A Szalonka zenekarnál jártunk
· PT42M9SÖsszefoglaló
A duol.hu podcastja interjút készített a Szalonka zenekar tagjaival, Szabó Bálinttal, Nádra Kittivel és Kiss Gyulával. A beszélgetés során szó esett a színházcsinálásról és "A vándorzenészek hajnala" című darabjukról.
Röviden
- Műsor
- duol.hu
- Megjelenés
- 2024. 09. 05.
- Hossz
- 42 perc
- Témák
- színházcsinálás, a vándorzenészek hajnala
Ebben az epizódban
Üdvözlöm önöket, a baloghtomi vagyok.
A Szalonka nevű titkos zenekar (mert, hogy utóbb bevallották, hogy nem is mondják magukat annak) tagjaival beszélgettünk.
Szabó Bálint, Nádra Kitti, Kiss Gyula rendhagyó módon meséltek a maguk sajátos színházcsinálásukról.
Abszolút nincsenek megfeszülve a mai kor „atom biztos” sikercsináló praktikáiért, és mégis jól halad a szekerük.
A derűs hangulatban kicsalogattam a publikus titkaikat, „A vándorzenészek hajnala” című darabjuk bemutatója előtt.
Ezt a produkciót egyébként zenés, lírai estként ajánlják a reménybeli nézőiknek.
Említett entitások
Témák
- színházcsinálás
- a vándorzenészek hajnala
Szervezetek, cégek
- Szalonka zenekar
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A Szalonka zenekarnál jártunk”
Miről szól ez az epizód: „A Szalonka zenekarnál jártunk”?
A duol.hu podcastja interjút készített a Szalonka zenekar tagjaival, Szabó Bálinttal, Nádra Kittivel és Kiss Gyulával. A beszélgetés során szó esett a színházcsinálásról és "A vándorzenészek hajnala" című darabjukról. Az epizód a duol.hu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 09. 05..
Milyen témákat érint ez az epizód: „A Szalonka zenekarnál jártunk”?
Fő témái: színházcsinálás, a vándorzenészek hajnala.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A Szalonka zenekarnál jártunk”?
Megjelenés: 2024. 09. 05.. Hossz: 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/duol-hu/a-szalonka-zenekarnal-jartunk-d5bbab63
Több epizód a duol.hu-ből
- Jó példát mutatnak – beszélgetés az Ördögszekér vezetőivel
Appelshofferné Raboczki Anikó és Appelshoffer János, az országosan is elismert Ördögszekér Táncegyesület vezetői, a Dunaföldvár Város Díszpolgára kitüntetés átvétele után beszélge…
- Űr, történelem, felfedezés – Nagy Péterrel Gagarin nyomában
Nagy Péterrel Gagarin nyomában, az űrrel, történelemmel és felfedezésekkel kapcsolatos témákat járjuk körül.
- Fiatalon az időskorra készülve: beszélgetés a demenciáról és megelőzéséről
Ez a podcast epizód a demenciáról és annak megelőzéséről szól, különös tekintettel arra, hogyan készülhetnek fel a fiatalok az időskori kihívásokra. A beszélgetés a szellemi friss…
- Búcsúk emlékei és egy különleges találkozás Dunaföldváron
Az epizód a búcsúk emlékeit és egy különleges találkozást dolgozza fel Dunaföldváron. Balogh Tamás készítette.
- AlfaCity hangjai: szenvedély, autók és barátságok
Az AlfaCity podcast epizódban a szenvedélyes autók, a barátságok és az Alfa Romeo közösség áll a középpontban. Az epizódot Balogh Tamás készítette.
- Vomberg Frigyes mesél: szakácslét, vélemények és tanácsok a Topp-tó partján
Vomberg Frigyes séf a szakács életéről, véleményeiről és tanácsairól beszél a Topp-tó partján. Az epizódot Balogh Tamás készítette.
- Minden mozdulatban egy történet – újabb sikerdarab a Baródi Tánculattól
A Baródi Tánculat új sikerdarabjáról, a „Minden mozdulatban egy történet” című előadásról és a tánccsoportról szól az epizód.
- Hagyomány és hitvallás – lovas példaképek a mindennapokból
Az epizód a lovas példaképek mindennapjairól, a hagyományokról és a hitvallásokról szól. A téma az ember és ló közötti kapcsolatot járja körül.
- Ötödikesek időutazása a lovagkorba – versennyel emlékeztek szeretett tanárukra
Versennyel emlékeztek szeretett tanárukra az ötödikesek, akik a lovagkorba utaztak vissza.
- Gasztrohősök Dunapatajon: Kollár Gyula és Gál Gábor pacalküldetése
Az epizód Kollár Gyula és Gál Gábor pacalküldetését mutatja be Dunapatajon. A duol.hu gasztrohősei.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Örömzene (2026. május 05., kedd 21:00) — Örömzene
A ColorStar zenekar 30 éves fennállását ünnepli. Az Örömzene adásában Keleti András énekes-dalszerző és Farkas Zoltán dobos, alapító tagok meséltek a kezdetekről, emlékekről, a né…
- Konyha: Imádunk együtt zenélni, de tudunk csöndben is lenni egymás mellett | Park FM – Hajnali Kör — Budapest Park
Juhász Bálint a Park FM stúdiójában Szepesi Matyit és Badics Márkot, a Konyha zenekar tagjait látta vendégül. A srácok beszéltek arról, hogyan lehet feldolgozni, ha a hobbi munkáv…
- "A Spanyolhátha Gödöllőn tényleg nagyot robbant" | Barabás Kiss Zoltán és S. Miller András a Sláger KULT-ban — Sláger FM
Barabás Kiss Zoltán színművész a "Spanyol Hátha" című vígjáték gödöllői bemutatójának kulisszatitkaiba enged betekintést. Szó esik a nyári színházi előadásokról, a csapatmunkáról…
- Húzónév: Gryllus fivérek - a Müpa portrépodcastje — Müpa Podcast
A Müpa portrépodcastjének legújabb epizódjában Gryllus fivérek mesélnek pályájukról Blázy Fannynak. Szó esik a Kaláka együttesről, a Hangzó Helikonról és Kányádi Sándor verseinek…
- Fenyvesi Márton - az alaphang és ami körülötte van — Dalok-Galopp
Fenyvesi Mártonnal az alaphangról, a zenészek új alapszervezetéről, a soklakiság előnyeiről és hátrányairól, valamint a házistúdiózásról beszélgettek. Szó esett a szakszervezeti j…
- Neked8 - Ikrek - felolvasószínház — Könyvben utazom Oláh Andreával
Az epizódban Perczel Enikő és Blastik Noémi dramaturgok mesélnek a Neked8 - Ikrek felolvasószínházi előadásról, annak születéséről és a szereplőkről.
- Karácsonyi könnyűzenei különszám — Csonkamagyarország [Tilos Rádió podcast]
A Csonkamagyarország podcast karácsonyi adásában könnyűzenéről esik szó, többek között a Felhő utca zenekarral készült interjú az új lemezükről és dalaikról.
- A KARANTÉN ZÓNA | Hogyan lesz a lelkesedésből csoda? feat AKZ Crew — SKIP INTRO
Ebben az epizódban a készítőkkel, Zsótér Indi Dániellel, Vida Orsolyával és Muchichka Lászlóval beszélgetünk A Karantén Zóna című szkeccsfilmről, a forgatás kihívásairól és a film…