Digital Backstage- podcast az ipari digitalizációról

A MI és a jövő KUKA robotjai - Grósz László

Összefoglaló

Grósz László, a KUKA K+F Központjának vezetője, a mesterséges intelligencia és a robotika jövőjéről, valamint a KUKA budapesti K+F irodájának tevékenységéről beszél. A KUKA történelmi szerepéről, fejlesztéseiről és a hazai egyetemekkel való együttműködésről is szó esik.

Röviden

Műsor
Digital Backstage- podcast az ipari digitalizációról
Megjelenés
2024. 01. 30.
Szereplők, említett nevek
Grósz László
Témák
mesterséges intelligencia, robotika, ipar digitalizációja

Ebben az epizódban

A KUKA a robotikában megkerülhetetlen név.

A 125 éve működő robotgyártó cégnek történelmi szerepe volt az első elektromechanikus csuklókkal felszerelt ipari robot kifejlesztésében, sőt még a magyar nyelvben is otthagyta bélyegét: miattuk hívjuk ugyanis kukásautónak a KUKA-s autót.

A vállalat 2015-ben úgy döntött, hogy nem a németországi központjában, hanem Budapesten nyitja meg kutatás-fejlesztési irodáját.

Itt a klasszikus robotikai termékfejlesztésen túl a szakemberek azzal is foglalkoznak, hogy hogyan lehet a robotokat a leghatékonyabban a valós gyártási folyamatokhoz igazítani, illetve hogyan lesznek integrálhatók a robotok szoftverei olyan előremutató technológiákkal, mint a MI vagy a gépi látás.

Milyen egyéb kutatásokkal foglalkozik a központ, hogyan működnek együtt a hazai egyetemekkel, és milyen vízió mentén irányítja csapatát a KUKA K+F Központjának vezetője?

Vendégünk: Grósz László, K+F vezető, KUKA Hungária Műsorvezető: Beke Zoltán, Mortoff Gyártó: Showcast Media

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • KUKA

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A MI és a jövő KUKA robotjai - Grósz László”

Miről szól ez az epizód: „A MI és a jövő KUKA robotjai - Grósz László”?

Grósz László, a KUKA K+F Központjának vezetője, a mesterséges intelligencia és a robotika jövőjéről, valamint a KUKA budapesti K+F irodájának tevékenységéről beszél. A KUKA történelmi szerepéről, fejlesztéseiről és a hazai egyetemekkel való együttműködésről is szó esik. Az epizód a Digital Backstage- podcast az ipari digitalizációról című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 01. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A MI és a jövő KUKA robotjai - Grósz László”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Grósz László.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A MI és a jövő KUKA robotjai - Grósz László”?

Fő témái: mesterséges intelligencia, robotika, ipar digitalizációja.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A MI és a jövő KUKA robotjai - Grósz László”?

Megjelenés: 2024. 01. 30.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/digital-backstage-podcast-az-ipari-digitalizaciorol/a-mi-es-a-jovo-kuka-robotjai-grosz-laszlo

Több epizód a Digital Backstage- podcast az ipari digitalizációról-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból