Élő víz folyamai... Jn 7:38

A próbatételek szerepe Isten tervében (Juhász István)

· PT40M3S

Összefoglaló

Juhász István arról beszél, hogy a próbatételek idején hogyan maradjunk erősek, az isteni terv részének tekintve azokat. Pál és Jakab apostolok szavait idézve biztatja a hallgatókat.

Röviden

Műsor
Élő víz folyamai... Jn 7:38
Megjelenés
2022. 08. 21.
Hossz
40 perc
Szereplők, említett nevek
Juhász István, Juhász István
Témák
próbatételek, isten tervében

Ebben az epizódban

A próbatételek idejét éljük! – egyéni és gyülekezeti szinten egyaránt.

Ezekben az időszakokban különösen fontos megemlékezni az isteni valóságnak arról a nézőpontjáról, amelyet az Íge vetít szemünk látóhatárára.

Az I.Kor. 10.13-ban Pál így ír: "Nem emberi erőt meghaladó kísértés (a szó próbatételt, megpróbáltatást jelent) esett rajtatok, mert Isten hű, és ő nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek, sőt a kísértéssel együtt a kimenekülést is megadja majd, hogy el tudjátok hordozni." Jakab pedig azzal bíztat, hogy "Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe (próbatételekbe) estek, tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. [...] Boldog ember az, aki a kísértésben (próbatételben) kitart, mert miután megpróbáltatott, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr ígért az őt szeretőknek."

Említett entitások

Témák

  • próbatételek
  • isten tervében

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A próbatételek szerepe Isten tervében (Juhász István)”

Miről szól ez az epizód: „A próbatételek szerepe Isten tervében (Juhász István)”?

Juhász István arról beszél, hogy a próbatételek idején hogyan maradjunk erősek, az isteni terv részének tekintve azokat. Pál és Jakab apostolok szavait idézve biztatja a hallgatókat. Az epizód a Élő víz folyamai... Jn 7:38 című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 08. 21..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A próbatételek szerepe Isten tervében (Juhász István)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Juhász István, Juhász István.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A próbatételek szerepe Isten tervében (Juhász István)”?

Fő témái: próbatételek, isten tervében.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A próbatételek szerepe Isten tervében (Juhász István)”?

Megjelenés: 2022. 08. 21.. Hossz: 40 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/elo-viz-folyamai-jn-7-38/a-probatetelek-szerepe-isten-terveben-juhasz-istvan-40351d1b

Több epizód a Élő víz folyamai... Jn 7:38-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból