EconomX Podcast

Újra háború? Trump Iránnal csapdába került | Nagy Dávid

· PT31M37S

Összefoglaló

Az EconomX Podcast e heti adásában Nagy Dávid, az Ökonomus Gazdaságkutató Alapítvány biztonságpolitikai szakértője elemezte az Iránnal kiújult konfliktust. Megbeszélték a közelmúltbeli katonai lépéseket, az iráni atomprogrammal kapcsolatos tárgyalásokat, valamint a tűzszünet…

Röviden

Műsor
EconomX Podcast
Megjelenés
2026. 07. 10.
Hossz
32 perc
Szereplők, említett nevek
Nagy Dávid
Témák
irán, biztonságpolitika, atomprogram, konfliktus
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Azt gondom, hogy Trump most se lenyelni, se kiköpni nem tudja ezt az iráni helyzetet, ami látszik. [zene] És a nyilatkozat alapján nem is akar ezzel semmit kezdeni.

Ő elkönyvelte most az irániakat tárgyalóképtelennek és teljesen megbízhatatlannak.

És azt gondolom, hogy ezzel le is zárta úgymond a tárgyalásnak a valódi érdemi tárgyalásoknak a kérdését, de mindeközben azt gondolom, hogy katonai eszközökkel sem fognak olyan nagy erőt felvonultatni, mint [zene] tették ezt február végén. és márciusban nagy lépést tettek a felek arra, abba az irányba, hogy egy teljes békét kössenek, ami nagy szó lenne, mert ugye 1948-49 óta a az izraeli függetlenségi háború óta, amikor Libanon a támadó arab koalíciónak a része volt, akik Izraelt támadták, azóta nincs béke a két ország között.

Hezbalak olyan komoly fegyveres erőt tart fönt Libanonban, ami nem csak, hogy fölveszi a versenyt, de még ütőképesebb is, mint maga a libanoni hadsereg.

Ez egyébként az egész problémának a gyökere.

Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke az Ankarai NATO csúcson jelentette be, hogy vége az Iránnal kötött tűzszünetnek, így újra fellángolt a közelkelet.

Köszöntöm önöket, én Tigger Endre vagyok.

Ez pedig itt a Money Talks legújabb adása.

Mai vendégem Nagy Dávid az Ökonomus Gazdaságutató Alapítvány biztonságpolitikai szakértője.

Kérem, ha nem tették volna még meg, iratkozzanak fel csatornáinkra.

Ha tetszenek a tartalmaink, lájkolják ezt a videót is.

A végén mondják el véleményüket a hozzászólásoknál.

Köszöntelek, Dávid itt a stúdióban.

Köszönjük szépen, hogy elfogadtad a meghívásunkat. >> Köszönöm szépen, hogy itt látek. >> Mi történik a Közelkeleten?

Elég ellentmondásos információk jöttek, de az biztos, hogy az elmúlt kettő napban az Amerikai Egyesült Államok több mint 90 célpont ellen hajtott végre támadást, és erre válaszul az irániak is Bakraini és kuvaiti amerikai támaszpontokat lőttek.

Mi történt az elmúlt napokban?

Ugye közel két héttel ezelőtt kötödett egy tűzszet az Egyesült Államok és Irán között, aminek az volt a célja, hogy tartóssá tegyék a fegyvernyugvást, és valamifajta hosszútávú megállapodást érjenek el a felek a legégetőbb kérdésekben, köztük az iráni atomprogram kérdésében.

Ez a tűzszünet a kezdettől fogva nagyon törékeny volt. szinte napi szintű volt a az átlövés az ilyen-olyan incidensek, főleg a hormózis szorosnak a közelében és a hormózi szoroson, de azért ott elmúlt napokban ez még inkább eszkalálódott és Irán több célpontot is támadott a hormózis szorosban, több hajóra is rálőtt, és ezt elégte meg az Egyesült Államok, és erre válaszol mértek be több csapást is Iránra és az iráni haditengerészet, a forradalmi gárda haditengerészete ellen.

Ö valójában ez, ahogy mondtam, az elmúlt hetekben ez jellemző volt ez a tűzváltás.

Most azonban ami kellett ahhoz, hogy kimondhassuk azt, hogy összeomlott ez a fajta tűzünet, az Donald Trumpnak a bejelentése volt az Ankarai NATO csúcson, ahol egyébként nem volt így erről szorosan szó, hanem egy újságírói kérdésre, aki éppen ezt kezdte el firtatni, hogy akkor most életben van-e a tűzszünet, valójában mi történik.

Erre mondta be Trump, hogy hát szerinte nincs életben, ennek így nincs értelme, hogy folyamatosan lövik egymást a felek.

Miközben folynak a tárgyalások, valamint megegyeznek, de az iráni fél nem tartja magát a megegyezéshez, teljesen mást kommunikál Irán kifelé, mint amit a tárgyaló aztalán.

És ezt elégelte meg most az Egyesült Államok.

És szakértők szerint most már nem csak válaszcsapásokról van szó, hanem az Egyesült Állam próbálja a saját kezébe ragadni újra a kezdeményező képességet ezen a fronton és újra olyan támadásokat végrehajtani, amivel ő tudja úgymond akár a tárgyulásokat vagy akár a háborúnak a folyását elsősorban befolyásolni.

Ami még fontos szintén hírszerzési adatok szerint az Egyesült Államok visszavonja a légiutántöltő képességét az európai bázisokra, amit az elmúlt hetekben kivontak a Közelkeletről éppen amiatt, hogy ezzel is mutatják mutassák Irán számára, hogy komolyan gondolják a békét.

Ezt a képességet most elkezdték visszavonni.

Tehát több jel is arra utal, hogy újra egy intenzívebb fázisba kerülhet ez a háború.

De nyilván Donal, >> mert ugy a visszavonás után elkezdték újra telepíteni. >> Így van.

De nyilván Donald Trumpnál soha nem lehet tudni nagyon ellentmondó nyílatokat.

Tehát már azóta is >> a NATO csúcsra visszaugorva még egy kérdés erejéig, hogy mi történt?

Pontosan említetted, hogy egy újságírói kérdésre válaszolta azt Donald Trump, hogy akkor vége nem alkalmatlanak az irániak a tűzszünetre az Amerikai Egyesült Államok véleménye szerint, mert nem csak a az irániak adnak ki azért kétértelmű nyilatkozatokat, hanem azért Donald Trump is jeleskedik ebben.

Miért pont a NATO csúcson, illetve hogy fogadták a szövetségesek azt, hogy ez egyáltalán nem volt a terítéken, legalábbis a nyilvánosság számára nem volt a terítéken az Ankarai csúcson, mégis csak úgy bedobta Donald Trump ezt a levegőből. >> Azt gondolom, hogy a szövetségesek próbálták elkerülni, hogy szóba kerüljön Iránnak a helyzete az iráni amerikai konfliktus. már csak azért is, mert ez egy újabb törésvonalat jelentett a szövetségesek között, jobban mondva az Egyesült Államok és az Európai NATO szövetségesek között.

Ugye emlékezzünk vissza, Donald Trump több esetben próbálta volna használni az európai szövetseknek például a légterét, vagy katonai bázisait Spanyolországba, Olaszországba, más NATO országokba.

És erre azért kapott nagyon negatív válaszokat, főleg Spanyolország részéről, aki teljesen megtiltotta az Egyesült Államok számára, hogy az ő légterét, bázisait használják ahhoz, hogy Iránt onnan támadják.

Erre Donald Trump egyébként nagyon megorult.

Most a NATO csúcson is többször hangoztatta teljesen nem ideágó témákban, de egyszer csak kiszólt valami munkatársának, hogy be kellene szüntetni minden kapcsolatot Spanyolországgal, minden kereskedelmi kapcsolatot, és hogy ő nem is akar hallani most már Spanyolországról, mert egy teljesen megbízhatatlan szövetség, és aki nem tartja magát a [horkantás] szövetségi követelményekhez.

Szóval ez egy újabb törésvonal a NATO-n belül is.

És az, hogy most ez újra előkerült, és itt mondta be úgymond Trump azt, hogy vége gyakorlatilag ennek a fajta tűzszetnek, azért ez a szövetség számára is egy nagyon negatív fejlemény. örültek volna itt Európában azért a legtöbben a szövetségen belül, hogyha ez a fajta konfliktus ez a következő hetekben, hónapokban tényleg csitúni tudod, és sikerül valami tartós megállapodást kötni a feleknek, ami nyilván az olajárra, a nemzetközi kereskedelemre, a hormzorosra is pozitív hatással lett volna. >> Ha jól értem, és ahogy te is említetted, a konfliktus központja továbbra is a hormoziszoros.

Ennek hogy áll most a helyzete?

Gondolok itt arra, hogy mind Irán, mind az öbölmenti országok ugye igényt tartanának a hormoziszoroson áthaladó hajóforgalom és tengeri forgalomnak a felügyeletére.

Ugye tudjuk azt, hogy ez a világ egyik folytópontja, ahol a legtöbb földgáz és kőolaj áramlik szét a világpiacra.

Mi ennek most a helyzete, illetve ma ki őrzi a hormozi szorost?

Ugye dicsérni kell Iránt az iránit stratégiát abból a szempontból, hogy felismerte Irán, hogy katonai szempontból nem tudja megnyerni, de még megvívni se igazán ezt a háborút az Egyesült Államokkal és Iránnal szemben.

Viszont nagyon ügyesen fordította úgymond a hadszintteret a katonairól a gazdasági térre.

Azált, hogy lezárta a hormis szorost, és ezáltal olyan ütőkártya van most Iránnak a kezében, amit nem csak most, de akár a későbbiekben is ki tud akár használni.

Ugye ezáltal tudta arra kényszeríteni az Egyesült Államokat is, meg főleg a a nemzetközi közösségnek a tagjait, hogy az Egyesült Államokra gyakorolniak nyomást annak érdekében, hogy ezt a konfliktust minél előbb lezárják.

Szóval ebben ügyes volt az iráni stratégia, és nyilván emiatt is szeretném most errán hosszú távon is bebiztosítani azt, hogy ő a hormuzi szorost valamilyen szempontból tudja kontrollálni.

Ugye volt itt arról szó, hogy valamilyen fajta vámrendszert vezetnének be a szoroson, ami nyilván nemzetközi jog szempontjából tiltott, tehát nemzetközi vizeken, nemzetközi szoroson tilos bármilyen vámot kivetnie egy országnak.

Ö aztán elkezdődött a gondolkodás, hogy akkor ne hívják ezt vámnak, hanem ezt hívják valamilyen fajta díjnak, vagy kísérődíj, vagy kikötési díj, de gyakorlatban ez ugyanaz lesz, hogy valamilyen fajta díjat szeretne szedni Irán a szoroson.

És ezzel kapcsolatban egyébként Ománnal is folyamatosan egyeztet. ugye a szemközti ország, ami a szorosnak ezt a legszűkebb részét felügyeli, Ománnal is kezdődött egyfajta egyeztetés, hogy minek hívják ezt a ezt a díjat, ami gyakorlatilag egy Vám vagy egy áthaladási díj lesz, hogyha ezt bevezetik, és hogyha ezt sikerül Iránnak valahogy elérnie, akkor az nyilván a nemzetközi kereskedelmet tovább fogja terhelni, és nem lesz visszatérés a státuszkóhoz, ahhoz az állapothoz, ami a háború előtt volt.

Ö nagyon érdekes, hogy az a az a fajta megállapodás, amit megkötött az Egyesült Államok és Irán, az a 14 pontos megállapodás, erről egyébként nagyon ilyen röviden fogalmaz, és mintha akár meg is engedni Irán számára, hogy valamilyen fajta ilyen díjrendszert bevezessenek.

Márkó Rubió később ezt agadta, hogy hiába ez a fajta kétértelmi megfogalmazás, semmilyenről nem lesz szó, de nagyon érdekes, hogy az Egyesült Államok nem állt bele ebbe a megállapodás ban abban, hogy a hormódi szorost azt semmilyen fajta iráni díjrendszer vagy vámrendszer nem sújthatja.

Tehát itt még azért vannak nyitott kérdések.

Mondjuk, ha onnan értelmezzük a beleállást, hogy kettő héttel vagy három héttel később újra megszüntetik a tűzszünetet és bombázások kezdődnek, ez az én értelmezésemben azért egy olyan vetület, hogy inkább inkább mégis beleállnak ebbe a pontjába is, hogy Irán ne ellenőrizze a hormozis szorost.

Tehán ehhez kapcsolódik a kérdés, hogy a nemzetközi piacok hogyan reagáltak?

Az olajár megugrott-e, hiszen most már annyi minden történik a világban, hogy lehet, hogy már a befektetők és a piacok sem tudják, hogy éppen mire kell reagálni.

Ugye a tűzszünetnek vagy ennek a megállapodásnak a hírére azért visszaesett az olajára háború előtti szintre.

Ilyen 75 a Brentnek az ára 75 dollár per hordó körül mozgott már itt az elmúlt hetekben.

Most Trumpnak a bejelentésére megugrott, de azért nem ugrott föl a háború alatti szintre, ilyen 95- 100 dollár vagy akár 100 dollár fölötti szintre.

Most ahogy legutóbb néztem, ilyen 79 dollár volt, azt hiszem, a nyitóár, úgyhogy lereagálta a piac, de nincs még azért pánik.

Azt gondolom, hogy azért sincs pánik, mert nem volt egyértelmű Trumpnak ez a bejelentése, hogy akkor most pontosan mi történik az a az Irán viszonylatában, mert azt is mondta, hogy közben folynak folyhatnak a tárgyalások.

Jaret Kusner, Steve Witkov továbbra is tárgyalhat Iránnal, de közben nem tartja megbízható tárgyalópartnerek iránt.

Ö, szóval teljesen egymásnak ellentmondó nyilatkozottak születnek ugyanól az embertől 24 órán belül.

Nyilván a piac a bizonytalanságot se szereti, de azért amit most látunk, az egyelőre még egy ilyen óvatos mozgulódás. >> Hát igen, Donald Trumptól már megszokhattuk ezt a tárgyalási technikát.

Ugye Irán úgy válaszolt az amerikai támadásokra, hogy mind Kuvaitban, mind Bakrinben támadott amerikai légibázisokat.

A következő napokban akár egy regionális szintre is kiteljesedhet ismételten ez az újabb háborús szakasz? >> Igen, azt gondolom, hogy a régió, főleg az öbölmenti államok egyike sem tudhatja magát biztonságban, főleg azok az államok, ahol amerikai katonai bázisok vannak.

Ugye ez Katar, Kuvait, Egyesült Arab Emirátusok, Szaudarábia.

Nyilván most mindannyian feszülten figyelik a fejleményeket.

Az Egyesült Arab Emiruségek már ki is adott egy nyilatkozatot, miszerint a feleket a a visszatérésre hívja föl a tárgyalóasztalhoz való visszatérésre.

Ö, és egy élesebb kritikát fogalmaz meg egyébként Iránnal szemben, szintén azt hangoztatva, hogy Irán is az egyik nap még azt mondja, hogy elkötelezett a teljes béke felé, a másik nap meg ugye újra elkezdi támadni hormóziszorosan áthaladó hajókat.

Szóval az öbölmenti álmok sem nyugodtak ebben a tekintetben.

Érdekes egyébként Izraelnek a helyzete, aki >> még mielőtt rátérnénk Izraelre, Irán szemszögéből hadd kérdezzem azt, hogy hogyan látják ennek a konfliktusnak akár a megoldását.

Lehet, hogy az ő szempontjukból a megoldás az, hogy minél tovább fenyegetik a hormózis szorost, annál tovább tart a belső stabilitásuk.

Nem tudom, Irán milyen szempontokat mérlegelhet most ebben a az új helyzetben?

Nyilván Irán számára maga a megállapodásnak a a megkötése az egyfajta győzelemként is értelmezhető, és nyilvánvalóan győzelemként is értelmezte a rezsim.

Ugye a rezsim számára a túlélés volt az első számú cél ebben a háborúban, amit ha úgy tetszik, azért el is értek.

Az irányrezsém nem csak, hogy túlélt, hanem úgy tűnik, hogy sokkal keményebb egy ilyen iszlám teokrácia felől egy iszlám katonai diktatúrává is fejlődhet, hogyha a forradalmi gárdának sikerül tartósan is megszereznie és magánál tartania a hatalmat.

Szóval ez a fajta iráni berendezkedés, ez továbbra is működik.

Most zajlik egyébként érdekes Alieneinek a temetése, ugye akit az iráni, akit az izraeli amerikai csapások az első napon likvidáltak.

Iráni legfőbb vezetőnek a temetése több helyszínen, több napon keresztül, amit nyilván a a az iszlám teokratikus próbál arra is használni, hogy megerősítse a saját hatalmát, és nyugat felé is mutassa, hogy igenis az iszlám forradalma az továbbra is köszöni szépen és jól van Iránban.

Szóval miközben tartanak ezek a fajta temetési ceremóniák több városban is, aközben történt ez az eszkaláció.

Azt gondolom, hogy iráni részről van azért ebben egyfajta elszámítás is.

Én azt gondolom, hogy ők arra számítottak, hogy nem fog határozott válasz érkezni az Egyesült Államok részéről a hormózi incidensekre.

Azt gondolom, hogy nem számítottak arra, hogy Trump ennyire erősen bele fog most állni a sajtó előtt…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Ökonomus Gazdaságkutató Alapítvány

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Újra háború? Trump Iránnal csapdába került | Nagy Dávid”

Miről szól ez az epizód: „Újra háború? Trump Iránnal csapdába került | Nagy Dávid”?

Az EconomX Podcast e heti adásában Nagy Dávid, az Ökonomus Gazdaságkutató Alapítvány biztonságpolitikai szakértője elemezte az Iránnal kiújult konfliktust. Megbeszélték a közelmúltbeli katonai lépéseket, az iráni atomprogrammal kapcsolatos tárgyalásokat, valamint a tűzszünet… Az epizód a EconomX Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 10..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Újra háború? Trump Iránnal csapdába került | Nagy Dávid”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Nagy Dávid.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Újra háború? Trump Iránnal csapdába került | Nagy Dávid”?

Fő témái: irán, biztonságpolitika, atomprogram, konfliktus.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Újra háború? Trump Iránnal csapdába került | Nagy Dávid”?

Megjelenés: 2026. 07. 10.. Hossz: 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/economx-podcast/ujra-haboru-trump-irannal-csapdaba-kerult-nagy-david-99bc4ef8

Több epizód a EconomX Podcast-ből