Élő víz folyamai... Jn 7:38

A "magunk választotta istentisztelet" – Áház élete (Szabó Zoltán)

· PT55M59S

Összefoglaló

Szabó Zoltán előadása Áház életén keresztül mutatja be a "magunk választotta istentisztelet" jelenségét. A beszélgetés a színből, nem szívből gyakorolt kegyesség következményeit és az isteni rend megkérdőjelezését vizsgálja.

Röviden

Műsor
Élő víz folyamai... Jn 7:38
Megjelenés
2021. 01. 31.
Hossz
56 perc
Szereplők, említett nevek
Szabó Zoltán, Szabó Zoltán
Témák
magunk választotta istentisztelet, isteni rend megkérdőjelezése, kegyesség

Ebben az epizódban

Áház, apjának Jótámnak az életpéldáját vitte tovább – annak minden terhes örökségével együtt.

A színből, nem pedig szívből gyakorolt kegyességnek a környezetre gyakorolt nagyon is jól nyomonkövethető eredménye ugyanis az, hogy az emberek csupán szükséges „színjátéknak” tekintik az istenfélelem alkalmazott formáit.

Az isteni rend és az abból fakadó belső erő így „viszonylagossá” válik, egyfajta szabadonválasztott egyetemi tantárggyá, amelyért persze plussz kreditpontok járnak, ám arra mégis jogot formálunk, hogy eldöntsük mikor mit (mely elemeket) veszünk föl, és mit hagyunk ki.

Azt gondolom, hogy Istennek azokat a "maximalista" parancsolatait is, mely szerint „szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedből...” egy olyan olvasattá szelídítettük, amely szerint ez csupán egy olyan idea, amelyet ha igyekszünk – jól-rosszul – elérni, akkor Istennek nem lehet nagy gondja velünk.Mielőtt bárki is félreértené: a fő kérdés nyilván nem az, hogy mi emberek tudunk-e szándéknyilatkozatnál többet az Úr elé hozni, hanem az, hogy a szívünk mélyén lemondtunk-e arról a meggyőződésről, hogy Isten valóban a mi gyökeres átformálódásunkon munkálkodik: az idők, az események láncolata, a környezet elrendezése továbbra is mind-mind az Övé; ezekre nekünk nincs ráhatásunk, de arra van, hogy amikor Ő szól, akkor kihátrálunk-e a vele való párbeszédből, vagy elhisszük és megtesszük azt, amit velünk közöl.

Említett entitások

Témák

  • magunk választotta istentisztelet
  • isteni rend megkérdőjelezése
  • kegyesség

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Áház

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A "magunk választotta istentisztelet" – Áház élete (Szabó Zoltán)”

Miről szól ez az epizód: „A "magunk választotta istentisztelet" – Áház élete (Szabó Zoltán)”?

Szabó Zoltán előadása Áház életén keresztül mutatja be a "magunk választotta istentisztelet" jelenségét. A beszélgetés a színből, nem szívből gyakorolt kegyesség következményeit és az isteni rend megkérdőjelezését vizsgálja. Az epizód a Élő víz folyamai... Jn 7:38 című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 01. 31..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A "magunk választotta istentisztelet" – Áház élete (Szabó Zoltán)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szabó Zoltán, Szabó Zoltán.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A "magunk választotta istentisztelet" – Áház élete (Szabó Zoltán)”?

Fő témái: magunk választotta istentisztelet, isteni rend megkérdőjelezése, kegyesség.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A "magunk választotta istentisztelet" – Áház élete (Szabó Zoltán)”?

Megjelenés: 2021. 01. 31.. Hossz: 56 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/elo-viz-folyamai-jn-7-38/a-magunk-valasztotta-istentisztelet-ahaz-elete-szabo-zoltan-c03115f7

Több epizód a Élő víz folyamai... Jn 7:38-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból