Az AI beköltözött a nappalinkba | Greifenstein Jakab
· PT3M34SÖsszefoglaló
A magyarországi internethasználók 88%-a használ valamilyen MI-eszközt a mindennapokban, ebből több mint 60%-uk iskolai feladatok megoldására. A ChatGPT továbbra is a legnépszerűbb, de a Gemini is jelentősen növekedett. A Publicis Groupe és a PwC kutatása szerint a lakosság…
Röviden
- Műsor
- EconomX Podcast
- Megjelenés
- 2025. 09. 26.
- Hossz
- 4 perc
- Témák
- mesterséges intelligencia, internethasználat, chatgpt, gemini
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
A Gemini egy háztartási név lett, és ez nagyon látszik.
Tehát az arányaiban a Gemini tudott a legnagyobbat nőni, és ez és ez egyértelmű a a Google Marketing nyomásának köszönhető.
Viszont az első helyezet továbbra is a Chat GPT, ez a tavalyi 8%-ról felugrott 22%-ra, hogy hányan tudták megnevezni a chat GPT-t.
Tehát szinte már ott tartunk, hogy ha ha AI, akkor az az annak szinonímája a chat GPT a magyar internetezők köztudatában.
Idén már a tanulóknak a 88%-a mondta azt, hogy valamiféle AI eszközt használ a mindennapokban.
És szintén több mint a 60%-uk mondta, hogy különböző iskolai feladatok megoldására használnak é.
Ami jó hír, és ami nem változott tavalyhoz képest, a fenntartásoknál az átveszi az uralmat, az tavaly is alacsony százalékban jelent meg és és maradt idén is.
Tehát egy év alatt nem nőtt azoknak a száma, akik azt gondolják, hogy az AI át fogja venni az uralmat.
Ez az ilyen személyes kedvenc metrikám.
Ezt nézem évről évre, és hogyha elkezd nőni, akkor lehet aggódni. [Zene] A magyar internetezők mennyien és hogyan használják ma a mesterséges intelligenciaeszközöket.
Ez derült ki a legújabb mérőszámból, aminek a neve AI Reiness Index lett, amit a Publicis Group megbízásából a PVC készített el.
Jó napot kívánok, én Tiger Andendre vagyok, ez pedig itt az Economics Podcast Money Talks című adása.
Mai vendégem Graf Einstein Jakab, a Publicis Group Performance médiaigazgatója, akivel többek között az index mutatószámait és ennek következményeit fogjuk átbeszélni.
Ha nem tették volna még meg, iratkozzanak fel csatornáinkra.
Ha tetszenek a tartalmaink, lájkolják ezt a videót is, mondják el véleményüket a hozzászólásoknál, de előbb tartsanak velünk.
Szervusz Jakab, köszöntelek itt az adásban. >> Szervusz és üdv a hallgatóknak, nézőknek is. >> Köszönjük szépen, hogy elfogadtad a meghívásunkat.
Ugye az idei AI Summiton bemutattátok az AI Redinx Indexet.
Az AR Adines indexet azért hoztuk létre, mert a a kutatás, amit a PVC futtatott a megbízásunkból, nagyon sok kérdésben fedte le azt, hogy hogyan állnak a magyarok a a az AI eszközökhöz, mi a véleményük, milyen eszközöket ismernek, használnak, mert szerettük volna megnézni azt, hogy hogy állunk, mint mint magyar nemzet.
És az ARS indexet azért hoztuk létre, hogy legyen az egész kutatásnak egy darab összefoglaló száma, amivel évről évre tudjuk mutatni, hogy hogyan változott, anélkül, hogy nagyon mélyen bele kellene menni.
Úgyhogy ez a Rediness index az az egy szám, amit hogyha tudni kell ebből a kutatásból, akkor ezt érdemes.
Ö nagyon sok kérdésből volt jó pár kérdés, ami arra vonatkozott, hogy a az emberek hogyan értékelik saját magukat és a a saját AI tudásukat, azt, hogy mennyire használják ki az AI-t, azt, hogy mennyire van hatással szerintük a magánéletükre, a munkájukra, illetve azt, hogy mennyire ajánlanák a az AI a tudás gyarapítását másoknak.
Tehát ebből az öt mérőszámból adódik össze az AI Rediness index.
Ugye ezt a kutatást már a második évben futtattuk, úgyhogy idén egy plusz érdekessége volt, hogy nem csak a nagy általános képet tudtuk nézni, hanem azt is, hogy mi változí. >> Pontosan.
És ez és ez nagyon-nagyon érdekes, és az AI readiness indexnél is egy elég biztos ugrást láthattunk.
Tehát a 1-től 10-es kellán voltak ezek a kérdések. és a és tavaly ainess index a hármas végén négyes elején, tehát ilyen 3,9 körül lett ez összesítve ez az öt öt faktor, és idén felugrottunk 4,4-re, ami azt jelenti, hogy összességében javulást láthattunk minden területen.
Ö, és mivel ez a kutatás egy a az a magyar internetezőkre reprezentatív kutatás, tehát most 2000 közel 2400 fős panell dolgoztunk, úgyhogy ez abszolút reprezentatív a magyar internetezőkre.
És az látszik, hogy a a lakosság minden szegletében kortól nemtől foglalkozástól függően láthatunk egyfajta egyfajta fejlődést.
Ami érdekes még talán ebben, hogy nem mindenhol voltak nem mindenhol ugyanúgy ment a fejlődés.
Szerintem az nem senki számára nem meglepő.
Hogyha AI tudásról beszélünk, vagy AI kihasználásról beszélünk, akkor minél fiatalabb a generáció, vagy minél fiatalabb valaki, annál gyakrabban használja ezeket az eszközöket.
Ö de >> bocsánat korosztályokra lebontva mértétek, vagy ez csak úgy egyben mutatta meg az >> korosztályokra korosztályokra bontva néztük, iskolai végzettségre, foglalkozás típusára néztük, tehát abból is jött jó pár insunk és gondolatunk erről, de főleg a a foglalkozás és korosztályaplán jöttek ki nagyon érdekes dolgok.
És akkor ezt életkorra is néztük meg.
Hát konkrétan a korosztályokra.
Szerintem egy csomószor, amit fogok említeni, az a Z generáció, Y, X generáció, baby boomerek, veteránok.
És ez az érdekesség, hogy a a veteránoknál is azt látjuk, tehát hogy a legidősebb generációnál is azt látjuk, hogy egyre inkább beviszi magát az AI a mindennapjaikba, és egyre egyre biztosabbak ők is a tudásukba.
Nyilván a többi korosztályhoz képest ők értékelik a saját tudásukat, kihasználásukat a legalacsonyabbra. de még mindig növekedik.
Ami talán inkább meglepő volt, hogy a a Z generáció, akik minden szempontból a legmagasabbra értékelik saját magukat, hogy milyen a tudásuk, hogy milyen a kihasználásuk, az, hogy mennyire használják ki az AI eszközöket, az nőtt a tavalyi évhez képest.
Viszont az, hogy hogyan értékelik a saját tudásukat, az csökkent a tavalyi évhez képest.
Ez az egyik egyedüli ilyen érték, ami csökkent évről évre.
Erre adatszinte nincsen válaszunk, de elméletünk van, hogy ez hogy ez miért lehet.
A a szerintünk az egyik indoka az lehet, hogy mivel nekik a legmagasabb a tudásuk, és ez egy nagyon-nagyon gyorsan változó öparág, és nagyon sok fejlődés van benne.
Ők azok, akik látják azt, hogy mennyire nehéz ezzel lépést tartani, és képbe vannak mindennel, és minél inkább képben van az ember az AI világgal, annál inkább rá tud jönni, hogy mennyire keveset tud.
És ez úgy tűnik, hogy rájuk is igaz.
Milyen szélességű az a platform, ahol ma magyarok, magyar internetezők használják ezeket az AI eszközöket?
Tehát, hogy leginkább csak egy piacvezető, mindenki által talán már jól ismert nyelvi modellt használnak napi szinten, vagy azért egyre szélesedik ez a skála?
Érdekes, ahogy megfogalmaztad a kérdést, és mindjárt mindjárt el is mondom, hogy miért.
A kutatásban, amikor arról beszélünk, hogy AI, akkor most, ahogy te kérdezted, abban is egyből a nagynyelvi modellekre gondoltál és a a különböző chatbotokra.
Viszont a valóság az, és ezt a kutatásban is megpróbáltuk kicsit lefedni, hogy az, hogy AI az nagyon sok mindent jelentett az elmúlt 5-10 évben, tehát a a nagynyelvi modellek megjelenése előtt a gépi tanulási eszközöket is AI-nak hívtuk, vagy a virtuális asszisztenseket is AI-nak hívtuk, csak aztán a nagy nyelvi modellek lettek most a a trend.
A mi kutatásunkban minden, ami ilyen gépi tanuláson, AI-on alapuló dolog belevettük, tehát a fordítási eszközöket, a virtuális asszisztenseket, a ügyfélszolgálati chatbotokat, akikkel egyre többet találkozunk, önvezetőutókat, különböző elektronikai eszközökben lévő dolgokat, tehát nem csak a nagynyelvű modelleket, ettől függ függetlenül a kérdésedre a válasz az, hogy azért még mindig a a legnagyobb szereplők a a azok, akik a szabadszavas válaszoknál.
Tehát megkérdeztük, hogy milyen milyen ilyen eszközöket ismernek.
Kezdem a tavalyival, mert a a különbség is érdekes.
Tavaly az emberek 8%-a tudta megnevezni a chat GPT-t, és az volt az volt a top, tehát a top eszköz, amit meg tudtak nevezni. viszont csak 8% tudta szabadszavasan megnevezni spontán a chat GPT-t.
Utána jött a copilot, a Microsoft copilotja, amit már csak 155% tudott megnevezni.
És utána harmadik volt a a Gemini Gemini a Google eszköze, amit kevesebb mint 1% tudott megnevezni.
Ehhez képest az idei évben változott a második-hmmadik hely.
Növekedés volt mindenhol, viszont változott a sorrend.
A kópillot 4% már meg tudta nevezni, tehát másfélről négyre felugrott.
Viszont ez már csak a harmadik helyre volt elég, mert például a Gemini az 0,7%-ról fölugrott több mint 6%-ra. >> Ennek gondolom köze lehetett ahhoz, amikor a Google keresésben mindig kidobja bármire keresünk már rá egy egyszerű kérdésre a Gemini Gemini válaszod. >> Pontosan.
Tehát a Google keresésekben megjelent, a Gmail-ben megjelent asszisztensként, a Google Drive-on megjelent az Android telefonokon megjelent, tehát sokkal inkább egy egy a fejlesztők számára elérhető nagynyelvi modellből egy háztartási név lett a Gemini Gemini, ki hogy kell hogy kiogy hívja, bocsánat, én mindig Geminak hívom.
A a a Gemini egy háztartási név lett, és ez nagyon látszik.
Tehát az arányaiban a Gemini tudott a legnagyobbat nőni, és ez és ez egyértelmű a a Google Marketing nyomásának köszönhető.
Viszont az első helyezet továbbra is a Chat GPT, ez a tavalyi 8%-ról felugrott 22%-ra, hogy hányan tudták megnevezni a Chat GPT-t.
Tehát szinte már ott tartunk, hogy ha ha AI, akkor az az annak szinonímája a chat GPT a magyar internetezők köztudatában.
Ennek az indexnek van nemzetközi összehasonlítása, tehát lehet ezt mérni, hogy a magyar internetezők tájékozottsága, az AI eszközökkel kapcsolatos tudása mennyire épül bele így a a globális szcénába.
Tehát, hogy van van olyan mérőszám, ami nagyjából ehhez hasonlít. >> Sajnos nem találtunk még olyat.
Ez a kutatás kifejezetten Magyarországon ugye ez a a Public Group Magyarország indítványozása volt.
Tehát ezt egyelőre csak a magyar piacon futtattunk le és nem találtunk még olyan kutatást, ami almátalmával össze tudnánk hasonlítani a kettőt, de minket is nagyon érdekel, és ez egy ez egy olyasmi, amin gondolkodunk mi is, mert nagyon gyakran jön ez a kérdés, és számunkra is ez a kérdés, hogy rendben, de akkor hogy állunk?
Azt sejtjük, hogy hatalmas meglepetések például a generációk közötti bontásban nem biztos, hogy lennének.
Arányok, hogy hogy adott rétege a a lakosságnak az hogyan viszonyul, abban biztos lennének különbségek, de a főbb trendek, tehát az, hogy minél idősebb valaki, annál kevésbé vagy minél fiatalabb, annál jobban érdeklődik ez iránt, vagy hogy áll hozzá, abban nem gondoljuk, hogy hatalmas különbség lenne, de meglepődhetnénk.
Nincsen sajnos nem találtunk olyan kutatást, ahol ahol egyből össze tudnánk hasonlítani a kettőt. >> Nagyon érdekes, ahogy említed, hogy ez most a két éves tapasztalatán egy egyértelműen a magyarok AI eszköz használata az bevezetődik a mindennapokba.
Valószínűleg ez a trend tovább fog folytatódni, hogyha jól értem.
Vagyis legalábbis ez lehet a várakozása a jövő évi kutatásnak, hogyha elkészítitek.
Inkább engem az érdekel, hogy hogyan használják a magyarok ezeket az AI eszközöket, mennyire használják a mindennapokba, és mennyire épül bele a mindennapi segédeszközbe, használatba az, hogy van egy kérdésem, és lehet, hogy már nem a Google-ba ütöm be, hanem a a chat GPT-be, mire használják ma pontosan a magyarok? nagyon érdekes eredményeket láttunk, és itt is a tavalyi évhez képesti változás az az szerintem fontos, és mutatja azt, hogy milyen gyorsan változik ez az egész iparág, hogyha szabad így neveznem.
A tavalyi évben, amikor felsoroltuk, és azt említettem, hogy hogy itt a a fordítóeszközöket chatbotokat ilyesmi mindent listáztunk, hogy hogy mi az, amit használnak.
A fordítás volt az első helyen.
Az volt az, amit a legtöbb ember azt mondta, hogy ó, hát én fordításra használok valamilyen ilyen AI eszközt, legyen az bárkinek a fordítója.
Idén a legtöbbet válaszolt, és korosztálytól függetlenül nagyjából az emberek 60%-a írta azt, vagy mondta azt, hogy a az AI eszközöket privát életben felmerült kérdések megválaszolása használják, pont ahogy te mondtad, keresés keresésként használják.
Ö ez mint ahogy előbb beszéltünk arról, hogy a Gemini megjelent a kereséseknél, az egy logikusabb, de ez a chat GPT-re is ugyan ugyanúgy igaz, hogy odamennek és megválaszolják.
Ezen ez ez volt a top mindenhol.
Utána a jönnek a kicsit a nanszok és a különböző bontásaink ott hoztak ki érdekességeket, ami ami nagyon-nagyon egyszerre inspiráló és néhányak számára félelmetes.
Attól függ, hogy hogy nézzük a a tanulók.
Szétbontottuk azt is, hogy foglalkozás szerint hogy állnak az emberek.
Szellemiunkások, fizikai munkások, egyéni vállalkozók, tanulók, nyugdíjasok. tanulók esetén kimagasló a használat és a az, hogy ők hogyan és mire használják.
Tavaly még csak a azt hiszem 40% 40-50%-uk mondta, hogy használ a mindennapokban és ez már akkor is a legmagasabb volt az összes bontásunk közül.
Idén már a tanulóknak a 88%-a mondta azt, hogy valamiféle AI eszközt használ a mindennapokban, és szintén több mint a 60%-ok mondta, hogy különböző iskolai feladatok megoldására használnak AI-t nagyon-nagyon magas százalékban.
Ehhez képest, ha megnézzük mondjuk a szellemi munkát végzőket, akiktől azt gondolnánk, hogy egy munkahelyi környezetben mondjuk a leggyakrabban használhatnak eszközöket, sokkal kevésbé látszik a bátorság az AI-al kapcsolatban.
Ott már csak 30-40%, akihasznál AI-t a munkája elvégzéséhez. és és ilyen 25-30%, aki azt mondta, hogy az AI segítségével magabiztosabban old meg munkahelyi feladatokat.
Ehhez képest a tanulóknak nagyon nagy százaléka mondta azt, hogy iskolai feladatokat, tehát hogy akadémiai feladatokat, egyetemi feladatokat sokkal magabiztosabban old meg AI-al.
Itt látunk, és ez amúgy ilyen személyes tapasztalatból is látjuk, hogy egy munkahelyi környezetben sokkal szorosabb, több szabálynak kell megfelelnie az AI használatnak.
Adatbiztonság, az adatok pontossága.
Nem lehet akármire akárhogyan használni.
Még egy iskolai egyetemi környezetben, hát most hallucinált valamit, hát most valami rosszat írt, nem akkora nagy tétje van a dolgoknak.
És látszik a különbség, hogy a tanulók sokkal bátrabban, sokkal többet használják, míg a a szellemi munkát végzők többet, mint tavaly, de még mindig óvatosan állnak hozzá.
Szintén érdekes volt a adatok elemzése.
Megkérdeztük, hogy mennyire használják adatok elemzésére.
A szellemi munkát végzőknél ez nem tudom 20% környékén mozgott. és és sokadik volt a listán, tehát hogy a hogy mit…
Említett entitások
Témák
- mesterséges intelligencia
- internethasználat
- chatgpt
- gemini
Személyek
- Greifenstein Jakab
Szervezetek, cégek
- Publicis Groupe
- PwC
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Az AI beköltözött a nappalinkba | Greifenstein Jakab”
Miről szól ez az epizód: „Az AI beköltözött a nappalinkba | Greifenstein Jakab”?
A magyarországi internethasználók 88%-a használ valamilyen MI-eszközt a mindennapokban, ebből több mint 60%-uk iskolai feladatok megoldására. A ChatGPT továbbra is a legnépszerűbb, de a Gemini is jelentősen növekedett. A Publicis Groupe és a PwC kutatása szerint a lakosság… Az epizód a EconomX Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 26..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Az AI beköltözött a nappalinkba | Greifenstein Jakab”?
Fő témái: mesterséges intelligencia, internethasználat, chatgpt, gemini.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Az AI beköltözött a nappalinkba | Greifenstein Jakab”?
Megjelenés: 2025. 09. 26.. Hossz: 4 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/economx-podcast/az-ai-bekoltozott-a-nappalinkba-greifenstein-jakab-9a9a8a4c
Több epizód a EconomX Podcast-ből
- Ki megy börtönbe, ha az AI hazudik? | Varga Gábor
Varga Gábor, az IVSZ digitális vállalkozásokért felelős szabályozási szakértője szerint az AI-korszakban a legnehezebb kérdés nem a technológia képessége, hanem a felelősség kérdé…
- Az AI írja a jövőnket? Vakon hiszünk neki? | Frankó-Csuba Dea
Frankó-Csuba Dea jövőkutató szerint a nagy nyelvi modellek már nem csupán eszközök, hanem aktívan formálják jövőképet. Az AI válaszait sokan kritikátlanul fogadják, befolyásolva e…
- 100 nap után: működik a Tisza gazdaságpolitikája? | Bod Péter Ákos
- Kína 10 év múlva lehet valódi globális hatalom. Mit jelent ez a világnak? | Vörös Zoltán
A műsorban Dr. Vörös Zoltán, a PTE docense, Kína-kutató elemzi Kína jelenlegi globális pozícióit és jövőbeli kilátásait. Szó esik arról, hogy Kína erősödik a technológiai versenyb…
- A víznagyhatalom-mítosz vége? Klíma, rezsi és energia Magyarország jövőjében | Karagich Bálint
A Money Talks podcast adásában Karagich Bálinttal, az Energiastratégiai Intézet ügyvezetőjével beszélgettek Magyarország jövőjéről. A klímaváltozás, az energiabiztonság és a vízga…
- Ki fizeti az AI valódi költségét? | Juhász István
A podcast az AI technológia finanszírozási kihívásait vizsgálja. Jelenleg a befektetők és technológiai cégek állják a hatalmas költségeket, de ez a jövőben változhat az árak emelk…
- Újra háború? Trump Iránnal csapdába került | Nagy Dávid
Az EconomX Podcast e heti adásában Nagy Dávid, az Ökonomus Gazdaságkutató Alapítvány biztonságpolitikai szakértője elemezte az Iránnal kiújult konfliktust. Megbeszélték a közelmúl…
- Kijózanodás a lakáspiacon: milliós játszmák | Mlinárik Márton
A magyar lakáspiacon kiábrándultság tapasztalható. A korábbi, irreálisan magas kínálati árak helyett most az alkué a főszerep, a kereslet csökkenése miatt. A múlt évtized folyamat…
- Pogátsa Zoltán: Vakhit, hogy az euró bevezetése stabilitást adna Magyarországnak
Pogátsa Zoltán közgazdász volt a Money Talks podcast vendége. Elmondása szerint a magyar államadósság nem magas, az uniós átlag alatt van, ám a törlesztőrészletek finanszírozása s…
- Nem többet, hanem hatékonyabban kell dolgozni | Gazsi Attila VOSZ
A magyar mikro- és kisvállalkozások termelékenysége elmarad a környező országokétól, ami gazdaságstratégiai problémát jelent. Gazsi Attila, a Vállalkozók Országos Szövetségének (V…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Berobbant a hétköznapi életünkbe a mesterséges intelligencia — nool.hu
Hajdara Gábor informatikai tanácsadóval készült interjú a mesterséges intelligenciáról, annak hasznáról és az emberi életben betöltött szerepéről. Szó esik arról, hogy kell-e féln…
- Áttörés az AI használatban — NRC research and more
Ebben az epizódban Klenovszki János, Sági Ferenc és Dr. Rab Árpád a mesterséges intelligencia (MI) magyarországi elterjedéséről, az NRC friss kutatási adatairól és az MI társadalm…
- A Paragrafus magazin 2023. december 7-i adása — Paragrafus - InfoRádió - Infostart.hu
A Paragrafus podcast e heti adása a mesterséges intelligencia jogi területen történő alkalmazását vizsgálja, különös tekintettel annak döntést segítő funkciójára, valamint bemutat…
- MI a fotózásban - SZALAI SÁNDOR - Kéri Juli 2025-02 — Hatvanon túl...
Szalai Sándor fotós, a 60+Fotókör és a Fotótanoda vezetője a Mesterséges Intelligencia fényképek feldolgozásában betöltött szerepéről tartott előadást. Megosztja tapasztalatait az…
- Természetes lesz a mesterséges intelligencia? — VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól
A Válasz-utak fiataljai, Adorján, Kristóf, Dávid és Bence beszélgetnek a mesterséges intelligencia térhódításáról. Szóba kerül a felhasználási módja, mint például matekpéldák mego…
- Rónai Egon: Bárki, bármilyen hírt az emberek ijesztgetésére fel tud használni, ez beláthatatlan veszélyeket hozhat — Konkrétan Rónai Egonnal
Rónai Egon vendége Keleti Arthur kibertitok-jövőkutató az AI Summit konferencián. A beszélgetés a mesterséges intelligencia médiavilágra gyakorolt hatását és a sajtó hitelességéne…
- ÍGÉRETES VAGY FÉLELMETES? : Tilesch György, M.I.-szakértő /// F.P. 71. adás — Friderikusz Podcast
Tilesch György M.I.-szakértő a Friderikusz Podcast vendége, ahol a mesterséges intelligencia koráról, annak mindennapi életre gyakorolt hatásairól, valamint a politikai, gazdasági…
- EXTRA » A magyar lakosság innovációs kultúrája és nyitottsága a mesterséges intelligenciára | BoschxRichter - Innovátorok napja — Bosch Magyarország Podcast
A BoschxRichter Innovátorok napján készült beszélgetés a magyar lakosság innovációs kultúráját és a mesterséges intelligenciához való nyitottságát vizsgálja. Szakértővendégek Sági…