.hu-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból