Háború vagy béke – Mit ért el Donald Trump a Közel-Keleten? | Kaiser Ferenc, Nagy Dávid
· PT30M35SÖsszefoglaló
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, Kaiser Ferenc és az Ökonomos elemzője, Nagy Dávid értékelik az izraeli–iráni fegyveres összecsapás eseményeit és Donald Trump lépéseit. Megbeszélik Irán pozícióinak meggyengülését a régióban, Izrael amerikai és nyugati támogatását…
Röviden
- Műsor
- EconomX Podcast
- Megjelenés
- 2025. 06. 25.
- Hossz
- 31 perc
- Szereplők, említett nevek
- Kaiser Ferenc, Nagy Dávid
- Témák
- izraeli–iráni fegyveres összecsapás, donald trump lépései, irán pozícióinak meggyengülése, izrael amerikai és nyugati támogatása
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
És ugye az iráni kommunikáció az volt, hogy az amerikaiakkodtak a tűzüneté.
Tehát így most azért mondjuk ugy a illemkódek szerint mind a két fél mondhatja azt, hogy visszavágtam, bosszult álltam az én sikerem.
Nyilván ez mindenhol befelé szól.
A nemzetközi kapcsolatokban meg a globális erőviszonyok közepette mindenki azt a következtetést vta le teljes joggal, hogy Irát most azért rendesen megruházták, hogy kicsit pongyolában fogalmazzak rán, mint egy sebzett vad.
Ugye nem tudjuk, hogy pontosan milyen károk keletkeztek az atomlétesítményekben, és nyilván ezután Iránnak első számú célja lesz az, hogy minél hamarabb atomfegyvert tudjon szerezni.
Tehát én is azt gondolom, hogy Korányt sem dőlhetünk hátra, Izrael sem dőlhet Korányt sem hátra.
Ö ez most egy nagyon látványos adókapok volt, egy nagyon látványos háború, de sajnos én is pesszimista vagyok, és valószínűleg lesz még ennek folytatása.
Az biztos, hogy most ez a program jó időre kisiklott.
Optimistab eslések szerint 10 évre, pesszimistábbak szerint öt évre. [Zene] Izrael és Irán konfliktusa, amilyen gyorsan fellángolt, most olyan gyorsan véget is érhet az amerikai bombázások után.
De mik lesznek a következmények a közelkeleten, illetve ezek a folyamatok hogyan érintik a világgazdaságot?
Jó napot kívánok, én Tigger Endre vagyok, ez pedig itt az Economics Podcast következő adása.
Kiszer Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense és Nagy Dávid, az Ökonomos elemzője, Izrael szakértő.
Ha nem tették volna még meg, iratkozzanak fel csatornáninkra, lájkolják ezt a videót, és majd a végén fejtsék ki véleményüket a hozzászólásoknál.
Most tartsanak velünk, kezdünk.
Köszönöm szépen, hogy elfogadták a meghívásunkat.
Jó napot kívánok. 2025 június 24 k délelőtt van.
Ezt talán fontos tisztázni itt a gyors események folyamában, de talán ugorjunk is vissza az elejére a történetnek június 13-ára.
Hogyan is kezdődött ez az újabb konfliktus?
Mit lehet talán így összefoglalóan elmondani a mostani fejleményekről?
Itt azt kell látni, hogy Iránnak a pozíciói drasztikusan meggyengültek az elmúlt bő másfél évben a térségen belül.
Izrael nagyon komoly nyugati, főleg amerikai, de egyébként a briteket is mindenképpen meg kell említeni támogatással.
Lényegében ledarálta Iránnak a helyettes hálózatát. súlyosan megsemmisíte, súlyosan megrongálta, szétzúzta a Hamaszvezetési struktúrát, kiütötte a Hezbollakot, ami nagyon meggyengült.
Az izraelgi csapások, illetve az amerikai haditengerészeti légierőnek és a légierőnek a januárfebruári csapásai meggyengítették a huszi mozgalmat Jemen és tavaly decemberben ugye összeomlott az Asszad dinasztia uralma, akik talán a legkomolyabb állami szövetségesei voltak.
Szíriáról beszélünk, ugye Iránnak plusz Iránnak a támogatói is máshova figyelnek.
Oroszország nyakig benne van az ukrajnai háborúban, Kína inkább a délkínai tengerre koncentrál, meg az övés 20 projektre.
Tehát volt egy olyan pillanat, amikor Izraelnek volt egy olyan aranypillanat, ahogy szoktuk mondani, hogy megkockáztathatta azt, hogy egyoldalú támadást mér Irára. lévén Izrael úgy érezte, valószínűleg nem minden alap nélkül, hogy az iráni atomprogram, az iráni nukleáris program, az most belátható időn belül atomfegyverekhez vezet.
És Izrael nem akarta megkockáztatni azt, hogy Iránnak legyen.
Csendben teszem hozzá, Iránnak azért kell, mert Izraelnek meg van.
Irán legalább annyira fenyegetve érzi magát az izraeli atomfegyverek miatt.
De nyilván Izraelnek az egy kényelmesebb forgatókönyv, hogy ő képes nukleáris csapást mérni a másikra, a másik viszont ezt nem tudja viszonozni.
Tehát ez az, ami miatt Izrael úgy döntött, hogy most vagy soha.
Tegyük hozzá csendben, hogy valószínűleg izraeli szempontból most a lehető legalkalmasabb amerikai elnök volt a Fehérban, hiszen Trump elnök úr már az előző ciklusában is nagyon Izrael politikát folytatott.
Ugye ő helyezte át az amerikai nagykövetséget Telavibból, Jeruzsálembe, ezzel elismerve azt, hogy az a zsidó állam fővárosa.
Ő volt az, aki felmondta az atomalkut, ugye ami egyébként a Nemzetközi Atomelő ügynökségnek meg az NZBT5 állandó tagjának rálátást biztosított az iráni atomprogram.
Tehát ezt most kellett megragadni, és nagyon hamar kiderült, hogy ez nem volt egy rossz döntés izzeli szempontból, mert akkora minőségi és technológiai fölényben van az Izrael égérő, hogy lényegében ellenállás nélkül volt képes csapásokat mérni Irán katonai vezetésére, az atomtudósokra is, főleg a nukleáris létesítményekre.
Valójában akkor, hogyha ezt a történetet visszafejtjük, akkor valahol a Hamas 2023 október 7-i támadásával kezdődött.
Számíthatjuk ezt az eseménysorozatot innen?
Hát akár ezt is, de én már 1979-ig visszamennék az irá Iszlám forradalomig.
Igazából a Izrael és Iránnak az ellenállása akkor kezdődött, az iszlám forradalom után Izrael vált az első száma ellenségi a régióban. és Irán szisztematikusan is azon dolgozott, hogy Izraelt körbevye azokkal a proxikkal, azokkal a helyettesítőkkel, mint például a Hezbolach is.
A Hamas is az elmúlt időben nagyon komolyan támogatta Iraki és szíriai milíciákat, és hogy úgymond iráni kifejezésre tűzgyűrűt hozzon létre Izrael körül és ezzel is több fronton védekezésre kényszerítse Izraelt.
És ennek volt az egyik megnyilvánulása 2023. október 7-én a Hamasnak a támadása.
Izrael számára nem volt kérdés, hogy ki van a a Hamasnak a támadása mögött, hogy egy ilyen támadást, egy ilyen szervezettámadást ez a tárolszervezet önállóan nem tudott volna végrehajtani.
A szálak egyértelműen Iránba vezettek.
Tehát ez is csak megerősítette Izraelt abban, hogy Irán itt a fő szponzora a regionális terrorizmusnak, és Iránt kell igazából támadni, hogyha ezeket a proxikat, ezeket a helyettesítőket akarom középtávon is meggyengíteni.
Ahogy láttam a követtem a világpolitika és a gazdasági eseményeket. talán már nem is lepte meg a világ közvéleményét, hogy Izrael és Irán között konfliktus van, és akár nyílt összetűzés is sor kerül.
Ugye az elmúlt egy évben is láttunk többször ilyenre példát.
Viszont az, amikor a az amerikai bombázók beléptek ebbe a háborúba, az talán azt gondolom, hogy mindenkit meglepett.
Mi volt ennek az előzménye, illetve miért pont most történt meg ez a bombázás?
És és hogyan alakult ez a ez a történet?Igen.
Igen, azt elég hamar kiderült, ugye három létesítményről beszélünk itt, amik kiemelt szerepet játszanak, illetve hát igazából négy csak az araki plutónium dúsító reaktornak, ugye ez egy nehézves reaktor, azt gyógyászati célra is használják, tehát úgynevezett nukleáris medicinában mindenféle gyógyászatba használhatos izotópokat állítanak el, illetve úgynevezett plutónium szaporító reaktor, a plutóniumból pedig robbanófej készül.
Most az araki reaktorból egyébként kivették a nukleáris magot az irániak.
Ettől függetlenül Izraelra is csapás mért.
Na most arakon túl ugye Iszfaán, Natanc és Ford szerepelt kiemelt célpontként.
Ez az a három helyszín, ahol az urándósítás, tehát a vélhetőleg fegyverminőségű.
Miért mondjuk, hogy vélhetőleg? hogy itt a Nemzetközi Atomeniaügynökség önmagának is állandóan ellenmondó nyilatkozatokat, tehát nyilván mindenhonnan orosz-kínai részől, amerikai részről, európai részől megy rá a politika nyomás.
Ezek közül a legegyszerűbb Iszfaán volt.
Ott nincs nagy mélységben levéd.
Tehát az iszfaán itt Izrael önerőből is alaposan lerombolta.
A natancot azért már több méter mélyre, 10-20 mélyre, azt már nem mind tudta kiütni az Izraelgi erő.
Fordónál meg csak becsülések vannak. 80 és 200 m közé ásták be a sziklába.
Azt az izraeliek nem tudták önerőből érdemben megrongálni sem, maximum felszínű létesítményeket.
Arra jelenleg csak az amerikaiaknak van fegyver, amit egyébként kifejezetten fordóra fejlesztettek ki.
Ezek a 14,s5 tonnás, ez a massiv order, az penetrator, tehát nagy tömegű mélységi behatoló lőszer.
Igazából ugye ez extra erős bomba.
A 14,5 tonnából 12 tna az edzett acélköpeny, tehát csak idézőbe téve csak 2,5 tonna a robbanóanyag.
Ez amerikai tesztek szerint a kőzet minőségétől függően 60-80 mre képes befúródni, mielőtt robban.
Nem biztos, hogy ezek is lejutottak a fordói létesítmény mélyére, de az egész biztos, hogy az összes odavezető alagutat az amerikaiak megsemmisítették.
Tehát valószínűleg Iránnak most évekig ásni kell, és az sem biztos, hogy érdemes, mert valószínűleg ami odabent van, az mint sugárszennyezet.
Tehát lehet, hogy az amerikaiak kiütötték a forduló létesítményt, de maguk az amerikai szakértők is.
Itt nem Trump elnök úról beszélek, aki szerint 100%-os a siker, hanem mondjuk a katonák, tudósok azt mondják, hogy vélhetőleg súlyosan károsodott a létesítmény.
Ezzel viszont nagyjából le is jutottunk oda, hogy amiben szinte mindenki egyetért, hogy több évvel, ha nem egy évtizeddel eltolták azt az időpontot, hogy Iránnak atomfegyvere lehet.
Ugyanakkor ez sem 100%, mert lehet, hogy annyi túl szuperdúsított, tehát 90%-os dúsítottságú uránt már ígyúgy felhalmozott irán, hogy néhány töltetet tudjon belül építeni.
És erre jött az amerikai válascsapás.
És nyilvánvalóan Irán sem maradhatott adós.
Azonnal megfenyegette a hormoziszorost, sőt a közelkeleti amerikai bázisokat és Izraelt is bombázta.
Illetve, hogy mi lett a bombázások következménye?
Ugye, hogyha visszatérünk a piacra és hogy a piac hogy áraszta be ezt a konfliktust, a legnagyobb félelem és bizonytalanság a piacon az akkor volt, hogy Irán vajon lezárja a hormózis szorost. és Irán ezzel azért folyamatosan ijesztgetett is.
Nyilván a hormódi szorosnak a jelentőségét nagyon sokszor elhangzott már a világ olajkereskedelmének a 20%-a és egyébként csepfolyósított gáz kereskedelmének a 25%-a folyik ezen a szoroson.
Tehát egy rendkívül jelentős tengeri szoros.
Úgymond egy ilyen globális folytópontja a világnak kereskedelmi és gazdasági szempontból.
És nyilván, hogyha ott ha nem is teljesen lezárják, mert arra például nem képes teljesen iránt, de csak zavart okoznak.
Néhány napra, néhány hétre elkerülő utakon kell mennie a szállítmányozásnak.
Az olyan árfelhajtó hatással bírt volna, amit azért itt Európában és itt Magyarországon is igen hamar csak megéreztünk volna.
Jelenleg úgy tűnik, hogy erre most nincs iráni szándék lezárni a hormózis szorost.
És azt gondolom, hogy ez Iránnak inkább egy ilyen végső elkeseredésében meglépett döntése lenne. ugyanis ezzel tényleg a a világ azon részét is magára haragítaná, aki még nem teljesen pikkel iránra, például a kínaiakat is, akik számára szintén nagyon fontos a hormoziszoros irán egyébként maga nem nagyon jelentős kereskedelmi és az energiaútvonalak szempontjából körülbelül napi k millió hordó olajat termelnek ki.
Ezt ezt nagyrészt egyébként Kína vásárolja meg.
Ö de hogyha nagyon szeretné a többi OPEC ország ezt hamar tudná pótolni a piacon.
Nyilván ez ennek a kimaradása is okozna egy kis zavart, de nem egy olyan jelentős.
Itt inkább a Hormzorosra irányozódott a világnak a figyelme.
A szövetségesek reakciója érdekes volt, mármint azokat a szövetségeseket említeném, akik Iránnal szimpatizálnak.
Itt nyilván kiemelt szerepe van Oroszországnak.
Ugye volt arról szó, hogy Oroszország több fegyverrel több fegyverrendszerrel támogatni fogja Irán védekezését.
Legalábbis az elmúlt hónapokban számos helyen lehetett erről olvasni.
Végül segítettek-e az oroszok, illetve illetve tudtak-e segíteni az orosz-ukrán háború árnyékában?
Nyilvánvaló Oroszország most nincs abban a helyzetben, hogy egy ilyen konfliktus érdemben befolyást gyakorolja. a saját közvetlen holdudvarában sem képes erre.
Gondoljunk bele, hogy az Oroszország által támogatott Örményországot, az Izrael és Törökország által támogatott Azerbajdzsán gyakorlatilag lesöpörte.
Tehát Hegyi Karabachot év több évtizedig tartó polgárháború, vagy hát meg állami szintű konfliktus után lényegében 24 óra alatt Azerbajdzsán visszaszerezte a maradékot.
És itt Oroszország érdemben nem tudott beavatkozni.
Most gondoljunk bele, hogy Izrael meg az Egyesült Államok, ez nagyságrendileg más történet.
Moszkva a teátrális diplomáciai nyilatkozatokon kívül, amik eleve viccesek, mert amikor Putyin meg Lavorov azt mondja, hogy te felháborító, hogy egy szuverén ország ellen, Ukrajna is az.
Tehát, hogy az ő szájukból az külön izgalmas.
Nyilván nemzetközi jogilag egyébként az amerikai vagy az izraeli beavatkozás ugyanúgy elitélendő, mint az ukra agresszió.
Ugyanakkor azt kell látni, hogy elvileg minden problémát békésen meg kell oldani.
Ma meg pont arrafelé halad a világ, hogy a nagy hatalmak katonai erővel is tudják ezt a dolgot kezelni.
Tehát nem egy szebb világ felé haladunk.
A politikai realitás az, hogy sokkal inkább megint a katonai képességeken meg a gazdasági erőn múlik, hogy ki mire lesz képes.
Nem véletlen egyébként, hogy Európa, amely kvázi Csipkerózsika álmából ébredezik még mindig.
Most már ténylegesen elkezdett fegyverkezni, mert annyi szavunk, annyi súlyunk lesz a nemzetközi rendszerben, amilyen komoly katonai képességeket fel tudunk építeni.
Szabályalapú világrendből akkor áttérünk az erőpolitikára.
Ugye a világ azért már évek óta ebbe az irányba megy, és azt látjuk, hogy ha ebbe az irányba megyünk, és áttérnénk egy ilyen világrendbe, akkor azért a nyugati hatalmokat se kell félteni, az Egyesült Államokat se kell félteni.
Azt gondolom, Donald Trump ezt is most be akarta mutatni, hogyha kell, akkor ő nem csak blöfföl, hanem tényleg képes erősen is odacsapni. illetve ami szerintem szintén megmutatkozott ebbe az iráni izraeli konfliktusba, az nem csak a nyugati technológiai fölény, az úgymond most leegyszerűsítve keletinek nevezett technológia, elavultabb technológia fölött, hanem az a nyugati szövetségi rendszer amely egymásnak a védelmére és akár most Izraelre irán és a az Egyesült Államokra gondolva azzal szemben, ami például egy iráni, kínai és orosz laza szövetség, amit azt lát látjuk, hogyha hogyha probléma van, hogyha baj van, akkor azért nem annyira sietnek egymásnak a védelmére.
Említett entitások
Témák
- izraeli–iráni fegyveres összecsapás
- donald trump lépései
- irán pozícióinak meggyengülése
- izrael amerikai és nyugati támogatása
Személyek
Szervezetek, cégek
- Nemzeti Közszolgálati Egyetem
- Ökonomos
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Háború vagy béke – Mit ért el Donald Trump a Közel-Keleten? | Kaiser Ferenc, Nagy Dávid”
Miről szól ez az epizód: „Háború vagy béke – Mit ért el Donald Trump a Közel-Keleten? | Kaiser Ferenc, Nagy Dávid”?
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, Kaiser Ferenc és az Ökonomos elemzője, Nagy Dávid értékelik az izraeli–iráni fegyveres összecsapás eseményeit és Donald Trump lépéseit. Megbeszélik Irán pozícióinak meggyengülését a régióban, Izrael amerikai és nyugati támogatását… Az epizód a EconomX Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 25..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Háború vagy béke – Mit ért el Donald Trump a Közel-Keleten? | Kaiser Ferenc, Nagy Dávid”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kaiser Ferenc, Nagy Dávid.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Háború vagy béke – Mit ért el Donald Trump a Közel-Keleten? | Kaiser Ferenc, Nagy Dávid”?
Fő témái: izraeli–iráni fegyveres összecsapás, donald trump lépései, irán pozícióinak meggyengülése, izrael amerikai és nyugati támogatása.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Háború vagy béke – Mit ért el Donald Trump a Közel-Keleten? | Kaiser Ferenc, Nagy Dávid”?
Megjelenés: 2025. 06. 25.. Hossz: 31 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/economx-podcast/haboru-vagy-beke-mit-ert-el-donald-trump-a-kozel-keleten-kaiser-ferenc-nagy-davi-a5fcd629
Több epizód a EconomX Podcast-ből
- Ki megy börtönbe, ha az AI hazudik? | Varga Gábor
Varga Gábor, az IVSZ digitális vállalkozásokért felelős szabályozási szakértője szerint az AI-korszakban a legnehezebb kérdés nem a technológia képessége, hanem a felelősség kérdé…
- Az AI írja a jövőnket? Vakon hiszünk neki? | Frankó-Csuba Dea
Frankó-Csuba Dea jövőkutató szerint a nagy nyelvi modellek már nem csupán eszközök, hanem aktívan formálják jövőképet. Az AI válaszait sokan kritikátlanul fogadják, befolyásolva e…
- 100 nap után: működik a Tisza gazdaságpolitikája? | Bod Péter Ákos
- Kína 10 év múlva lehet valódi globális hatalom. Mit jelent ez a világnak? | Vörös Zoltán
A műsorban Dr. Vörös Zoltán, a PTE docense, Kína-kutató elemzi Kína jelenlegi globális pozícióit és jövőbeli kilátásait. Szó esik arról, hogy Kína erősödik a technológiai versenyb…
- A víznagyhatalom-mítosz vége? Klíma, rezsi és energia Magyarország jövőjében | Karagich Bálint
A Money Talks podcast adásában Karagich Bálinttal, az Energiastratégiai Intézet ügyvezetőjével beszélgettek Magyarország jövőjéről. A klímaváltozás, az energiabiztonság és a vízga…
- Ki fizeti az AI valódi költségét? | Juhász István
A podcast az AI technológia finanszírozási kihívásait vizsgálja. Jelenleg a befektetők és technológiai cégek állják a hatalmas költségeket, de ez a jövőben változhat az árak emelk…
- Újra háború? Trump Iránnal csapdába került | Nagy Dávid
Az EconomX Podcast e heti adásában Nagy Dávid, az Ökonomus Gazdaságkutató Alapítvány biztonságpolitikai szakértője elemezte az Iránnal kiújult konfliktust. Megbeszélték a közelmúl…
- Kijózanodás a lakáspiacon: milliós játszmák | Mlinárik Márton
A magyar lakáspiacon kiábrándultság tapasztalható. A korábbi, irreálisan magas kínálati árak helyett most az alkué a főszerep, a kereslet csökkenése miatt. A múlt évtized folyamat…
- Pogátsa Zoltán: Vakhit, hogy az euró bevezetése stabilitást adna Magyarországnak
Pogátsa Zoltán közgazdász volt a Money Talks podcast vendége. Elmondása szerint a magyar államadósság nem magas, az uniós átlag alatt van, ám a törlesztőrészletek finanszírozása s…
- Nem többet, hanem hatékonyabban kell dolgozni | Gazsi Attila VOSZ
A magyar mikro- és kisvállalkozások termelékenysége elmarad a környező országokétól, ami gazdaságstratégiai problémát jelent. Gazsi Attila, a Vállalkozók Országos Szövetségének (V…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Kaiser Ferenc: Az ukrajnai konfliktus már nem lényeges az USA-nak, Donald Trumpnak a fő ellenség Kína — Frontvonal
Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense és Tarjányi Péter az ukrajnai konfliktusról, az izraeli-iráni konfliktusról és az orosz-ukrán háború lehetséges forgatókönyv…
- Irán látja, hogy Trump egérfogóba került — Telex Podcast
A Telex Podcast adásában Fábián Tamás Brückner Gergellyel és Tóth Gergellyel elemezte az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktust. Kiemelték, hogy az USA kapkodva kezdett bele…
- Amerika vámháborúja: "Lehet, hogy ez arról szól, hogy kitesszük a fegyvert az asztalra és lövünk is vele — Konkrétan Rónai Egonnal
Donald Trump vámháborújának lehetséges céljairól és a világgazdaságra gyakorolt hatásairól szól ez az epizód. Rónai Egon vendégei Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő szenior makrogaz…
- Iráni háború. Kinek a háborúja? Miért? Meddig? Mit akar az USA? Vendég: Lévai Dániel — Kerengő - közéleti beszélgetések
Az epizód az Irán elleni háborút vizsgálja, melyet az Egyesült Államok és Izrael indított. Szó esik a támadás okairól, Donald Trump szerepéről, az USA céljairól, a gazdasági követ…
- Napokon belül elsöprő csapásra készül Donald Trump, Irán válaszába Európa is beleremeghet — Kibeszélő
Tárik Meszár Közel-Kelet kutató szerint az iráni haderő ellenállóképes, és a vezetők likvidálása sem kényszerítené térdre az országot. Az elemzés kitér Donald Trump konfliktusra v…
- Biztos ez volt a terv Iránnal? | Mindig péntek — XXI. Század Intézet
Egy hónapja tart az iráni háború, amely pár nap alatt kiszélesedett és súlyos nemzetközi hatásokat generált. A helyzet patthelyzet, ami nem a támadó feleknek kedvez. Donald Trump…
- Zárótűz - Atomvillanás Ukrajnában — Mi Magunk podcast
Tyirityán Zsolt, Budaházy György és Barcsa-Turner Gábor elemzik Donald Trump megválasztásának következményeit, Orbán Viktor külpolitikai stratégiáját, az ukrajnai háború lehetsége…
- Európa a kereskedelmi csaták kereszttüzében — Európa Pont
Donald Trump protekcionista kereskedelempolitikája feszültségeket kelt a globális gazdaságban, élesednek a kereskedelmi konfliktusok az EU és az USA között. A szakértők azt vizsgá…