duol.hu

Orsó László podcast

· PT1M28S

Összefoglaló

Orsó László jégkorongozó Dunaújvárosban született, ott kezdte sportpályafutását, és 32 évesen, 2008-ban ott is fejezte be. Tagja volt a Kercsó Árpád vezette dunaújvárosi utánpótlás csapatnak, és játszott az Alba Volánban is.

Röviden

Műsor
duol.hu
Megjelenés
2023. 11. 25.
Hossz
1 perc
Szereplők, említett nevek
Balogh Tamás, Orsó László

Ebben az epizódban

Dunaújvárosban született és kezdett jégkorongozni, előzőleg futballozott, nem is volt ügyetlen a labdával, azonban a jeges sport mellett döntött, amit nem bánt meg később sem.

Tagja volt az utánpótlásban sikert sikerre halmozó, Kercsó Árpád által irányított, piros-fehér együttesnek, a korosztályos válogatottak után a felnőtteknél is bemutatkozott címeres mezben.

Pályafutását két együttes határozta meg, a Dunaferr, valamint az Alba Volán.

Utóbbi klubban mindössze két évet töltött az ezredfordulón, Újvárosban viszont két évtizedet.

Pályafutását is az acélvárosban fejezte be, 2008-ban, 32 évesen, egy kimondottan jó szezont követően.

A közelmúltban Orsó László is megtisztelte az újvárosi hoki 50 éves jubileuma kapcsán szervezett ünnepséget, valamint a gálameccset.

Említett entitások

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Orsó László podcast”

Miről szól ez az epizód: „Orsó László podcast”?

Orsó László jégkorongozó Dunaújvárosban született, ott kezdte sportpályafutását, és 32 évesen, 2008-ban ott is fejezte be. Tagja volt a Kercsó Árpád vezette dunaújvárosi utánpótlás csapatnak, és játszott az Alba Volánban is. Az epizód a duol.hu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 11. 25..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Orsó László podcast”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Balogh Tamás, Orsó László.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Orsó László podcast”?

Megjelenés: 2023. 11. 25.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/duol-hu/orso-laszlo-podcast-8b9278c9

Több epizód a duol.hu-ből