Oláh Józseffel, a Parno Graszt zenekar vezetőjével beszélgettünk
· PT37M16SÖsszefoglaló
Oláh József, a Parno Graszt zenekar vezetője beszél a cigány népzenei együttesről, akik autentikus zenéjükkel világhírűvé váltak. Megtudhatják, hogyan ötvözik a magyar és lovári nyelvet dalaikban, és milyen a zenekar útja Paszabról a nemzetközi ismertségig.
Röviden
- Műsor
- duol.hu
- Megjelenés
- 2024. 09. 19.
- Hossz
- 37 perc
- Szereplők, említett nevek
- Oláh József
- Témák
- cigány népzene, magyar nyelv, lovári nyelv
Ebben az epizódban
Üdvözlöm önöket, a baloghtomi vagyok Őszintén szólva a Parno Graszt cigány népzenei együttesről, akik a szabolcs-szatmári Paszabról származnak és autentikus cigányzenét játszanak, és akár egy dalon belül is magyarul, vagy lovári nyelven énekelnek, néhány hónapja vajmi keveset tudtam.
Nem túl fényezve őket, csak annyit mondok, hogy megérdemelten lettek világhírűek.
És,hogy milyen szerencsés vagyok?
A nyár elején egy műsorban léphettem föl velük.
Előtte megkerestem Oláh Józsefet a zenekar vezetőjét (aki énekel, gitározik és tamburán játszik).
A fűben relaxálva találtam rá, ezért leheveredtem mellé és egy jót beszélgettünk.
Említett entitások
Témák
- cigány népzene
- magyar nyelv
- lovári nyelv
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Oláh Józseffel, a Parno Graszt zenekar vezetőjével beszélgettünk”
Miről szól ez az epizód: „Oláh Józseffel, a Parno Graszt zenekar vezetőjével beszélgettünk”?
Oláh József, a Parno Graszt zenekar vezetője beszél a cigány népzenei együttesről, akik autentikus zenéjükkel világhírűvé váltak. Megtudhatják, hogyan ötvözik a magyar és lovári nyelvet dalaikban, és milyen a zenekar útja Paszabról a nemzetközi ismertségig. Az epizód a duol.hu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 09. 19..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Oláh Józseffel, a Parno Graszt zenekar vezetőjével beszélgettünk”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Oláh József.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Oláh Józseffel, a Parno Graszt zenekar vezetőjével beszélgettünk”?
Fő témái: cigány népzene, magyar nyelv, lovári nyelv.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Oláh Józseffel, a Parno Graszt zenekar vezetőjével beszélgettünk”?
Megjelenés: 2024. 09. 19.. Hossz: 37 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/duol-hu/olah-jozseffel-a-parno-graszt-zenekar-vezetojevel-beszelgettunk-26d06ac8
Több epizód a duol.hu-ből
- Jó példát mutatnak – beszélgetés az Ördögszekér vezetőivel
Appelshofferné Raboczki Anikó és Appelshoffer János, az országosan is elismert Ördögszekér Táncegyesület vezetői, a Dunaföldvár Város Díszpolgára kitüntetés átvétele után beszélge…
- Űr, történelem, felfedezés – Nagy Péterrel Gagarin nyomában
Nagy Péterrel Gagarin nyomában, az űrrel, történelemmel és felfedezésekkel kapcsolatos témákat járjuk körül.
- Fiatalon az időskorra készülve: beszélgetés a demenciáról és megelőzéséről
Ez a podcast epizód a demenciáról és annak megelőzéséről szól, különös tekintettel arra, hogyan készülhetnek fel a fiatalok az időskori kihívásokra. A beszélgetés a szellemi friss…
- Búcsúk emlékei és egy különleges találkozás Dunaföldváron
Az epizód a búcsúk emlékeit és egy különleges találkozást dolgozza fel Dunaföldváron. Balogh Tamás készítette.
- AlfaCity hangjai: szenvedély, autók és barátságok
Az AlfaCity podcast epizódban a szenvedélyes autók, a barátságok és az Alfa Romeo közösség áll a középpontban. Az epizódot Balogh Tamás készítette.
- Vomberg Frigyes mesél: szakácslét, vélemények és tanácsok a Topp-tó partján
Vomberg Frigyes séf a szakács életéről, véleményeiről és tanácsairól beszél a Topp-tó partján. Az epizódot Balogh Tamás készítette.
- Minden mozdulatban egy történet – újabb sikerdarab a Baródi Tánculattól
A Baródi Tánculat új sikerdarabjáról, a „Minden mozdulatban egy történet” című előadásról és a tánccsoportról szól az epizód.
- Hagyomány és hitvallás – lovas példaképek a mindennapokból
Az epizód a lovas példaképek mindennapjairól, a hagyományokról és a hitvallásokról szól. A téma az ember és ló közötti kapcsolatot járja körül.
- Ötödikesek időutazása a lovagkorba – versennyel emlékeztek szeretett tanárukra
Versennyel emlékeztek szeretett tanárukra az ötödikesek, akik a lovagkorba utaztak vissza.
- Gasztrohősök Dunapatajon: Kollár Gyula és Gál Gábor pacalküldetése
Az epizód Kollár Gyula és Gál Gábor pacalküldetését mutatja be Dunapatajon. A duol.hu gasztrohősei.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Hundred Sins x Oláh Józsi (Parno Graszt) — Budapest Park
Oláh Józsi (Parno Graszt) és Hundred Sins beszélgetnek a cigányzene iránti rajongásról, szabolcsi származásukról, és közös szám készítéséről. Két különböző világ találkozik, mégis…
- CIGÁNYZENE - Farkas Róbert & Oláh Józsi // Elegáns tűnődés Lovasi Andrással — Elegáns tűnődés
Lovasi András saját podcastjában Farkas Róberttel és Oláh Józseffel a cigányzenét járja körül. Szóba kerül a magyar kultúrához való kapcsolódása és a zenei különbségek is. Az adás…
- Jávori Ferenc Fegya (Budapest Klezmer Band) - a zenekari árokból a Broadwayig — Dalok-Galopp
Jávori Ferenc Fegya, a Budapest Klezmer Band vezetője mesél a zenekari árokból a Broadwayig vezető útjáról, a klezmer zenéről és holland turnéjukról. Az epizódban az új albumukról…
- Örömzene (2023. augusztus 22., kedd 21:00) — Örömzene
Az Örömzene adása a Budapest Bár zenekar új lemezét, a Tíz után címűt mutatja be. Farkas Robival, a zenekar alapítójával beszélgetnek a dalokról, a felvétel folyamatáról, az idei…
- Balog József — Semmi komoly - Hámori Máté podcastja
Hámori Máté beszélget Balog József zongoraművésszel roma gyökereiről. Szó esik a művészek büszkeségéről és a műfajok átjárhatóságáról is.
- Muzsikás 50 éve – kitaposni az utat — Jaj, a világ!
Ez az epizód a Muzsikás együttes 50 éves fennállását ünnepli, kiemelve úttörő szerepüket a magyar népzene nemzetközi népszerűsítésében. Szó esik Bartók és Kodály hatásáról, valami…
- Cséry Zoltán #zongora — unlimited
Az epizódban Cséry Zoltán zongoristával készült interjú. Szó esik a művész sokszínű zenei munkásságáról és formációiról.
- egy5egy - Zenekar - Pálocska Viktor — Hogy Vagy Podcast
Pálocska Viktor az egy5egy zenekar frontembere mesél a zenekar megalapításáról és magyar zeneiparban elért sikereikről. Az epizódban szó esik a 30y előzenekaraként való fellépésrő…