Berényi Norbert hét világbajnokságon szerepelt
· PT33SÖsszefoglaló
Berényi Norbert, a Dunaferr korábbi kapusa, hét világbajnokságon szerepelt, majd 25 évesen visszavonult az élsporttól. Jelenleg üzleti életben tevékenykedik, és részt vett a müncheni Allianz Aréna építésében. Horog László beszélgetett vele.
Röviden
- Műsor
- duol.hu
- Megjelenés
- 2023. 09. 11.
- Hossz
- 1 perc
- Szereplők, említett nevek
- Berényi Norbert
- Témák
- élsport
Ebben az epizódban
Tizenévesen mutatkozott be az élvonalban, a Dunaferr kapujában, volt elsőszámú kapus klubjában és a válogatottban, mégis rendkívül korán, 25 évesen búcsúzott az élsporttól.
Hét világbajnokságon szerepelt, döntően a C, de néha a B-ben is, utánpótlás válogatottként közel volt az A-csoporthoz társaival, felnőttként ilyen magasságokba nem sikerült jutnia a nemzeti együttessel.
Pályafutása során csak az újvárosiak piros-fehér mezét öltötte magára, a városban született és él azóta is.
Pontosan egy évtizede volt másodedző és kapusedző a DAB-Doclernél, később vezette a helyi, női együttest.
Párjával három lánygyermeket nevel, az üzleti életben tevékenykedik, komoly szerepet vállaltak monumentális sportcsarnokok, világszínvonalú stadionok építésénél, az áttörést a 2005 tavaszán átadott müncheni Allianz Aréna jelentette.
Berényi Norberttel Horog László beszélgetett.
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
- Dunaferr
- Allianz Aréna
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Berényi Norbert hét világbajnokságon szerepelt”
Miről szól ez az epizód: „Berényi Norbert hét világbajnokságon szerepelt”?
Berényi Norbert, a Dunaferr korábbi kapusa, hét világbajnokságon szerepelt, majd 25 évesen visszavonult az élsporttól. Jelenleg üzleti életben tevékenykedik, és részt vett a müncheni Allianz Aréna építésében. Horog László beszélgetett vele. Az epizód a duol.hu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 09. 11..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Berényi Norbert hét világbajnokságon szerepelt”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Berényi Norbert.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Berényi Norbert hét világbajnokságon szerepelt”?
Fő témái: élsport.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Berényi Norbert hét világbajnokságon szerepelt”?
Megjelenés: 2023. 09. 11.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/duol-hu/berenyi-norbert-het-vilagbajnoksagon-szerepelt-573092cf
Több epizód a duol.hu-ből
- Jó példát mutatnak – beszélgetés az Ördögszekér vezetőivel
Appelshofferné Raboczki Anikó és Appelshoffer János, az országosan is elismert Ördögszekér Táncegyesület vezetői, a Dunaföldvár Város Díszpolgára kitüntetés átvétele után beszélge…
- Űr, történelem, felfedezés – Nagy Péterrel Gagarin nyomában
Nagy Péterrel Gagarin nyomában, az űrrel, történelemmel és felfedezésekkel kapcsolatos témákat járjuk körül.
- Fiatalon az időskorra készülve: beszélgetés a demenciáról és megelőzéséről
Ez a podcast epizód a demenciáról és annak megelőzéséről szól, különös tekintettel arra, hogyan készülhetnek fel a fiatalok az időskori kihívásokra. A beszélgetés a szellemi friss…
- Búcsúk emlékei és egy különleges találkozás Dunaföldváron
Az epizód a búcsúk emlékeit és egy különleges találkozást dolgozza fel Dunaföldváron. Balogh Tamás készítette.
- AlfaCity hangjai: szenvedély, autók és barátságok
Az AlfaCity podcast epizódban a szenvedélyes autók, a barátságok és az Alfa Romeo közösség áll a középpontban. Az epizódot Balogh Tamás készítette.
- Vomberg Frigyes mesél: szakácslét, vélemények és tanácsok a Topp-tó partján
Vomberg Frigyes séf a szakács életéről, véleményeiről és tanácsairól beszél a Topp-tó partján. Az epizódot Balogh Tamás készítette.
- Minden mozdulatban egy történet – újabb sikerdarab a Baródi Tánculattól
A Baródi Tánculat új sikerdarabjáról, a „Minden mozdulatban egy történet” című előadásról és a tánccsoportról szól az epizód.
- Hagyomány és hitvallás – lovas példaképek a mindennapokból
Az epizód a lovas példaképek mindennapjairól, a hagyományokról és a hitvallásokról szól. A téma az ember és ló közötti kapcsolatot járja körül.
- Ötödikesek időutazása a lovagkorba – versennyel emlékeztek szeretett tanárukra
Versennyel emlékeztek szeretett tanárukra az ötödikesek, akik a lovagkorba utaztak vissza.
- Gasztrohősök Dunapatajon: Kollár Gyula és Gál Gábor pacalküldetése
Az epizód Kollár Gyula és Gál Gábor pacalküldetését mutatja be Dunapatajon. A duol.hu gasztrohősei.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Élsport: néhány év csillogás, de mi jön utána? — Concorde Podcast
A Concorde Podcast ezen epizódja az élsportolók aktív karrier utáni kihívásait tárgyalja. Szilágyi Áron és Kőrösparti Gábor, a Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fórumának képviselői…
- A magyar vívósport lovagja — StúDió Veszprém
Az epizód egy, a magyar vívósportban hat évtizede aktív sportolóról szól, akiről vívótermet neveztek el, és aki ma is válogatottként készül világversenyekre.
- Az egész magyar futballnak tükröt tart Turi Géza Feröeren töltött 16 éve — Ziccer - 24.hu
Turi Géza, a Zalaegerszeg korábbi kapusa 16 éve él Feröeren, miután 32 évesen túl öregnek találták Magyarországon. Jelenleg a feröeri U-válogatottak és a Klaksvík kapusedzője, min…
- Hogy jöhet össze Szoboszlai vállalása | Bogdán Ádám — TT Extra
Bogdán Ádám, korábbi magyar válogatott kapus, a Szoboszlai Dominikkal készült interjúról, a Premier League bajnoki versenyfutásáról, valamint az olasz és spanyol élvonal hétvégi t…
- BÚCSÚ HELYETT MENTORSZEREP — 40x20
Szöllősi Szabolcs, az NBI/B-s Ceglédhez szerződő korábbi válogatott beállós, a mentorszerepről, a családjáról és a kézilabdáról mesél. Emellett szóba kerül Sterbik Árpád és a Vesz…
- S01E23 Csábi József - 1. rész — Nekünk a Kispest
A "Nekünk a Kispest" podcast e heti adásában Csábi József, a klub egykori játékosa és edzője mesél pályafutásáról. A beszélgetés során szó esik Kispestre kerüléséről Szolnokról, f…
- Az osztrák ötödosztályból Rossi válogatottjáig: Varga Barnabás a kupadöntőn hibázott, az EB-n aligha — Csisztu Sport Cast
Varga Barnabás, a magyar labdarúgás kiemelkedő játékosa exkluzív interjút adott a Csisztu Sport Castnak, ahol pályafutásának részleteiről, tehetségének forrásáról, valamint jövőbe…
- Kőparádé #91: Egy kitüntetés margójára – beszélgetés Fülöp Ferenccel — Kőparádé
Fülöp Ferenc, korábbi labdarúgó és sportvezető, a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. Ebben az epizódban a kitüntetésről és pályafutásáról beszélget…