Soós Viktor Attila egyháztörténész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja
· PT50M11SÖsszefoglaló
Soós Viktor Attila egyháztörténész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja a Szent István Tudományos Akadémia céljáról és történetéről tartott székfoglaló előadást. Az Akadémia 1848-ban jött létre a Szent István Társulat keretein belül, betiltották a kommunista rezsim alatt…
Röviden
- Műsor
- Dogma vagy axióma?
- Megjelenés
- 2026. 05. 25.
- Hossz
- 50 perc
- Szereplők, említett nevek
- Soós Viktor Attila, Tóth J. András
- Témák
- egyháztörténelem, székfoglaló előadás
Ebben az epizódban
Négyhetente jelentkező sorozatunk ötödik beszélgetőtársa Soós Viktor Attila, aki a Szent István Tudományos Akadémián a közelmúltban tartotta székfoglaló előadását.
Eőljáróban néhány információ az Akadémia céljáról és történetéről: 1848. május elsején kezdte meg működését a Szent István Társulat, amely ma Magyarország legrégibb könyvkiadója.
A Társulat kebelén belül 1885-ben Ipolyi Arnold püspök, alelnök kezdeményezésére jött létre a Tudományos és Irodalmi Osztály azzal a szándékkal, hogy a magyar katolikus tudósok szellemi műhelye legyen.
Harminc év elteltével, 1915-ben Csernoch János hercegprímás a munka hatékonyabbá tételére azt javasolta, hogy a Tudományos és Irodalmi Osztály alakuljon át önálló intézménnyé, Szent István Akadémia néven.
A munka eredetileg négy osztályban folyt.
A két világháború között az Akadémia a magyar tudományos közélet meghatározó tényezőjévé vált.
A kommunista rezsim alatt, 1952-ben az Akadémiát betiltották, és csak 1998-ban újíthatta meg működését.
Jelenleg hat osztályban fejti ki tevékenységét: hittudományi és filozófiai; történet- és néprajztudományi; nyelv-, irodalom- és művészettörténeti; jog- és társadalomtudományi; élettudományi, valamint természettudományi területeken.
A Szent István Tudományos Akadémia ma egyházmegyei tudományos társulásként működik azzal a céllal, hogy tanúságot tegyen a keresztény értékrend szellemében művelt tudományosságról.
Soós Viktor Attila több boldoggá avatási eljárás történész szakértője, számos könyv szerzője, vagy társszerzője, továbbá 8 monográfia és számos tanulmánykötet szerzője, s itt a Katolikus Rádióban szerkesztő, az Arcok és sorsok, fejezetek a magyar katolikus egyház életéből című műsorával minden csütörtök délután jelentkezik, bőven túl van már az ezredik adáson.
Soós Viktor Attilával műsorunkban az indulásáról és az indíttatásáról, a pályafutásáról, illetve az Akadémiához történt kapcsolódásáról és székfoglaló előadásáról beszélgetünk, s mindeközben élő hitéről is bizonyságot kapunk.
A székfoglaló előadás itt érhető el: Szent István Tudományos Akadémia Youtube oldala Fotó: Magyar Kurír | katolikus tudósok tanúságtétele | Szerkesztő: Tóth J.
Említett entitások
Témák
- egyháztörténelem
- székfoglaló előadás
Személyek
Szervezetek, cégek
- Nemzeti Emlékezet Bizottsága
- Szent István Tudományos Akadémia
- Szent István Társulat
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Soós Viktor Attila egyháztörténész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja”
Miről szól ez az epizód: „Soós Viktor Attila egyháztörténész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja”?
Soós Viktor Attila egyháztörténész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja a Szent István Tudományos Akadémia céljáról és történetéről tartott székfoglaló előadást. Az Akadémia 1848-ban jött létre a Szent István Társulat keretein belül, betiltották a kommunista rezsim alatt… Az epizód a Dogma vagy axióma? című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 25..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Soós Viktor Attila egyháztörténész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Soós Viktor Attila, Tóth J. András.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Soós Viktor Attila egyháztörténész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja”?
Fő témái: egyháztörténelem, székfoglaló előadás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Soós Viktor Attila egyháztörténész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja”?
Megjelenés: 2026. 05. 25.. Hossz: 50 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/dogma-vagy-axioma/soos-viktor-attila-egyhaztortenesz-a-nemzeti-emlekezet-bizottsaga-tagja-as714784
Több epizód a Dogma vagy axióma?-ből
- Beszélgetőtársunk: Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok
- Rojkovich Bernadette reumatológus főorvossal Szikora József beszélget.
Dr. Rojkovich Bernadette reumatológus főorvos, a Magyar Bioetikai Társaság elnöke, a Szent István Tudományos Akadémia tagja Szikora Józsefnek adott interjút. Beszélt gy medical or…
- Beszélgetőtársunk: Szilágyi Márton irodalomtörténész
A „Dogma vagy axióma?” című műsor vendége Szilágyi Márton irodalomtörténész, az ELTE-BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének egyetemi tanára, az MTA doktora. A Szent…
- Beszélgetőtársunk: Martos Levente Balázs, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke
A Szent István Tudományos Akadémia bemutatása a célja ennek a portrésorozatnak, amely olyan kutatókat mutat be, akik elfogadják a Katolikus Egyház értékeit és tanításait. A soroza…
- Tánczos Vilmos erdélyi néprajzkutató, tudományszervező, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja
Ebben az epizódban a Szent István Tudományos Akadémia portrésorozatában Tánczos Vilmos erdélyi magyar néprajzkutatót mutatják be. Beszélgetés arról, hogy hogyan vizsgálja az archa…
- Tulassay Tivadar gyermekgyógyász orvosprofesszor, az MTA rendes tagja, a SOTE korábbi rektora
Ebben az epizódban Tulassay Tivadar gyermekgyógyász orvosprofesszor, az MTA rendes tagja és a SOTE korábbi rektora a Szent István Tudományos Akadémiáról, annak céljáról és történe…
- Beszélgetőtársunk: Takács László klasszika-filológus, a Szent István Tudományos Akadémia tagja
Ebben a részben Takács László klasszika-filológus, a Szent István Tudományos Akadémia tagja beszél az Akadémia történetéről és céljairól, bemutatva annak magyar katolikus tudomány…
- Beszélgetőtársunk: Kuminetz Géza, a Szent István Tudományos Akadémia tagja, a PPKE rektora
Kuminetz Géza, a Szent István Tudományos Akadémia tagja és a PPKE rektora bemutatja az Akadémia célját és történetét. Szó esik a Társulat megalapításáról, működéséről és a kommuni…