duol.hu

Öt évtized az Ikarus szolgálatában, vendégünk Moór Gyula

· PT1M

Összefoglaló

Moór Gyula, az Ikarus autóbuszgyár egykori munkatársa a Duol Podcast vendégeként mesél öt évtizedes pályafutásáról, a 300-as sorozat fejlesztésében és a 2017-es gyártás újraindításában szerzett tapasztalatairól.

Röviden

Műsor
duol.hu
Megjelenés
2023. 08. 30.
Hossz
1 perc
Szereplők, említett nevek
Moór Gyula
Témák
autóbuszgyár, pályafutás, gyártás újraindítása

Ebben az epizódban

1973-ban lépett be először az Ikarus autóbuszgyár területére Moór Gyula, aki akkoriban a Technológián kezdte meg a munkát.

A Duol Podcast vendégeként elmesélte, tulajdonképpen teljesen véletlenül került a székesfehérvári gyárba, ahol aztán több munkaterületen 50 éven dolgozott.

Moór Gyula olyan fontos mérföldkövekhez adta szakmai tudását, mint a híres 300-as sorozat fejlesztése, de ott volt a gyártás újraindításánál is 2017-ben.

Hogy milyen élményeket szerzett az Ikarusnál töltött öt évtized alatt?

Hogyan élte meg a gyártás folyamatának fejlődését, változását?

Milyen tervekkel néz nyugdíjas évei elé?

Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad Moór Gyula a Duol Podcast vendégeként.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Öt évtized az Ikarus szolgálatában, vendégünk Moór Gyula”

Miről szól ez az epizód: „Öt évtized az Ikarus szolgálatában, vendégünk Moór Gyula”?

Moór Gyula, az Ikarus autóbuszgyár egykori munkatársa a Duol Podcast vendégeként mesél öt évtizedes pályafutásáról, a 300-as sorozat fejlesztésében és a 2017-es gyártás újraindításában szerzett tapasztalatairól. Az epizód a duol.hu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 08. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Öt évtized az Ikarus szolgálatában, vendégünk Moór Gyula”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Moór Gyula.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Öt évtized az Ikarus szolgálatában, vendégünk Moór Gyula”?

Fő témái: autóbuszgyár, pályafutás, gyártás újraindítása.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Öt évtized az Ikarus szolgálatában, vendégünk Moór Gyula”?

Megjelenés: 2023. 08. 30.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/duol-hu/ot-evtized-az-ikarus-szolgalataban-vendegunk-moor-gyula-afa5acaa

Több epizód a duol.hu-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból