duol.hu

Tokaji Viktorral beszélgettünk

· PT33S

Összefoglaló

Tokaji Viktor jégkorongozó Dunaújvárosban született, játszott a Dunaújvárosi Kohász, Dunaferr, Huddinge IK és Alba Volán csapatokban, majd edzői pályafutásba kezdett, a DVTK és a Fehérvár U21-es csapatát is irányította.

Röviden

Műsor
duol.hu
Megjelenés
2023. 10. 20.
Hossz
1 perc
Szereplők, említett nevek
Tokaji Viktor

Ebben az epizódban

Dunaújvárosban született, 9 évvel később, 1986-ban kezdett jégkorongozni, összesen húsz évet töltött a Dunaújvárosi Kohász, illetve a Dunaferr csapatában, majd a svéd másodosztályba igazolt.

Egy szezonon át erősítette a Huddinge IK gárdáját Stockholm külvárosában, ahonnan az EBEL-ben szerepelő Alba Volánhoz tért haza.

Közel egy évtizedet húzott le kék-fehérben, pályafutását 2016-ban krónikus bokasérülése miatt fejezte be, 39 évesen.

Játékoskarrierjének legnagyobb sikereit a Fejér megyei együtteseknél érte el, ezen két klub befolyásolta a pályafutását.

Edzősködni kezdett, az utóbbi két évben a DVTK felnőtt együttesét dirigálta az Erste Ligában, a nyártól a fehérváriak U21-es csapatát vezeti.

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Tokaji Viktorral beszélgettünk”

Miről szól ez az epizód: „Tokaji Viktorral beszélgettünk”?

Tokaji Viktor jégkorongozó Dunaújvárosban született, játszott a Dunaújvárosi Kohász, Dunaferr, Huddinge IK és Alba Volán csapatokban, majd edzői pályafutásba kezdett, a DVTK és a Fehérvár U21-es csapatát is irányította. Az epizód a duol.hu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 10. 20..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Tokaji Viktorral beszélgettünk”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tokaji Viktor.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Tokaji Viktorral beszélgettünk”?

Megjelenés: 2023. 10. 20.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/duol-hu/tokaji-viktorral-beszelgettunk-fd42e677

Több epizód a duol.hu-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból