Vendégünk Gebei Péter
· PT46M17SÖsszefoglaló
Gebei Péter jégkorongozó, majd játékvezetői pályafutásáról mesél, kiemelve Dunaújvárosi kezdetet, a Dunaferr és Alba Volánban töltött éveket, valamint az EBEL, KHL és NHL tapasztalatait. Jelenleg a hazai játékvezetők főnöke.
Röviden
- Műsor
- duol.hu
- Megjelenés
- 2023. 08. 23.
- Hossz
- 46 perc
- Szereplők, említett nevek
- Gebei Péter
- Témák
- jégkorong, játékvezetés
Ebben az epizódban
Dunaújvárosban született és kezdett jégkorongozni, pályafutását is az acélvárosban fejezte be.
Mindössze két klubban szerepelt, a Dunaferrben, illetve az Alba Volánban.
Négyszeres bajnok, háromszoros kupagyőztes, két, B-csoportos világbajnokságon bizonyított védőként a nemzeti együttesben.
Karrierjét pontosan húsz éve zárta le, a civil életben helyezkedett el, ám rövidesen visszatért a jégre, játékvezető lett.
Gebei Péter a legjobb hazai bíróvá nőtte ki magát, a honi bajnokság után kulcsfigura lett az osztrák bázisú EBEL-ben, majd egy évet töltött a világ második számú sorozatán, az orosz szervezésű KHL-ben.
Négy éve a hazai játékvezetők főnöke, az elkövetkező heteket az Egyesült Államokban, Buffalóban és Detroitban tölti, ugyanis az NHL-ben is kapott feladatot.
Gebei Péterrel Horog László beszélgetett.
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
- Dunaferr
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Vendégünk Gebei Péter”
Miről szól ez az epizód: „Vendégünk Gebei Péter”?
Gebei Péter jégkorongozó, majd játékvezetői pályafutásáról mesél, kiemelve Dunaújvárosi kezdetet, a Dunaferr és Alba Volánban töltött éveket, valamint az EBEL, KHL és NHL tapasztalatait. Jelenleg a hazai játékvezetők főnöke. Az epizód a duol.hu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 08. 23..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Vendégünk Gebei Péter”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Gebei Péter.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Vendégünk Gebei Péter”?
Fő témái: jégkorong, játékvezetés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Vendégünk Gebei Péter”?
Megjelenés: 2023. 08. 23.. Hossz: 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/duol-hu/vendegunk-gebei-peter-c1489d30
Több epizód a duol.hu-ből
- Jó példát mutatnak – beszélgetés az Ördögszekér vezetőivel
Appelshofferné Raboczki Anikó és Appelshoffer János, az országosan is elismert Ördögszekér Táncegyesület vezetői, a Dunaföldvár Város Díszpolgára kitüntetés átvétele után beszélge…
- Űr, történelem, felfedezés – Nagy Péterrel Gagarin nyomában
Nagy Péterrel Gagarin nyomában, az űrrel, történelemmel és felfedezésekkel kapcsolatos témákat járjuk körül.
- Fiatalon az időskorra készülve: beszélgetés a demenciáról és megelőzéséről
Ez a podcast epizód a demenciáról és annak megelőzéséről szól, különös tekintettel arra, hogyan készülhetnek fel a fiatalok az időskori kihívásokra. A beszélgetés a szellemi friss…
- Búcsúk emlékei és egy különleges találkozás Dunaföldváron
Az epizód a búcsúk emlékeit és egy különleges találkozást dolgozza fel Dunaföldváron. Balogh Tamás készítette.
- AlfaCity hangjai: szenvedély, autók és barátságok
Az AlfaCity podcast epizódban a szenvedélyes autók, a barátságok és az Alfa Romeo közösség áll a középpontban. Az epizódot Balogh Tamás készítette.
- Vomberg Frigyes mesél: szakácslét, vélemények és tanácsok a Topp-tó partján
Vomberg Frigyes séf a szakács életéről, véleményeiről és tanácsairól beszél a Topp-tó partján. Az epizódot Balogh Tamás készítette.
- Minden mozdulatban egy történet – újabb sikerdarab a Baródi Tánculattól
A Baródi Tánculat új sikerdarabjáról, a „Minden mozdulatban egy történet” című előadásról és a tánccsoportról szól az epizód.
- Hagyomány és hitvallás – lovas példaképek a mindennapokból
Az epizód a lovas példaképek mindennapjairól, a hagyományokról és a hitvallásokról szól. A téma az ember és ló közötti kapcsolatot járja körül.
- Ötödikesek időutazása a lovagkorba – versennyel emlékeztek szeretett tanárukra
Versennyel emlékeztek szeretett tanárukra az ötödikesek, akik a lovagkorba utaztak vissza.
- Gasztrohősök Dunapatajon: Kollár Gyula és Gál Gábor pacalküldetése
Az epizód Kollár Gyula és Gál Gábor pacalküldetését mutatja be Dunapatajon. A duol.hu gasztrohősei.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- #23 Pécsi Panthers Podcast - Iván Bence az első sorból — Pécsi Panthers Podcast
A 23. Pécsi Panthers Podcastben László Miklós és Szakács Miklós a kétszeres olimpikon Iván Bencével beszélgettek.
- Profi játékvezetők Magyarországon! - Bonifert Ferenccel beszélgettünk — 40x20
Bonifert Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség Játékvezetői Albizottságának elnöke a magyar profi kézilabda játékvezetők programjáról, a kiválasztás folyamatáról és a nemzetközi tr…