Drágám, hol a vacsorám? [Tilos Rádió podcast]
Megnyílik a Dajer Alapítvány közösségi helye
· PT1H45M39SÖsszefoglaló
Ebben az epizódban Miklusicsák Aliz, Kovács Andrea Kurszán, Varga Judit és Kovarszki Andi a Dajer Alapítványról, új közösségi helyük megnyitásáról, valamint a Szendvicsgenerációs és Női Flotta projektjeikről beszélgetnek. Az alapítvány a negyven feletti nők társadalmi…
Röviden
- Műsor
- Drágám, hol a vacsorám? [Tilos Rádió podcast]
- Megjelenés
- 2025. 03. 19.
- Hossz
- 1 óra 46 perc
Ebben az epizódban
Vendégünk Miklusicsák Aliz, Kovács Andrea Kurszán , Varga Judit, és Kovarszki Andi, akik mind valamiképp kötődnek a Dajer Alapítvány a negyven feletti nők társadalmi láthatóságáért nevű szervezethez, és 2025 március 20-án egy kiállítás keretében megnyitják a közösségi helyet , amin rendkívül sokat dolgoztak az utóbbi időben.
A Dajerosok már 2020-ban is a vendégeink voltak , amikor a Dajer.hu még csak egy online magazin volt.
Szuper látni, hogy nem tűntek el, hanem mostoha körülmények között is fejlődnek!
A megnyitó és a közösségi hely mellett a Szendvicsgenerációs és Női Flotta projektjükről is meséltek nekünk.
Műsorkészítő: H.Évi Pult: SelectorKA A fotó a megnyitón készült, a Dajer Alapítvány kurátorai láthatók rajta: Miklusicsák Aliz, Frazon Zsófia, Kovarszki Andrea.
Említett entitások
Személyek
- Miklusicsák Aliz
- Kovács Andrea Kurszán
- Varga Judit
- Kovarszki Andi
Szervezetek, cégek
- Dajer Alapítvány
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Megnyílik a Dajer Alapítvány közösségi helye”
Miről szól ez az epizód: „Megnyílik a Dajer Alapítvány közösségi helye”?
Ebben az epizódban Miklusicsák Aliz, Kovács Andrea Kurszán, Varga Judit és Kovarszki Andi a Dajer Alapítványról, új közösségi helyük megnyitásáról, valamint a Szendvicsgenerációs és Női Flotta projektjeikről beszélgetnek. Az alapítvány a negyven feletti nők társadalmi… Az epizód a Drágám, hol a vacsorám? [Tilos Rádió podcast] című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 03. 19..
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Megnyílik a Dajer Alapítvány közösségi helye”?
Megjelenés: 2025. 03. 19.. Hossz: 1 óra 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/dragam-hol-a-vacsoram-tilos-radio-podcast/megnyilik-a-dajer-alapitvany-kozossegi-helye-20250319
Több epizód a Drágám, hol a vacsorám? [Tilos Rádió podcast]-ből
- 2026.05.13 adásnapló
A Drágám, hol a vacsorám? podcast 2026. május 13-i adásának tartalmát ismertetjük.
- 2026.04.29 adásnapló
Ez az epizód a Tilos Rádió Drágám, hol a vacsorám? című műsorának 2026. április 29-i adásának archív felvétele.
- Fás legelők, szénégetés, pásztorok - vendégünk Varga Anna etnobiológus, ökológus
Varga Anna etnobiológus, ökológus a fás legelőkről, szénégetésről és pásztorokról beszélget a műsorban. Megtudhatjuk, mit csinál egy etnobiológus, és hogyan érdemes ökológiai kérd…
- A krumpli
A burgonya történetét, termesztését és fajtáit járják körül a vendégek, köztük Szabó Kristóf burgonyaszakértő. Szó esik a burgonya európai elterjedéséről és a magyarországi fajták…
- ISMÉTLÉS: A menopauza
Iványi Orsolya menopauza aktivista és kommunikációs szakértő volt a Drágám, hol a vacsorám? vendége. Az epizódban a menopauza biológiai, mentális és társadalmi szempontjait, valam…
- 2026.03.04 adásnapló
Ez az epizód a Drágám, hol a vacsorám? podcast 2026.03.04-i adásának archívuma.
- Nőnap - programok 2026. március 8-ra és környékére
Ez az epizód a 2026-os nőnapi programokat mutatja be, március 8-ára és a környező napokra fókuszálva.
- Taylor Swift
Nagy Klára szociológus és Les Kriszti, a Patent Egyesület munkatársa a Swiftie-ségről és Taylor Swift rajongói bázisának társadalmi megítéléséről beszélgetnek. Szó esik Taylor Swi…
- Vitorlázó lányok - vendégünk Szöllőssy Kamilla és Kollmann Léna
Szöllőssy Kamilla és Kollmann Léna, két fiatal vitorlázó, a Nacra15-ös katamaránnal való versenyzésről, a sport kihívásairól, a hajón való együttműködésről, és jövőbeli terveikről…
- 2026.01.21 adásnapló
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Varga Judit vagy koronatanú lesz, vagy vádlott - Ez Viszont Privát - 03 — Klasszis Podcast
Kollégák elemzik Magyar Péter motivációit, Varga Judit szerepét a NER-ben, és Vitézy Dávid esetleges Fidesz-kapcsolatát. Felmerül a kérdés, hogy Varga Judit koronatanú vagy vádlot…
- A Nem maradunk láthatatlanok c. kállítás ötletadójával Csoszó Gabriellával beszélgettünk, aki fotóművész, tanár és akivista — hji
Csoszó Gabriellával, fotóművésszel és aktivistával készült interjú a „Nem maradunk láthatatlanok” című kiállításról. A kiállítás a Nő az erőnk csoport és az Artemisszió Alapítvány…
- #127 Nő az arc mögött — NewDoor Podcast
Az "NewDoor Podcast" #127. része a "Nő az arc mögött" projekt második kiadásáról szól, amelyet a Balatoni Vállalkozók Egyesülete (BENT) támogatott. A projekt célja, hogy segítsen…
- Nők, akik nem félnek kimondani az igazságot | Barbinek Paula, Tallós Rita és S. Miller András a Sláger KULT-ban — Sláger FM
Tallós Rita és Barbinek Paula, a Liliom Produkció alapítói beszélgetnek S. Miller Andrásnak a Sláger KULT műsorában. A beszélgetés témája közös munkájuk, a Meztelen igazság című s…
- Forradalom a hálószobában: a férfiaké lett a védekezés felelőssége! - tabuk nélkül a vazektómiáról — Hello Anyukám
Ebben a Hello Anyukám epizódban a vazektómiáról beszélgetnek, mint a családtervezés egy lehetséges, férfias felelősségvállaláson alapuló módjáról. Szó esik a beavatkozásról, a sze…
- Nyomdatörténeti műhely megnyitó - Kéri Juli - 2019-08 — Hatvanon túl...
Faludi Viktória otthonában nyomdatörténeti műhelyt alakított ki régi nyomdai eszközökből. Az adás a műhely megnyitójáról és a résztvevőkkel folytatott beszélgetésekről szól.
- ÖTVENÖTÖDIK - CRASSUS - EPIZÓD — Híd nyugatra Podcast
Ez az epizód a kávé szívre gyakorolt hatásáról, a Paramount+ és HBO Max érkezéséről, valamint a Snyder cutról szól. Emellett szó esik az életről, lakáshelyzetről és álláskeresésrő…
- #005 Szerelem a parkolóban - Kalandvágyból sztori - Csenge története — Kalandvágyból
Kalandvágyból sztori: Csenge története a szerelemről, amely a legváratlanabb pillanatban érkezik. A szereplők saját történeteiket osztják meg.